2024. február 18. vasárnap

febr. 18
12:21
Zalánki Gergő szégyenről és a válogatotton belüli problémákról beszélt (Magyar Nemzet)
Vízilabdázóink nem városnézéssel töltötték az utolsó napot Dohában.
febr. 18
12:21
Legendák övezte pálos kolostort tárnak fel Balatonszemesen (Mandiner)
Régi feljegyzések alapján azonosították az erdőben szunnyadó, hajdani épületet és évek munkájával értek el csodás eredményeket: unikális leleteket is találtak. A projekt vezetőjével beszélgettünk.
febr. 18
12:21
Télvégi – nem csak pincejáró – túra Etyeken (egy.hu)
Etyekről a bor és a Korda filmstúdió ugrik be elsőnek, ugye? Mit lehetne ott csinálni, mint kóstolgatni kellemes borokat, vagy a filmforgatás világában elmerülni? Pedig van itt még látnivaló bőven, a napsütötte télvégi, koratavaszi napok szinte csábítanak arra, hogy felkerekedjünk a szőlőhegyi kalandokra. Akár még két keréken is a főváros szőlősker
febr. 18
12:21
Blikk: Visszatér a TV2-höz az RTL-től távozó Szabó Zsófi (Telex)
Szabó Zsófi a Mokka mellett egy másik műsorban is feltűnhet a csatornán.
febr. 18
12:21
Egy éve kezdődött a kitermelés a békési gázmezőn (Öko-drive)
Egy éve, 2023. február 13-án kezdődött meg a kitermelés a békési gázmezőből; mostanáig a négy kútból 50 millió köbméter földgázt és 64 ezer köbméter könnyűolajat termeltek ki - mondta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatban kedden.
febr. 18
12:21
Így nevelheted problémamegoldásra a gyereked (Igényesnő.hu)
Ahhoz, hogy gyermekünkből jól alkalmazkodó felnőtt váljon, szükség van számos olyan hétköznapi rutinfeladatra, amelyet a gyerekek gyakran nem értenek, nem tartanak fontosnak vagy egyszerűen nem akarnak foglalkozni vele.
febr. 18
12:23
Szabadlábon a magyar ügyvédnő, akit az olasz maffia segítésével vádolnak (Magyar Hírlap)
Áldozat vagy tettestárs?.
febr. 18
12:23
Hamarosan érkezik az új tarifarendszer, több pénz marad a zsebünkben (Magyar Nemzet)
Hatalmas könnyítést kapnak a tömegközlekedők.
febr. 18
12:24
Kegyetlen járvány pusztít. Veszélyben az állattenyésztés? (Agroinform)
Ökológiai katasztrófa fenyeget.
febr. 18
12:24
Drámába fulladt a matekóra Nógrád vármegyében (BorsOnline)
A 7. osztályos fiú rosszul lett az órán és összeesett.
febr. 18
12:24
Döbbenetes küldetéssel indult szonda a Hold déli sarkvidékére (Agrofórum)
A héten sikeresen útnak indult az amerikai Intuitive Machines magánvállalat holdszondája a Hold déli poláris vidékén tervezett leszállásra.
febr. 18
12:27
Egykori Frontex-vezető indul Marine Le Pen pártjának jelöltjeként (Demokrata)
Fabrice Leggeri szombat este közölte, hogy csatlakozott a Nemzeti Tömörülés listájához.
febr. 18
12:27
A távozó csapatfőnök még mindig nem érti, miért így kellett őt elküldeni (Racing)
Günther Steiner elárulta, továbbra sem érti, miért telefonon közölték vele, hogy távoznia kell a Haas éléről.
febr. 18
12:27
Mindent megváltoztat a szövegből videókat gyártó AI (BitcoinBázis)
Az OpenAI bemutatta a Sora-t, szövegből fotórealisztikus videót készítő mesterséges intelligenciát, amely egy izgalmas egyben szürreális jövőt hoz majd el.
febr. 18
12:27
Szemérmetlenül magas állami támogatással nyomta le a Teslát a Szegeden gigagyárat építő kínai BYD (rtl.hu)
Egy alig ismert kínai akkumulátorgyártóból 30 év alatt az elektromosjármű-piac egyik legnagyobb szereplőjévé vált a Szegeden is terjeszkedő BYD. Az állami támogatásokkal felhizlalt kínai vállalat milliószámra adja el járműveit Kínában, és most már a nemzetközi piacra feni a fogát. Ennek jelképe saját autószállító teherhajója, ami ötezer autóval feb
febr. 18
12:27
Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Néppárt EP-listavezetője (rtl.hu)
A Mindenki Magyarországa Néppárt önálló listán indul a 2024-es európai parlamenti választáson.
febr. 18
12:27
Csirkesatay fehérbabpürével és lilakáposzta-chutney-val (Street Kitchen)
Nagyon izgi receptet hoztam nektek, amiben többféle ízvilág találkozik, mégis baromi jól működnek. Hűvös estéken ez a kaja tuti átmelenget!
febr. 18
12:30
Márki-Zay Péter pártja Márki-Zay Pétert indítja első helyen az EP-választáson (444.hu)
Úgy, hogy indul az épp aznapra eső önkormányzati választáson is.
febr. 18
12:30
Mentőhelikopter érkezett a 71-es főúton történt balesethez (vg.hu)
Baleset miatt a 71-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
febr. 18
12:33
A Frontex egykori vezetője Marine Le Pen jelöltjeként indul az EP-választásokon (Magyar Hírlap)
Leggeri jelöltségének bejelentésekor a migrációt helyezte előtérbe.
febr. 18
12:33
"Orbán Viktor beszédének legfontosabb üzenete, hogy a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt" (Magyar Nemzet)
A Nézőpont Intézet vezetője szerint az elmúlt napok történései beíródnak a magyarok kollektív emlékezetébe, mérce lesz a magyar demokráciában.
febr. 18
12:35
Hétköznapok egy ritka betegség árnyékában (Magyar Hírlap)
.
febr. 18
12:36
Kína békejobbot nyújtott egy fontos országnak (Infostart)
Kína és Kanada "nem riválisok" - mondta Vang Ji kínai külügyminiszter szombaton kanadai kollégájának, Melanie Joly-nak a Münchenben rendezett biztonsági konferencia keretein kívül tartott találkozón.
febr. 18
12:36
Digitális ikrekkel fejlődnek a hajtásrendszerek (autopro)
Az elektromos hajtásrendszerek kutatás-fejlesztésének középpontjában a digitális iker technológiája áll.
febr. 18
12:39
Ismét élelmiszer-adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ (Demokrata)
A kiskereskedelemben évi 60 ezer tonna élelmiszer kerülne kukába.
febr. 18
12:39
Orosz felkérés Bidennek – ezt vajon bevállalja az amerikai elnök? (Magyar Nemzet)
Most egy orosz újságíró jelentkezett be az amerikai elnöknél interjúra.
febr. 18
12:39
Józan László: Voltak nagyon súlyos mélypontjaim (rtl.hu)
Józan László terápiával tudta csak feldolgozni édesanyja halálát, és élete legjobb döntésének nevezte, hogy pszichológus segítségét kérte.
febr. 18
12:39
Gondterhelt arcok, mély homlokráncok, cigaretta: így indultak haza Orbán Viktor évértékelője után a fideszes elit tagjai (rtl.hu)
A teljesen elkordonozott Várkert bazárban tartotta szombat délután 25. évértékelő beszédét Orbán Viktor, aki először szerepelt a nyilvánosság előtt a kegyelmi botrány kirobbanása óta. Sokan azt várták, hogy a miniszterelnök előáll majd valamivel, amivel el tudja téríteni a figyelmet és a közbeszédet a kegyelmi botrányról. Beszéde elején röviden kit
febr. 18
12:39
Gyűjtőoldal segít megtalálni a digitális készségeket fejlesztő hazai kurzusokat (Digital Hungary)
Az uniós Digital Decade kutatás eredményei alapján Magyarországon a felnőtt lakosság mindössze fele rendelkezik alapszintű digitális készségekkel. Annak érdekében, hogy ez az arány javuljon, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött a digitaliskeszsegek.hu oldal, ahol a karrierváltók, illetve a digitális készségeiket b
febr. 18
12:42
Hallottál mér a Gua Sha kőről? Itt a kínai porcelánbőr összes titka (BorsOnline)
Olyan sima és hamvas bőrre vágyunk, mint amilyen az ázsiai nőké?
febr. 18
12:42
A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a hajmosás közben (Life)
A hajmosás időigényes feladat, de elengedhetetlen az egészséges hajhoz. A híres fodrász Jonathon Van Ness szerint az emberek nagy része rossz rutint követ a hajápolást illetően.
febr. 18
12:42
Curtis lesöpörte az asztalról a tüntetés szervezőit: esélyük sincs a rapper kemény szavaival szemben (Promotions)
Addig piszkálták míg nagyon elege lett, most úgy vágott vissza mint 50 ezer dühös ember.
febr. 18
12:45
5 jel, hogy nem jó úton haladsz (Sassy)
Vannak idők, amikor azonnali változásokra van szükség.
febr. 18
12:48
Meghosszabbítja a brit kormány az ukrán menekültek tartózkodási engedélyeit (hirado.hu)
A brit kormány az Ukrajna elleni orosz invázió után háromféle fő vízumtípust dolgozott ki az ukrajnai menekülteknek.
febr. 18
12:48
"Nyitottsággal a kortárstánc egy jól befogadható műfaj" – 20 éves a Pataky Klári Társulat (Hamu és Gyémánt)
Pataky Klári a hazai kortárstánc egyik meghatározó alakja, aki kerek évfordulót ünnepel: a 2023/24-es a 20. színházi évada. számtalan szakmai és nézői elismerést tudhat maga mögött, most mégis minden bizonytalanná vált. A koreográfus az IN.hu-nak mesélt legújabb előadásáról, a táncszakma kihívásairól, valamint arról is, hogy miért kellene mindenkin
febr. 18
12:51
Elszámoltatással és az árulók megbüntetésével fenyegetőzött Márki-Zay Péter (Infostart)
A Nyugat az iránytű, a jövő útja a tisztesség, a Fidesz rendszerének legnagyobb ellensége az igazság - mondta a Mindenki Magyarországa Néppárt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Kossuth Körök országos kampánynyitó rendezvényén Márki-Zay Péter.
febr. 18
12:51
Van még mit tanulnunk a mi nagy baráti-elvtársi orosz diktatúránktól (Mandiner)
A magyar repperek nézeteltéréseiket félretéve sorolnak be a magyar-orosz politikai kultúra harcvonalába.
febr. 18
12:51
A gravitációs lézer lehet a jövő háborúinak fegyvere (Helló Magyar)
Einstein legfontosabb felfedezéseit kombinálva létre lehetne hozni az úgynevezett „gravitációs lézer” jelenségét.
febr. 18
12:51
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett: a magánéletéről van szó (naphire.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter még sosem láthattuk így ezelőtt.
febr. 18
12:51
"Ne hagyj magamra időskoromban" – A Nagyszülők 4. világnapja középpontjában a "magány" áll (vasárnap.hu)
A Nagyszülők és az idősek 4. világnapjára való felkészülés során a Világiak, a család és az élet dikasztériuma közzétette a
febr. 18
12:57
Kegyelemdöfés a spanyol kertészetnek: hollandok Marokkóban (Mezőhír)
A hollandok célkeresztbe vették az egyre jobban muzsikáló marokkói kertészeti termelést.
febr. 18
12:57
Új taggal bővült a hevederes rendképző széria (GépMax)
Az Uf6136 hevederes rendképző, 11 méteres folyamatos munkaszélességgel és három 3,6 méteres hevedertaggal rendelkezik.
febr. 18
12:57
Petry Zsolt a kirúgása ellenére sem bánta meg, hogy elmondta a véleményét (Magyar Nemzet)
A volt válogatott kapust három éve a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt menesztették.
febr. 18
12:57
Új szín, új összeszerelő üzem a klasszikus Mtz-nek (Agrárágazat)
A mezőgazdasági erőgépek nagy öregje: a Mtz megújul színben, és üzbég partnerrel összeszerelő üzemet hoz létre.
febr. 18
12:57
Több mint 400 embert vettek már őrizetbe a Navalnijt gyászolók közül (Telex)
Több városban is börtönbe csuktak olyan embereket, akik az ellenzéki vezetőre emlékeztek.
febr. 18
12:57
Zendaya legújabb vörös szőnyeges megjelenése új sminktrendet teremthet (in.hu)
Zendaya a Dűne: Második rész premierjén és a hozzá kapcsolódó fotózáson vett részt nemrég. Valószínűleg egyetlen olvasót sem fog meglepni, ha megtudja, hogy lélegzetelállító futurisztikus megjelenésben bukkant fel a nyilvánosság előtt.Úgy tűnik, mostanában szereti a crop topokat − a hasizmai több mexikói és franciaországi eseményen is feltűntek. És
febr. 18
13:00
Ismét szent a béke Dudás Miki és Szigligeti Ivett között: az újrakezdés óta először mutatkoztak együtt (Blikk)
Valóban igaz a hír, újra egy párt alkot Dudás Miki és Szigligeti Ivett. Úgy tűnik, a világbajnok kajakozó küzdelmei nem voltak hiábavalók, és sikerült visszaszereznie családját.
febr. 18
13:00
192 ezer forint három köbméternyi vízért? Brutális számlát kapott a magyar cég (ATV)
Mint az ismert, január másodikától országosan egységesítették a nem lakossági vízdíjakat, és bevezették az átfolyási átmérőtől függő alapdíjat. Az intézkedés azt eredményezte egy faipari cégnél, hogy a minimális fogyasztás ellenére is negyvenszeresére nőtt a havi vízdíjuk.
febr. 18
13:00
Fabiny Tamás evangélikus püspök bocsánatot kért azoktól, akik a gyermekotthonokban váltak szexuális abúzus áldozatává (444.hu)
Nem is akárhol, a Kossuth Rádióban.
febr. 18
13:00
Szabó Zsófi új kihívásokat keresve hagyta ott az RTL-t, most kikötött a TV2-nél (vg.hu)
A Blikk információi szerint a műsorvezető visszatér a TV2-höz, ráadásul nem is akármilyen feladatot kap.

Keresés