Sok minden történhet egy repülőút során. Ha az utasok nem tartják be a szabályokat, előfordulhat, hogy még a felszállás előtt el kell hagyniuk a repülőgépet.
Egyre furcsább fordulatokat vesz a gyerekszépségversenyek szervezője körül gyűrűző botrány. Újabb áldozatok jelentkeztek a Blikkben megjelent cikk után, tőlük is ugyanazokkal a trükkökkel csalt ki százezreket, sőt milliókat egy vállalkozónő. Modellkarrierrel, külföldi utakkal hitegeti a szülőket, majd az indulás előtti napokban lemondja a programot
A lakásbiztosítási ügyfelek 58 százaléka tervezi majd összehasonlítani a lakásbiztosítási kínálatot a márciusi kampányban derül ki egy több mint 8 ezer fő megkérdezésével lefolytatott kutatásból. A várakozások szerint a biztosítók között felerősödő verseny hatására 15-20 százalékkal alacsonyabb díj mellett válthatnak szerződést az ügyfelek. Akár 30
A pénteki zsinati értekezleten bejelentette távozását Balog Zoltán református püspök lelkészi elnöki tisztségéről. A zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként helyettesíti.
Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinati elnöki posztjáról. Mi lesz most? A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint a lemondás a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Ezen az értekezleten nem került sor szavazásra. A soron következő zsinati ülésig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a
Lemondott Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről. Ez lényegében a magyarországi református egyház vezetését jelenti. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként első ciklusát kezdte meg 2021. január 25-től zsinati elnökként. A kegyelmi botrány Novák Katalin és Varga Judit után végül az ő bukásá
Balog Zoltán egyértelműen a Novák Katalin köztársasági elnöknek kegyelmi ügyben adott tanácsával okozta a legnagyobb botrányt, azonban politikai pályafutása során számtalan alkalommal tett olyan nyilatkozatot, amely kiverte a biztosítékot.
Bár a héten az általa összehívott, informális esperes-gondnoki értekezleten még nem mondott le, végül Balog Zoltán péntek este bejelentette, hogy távozik a Magyarországi Református Egyház éléről. A korábbi miniszter viszont kijelentette, hogy a Dunamelléki Egyházkerület püspöki posztját viszont megtartja.
Balog Zoltán református püspök a február 16-ai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről – közölték a Magyar Református Egyház honlapján. "Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz" - fogalmazott.
Pénteken 18 órától a Hősök terére tüntetést szervezett kilenc "elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber" az elmúlt hetek magyarországi belpolitikai botrányai miatt. A kezdeményezés olyan emberektől indult ki, akik hatalmas tömegek megmozgatására képesek a közösségi médiában és már több mint 40 ezer ember jelezte a Facebook-on, hogy
A korábbi minisztert a zsinat alelnöke, Pásztor Dániel követi a poszton a következő zsinatig, amelynek döntésétől függ, hogy érvényes lesz-e Balog lemondása. Balog a hírek szerint püspökként marad az egyháznál. Hangsúlyozottan nem kért bocsánatot a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.
A JEEP Avenger, miután 2023-ban elnyerte Az Év Autója címet, most újabb bravúrt hajtott végre. 2024. januárjában, az eladások tekintetében megverte egyik fő riválisát, a Teslat. Az Avenger kétségtelenül a 2023-as év egyik főszereplője. Küllemében az eredetiség és a hagyomány szintézise. Kompakt méretével és személyes kialakításával sikerült a B sze
Novák Katalin és Varga Judit lemondása után volt miről beszélnie Gulyás Gergely miniszternek a pénteki kormányinfón. Az újságírók kérdései között természetesen Magyar Péter neve is felmerült, Varga Judit exférje pedig egyből reagált Gulyás kijelentéseire.
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2023-ra elérte a 44,5 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2013-ban feljegyzett 42,2 évről 2,3 évvel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Az idén újra az éves várható infláció felett nőhet a cégek árbevétele a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 2023 negyedik negyedéves felmérése alapján – közölte a K&H pénteken az MTI-vel.
Megszünteti a Deutsche Bank a "négynapos hétvégét" lehetővé tevő home office gyakorlatát, hogy fokozza az irodai jelenlétet és egész héten keresztül növelje a dolgozók munkahelyi aktivitását - számolt be a Bloomberg.
Bár a megerőltető fizikai tevékenységek a migrén esetében rohamot provokálhatnak, a rendszeres és egyenletes fizikai aktivitás minden fejfájástípus esetén kedvező hatású, a leggyakoribb tenziós fejfájás és a súlyos migrén esetén is.
2022 áprilisában a Stellantis csatlakozott az addigra többségbe kerülő nyugati autómárkákhoz, és felfüggesztette a tevékenységét Oroszországban, miután az megtámadta Ukrajnát.
Szabó Zsófi életét megérintette a változás szele: a Blikk értesülései szerint a gyönyörű színésznő hamarosan visszatér a TV2-höz, és a Mokka új műsorvezetője lesz.
A légiutas-kísérők súlyát rendszeresen mérték, ruhájukat pedig úgy szabták, hogy minél izgatóbb legyen a férfiutasok számára. A házasságkötéshez és a gyerekvállaláshoz engedélyt kellett kérniük. Persze csak addig, amíg kizárólag nők végezték ezt a munkát.
Az OTP Bank Önkormányzati Fórum című eseményén, több mint 200 település képviseltette magát. Bő fél évszázados kapcsolat és tapasztalat áll az önkormányzatok és a piacvezető bank stratégiai partnersége mögött, ami jó alap a jövőbeni fejlesztésekről, a még szorosabb együttműködésről szóló párbeszédhez.
Mi a jó a pudingban? Krémes, hűs és selymes, ezért nagyon szeretik a gyerekek, a szépkorúaknak pedig kedves figyelmesség a változatosan készült pudingféle – és persze remek vendégváró csemege. Ha nem a készen kapható pudingporra esik választásunk, akkor számtalan más alapanyagból választhatunk. Akár ünnepi alkalomra is!
Mélyen a Föld felszíne alatt egy hatalmas víztározó található, amely becslések szerint háromszor annyi vizet tartalmaz, mint a felszínen található összes óceán.
Az európai gazdák sok egyéb mellett a Mercosur-országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás ellen is tiltakoznak, és ez aggodalmat kelt a dél-amerikai gazdák körében, írja a fruchthandel.de az Agra Europe hírügynökség információi alapján.
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően történik a felmondások 25 százaléka - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A legtöbb esetben egy felmondás mögött több tényező is áll, azonban az év el
Tavaly tíz héten is 4 milliárd forint feletti sorsjegyárbevételt könyvelhettek el, a 2022-es átlagos heti árbevételt pedig 44 alkalommal múlták felül 2023-ban,.