A Zeit szerint a demokrata elit "már bánja", hogy 2022-ben nem vették figyelembe, hogy Biden jelöltségének már az akkori felmérésekben sem volt többségi támogatottsága.
Tavaly áprilisban Németország leállította utolsó három atomerőművét, ami az ország atomkorszakának végét jelentette. A vitatott döntés egy olyan időszakban született,
Az idei év első VDÖK-ös összejövetelén bemutatkoztak a szervezet újonnan megválasztott diákvezetői, és bemutatták terveiket. Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán azt írta, a Diákönkormányzat nem csak az iskolában, hanem települési szinten is képviseli a diákok érdekeit, emellett városi és országos szakmai és szabadidős programokat is szer
Csomagolásmentes kiszállítási opciót vezetett be tavaly ősszel a Rossmann Magyarország. A kezdeményezés lényege, hogy a saját futárszolgálatuk által kiszállított csomagok már olyan tartós táskában is kérhetők, amelyből a házhozszállítást követően kipakolva egyből vissza is adhatunk a futárnak, hogy egy következő alkalommal újra fel tudják használni
Bonapartian Eduárd, Ines Arieta: az egzotikus hangzású nevek magyarokat takarnak. Az argentínai magyarok története a legélénkebb írói fantáziát is próbára teszi.
Döcögős és lassú - így látja az infláció idei csökkenését a Federal Reserve egyik vezető tisztviselője. A Yahoo Finance szerint ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban ne reménykedjünk kamatcsökkentésben.
Néhány hónappal ezelőtt a Korean Air bejelentette, hogy mérlegre fogja állítani az utasokat, mielőtt felszállnak. Úgy tűnik, hogy az európai légitársaságok is követik a példát.A Finnair, Finnország nemzeti légitársasága elkezdte lemérni az utasokat (a kézipoggyászok mellett), hogy adatokat gyűjtsön. Már több mint 500 ember vett részt, és a program
A DK a rendőrséghez fordul, amiért Magyar Péter, Varga Judit volt férje, a Diákhitel Központ volt vezetője, a Fidesz belső köreinek tagja vasárnap este elmondta a Partizánnak: három-hatszoros áron dolgozó, rossz minőségű munkát végző kommunikációs céggel kellett szerződést aláírnia, amikor a Diákhitel Központot vezette.
Az Európai Központi Bank (EKB) márciusi ülésére elkészülő új euróövezeti gazdasági növekedési és inflációs előrejelzés kulcsfontosságú lesz, amikor az euróövezeti bank arról dönt, hogy mikor kezdje meg a kamatcsökkentést - mondta Pablo Hernandez de Cos, a Bank of Spain elnöke, az EKB Kormányzótanácsának a tagja.
Az alacsony szénhidráttartalmú diéta talán jót tesz a testsúlynak, ám semmiképpen nem a leheletnek, mivel halitózist, kellemetlen szájszagot okoz. Az Atkins-diétával járó acetonos leheletet az étrenddel járó ketózis okozza.
Szokatlanul sok, ráadásul részletes és friss gazdasági és pénzügyi adatot ismertetett egy hétfői, televízióban közvetített gazdasági ülés során Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az eseményen megjelent az orosz jegybankelnök is, akit utoljára egy hónapja láttak, mielőtt lemondta egy hivatalos programját - írja a Portfolio.
Az istenekkel kapcsolatba lépő ógörög jósoktól kezdve a kristálygömbös látnokokon át a predikciós elemzéseket készítő futurológusokig számos tevékenység képviselőit bíztuk már meg azzal, hogy próbálják megfejteni, mit hoz számunkra jövő. Lássuk, milyen sikerrel járt eddig az emberiség ebben a véget nem érő vállalkozásban! Kiss Csaba cikkének rész
Uniós támogatással, több mint 143 millió forintos beruházással bővítették a gyógyszerfejlesztéshez kapcsolódó biotechnológiai kutatások mellett innovatív étrend-kiegészítőket gyártó szegedi Pharmacoidea Kft. termelési kapacitását - tájékoztatta a vállalkozás.
Az X-en megjelent videókból világosan kiderült, hogy kik és milyen eszközökkel befolyásolták a magyar belpolitikai eseményeket, illetve, hogy miként segítették a baloldal kampányát.
Jeff Bezos tavaly jelentette be, hogy közel három évtized után elhagyja Seattle városát és Miamiba költözik. Akkor két okot említett a döntés mögött: az egyik a Blue Origin vállalat volt, a másik pedig, hogy közelebb legyen a szüleihez. Az időzítés viszont arra enged következtetni, hogy egy másik ok is állhatott a háttérben, mégpedig az adók.
A főpolgármester arról beszélt: "Becsülöm azokat, akik saját politikai családjuk ellen kritikát fogalmaznak meg". Ehhez szerinte a Fideszen belül különös bátorság kell.
Kedd este indul a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakasza. Szerencsére magyar érdekeltség is van, Gulácsi és Willi Orbán német csapata, az RB Leipzig a spanyol Real Madridot fogadja.
A megszokottnál sokkal több szúnyoglárva jelent meg, aminek az az oka, hogy az elmúlt fél-háromnegyed évben rendkívül sok csapadék hullott le, belvíz van több helyen, ami a rovar elszaporodását jelentheti.
Az érett bőrrel rendelkezők pontosan tudják, hogy egy egyszerű nedvességpótló hidratáló nem minden esetben hozza a tőle várt eredményeket. Ennél a bőrtípusnál az adott krém már sokkal több funkciót kell, hogy ellásson. Nézzük, melyek azok a hidratálók érett bőrre, amelyekre érdemes beruházni!
Baleset történt korábban az M0-s autóút keleti szektorán, Gyál térségében a 37-es km-nél. Az M5-ös autópálya irányába a forgalomkorlátozás megszűnt, a torlódás mindkét irányban lassan oszlik. Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, 42-es jelű Kápolnásnyék csomópont előtt aszfaltoznak. A 37-es km-nél a torlódás meghaladta a 3 km-t. Az M43-as
2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7 százalékkal – munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal – maradt el az egy évvel korábbitól. csökkent, 2023 egészét tekintve 5,5 százalékos volt a visszaesés. A Ksh közzétette a részletes adatokat.