A Nébih hatósági felügyelői több hónapos megfigyelést követően csaptak le a nyugat-dunántúli, nyolc főből álló hálózatra. A csalók nagyrészt eredetigazolás nélküli fatermékeket forgalmaztak.
Az új kocsik sok esetben hajón, vonaton jutnak el a szalonokig, főleg ha földrészek között bonyolódik a logisztika. Győrben ez gyermekjáték lesz, főleg ősztől, amikor nem csak Audi, hanem Cupra is készül a kisalföldi megyeszékhelyen. A Walter Autó nem csak Sopronban számít fogalomnak, hanem hat év óta Győrben is. Ekkor nyitotta meg a cég SEAT szal
Pierce Brosnan és Keely Shaye Brosnan 1994-ben ismerték meg egymást, és 2001-ben házasodtak össze. Egymásra találásuk óta 30 év telt el, de kapcsolatuk máig töretlen. Az idők során milliószor kérdezték már tőlük, hogy mi boldog házasságuk titka, amire nem is érkezhet szebb válasz, mint amit annyiszor hangsúlyoznak: egymás lelkébe szerelmesek.
"Ebben egyetértek Orbán Viktorral: miszlikbe kell szaggatni azt, aki a gyerekeimhez hozzáér. Igen, erre kutya kötelessége volt lemondani, ez tisztességes dolog, hibát követett el" - vélekedett Novák Katalin lemondásáról.
Hétfőn és kedden vonultak be a tatai MH. Klapka György 1. Páncélosdandárhoz az újoncok, akiket Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is köszöntött.
A floridai Wellington Village Council jóváhagyta Mark Bellissimo megosztó fejlesztési projektjét, ami a világhírű, tradicionális múlttal rendelkező "Lovasfalu" életének végét jelenti.
Horvátország és Magyarország kapcsolata az energetikai együttműködés terén a leggyengébb - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a HINA horvát hírügynökségnek adott interjújában, amely kedden jelent meg.
Magyarország messze a határérték felett teljesít a védelmi kiadásokban. A legtöbb NATO-tagállam azonban csak úgy hajlandó háborúzni, ha más állja a cechet.
Magyarország baromfihúsimportja 7 százalékkal 80 ezer tonnára nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (32 ezer tonna) és Romániából (20 ezer tonna) érkezett.
14:30-tól élőben, magyar kommentárral közvetítik a történelmi magyar teniszcsatát Rotterdamból. A modern tenisz történetében először fordul elő, hogy egy Atp 500-as torna főtábláján két magyar teniszezőt összesorsoljanak: Marozsán Fábián (világranglista 61. hely) és Fucsovics Márton (világranglista 86. hely) a rotterdami 500-as tornán találkozik eg
Greta Gerwig rendező hosszasan győzködte a sztárszínészt, hogy játssza el Kent Barbie című filmjében – most arra is fény derült, miért vonakodott sokáig Gosling. Check out the new Music Video for Barbie starring Ryan Gosling! ▻ Buy Tickets to Barbie: ...
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kedden közölte, hogy Ukrajna turisztikai szektorának helyreállítás mintegy 9 milliárd dollárba kerülhet a következő tíz évben.
A szoftver a korábbi megoldásoknál lényegesen pontosabban azonosítja be és távolítja el a genomi adatokban megbúvó szennyeződéseket, miközben a horizontálisan géntranszfer révén szerzett géneket érintetlenül hagyja.
Februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Egy 64 hektáros adriai halfarm kialakítására kapott engedélyt Ante Gotovina. A korábban háborús bűnökkel gyanúsított tábornok 2012-es felmentése után kezdett tonhaltenyésztésbe, az üzlet pedig a kezdetektől fogva szárnyal.
A református püspök a sajtóban az elmúlt napokban elterjedt vádakra reagált, amelyek szerint a szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök az ő kérésére adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének..
Balog Zoltán református püspök a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat lelkészi elnökeként az Elnökségi Tanács nevében mára
A felmérések is azt mutatják, hogy az amerikai társadalom többsége jobban bízik jelenleg Donald Trump megoldóképességeiben, mint Joe Biden gazdaságpolitikájában – mondta az InfoRádióban az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa. A külpolitikai szakértő szerint a választás hajrájában a jelenlegi elnök már nem tud jó pontokat szerezni a s
Akár 250 üzletét is bezárhatja a The Body Shop, mellyel munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe az Egyesült Királyságban - adta hírül a Daily Mail. A boltláncot novemberben adta el a Natura&Co. az Aurelius Groupnak. Az új tulajdonos cég néhány héttel a felvásárlást követően kezdeményezte a felszámolást. Bár a pontos számokat még nem ismerhetjük, h
Most mindenki Zendaya outfitjéről beszél: a színésznő olyan lehengerlő kreációban ragyogott a Dűne második részének párizsi premierjén, hogy még mindig keressük az állunkat.