Ma ünnepli 70. születésnap John Travolta, akivel sikerfilmjei mellett az internet különböző szegleteiben lehet találkozni, amint zavarodottan nézelődik különböző helyzetekben vagy épp óriási átéléssel táncol. Tehát hogyan lett belőle mémkirály?
Az orosz választópolgárok csaknem 80 százaléka a hivatalban lévő elnökre, Vlagyimir Putyinra szavazna, ha most vasárnap rendeznék a választásokat - tette közzé friss felmérésének eredményét honlapján szombaton az Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM).
Az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán traffipaxozó rendőrökkel üvöltözött az éjszaka közepén. Az esetről videófelvétel is készült, ami hamar hatalmas népszerűségre tett szert a közösségi médiában.
Íme, mikor és milyen tárgyakból kell 2024-ben érettségiznie a végzős középiskolásoknak. Mutatjuk a teljes májusi menetrendet az emelt és a középszintű vizsgákkal.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 786,77 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 65 769,75 ponton fejezte be a hetet.
Tamás Viktor marketing igazgató tájékoztatása szerint az új csarnokban egy öttengelyes megmunkálóközpont, egy nagyteljesítményű, számítógép vezérelt eszterga és egy 3D koordináta mé-rőgép kapott helyet. A CNC részleg jelentős kapacitásbővítése lehetővé teszi kisszériás, egyedi munkadarabok, többek között szerszámgép alkatrészek előállítását, de gy
Egy új tanulmány szerint az anyák kisebb valószínűséggel vásárolnak antidepressziánsokat, ha saját szüleik 70 évesnél fiatalabbak, dolgoznak és nincsenek súlyos egészségügyi problémáik.
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően történik a felmondások 25 százaléka - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A legtöbb esetben egy felmondás mögött több tényező is áll, azonban az év el
Katalin hercegné személye és karaktere megkérdőjelezhetetlenül ikonikus. Sőt, szinte mondhatjuk, hogy az élete tipikusan az a történet, amelyről szinte mindenki álmodozott kislányként. London, szerelem, palota, és mesés ruhaköltemények - igen ám, de vannak dolgok, amelyeket a walesi hercegné nem vehet fel, akkor sem, ha szeretné.
A NASA fejlesztésére alapozott megoldás hamarosan áttörést hozhat az autóiparban: ha az Orbis Brakes megoldása beválik, az autógyártók számára könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb opciót jelenthet az új féktechnológia. Az autóiparban és az űriparban is közös cél a járművek súlyának optimalizálása. Az autók rugózatlan tömegének csökkentése kulcsfontoss
A foglalkoztatás és munkanélküliség aktuális helyzetéről, valamint a keresetek alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás január végi részletes adatait.
Teljes ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg Avdijivka várost a Donyec-medencében - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombat este a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Ahogy a Bitcoin masszívan túllépi az 51 000 dolláros árfolyamot, a Bitcoin Minetrix azonnal robbanhat. A bitcoin bányászathoz használható token előértékesítése már 11 millió dollárnál tart.
Aurelio két év után szabadult a börtönből, az első dolga pedig az volt, hogy a kislányával találkozzon, aki nem sokkal a bevonulása után született, tehát még sosem találkoztak személyesen. A találkozóról egy képet is feltöltött a közösségi oldalára.
A párizsi olimpiára való bejutás esélyeit a fukuokai vb-n és mostani dohai viadalon való szereplés határozza meg, ahogy Kapás Boglárka és Holló Balázs esetében is.