2024. február 16. péntek

febr. 16
8:12
Újabb tranzakciót jelentett be a Gloster (Portfolio)
A Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai a társaságok egyesüléséről írtak alá szerződést, így ezzel lépéssel a Microsoft legnagyobb hazai tulajdonú felhőszolgáltató partnercége jön létre.  A tranzakció célja, hogy az egyesített cég Magyarország piacvezető szolgáltója legyen és néhány éven belül a régióban is meghatározó szereplővé v
febr. 16
8:12
Alig változott a forint árfolyama, most ennyiért tudunk eurót váltani (ATV)
Alig mozdult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
febr. 16
8:15
Jól jártak a kisboltok a Magyar Falu Programban (Infostart)
A Magyar Falu Programban 2021-ben meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően Magyarországon mintegy 1400 településen sikerült megmenteni a kisboltokat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
febr. 16
8:15
A Thievery Corporation júliusban érkezik Budapestre (Magyar Hírlap)
A duót a Budapest Park látogatói már jól ismerhetik.
febr. 16
8:15
Már a Politico is bevallja, hogy az EU a legnagyobb finanszírozója a háborúnak, de Von der Leyen csak még tovább pörgetné a bevallottan hasztalan pénzszórást (Mandiner)
"Többet kell költenünk, jobban kell költenünk, európai módon kell költenünk."
febr. 16
8:15
Videón a Ferrari idei Forma-1-es versenyautója (Autószektor)
Az olasz csapat az X közösségi oldalra feltöltött másfél perces videóban rántotta le a leplet a szokás szerint vörösben pompázó gépről, amelyet az idén még a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz Jr. duó kormányoz majd. Jövőre már a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton lesz Leclerc csapattársa. A Ferrari az előző szezonban harmadik
febr. 16
8:15
Karsai Dániel arra kérte januárban Novák Katalint, hogy adjon kegyelmet azoknak, akik segítenek az eutanáziában (rtl.hu)
Olyan betegek érdekében fordult Novákhoz, akik elviselhetetlen mértékű szenvedésnek vannak kitéve.
febr. 16
8:15
Szorul a hurok Russell Brand nyaka körül, azonban a komikus továbbra is minden vádat tagad (naphire.hu)
Russell Brand továbbra is tagadja, hogy szexuálisan zaklatott volna egy nőt egy filmforgatáson, mondván, hogy vádlója "rosszul emlékezik".
febr. 16
8:18
Két éve adták át ezt az autópályát, máris lehet felújítani: hónapokig kerülhetnek az autósok (Pénzcentrum)
Az elmúlt időszakban az M30-as 38-as kilométerénél, Szikszó térségben az autópálya szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott. Emiatt a burkolaton repedések jelentek meg - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF). Az elmozdulás idővel olyan mértékűvé vált, hogy az már veszélyezteti a biztonságos közlekedést, így a tár
febr. 16
8:18
Napi horoszkóp: A Bakra intim pillanatok várnak, a Halaknak énidőre van szüksége - február 16. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
febr. 16
8:18
A szürke autók népszerűbbek, mint a színesek (Márkamonitor)
Autóválasztáskor a járművezetők színpreferenciája igen változatos képet mutat, hiszen a döntésben többnyire az egyéni ízlés, valamint kulturális tényezők játszanak szerepet. A carVertical több európai országban végzett kutatásából egyértelműen kitűnik, hogy az autótulajdonosok többsége a fekete, a fehér és a szürke árnyalatokat részesítik előnyben,
febr. 16
8:18
Egymás alá ígérnek bankok a lakáshitelekért (Igényesférfi.hu)
Lakáshitel: a januári újabb kamatplafon bevezetése óta egymást előzgetik a bankok a legolcsóbb lakáshitelekért folyó verseny élmezőnyében.
febr. 16
8:18
Eljegyezték Kecsmár Alexandrát, a Fókusz műsorvezetőjét (SzMo)
A műsorvezetőnek egy innsbrucki hegyet is meg kellett másznia a gyűrűért. Előbb mondott igent a szerelmének, minthogy a férfi feltehette volna a nagy kérdést.
febr. 16
8:18
Egy sebészeti robot állítólag nem csak megégetett, de meg is gyilkolt egy nőt (Rakéta)
A nő férje legalábbis ezen vád alapján indított pert.
febr. 16
8:18
Észak-Korea vírusoktól hemzsegő fogadási oldalt is árul (Bitport)
A déli szomszéd jelentése szerint a "kulcsrakész" oldalak havi 5 ezer dollárért bérelhetők, további 3 ezerért pedig technikai támogatás is jár hozzájuk.
febr. 16
8:20
Újfajta élelmiszer-alapanyag készült: a hal-hús-rizs hibrid (Rakéta)
A kutatók a rizsszemek belsejébe szarvasmarhasejteket helyeztek, vagyis kombinálták a növényi és állati összetevőket. Az újfajta hibrid rizs első pillantásra darált húsnak tűnik.
febr. 16
8:21
Válságos az ukránok helyzete Avgyijivkánál, durva fordulatot vett a Biden-család korrupciós ügye (Privátbankár)
Elvághatják a város védőit az oroszok az utánpótlástól, vádemelés jött Joe és Hunter Biden ukrajnai korrupciós ügyében. Háborús hírösszefoglaló péntek reggelre.
febr. 16
8:21
"Hogyan nyerhetünk? Úgy, hogy mindenben jobbak vagyunk!" (Magyar Hírlap)
Készül a magyar női válogatott a világbajnoki döntőre.
febr. 16
8:21
Török Gábor: Varga Mihály a legesélyesebb a köztársasági elnöki posztra (rtl.hu)
Török Gábor szerint Novák Katalin nem menthette volna magát meg akkor sem, ha az első reakciói jobbak.
febr. 16
8:21
Bíróság elé áll a Madeleine-ügy legfőbb gyanúsítottja, de még mindig nem a kislány eltűnésének ügyében (Telex)
Christian B.-t több súlyos nemi erőszakkal és gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléssel vádolták meg, de egyiknek sincs köze a 2007-ben eltűnt brit kislány ügyéhez.
febr. 16
8:24
Ismét mozgásba lendültek januárban a lakbérek (Infostart)
A tavaly év végi stagnálás és csökkenés után idén januárban az egész fővárosban elkezdett drágulni a lakások átlagos havi bérleti díja.
febr. 16
8:24
Ők lehetnek a Fidesz főpolgármester-jelöltjei (Blikk)
Kiderült, kik lehetnek a kormánypárti főpolgármester-jelöltek Budapesten.
febr. 16
8:24
Az egyéni vállalkozók átalányadózásának alapvető szabályai – friss információs füzetet adott ki a NAV (Adózóna)
A NAV tájékoztatójában az átalányadózás alapvető szabályait ismerteti. A szabályok ismerete azok számára is fontos lehet, akik az új kata szabályait nem alkalmazhatják.
febr. 16
8:24
Az álláskeresők támogatásának alakulása (HR Portál)
Így változott az álláskeresési járadékban és szociális ellátásban részesültek száma 2009 és 2022 között.
febr. 16
8:24
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában is folytatódhat az emelkedés. A magyar tőzsde tegnap új történelmi csúcson zárt, a reggeli nyitást követően pedig a Molt lesz különösen érdemes figyelni, hiszen a cég felülteljesített az elemzői várakozásokat a negyedik negyedévben. Ami a gazdasági eseményeket illeti
febr. 16
8:24
Beszakadt a csirkemellfilé ára (Agrofórum)
A Ksh adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 2 százalékkal 200 ezer tonnára nőtt 2023. január és november között az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
febr. 16
8:24
iPhone-od van? Te is letölthetted ezt a kártékony appot a hivatalos App Store-ból, azonnal ellenőrizd a telefonodat (Promotions)
Hiába a szigorú ellenőrzések, egy rosszindulatú program most átcsúszott a rostán.
febr. 16
8:27
Egyre jobb, de huszonnégyre? (Mezőhír)
Országosan 1 ha szántó átlagos éves bérleti díja 81 600 forint volt, a gyümölcsösé 16, az erdőé 12 2021-hez mérten.
febr. 16
8:27
Intő jel: kukorica helyett egyre több szóját vet Ukrajna (Agrárágazat)
Az európai és magyar mezőgazdaságnak is figyelmeztető, milyen mértékben nő Ukrajnában a szója-vetésterület.
febr. 16
8:27
Műszaki eszközök kínálata a mezőgazdasági belvíz elhárításra (GépMax)
A belvizes területek kialakulásában számos tényező játszik közre, köztük a talajszerkezet vízáteresztő- és vízmegtartó kapacitása.
febr. 16
8:27
Információ első kézből – Packadémia konferencia Budapesten (Transpack)
A Sirha Budapest szakkiállításon várja a csomagolási és logisztikai szakembereket a Packadémia konferencia.
febr. 16
8:27
Hamisítatlan tél vár a Svéd Rally mezőnyére pénteken (Racingline)
Az már csütörtökön kiderült, hogy a hómennyisége fantasztikusnak mondható a Svéd Rallyn, azonban pénteken még tovább fog gyarapodni a hóvastagság.
febr. 16
8:27
2024. február 16. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 16
8:30
Gálvölgyi János, Molnár Ferenc Caramel, Tóth Bettina – újabb hírességek álltak a Hősök téri tüntetés mellé (444.hu)
A Curtis-ügy után írásban is meg kellett erősíteniük a támogatást.
febr. 16
8:30
Íme, itt van a hortobágyi húsos palacsinta eredeti receptje: a betyárok is így csinálták (Pénzcentrum)
A Hortobágyon túlzás nélkül szinte mindannyian jártunk már, azonban mindig akadnak olyan rejtett helyi érdekességek, amelyeket vétek nem megismerni a térségben. Mi mindent érdemes tudnunk a Hortobágyról, mint tájegységről és legismertebb településéről? Milyen helyi pásztorhagyományokkal találkozhatunk itt mind a mai napig, mikor van a híres hídi vá
febr. 16
8:30
Kínai alkatrész miatt tartóztatják fel az autóimportot (autopro)
Korábban is érték vádak a gyártókat.
febr. 16
8:30
Azonnali, rendkívüli műsorváltozás az RTL-en: minden esti programot érint (SzMo)
Február 15-én este már eszerint lehet a műsorokat megnézni.
febr. 16
8:33
A METZ először koncertezik Magyarországon (Magyar Hírlap)
Sokak régi kívánsága válik valóra.
febr. 16
8:33
Áll a bál Brüsszelben: bíróság elé citálnák a gazdákat (Mandiner)
Arról ír a Politico, milyen sok kárt okozott a gazdatüntetés.
febr. 16
8:33
Eltűnt Orbán TikTokjáról a videó, ahol Azahriah sikeréhez méri a sajátját (Telex)
A kormányfő korábban szívesen felhasználta Azahriah sikerét, de miután az énekes nevét adta a pénteki tüntetéshez, eltűnt Orbán TikTokjáról a viccelődés.
febr. 16
8:39
Bespájzol Amerika, mit reagál az olajár? (Privátbankár)
Már eddig is a legnagyobb készleten ültek, most tovább növelik.
febr. 16
8:39
Teltházat hozott a busójárás (Magyar Hírlap)
Elégedettek lehetnek a télűzéssel a szállásadók.
febr. 16
8:39
Rekord részvétel a 32. Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására összesen 56 kiemelkedő innovációs teljesítményt bemutató pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek.
febr. 16
8:39
Már Avgyijivka belsejében folynak a harcok, közel a vég? (naphire.hu)
Ukrajna pénteken közölte, hogy heves harcok folynak az ostromlott Avgyijivka városban, és a védekező ukrán csapatok új állásokat létesítenek az ipari központ körül, miközben Oroszország fokozza a támadásokat.
febr. 16
8:42
Péntek délután eldőlhet Balog Zoltán sorsa (Menedzsment Fórum)
Délután 14 órakor rendkívüli ülést tart a Magyarországi Református Egyház legfőbb testülete, a zsinat. A felekezetben Balog Zoltán dunamelléki püspöki és lelkészi elnöki tisztséget is betölt, azonban az őt körüllengő botrány és a református berkeken belüli felháborodás ellenére távozását bármelyik tisztségről csak nagyon nehezen lehetne kicsikarni.
febr. 16
8:42
Figyelem! A mai tüntetés miatt komoly forgalmi változások lesznek Budapesten: íme, a részletek (Blikk)
2024. február 16-án delegáció és gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest II., V., VI. és XIV. kerületében.
febr. 16
8:42
Két főállás home office-ban? Itt az overemployment, a covid hozadéka (HR Portál)
A covid-járvány utáni viharos időszakban egy csalódott munkavállaló - Isaac - fejében született meg a gondolat, hogy ő bizony eladja a tudását és idejét két helyre, azaz két főállást vállal. Amiről persze egyik munkaadó sem tud. A Jobsgarden a HR Blogon a home office-ban dolgozók - közte IT-sok -körében megjelent overemployment jelenségről ír, amel
febr. 16
8:42
Fontos döntést hozott az MNB (ProfitLine)
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat 75 bázispontos csökkentéséről a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
febr. 16
8:42
Friss adatok bizonyítják: öregszik a magyar társadalom (Portfolio)
Az Eurostat friss adatai szerint az EU lakosságának medián életkora 2,3 évvel nőtt 10 év leforgása alatt, Magyarországon még ennél is gyorsabb ütemet regisztráltak. Nem véletlen, hogy mindeközben az idősek aránya is nőtt a társadalmon belül, EU-s szinten az időskori függőségi rátában 5,7 százalékpontos emelkedést mértek 10 év alatt.
febr. 16
8:42
Darwin hatalmas könyvtára már online is elérhető (Könyves Magazin)
Darwin hatalmas könyvtára már online is elérhető

Keresés