Bár péntek este a Hősök terén összegyűlt több tízezres demonstrációra szegeződik minden figyelem, a magyar külügyminiszter egy egészen más eseményre hívta fel a figyelmet, ugyanis a feleségével ma ünneplik az évfordulójukat.
Miközben jelenleg több tízezres tömeg hallgatja a felszólalókat a Hősök terén, ahová 9 "elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber" szervezett demonstrációt, Orbán Viktor a holnapi évértékelőről posztolt.
"Nincs annál megrendítőbb, mint ha kiszolgáltatott gyermekeket bántalmaznak azok, akiknek szeretni, védelmezni, oktatni, támogatni kellene őket" – írta.
Gulyás Gergely olyan kérdésbe ütközött a kormányinfón, amire tényleg nem válaszolhatott. Hiszen ha Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét, akkor életszerűtlen, hogy senkinek nem szólt a kegyelem megadásáról, ha viszont támogatta, akkor a kormánynak sokkal súlyosabb dolgokkal kell elszámolnia.
Kovács Patrícia úgy érzi, nem főszereplője a saját életének, s sokkal inkább egy nagy egész részeként tekint önmagára. Ez a fajta gondolkodás a gyermekkorából eredeztethető, hiszen az édesanyja gondosan odafigyelt arra, hogy lánya ne szálljon el önmagától. Ezt olykor akár egész drasztikus eszközökkel próbálta elérni – mesélte a színésznő egy YouTub
Balog kínos interjúban magyarázta 2016-ban, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a bicskei tanúkat ne befolyásolják az igazgató elleni vizsgálat alatt.
Gulyás szerint azért nem volt téma K. Endre kegyelmi ügye a kormányülésen, mert "magától értetődő ezeknek az elutasítása". Ehhez képest éppen abból van botrány, hogy kegyelmet kapott az igazgató-helyettes.
Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata "a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk". "A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek".
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint mindez a Mol kiemelkedő operációs és költséghatékonyságának, illetve megfontolt beruházási politikájának köszönhető.
A gyanúsított az ingatlanban könnyfakasztó spray-vel ráfújt az eljárási cselekményt biztosító nagyatádi rendőrökre, majd bozótvágó késsel feléjük indult.
Ez a kötelezettségvállalás Franciaország korábbi, 2022-ben 1,7 milliárd eurós, 2023-ban pedig 2,1 milliárd eurós támogatásán felül érkezik majd Kijevnek.
Egyesek a modern magyar vízgazdálkodásról, mások a románokat utáló balosokról, megint mások pedig a Klubrádión megjelent kurvázó publicisztikáról faggatták a kormány szóvivőit.