Korábban a DIGI tulajdonosa, a 4iG Csoport lényegében az RTL-t tette felelőssé azért, hogy a két fél között létrejött és sajtóban bejelentett szerződés, illetve a nézőknek tett RTL-es ígéret ellenére nem továbbítják a televíziós társaság négy új tévécsatornáját műholdon, holott elviekben ennek már január óta így kellene lennie. Most megérkezett az
A gazdák szerint rontja az európai piacot az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek vámmentes behozatala. A cseh termelők ezért már hétfőre is tüntetést terveznek Prágába, amelyet közel ezer traktorral szeretnének blokád alá vonni.
"Szeretlek" - mondjuk 10 különböző nyelven, amelyhez segítségül hívtuk az internetes fordítóprogramot és a világ top 50 beszélt nyelve közül válogattunk.
A gyárban már több mint kétszáz digitalizációs megoldás működik, az egyszerű adatvizualizációktól kezdve, a több gyártósorra kiterjedő komplex AI-megoldásokon át, egészen a generatív mesterséges intelligenciáig, amelyet például az alkatrészek AI-alapú minőségellenőrzése terén használnak.
Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) kutatóinak három projektje csaknem 2 millió eurós támogatást nyert el az Európai Unió (EU) Horizon Twinning pályázatán - közölte az ELTE.
A konferencia célja, hogy a részvevők első kézből kapjanak tájékoztatást a munkaerőpiac hazai forrásairól a legújabb tanulmányok és kutatások tükrében.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke azt kéri a kegyelmi ügyben érintett Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről.
A kiberbiztonság miatt aggódnak a leginkább az európai bankok kockázatkezelési vezetői (CRO-k) mutat rá az EY és az Institute of International Finance (IIF) globális felmérése. Európában a DORA és a NIS2 irányelvek készítik fel a cégeket az online támadások kivédésére.
Palvin Barbara igazi stíluskirálynőként ragyogta be a New York-i divathét egyik fashion show-ját, ahol miniruhájában hosszú lábait is megvillantotta. A modell ismét bebizonyította, hogy a kevesebb, néha több!
2024 márciusától Kovács András Péter vezeti a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért.
Idén a vörösnyakú ludak egy népesebb csapata időzik a szegedi Fehér-tavon, a hétvégén már 21 vörösnyakú lúd húzott be a megszokott déli pihenőre a Szeged melletti tórendszer egyik szélső tavára.
Ebben a tanévben kizárólag egynapos osztálykirándulást szervezhetnek a Külső-Pesti Tankerületi Központ intézményeiben, és azokra is csak hétköznapokon kerülhet sor.
Káros sztereotípiák helyett két tiszta szívű, szerethető srác, akik romák és melegek, de elsősorban emberek. Az ő életüket mutatja meg Oláh Kata Keskeny út a boldogság felé című filmje, és még annyi minden mást:
Az angol ambient kifejezés szó szerinti jelentése: körülvevő, környezeti, környező. A név alatt az elektronikus zene világában egy egyre nehezebben bekategorizálható műfaj él, amelynek eredeti funkcióját valóban környezeti zeneként lehetne leírni, kialakulása óta azonban hihetetlenül szerteágazó úton fejlődött tovább. Mutatjuk, honnan jön és hol ta
Egyes vélemények szerint a 2022-23-as év kiemelkedően alakult a mezőgép-kereskedők számára. De vajon elégedett lehet a szakma? A változó piaci helyzetről, az idei esztendő újdonságairól kérdeztük az Odisys Bt. ügyvezetőjét, Hernek Zoltánt.
A gazdaság szenved a magas kamatszinttől, hiszen az kitermelhetetlen kamatköltséget jelent. Elemzéseink azt mutatják, hogy komolyabb kamatcsökkentésre lenne szükség, amely jó lenne vállalkozónak és alkalmazottnak egyaránt és ettől nem térne vissza az infláció sem – írja Perlusz László, a Vosz főtitkára.
A február 19-én induló megmérettetés célja, hogy szeptember 30-ig 25 különböző témakör szerint összeválogatott könyvet kell elolvasni, majd ezt igazolni egy pár soros ajánlóval. A verseny fogadtatása pozitív az olvasók körében, ugyanis így sokan olyan könyvet is elolvasnak, amit egyébként nem tettek volna meg. Dézsi János igazgató kiemelte, mindig
A Waszp osztály továbbra is lenyűgöző növekedést mutat, a norvégiai Sandefjordban megrendezendő esemény már előzetesen is minden várakozást felülmúlt. Onnantól, hogy az idei Waszp Gamesre megnyílt a nevezési ablak, 48 órán belül betelt a 150 hely. Az elsöprő érdeklődésre a szervezők azonnal reagáltak, a Sandefjord Seilforening a Waszp osztállyal eg
Nem Lady Gaga volt az első számú jelölt.Bradley Cooper első rendezése, a 2018-as Csillag születik című filmbe női főszerepére Adele-t képzelte el. Cooper a countryzene sztárját, Jackson Maine-t alakította, aki felfedezi és beleszeret a végül Lady Gaga játszotta énekesnőbe, Allybe. Az idei Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon a színész elárulta,
Ukrán fuvarozók február 15-re tiltakozó akciót hirdettek a határforgalmat akadályozó lengyel kollégáik blokádja miatt - adta hírül szerdán a Sztrana.ua ukrán hírportál.
Élénk a naperőművek tranzakciós piaca, azonban az állam által nemrég bejelentett, az MVM számára a külföldi tulajdonszerzés esetére létesített elővételi jog fékezheti ezt.
A Diákhitel Központ korábbi vezetője, Magyar Péter részletesen beszélt arról, hogy durva túlárazottság jellemezte ezeket a megállapodásokat és a minőséggel is voltak problémák.
Ungár Péter hívta fel telefonon Hack Pétert, és azt kérte, ne mondjon azonnal nemet az államfőjelöltségre. Sajnálja Novák Katalin lemondását, de szerinte nem volt más választása, a tettek következményét viselni kell. K. Endre esetében felmerül, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese elhitte a saját ártatlanságát, ugyanakkor legalább 10-15
Egy friss felmérés azt vizsgálta, hogy milyen gondokat okozhat a fővállalkozók és a velük dolgozó csapatok, az alvállalkozók közötti rossz kommunikáció. Az eredmények azt is bemutatják, hogy a digitális technológia alkalmazása miként javítja a felek közötti információáramlást, ami kulcsfontosságú a projektek sikeres megvalósításában.
A Toman Diet viszont Valentin-nap alkalmából egy olyan online kutatást indított, amelyben azt vizsgálták, hogy vajon hogyan alakulnak a párok étkezési szokásai egy párkapcsolat során. A kérdéssort több százan válaszolták meg, zömében hölgyek, az életkor viszont nagyon változatos volt: 20 és 67 éves kor között mozgott. A válaszadók nagy része, 70 %-
"Teljes gázzal vágott bele a hétvégébe" – ahogyan a zürichi rendőrség humoros Facebook-bejegyzésében írta –, és nem is volt igazán gyors. Zsákmányszerzés közben a sas akár 200 km/h sebességet is elérhet. Fotó: Zürichi rendőrség De akkor nem élné túl a radarfotót, mert a fénykép elkészítése után a másodperc töredékével az aszfalton kötne ki. De még
A kísérletbe bevont 300 kolléga a vállalat egészét lefedte, ügyfélszolgálati-, műszaki hibaelhárítással, technológiai értékesítés támogatással, és SAP rendszerekkel foglalkozó területeken dolgoztak az új munkarend szerint.