A szakemberek végeztek a téli, Kárpát-medencei túzokpopuláció-felmérésekkel. Az adatok viszonylag pontos képet adnak e fokozottan védett madár létszámáról, és az is kiderült, nagyjából tízszázalékos állomány-emelkedés történt a pannon régióban.
Sokan ismerjük az óriási tüzet, amely erőteljesen ég bennünk, amikor új dologba kezdünk. Hatalmas erővel megyünk napról napra előre. Azonban a tűz könnyen kialszik, ha fogy a ráfordított figyelmünk. Megtalálni a sárgán kikövezett utat, mint mindenben, kihívást jelent. De hogyan alakítható ki és tartható fent hosszútávon a jóga életmód? Ehhez hoztu
A meddőség körülbelül minden hatodik házaspárt érinti világszerte. Az esetek több mint a felében pedig sajnos a férfi rossz spermaminősége a hibás. Az elmúlt három évtizedben a spermiumok minősége egyértelműen azonosítható ok nélkül romlott. Az ennek hátterében álló elméletek rohamosan szaporodnak anélkül, hogy ezek többségének alátámasztására bárk
Megugrott a szexuális úton terjedő fertőzések száma New Yorkban - derül ki a város Egészségügyi és Mentálhigiénés Minisztériumának legfrissebb adataiból.
A babaváró hitel iránt érdeklődő párok 41,7 százaléka teljesítette az összes jogosultsági feltételt 2024 első hónapjában, ami 10 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Bankmonitor jogosultság ellenőrző kalkulátor adataiból. Legtöbbeknek a legalább 3 éves folyamatos TB jogviszony igazolása okoz nehézséget (28,1 százalék), d
Mozgalmasan indul az év a világ egyik vezető szépségipari vállalatánál, az AVON-nál. 2024. januárjától Kristof Neirynck váltja Angela Cretut a nemzetközi ügyvezetői székben, aki 25 éves AVON-os pályafutását követően tanácsadóként segíti majd a vállalat működését. Emellett régiós szinten is változások következtek be, melynek keretében az AVON Magyar
Oravecz hatvanéves kora után kezdett nagy formátumú regények írásába. Mi ez, ha nem a magyar próza egy egész életre szóló, egy egész életen át tartó hívása?
A gyerekeknél viszonylag gyakori problémának számít a székrekedés, mely elsősorban a nem megfelelő étkezés és a kevés folyadékfogyasztás eredménye, amit gyakran csak tetéz a sokakra jellemző mozgáshiány. A székrekedés azonban van, hogy hormonproblémára, azon belül is pajzsmirigy alulműködésre utal. Dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek é
A kiberbiztonsági kockázatot tekinti idén a legnagyobb fenyegetésnek az európai bankok kockázatkezelési vezetőinek 82 százaléka, míg globálisan ez az arány 73 százalék. Az EY és az Institute of International Finance (IIF) globális felmérése során a 17 nagy európai bankban megkérdezett szakértők döntő többsége (71 százalék) vélte úgy, hogy egyre val
Az innovatív norvég startup, a Carbon Centrum új befektetője, az EIT InnoEnergy égisze alatt folytathatja a CarbonID fejlesztését. A platformot arra hozták létre, hogy az autonóm módon kövesse a vállalati
A pikkelyes emlősöknek négy faja él Afrikában, négy pedig Ázsiában, amelyek mindegyike veszélyeztetett, ennek ellenére a világ leggyakrabban csempészett állatai.
A héten elfogadott migrációs paktum olyan kötelezettséget ró a tagállamokra, amelyet az uniós csatlakozási szerződés alapján nem kell teljesítenünk – szögezte le Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Hatszázötven éve, 1374. február 18-án született Anjou Szent Hedvig (Jadwiga) lengyel királynő, magyar hercegnő, Lengyelország védőszentje, Litvánia apostola, akit nem egy, hanem három nemzet szeretete övez.
Katalin hercegné lábadozását György herceggel, Sarolta hercegnővel, Lajos herceggel és Vilmos herceggel vidéki birtokukon, Anmer Hallban folytatja, mivel a gyerekek félévi iskolai szünete épp most van. Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a hírek szerint Katalin hercegné szépen gyógyul, ugyanis képes volt családjával elutazni vidéki birtokukr
Egyetlen interjú elég volt hozzá, hogy gyökeresen fordulatot vegyen a korábbi válogatott kapus, Petry Zsolt élete. Közel három év kellett hozzá, de a berlini Herthával való szerződésbontás után mostanra rendeződött az 57 éves szakember sorsa: a véleményéhez továbbra is ragaszkodik, remekül érzi magát Törökországban és tele van tervekkel.
A kisméretű teraszokhoz is tökéletesen illeszkedő, légies megjelenésű kerti bútorokkal jelentkezik a spanyol központú Resol, ami eleganciát és színt visz a külteredbe!
Egyes ruhadarabok nosztalgikus érzést keltenek, főleg ha újra divatba jönnek. Gyerekkorunk legjobban utált nadrágja az egyik legfeltűnőbb divattrend lesz 2024-ben.
Kriptovalutákba nemcsak pénzért lehet befektetni – lehet tanulásra, szórakozásra is használni a blokkláncot, és jutalmat kapni érte. Egészen hétköznapi területekre is betört már, mint a játék, a szerencsejáték, a levelezés vagy egyes eszközeink bérbeadása pénzért.
Nem kiugróan jók és nem is tragikusan rosszak a tavalyi év utolsó negyedévi magyar GDP-mutatói, ha azokat uniós összevetésben vizsgáljuk. A V4-ek között viszont lemaradásban vagyunk.
Az új fogyókúrás és cukorbetegség elleni gyógyszerek, mint például az Ozempic népszerűsége hirtelen rendkívül megugrott, emiatt néha igencsak körülményes beszerezni őket.