Joe Biden szövetségesei masszív védelmi manővert indítottak az amerikai elnök mentális képességeit kétségbevonó jelentés nyomán. Közben a republikánusok napirenden akarják tartani a témát. Kamala Harris alelnök pedig helyezkedik, és jelezte: kész Biden helyére lépni.
Elhalasztották a Binance alapítójának és igazgatójának tárgyalását. CZ-t a Binance ellen folyó eljárás során pénzmosással vádolták meg, amiben bűnösnek vallotta magát. Ügyében eredetileg február 23-án hirdettek volna ítéletet, de a bíróság hétfőn április 30-ra módosította az időpontot. CZ tavaly novemberben távozott a Binance éléről, miután az amer
Magyarországon az éves hálózati vízveszteség a Balaton medencéjének közel 9 százalékát töltené meg, míg a Velencei-tóét 3,5-szer. A hálózati veszteség 25 százalékos, ami éves szinten 17 milliárd forintnyi kiesést jelent. A Nemzeti Vízstratégia megvalósítására hozott intézkedések ellenőrzése című, 72 oldalas dokumentum a súlyos pazarlás mellett lény
Egyes ingatlanokhoz akár már húszezer fontos (körülbelül kilencmillió forintos áron) hozzá lehet jutni, ami meglehetősen jutányosnak számít a Nagy-Britanniában jellemző tengerparti átlagárakhoz képest.
A Konyhafőnök harmadik évadának nyertese most maga mögött hagyta a gasztronómiát, és Gundel Takács Gábor oldalán lépett a kvízműsor hídjára. A harmadik szinten játékba lépő Orbán Ági mindent megtett, hogy végig ugrálhasson egészen a döntő szintig.
100 román kórház működését bénította meg az a zsarolóvírus, ami titkosította és hozzáférhetetlenné tette az érintett intézmények számítógépein tárolt adatokat. A vírust készítő hacker (csoport?) 3.5 bitcoin, vagyis kb. 60 millió forintos váltságdíjat kér a feloldó kulcsokért cserébe. A Romániai Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság szerint az ország
A vérszagra gyűlő vadcsordába kívánt besorolni Arató András, a dollármédia lepukkant lakájrádiójának elnöke, aki a jelek szerint saját propagandáját is félreértette.
Navracsics Tibort az elsők között említik a belső mérések, amikor Novák Katalin utódját keresik a Sándor-palotába. Megkérdeztük a minisztert, aki az atv.hu-nak azt nyilatkozta: nem kapott semmilyen megkeresést a köztársasági elnök-jelölést illetően.
A Glami divatkereső platform 2024 januárjában felmérést készített arról, hogy a fenntarthatósági szempontok hogyan befolyásolják a fogyasztói döntéshozatalt a divattermékek vásárlása során. A kilenc európai országban készült kutatás eredményei szerint átlagosan 26%-ra tehető azoknak az aránya, akik tudatosan előnyben részesítik a fenntartható márká
A legfrissebb információk szerint tavaly 36 milliárd dollárért vásároltak fel amerikai nagyvállalatokat japán cégek, ami elképesztő ütemű növekedést jelent az előző évhez képest.
A felsőfokú felvételi időszak során már több egyetem is beszámítja pluszpontként a nemzetközileg elfogadott számítógép-használói jogosítványt, vagyis az ICDL bizonyítványt. Idén február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. A felsőfokú felvételi rendszerben több intézmény döntött úgy, hogy a digitális
Elképesztő felívelés előtt állnak azok a hardverek, amelyeket kifejezetten mesterségesintelligencia-alkalmazások futtatására építenek a gyártók. A neurális folyamatokat bonyolító alkatrészek (NPU-k) vagy a system-on-a-chip eszközök – amelyek a generatív AI helyi
Emelkedhet a BUX index a következő egy évben, míg a forint esetén inkább gyengülést várnak a hazai alapkezelők – derül ki a Portfolio havi rendszerességű felméréséből.
Az állatvilágban számos fajt találunk, ahol az egyedek hosszú távú, sőt akár egész életen át tartó társat választanak maguknak. Összegyűjtöttünk néhányat!
A 46 éves férfi búcsúlevelet is írt, majd bezárkózott a háza mosdójába, ahol meggyújtotta a faszenet a grillsütőben és füstmérgezés következtében halt meg.
A takarítási díj azért lehet visszás, mert egy-egy jó áron hirdetett szállást akár több ezer forinttal is feljebb tornázhat, úgy, hogy azt a meghirdetett áron felül számolja.
Hogyan alakulnak idén a médiaköltések, milyen trendek figyelhetők meg a fogyasztók viselkedésében – többek között ezek a témák kerülnek terítékre a Business Lounge mai adásának első részében. A folytatásban pedig a BTL-költésekről és a rendezvénypiac kilátásairól lesz szó. A Business Lounge mai adásának első vendége Bacsa Gábor, a Dentsu Magyarorsz
Pontosan öt éve írtam életemben először családról. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Pó folyón is. Csak egy nem változott. Továbbra is értetlenül állunk az előtt, ami Európában és az egész megbolondult világban történik.
Ukrajna azt állítja, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy Oroszország a közel két éve tartó háborúban először lőtt ki fejlett hiperszonikus rakétát - amelyet szakértők szerint szinte lehetetlen lelőni.
Az SAP átfogó erőforrás-, szolgáltatás- és pénzügyi ösztönzőcsomagot jelentett be, amellyel támogatni kívánja az ügyfeleket a felhőre való áttérésben, valamint a felhőben megvalósítható innovációs lehetőségek maximális kihasználásában. A program a felhős migrációk két alapvető nehézségére – a költségekre és a projektek összetettsége miatti félelmek