Kellemetlen, csalódást keltő volt a tavalyi negyedik negyedéves magyar GDP-adat, amelyet ma reggel tett közzé a KSH – értettek egyet az elemzők, szakértők a Portfolio-hoz elküldött kommentárokban. Mindezek alapján számos következtetést levontak a negatív meglepetés lehetséges hátteréről, és az idei GDP-növekedési, államháztartási kilátásokra vonatk
A pollenterhelés országosan magas, de a napokban az eső, illetve az éjszakai fagy átmenetileg kis mértékben csökkentheti - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján megjelent pollenjelentésben.
Korábban arról számoltunk be, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében idén már két kutyánál is igazolták a veszettséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) felhívta az állattartók figyelmét a veszettség elleni védekezés fontosságára, most pedig arról számolt be a Nébih, hogy a rókákat sor
Kesztölcön az önkormányzat 325 millió forint ráfordítással felújítja az idén 60 éves óvodát, az intézmény új csoportszobákat és tornaszobát kap - mondta a polgármester az MTI-nek.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és jelenlegi ügyvezető elnöke az elmúlt napokban több mint 2 milliárd dollár értékben adott el részvényeket - írja a CNBC.
Orbán Ágnest, aki 2015-ben megnyerte A Konyhafőnököt, kedd este Az ugrásban is láthatták a nézők. Teljesen magabiztosan ugrott a rossz válaszra, ezért a fejben már elköltött nyereményt más forrásból kell előteremteni. Ági így is nagyon boldog, hogy részt vehetett a játékban, és azt is elárulta, lakóautóra kellett volna a pénz. Szerencsére van még e
Az, hogy három válogatott játékos kikerült az akadémiáról, szép dolog. A képet árnyalja, hogy 2007 óta több mint tíz évfolyam végzett. Az ifi-BL-ből pedig egy azeri klub csapta ki a Felcsútot.
Tasnádi 13 és fél évet ült börtönben, de még mindig eljárás alatt van két ügy miatt, az egyik egy hét éve húzódó orgazdasági ügy. Erről maga beszélt az ATV Start című műsorában. Tasnádi Péter Gyárfás Tamás Startban elhangzott szavaira is reagált.
A vártnál magasabb keddi amerikai inflációs adat jókora dollárerősödést hozott, ami a forintnak is betett: háromhavi mélypontra bukott a zöldhasúval szemben. Szerda reggel a vártnál jóval gyengébb magyar negyedik negyedéves GDP-adat érkezett, amelyre szintén volt egy kis megbillenés a forintnál.
Mitől lesz kóser egy alapanyag, egy edény vagy egy tűzhely? És tényleg igaz, hogy a kóser ételek egészségesebbek? Simon Eszter beszélgetése Fűszeres Eszter gasztrobloggerrel és Preiszler Dániel étteremvezetővel.
A magány az életben egyszer szinte mindenkit utolér. Persze nem mindegy, hogy ez egy konstans állapot vagy egy átmeneti rossz időszak, ám a gyakoriságtól függetlenül rendkívül nyomasztó tud lenni. Azonban szerencsére vannak olyan lépések, amelyekkel segíthetünk a negatív gondolatok elűzésében.
Az építőiparban fordulat várható az uniós források felhasználásának megindulásától, illetve a hitelezési aktivitás felfutásától, ami erőteljesen függ a jegybanki kamatcsökkentések ütemétől.
Korábbi írásomban jeleztem, hogy a gazdaság szenved a magas kamatszinttől, amely gátolja a gazdasági kilábalás és növekedés beindulását és a leszakadás veszélyét hordozza. Jelen cikkemben azt járom körül, hogy a gazdasági egyensúly szempontjából indokolt lehet-e jelentősebb lazítás, vagyis lehetséges-e a kamatszint ütemesebb csökkentése anélkül, ho
Fenntarthatóság és vállalati fejlődés - ezzel a címmel szervez hagyományteremtő szándékkal szakmai konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fenntarthatósági Szakosztálya, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), az ELTE Savaria Egyetemi Központ (ELTE SEK), a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), valamint a West Hungary Projekt 20
Tavaly 2 százalékkal nőtt a román gazdaság 2022-höz képest - közölte gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet (INS) az előzetes adatok szerint.
Távoltartást indítványozott az ügyészség, miután egy rendőr zaklatta volt barátnőjét. A férfi többször megjelent a nő lakóhelyén, munkahelyén, és még apróbb ajándékokat is vitt neki.
Orosz rakétatámadás érte a Donyeck megyében lévő Szelidove városát szerdára virradóra, találat ért egy kórházat is. Helyi hatóságok három halottról, köztük egy gyerekről tudnak.
A retail szektor idei legnagyobb napelemes beruházása valósul meg azzal, hogy az Auchan Magyarország és az Auchan Korzókat kezelő Nhood Hungary az ingatlanok energiahatékonyságának növeléséért az épületek tetejére napelemeket telepít 20 millió euró értékben.
Volt, hogy a szolgálati autójával várakozott a nő munkahelye előtt, de a rendőrségi adatbázisban is turkált, hogy információkat szerezzen róla. A bíróság távoltartást rendelt el.
Ha elfogadják Orbán alkotmánymódosítását, a köztársasági elnök továbbra is kegyelmet adhatna akár terroristáknak is, de ha valaki egy 13 éves telefonját lopta el, annak ilyen nem járna. Ez is jól mutatja, milyen problémákat okoz az alkotmány aktuálpolitikai farigcsálása.
"Mindent a maga idejében. Amíg szükség van a munkámra és bírom a Miniszterelnök úr bizalmát, végzem a feladatom, ahogy tettem az elmúlt évtizedben is" – így reagált az atv.hu-nak Varga Mihály arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök felkérte-e akár informálisan az MNB elnökének.
Jelentős vendégforgalomra számíthatnak a magyar szálláshelyek Valentin-napon és az azt követő hétvégén is a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai alapján. A február 14-re regisztrált éjszakák száma 10 százalékos, a február 16–18-i hétvégére várható forgalom pedig 12 százalékos növekedést mutat tavalyhoz képest – adt
Nyakunkon a szerelem ünnepe, és még nem jutott eszedbe semmi igazán eredeti? Ha idén elengednéd a szokásos virágcsokor-csoki kombót és nem szívesen vennél egy újabb fölösleges zoknit vagy bögrét sem, lehet, hogy ez a cikk fog megmenteni.