Katalin hercegné és III. Károly után műteni kell Kamilla királyné unokahúgát is. Ayesha Shand endometriózisa miatt szorul orvosi beavatkozásra. Elmondta, micsoda kínokat él át.
A Honor Barcelonában mutatta be új, átfogó stratégiáját, amely a mesterséges intelligencia hajtotta, az operációs rendszereken túlmutató élményekre, és a szándék alapú felhasználó kezelőfelületekre épül. Nemzetközi partnereivel együttműködve több okoseszköz érkezését is bejelentette: a Honor Magic6 Pro érkezése mellett a Honor MagicBook Pro 16 AI P
Vándor Virág arról számolt be, hogy a vádlott 2020 őszén határozta el, hogy anyagi helyzetének javítása érdekében kocsik eladásból, cseréjéből igyekszik bevételt szerezni, de megtévesztette a vevőit. Az első esetben 300 ezer forintért kínált eladásra egy Skoda Fabiát, amelyet egy nő meg is nézett, és a vételáron felül még 20 ezer forintot adott, ho
Orbán Balázs, Dömötör Csaba, Panyi Miklós és Héjj Dávid is részt vett a találkozón, amit Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég épületében tartottak.
Király-Virág Anitát örömmel hívják szépséggel és egészséggel kapcsolatos rendezvényekre, ugyanis profi sminkes és kozmetikus, emellett pedig egy tudatosan élő, gyönyörű, fiatal anyuka. Közismert férjével ősszel adtak még egy esélyt a házasságuknak, és egy év különélés után új alapokra helyezték kapcsolatukat.
Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban, emellett az Accor Magyarországon is sikeres évet zárt…
Egy mérföldkőnek számító pillanat után a Binance most elképesztő, 4,3 milliárd dolláros kifizetést teljesített az amerikai bíróság által jóváhagyott vádalku
Egy nem rég megjelent metatanulmány megerősítette a propolisz összetevőinek hatékonyságát a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőivel szemben:
Az Ukrajna ellen indított teljes körű orosz háború két éve alatt 31 ezer ukrán katona vesztette életét - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Ja, és a szégyen. Amitől pont hogy meg kellene szabadulnod, hogy újra emelt fővel járhass, de ami csak hatványozódik, amikor szembenézel a romokkal. Amik jelentős részét egy betegség miatt, de mégiscsak te okoztad.
Becslések szerint hazánkban több mint 100 000 embert foglalkoztatnak franchise vállalkozások, melyekre jellemző, hogy bejáratott márkához és jól működő üzleti modellhez csatlakozva kínálnak termékeket vagy szolgáltatásokat. Ilyen rendszerben üzemelnek az olyan nagy cégek is, mint a Spar, a Duna House vagy épp a Fornetti – a koncepció maga pedig az
Szűkszavú közleményt adott ki vasárnap este a Miniszterelnökség, amelyben bejelentették, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert megműtötték.
Szerinte "egy férfinek a tragédiáját látjuk, ahol a feleség viselte a nadrágot". Úgy vélekedett, hogy Varga Judit exférje úgy viselkedik, mint egy tinifiú, aki a reflektorfénybe került.
Nagy változásoknak lehetünk szemtanúi a Forma-1-ben a 2025-ös szezonra. Fernando Alonso már kijelentette, hogy ő lehet a legkelendőbb versenyző a pilótapiacon legkelendőbbé, és emiatt kedvező helyzetből tárgyalhat majd az esetleges kérőivel. A spanyol kétszeres világbajnok még 2023-ban csatlakozott az Aston Martinhoz, de a szerződése az idei szezon
A címvédő Ferencváros fölényes, 5-0-s győzelmet aratott ősi riválisa, az Újpest FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja ezzel kívánta jelezni, hogy van olyan párt, amely szerint mind az ország szellemi légkörének, mind a hallgatók lelki egészségének ártalmas a szellemi polgárháború rikoltozó ágyúinak célpont nélküli pufogtatása.
Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett - mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap.
Donald Trump se hagyhatja, hogy Putyin legyőzze Ukrajnát és a nyugatot, pláne, hogy még ő szállított Javelin típusú tankelhárító fegyvereket, melyekkel olyan sikerrel lőtték ki az orosz páncélosokat Kijev ostrománál. Minderről a volt brit miniszterelnök, Boris Johnson beszélt.
Az új CH-R szinte minden tekintetben teljesen túllépett az előző generáció megoldásain, sőt, most már olyan verziót is kínálnak belőle, amit villanyautóként is használhatunk, és akár ez a Toyota is lehet az Év Autója.
A ChooseMyCar.com használtautó-vásárlási szolgáltatás megbízásából készült kutatás azt állítja, hogy az elektromos autókk 2020 és 2023 között átlagosan 51%-ot veszítenek vásárlási értékükből, míg a benzines belső égésű motorral hajtott járművek esetében ez az arány csak 37%. Ez átlagosan 18.955 dolláros veszteséget jelent az elektromos autótulajdon