Varga Zsolt, a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint maximálisan oda kell tennie magát az együttesnek kedden a franciák elleni negyeddöntőben a dohai világbajnokságon.
És elég hozzá egyetlen magaságyás, vagy egy védettebb fekvésű kertrész, esetleg pár nagy cserép. Pompás, ha van egy hely, ahol növényeket nevelhetünk. De miért kellene ennek ősszel hátat fordítanunk? Íme, néhány érv, amiért érdemes folytatni
Meghalt Deák Tamás, a Macskafogó, a Mézga család és a Kérem a következőt! című rajzfilmek zeneszerzője. A karmester, trombitás, a Deák Big Band alapítója életének 96. évében, hétfőn halt meg Budapesten - közölte a család.
A tavalyi év minden eddiginél nagyobb kihívást jelentett a kapcsolt vállalkozással rendelkező adózók számára, a bevezetett adatszolgáltatási kötelezettség ugyanis mind a társaságok, mind a NAV figyelmét ráirányította erre a területre. A transzferár adatszolgáltatás jelentőségét mutatja, hogy a 2022. üzleti évre vonatkozóan több tízmilliárd forint é
Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) célja, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával és kevesebbet kelljen az adminisztrációval foglalkoznia.
Először osztották ki hazánkban az Agrármarketing-díjat, melyre több kategóriában pályázhatott az agrárvilág szinte összes szereplője. Az arany minősítésű díjat egy veszprémi családi vállalkozás, a Greenman Kft. vihette el azzal, hogy rövid idő alatt sikerült igazi “love branddé” válnia a testimonial marketing révén: kommunikációjában átadta a szót
Az Hermés visszatérő motívuma, a csillagok ismét felbukkantak egy elegáns órában, néhány gyémánttal kiegészítve. Az Arceau-t Henri d’Origny tervezte 1978-ban és a mai napig az Hermés kínálatának szerves részét képzi.…
Az RTL 2019-ben útnak indult üzleti show-műsora, a Cápák között több tucat hazai cég elindulását tette lehetővé az elmúlt években. A befektetők több olyan elképzelésnek is bizalmat szavaztak, amelyek célközönsége az állatok és az állattartók.
Teltház van a gyerekosztályokon – rengeteg gyerek került kórházba az elmúlt napokban: légúti fertőzés miatt. Van olyan iskola, ahol a diákok egyharmada beteg. Az orvosok szerint a teljes gyógyuláshoz legalább egy hétre van szükség.
Az élelmiszeriparban is számtalan gép és berendezés segíti a termékek előállítását. Ahhoz, hogy ezek a gépek hatékonyan üzemeljenek és a folyamatos használat mellett is megfelelő minőségben lássák el a feladatukat, az élelmiszeripari gépész technikus munkájára van szükség, aki szakértelmével hozzájárul a gyártási folyamat hatékony működéséhez. Az
Világszinten, az emberek 87%-a nem szenvedélyes a munkája iránt. Ezt a statisztikát rengeteg ember tanulmányozza, ugyanis azok a cégek, melyeknek a munkavállalói elkötelezettek 147%-kal jobban teljesítsenek. Azok a vállalatok, akik ezt az adatot tanulmányozzák, általában a külső tényezőket vizsgálják okként, mint a munkahelyi kultúra vagy a fizetés
A környezeti szennyezések, az urbanizáció okozta levegőszennyezés miatt kialakuló betegségek megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke pénteken Budapesten, egy konferencián.
A Super Bowl valóságos nemzeti ünnep az Egyesült Államokban. A mérkőzés szünetében aranyárban mért reklámperceket (idén 7 millió dollárt, azaz nagyságrendileg 2,5 milliárd forintot kellett fizetniük a hirdetőknek egy 30 másodperces blokkért) a legnagyobb vállalatok az év legütősebbnek szánt reklámjaival igyekeznek kitölteni, több hétre témát adva a
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Forma-1-es Magyar Nagydíj szerződéshosszabbításakor letárgyalt jogdíjkedvezmény mértékénél kevesebb pénzből valósul meg a Hungaroring most is zajló és 2026-ban lezáruló teljes körű felújítása.
Bemutatkozott az Rtl nagyszabású, beugratós kvízműsora, Az ugrás, amit Gundel Takács Gábor vezet. A Hollandiában rögzített műsor minden hétköznap este 19:50-kor látható az Rtl műsorán. Sárközi Ákos és Rácz Jenő is feltűntek Az ugrás első adásában A vadonatúj kvízműsor első szintjén Rácz Jenő és Sárközi Ákos is felbukkantak… egy kicsit másképp, mint
A generatív mesterséges intelligencia (MI) a lehetőségek sokaságát nyitja meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt. Ahogy a bankvilágban egyre inkább a folyamatosan fejlődő technológiák diktálják az ütemet, a pénzügyi szakmában magabiztosan mozgó banki közép- és felsővezetők újra iskolapadba ülhetnek. Olyan kifejezések tucatjait kell megérteniük és e
Miután az ABB és az Imperial College London aláírta a 10 éves szerződést eddigi sikeres partneri együttműködésük meghosszabbításáról, a szén-dioxid-leválasztás/megkötés céljából létrehozott kísérleti/mintaüzem folytatni fogja a nettó zéró kibocsátású technológiákhoz
Vannak emberek, akiknek fáj az amputált végtagjuk, mások halottnak vagy épp halhatatlannak gondolják magukat, esetleg azt gondolják, hogy mindenki más ugyanaz a személy. Ők nem bolondok, hanem ritka szindrómákban szenvedő betegek.
Egy új kísérlet érdekes összefüggést tárt fel a szemszín és a sötétben látás képessége között. Ha a kutatók feltevése beigazolódik, talán választ kaphatunk arra is, milyen evolúciós előnnyel bírnak a világosabb tónusú szemek.
Óriásit növekedett öt évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta az AutoWallis Csoport: árbevétele négyszeresére, nyeresége tízszeresére ugrott, köszönhetően a következetesen végrehajtott növekedési stratégiának, melynek során a bővülést az organikus fejlődés mellett akvizíciók is támogatták. A régiós szinten is egyre meghatározóbb pozíciójú autókereskedel
A laktátacidózis a metabolikus acidózis egyik fajtája, amikor a szervezetben kórosan felhalmozódik a tejsav, azaz a laktát, az egész szervezetre kiható hatásokat előidézve.