2024. február 27. kedd

febr. 27
7:06
Nem a legnagyobb öröm találkozni Orbánnal és Ficóval – feszült V4-csúcs jöhet (Telex)
Barátságtalan üzenettel várja a cseh kormányfő Orbánt és Ficót Prágába a visegrádi négyek kormányfői találkozójára, Tuskkal nem véletlen egyeztettek már előre kettesben is. De Fiala azt is jelezte, hogy a párbeszédre szükség van. A legnagyobb ellentétet kiváltó ukrajnai háború gazdasági következményeiben megvannak az egyetértést jelentő pontok is.
febr. 27
7:06
Saját villamosenergiát termel a Magyar Suzuki (Gyártástrend)
Helyben előállított villamosenergia segíti a Magyar Suzuki energiaellátását: hétfőn hivatalosan is átadták az esztergomi autógyár napelemparkját. A teljes beruházás csaknem két évig tartott és 2 millió euróba került. A vállalat így éves szinten csaknem 270 millió forintot spórol meg és több mint 1700 tonnával csökkenti a közvetett Co2 kibocsátását.
febr. 27
7:09
Michigan államban folytatódik az amerikai előválasztások folyamata (HírTV)
Michigan államban folytatódnak az amerikai előválasztások kedden, egy héttel az összesen 15 tagállamot érintő úgynevezett Szuperkeddet megelőzően.
febr. 27
7:09
Itt érintsd meg a párodat és azonnal beindul: 5 elhanyagolt erogén zóna, ami elképesztő hatást vált ki (Femcafe)
Testünk számos olyan területtel rendelkezik, melynek érintésével egészen biztosan hangulatba kerülünk...
febr. 27
7:12
Alonso reméli, csapata idén nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint tavaly (Racing)
Alonso szerint az Aston Martin tanult a tavaly elkövetett hibákból, ezért remélhetőleg nem fogják ismét elkövetni azt a fejlesztés során.
febr. 27
7:12
Megszólalt Balog Zoltán: Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni (rtl.hu)
Azt is megkérdezték Balog Zoltántól, hogy áldozatnak tartja-e magát az úgynevezett kegyelmi ügyben.
febr. 27
7:12
Nagyon sok olyan vacsorán voltam, ahol ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, és néha Orbán is – erős állítások Magyar Péter telexes interjújából (Telex)
Magyar Péter 75 perces videóinterjút adott a Telexnek, ebben a cikkben néhány erős állítása szöveges formában is olvasható.
febr. 27
7:12
Magyar Péter Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott (Telex)
Szerinte egy családi részvénytársaság az egész ország, és nincs szükség atombombákra az Orbán család milliárdossá válása mellett. Lévai Anikónak komoly befolyása van a párton belüli kérdésekben, és Orbán kisebbik vejének is vannak feladatai. Állítása szerint Rogán ajánlott neki lehetőségeket a Karmelitában, Varga Judit pedig egy telefonhívás hatásá
febr. 27
7:12
Mucsi Zoltán Lévai Balázsról: le kellett volna fejelni, amikor megkeresett (naphire.hu)
December óta fut Mucsi Zoltán standup estje a Momkultban, ami egészen új kihívások elé állította a népszerű színészt.
febr. 27
7:15
Erős Antónia elárulta titkát – ettől olyan fitt mindig az Rtl műsorvezetője (SzMo)
Erős Antónia sem jár edzőterembe, a mindennapi sportolást otthon oldja meg. A szomszédok már megszokták, hogy a híradós műsorvezető szinte mindig csinál valamit egészsége megőrzése érdekében.
febr. 27
7:18
Nyugdíj utalás 2024 március: itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum, ekkor érkezik a márciusi nyugdíj (Pénzcentrum)
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint ahogy 2024-ben a legtöbb hónapban, úgy márciusban is 12-én utalják a nyugdíjakat. A főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Idén ez három hónapban fordul elő.
febr. 27
7:18
Újabb rezsidémon a láthatáron: beütött a vízdíj a szállodáknak (Portfolio)
Habár szezonális hatások miatt a téli időszak általánosságban olcsóbb, mint a tavaszi-nyári, idén 50 ezer forint felett maradt a 4 csillagos szállodák ára. A hoteleknek tovább kell emelni az árakat, de már visszafogottabb mértékben, mint tavaly, miután a vízdíj sokat emelkedett, illetve a dolgozók bérét is növelik. A szállodaszövetség ebben az évbe
febr. 27
7:18
Tülökre karcolt legendák (Magyar Hírlap)
Gosztonyi Zoltán aranykoszorús faragómester a somogyi pásztorok technikájával díszíti faragásait.
febr. 27
7:18
„Míg a halál el nem választ”: miért temetkeztek őseink állataikkal együtt? (Helló Magyar)
Bizonyos térségekben évezredekkel ezelőtt elterjedt az állatokkal való temetkezés szokása.
febr. 27
7:18
Rozsdásodnak a rozsdamentes Cybertruckok (Autószektor)
Egy kicsit a 80-as évek jövőkeresését hivatott megidézni a Tesla Cybertruck full rozsdamentes acél külső borítása. Elon Musktól nem áll távol a geek kultúra, így valószínűleg ihletet meríthetett a DeLorean rövid, ám annál híresebb történetéből. Azonban a sirályszárnyas sportkupé valóban nem volt hajlamos a rozsdásodásra eleinte – azóta persze az id
febr. 27
7:18
Ismét változtak a céges pályázat népszerű modelljei (Villanyautósok)
A pályázók 30 százaléka már kitöltötte a kérdőívünket.
febr. 27
7:18
Novák Katalin vagyonáról vallott, dúskál az ingatlanokban a lemondott köztársasági elnök (rtl.hu)
Novák Katalinnak 31 millió forint megtakarítása van. Ingatlanjai bérbeadásából havonta 200-500 ezer forint közötti összeget kap. Tartozása nincsen.
febr. 27
7:18
Magyar Péter Orbán feleségéről: Olyanokat láttam hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott (Telex)
Szerinte egy családi részvénytársaság az egész ország, és nincs szükség atombombákra az Orbán-család milliárdossá válása mellett. Lévai Anikónak komoly befolyása van a párton belüli kérdésekben, és Orbán kisebbik vejének is vannak feladatai. Állítása szerint Rogán ajánlott neki lehetőségeket a Karmelitában, Varga Judit pedig egy telefonhívás hatásá
febr. 27
7:18
Gundel Takács Gábor elképzelni sem akarta a királynők „bugyingóját” (Digital Hungary)
Az ugrás 11. részében újabb játékosok léptek a hídra, hogy elnyerjék az 5 milliós fődíjat. Volt, aki a mélybe zuhant, mások a régmúltban kalandozva, a királynők „bugyingójáról” elmélkedtek Gundel Takács Gáborral.
febr. 27
7:21
Új igazolás, arról, hogy a magzatok emberek (HírTV)
Immár igazolást kaphatnak veszteségükről azok az angol szülők, akik a várandósság 24. hete előtt veszítették el gyermeküket – számolt be a BBC. Az intézkedésért kampányolók üdvözölték a döntést, mondván, hogy így családok milliói kaphatnak elismerést arról, hogy gyermekük valóban létezett.
febr. 27
7:21
A kegyelmi ügy hátteréről és az akkugyárakról is kérdezték Orbán Viktort (Infostart)
Hétfőn éjszakába nyúlóan tartott az Országgyűlés idei első ülése, amelyben azonnali kérdéseket tehettek fel a képviselők, mások mellett a jelen lévő miniszterelnök is válaszolt ezekre.
febr. 27
7:21
5 ok, amiért állandóan fáradtnak érzed magad, hiába alszol eleget (Glamour)
Előfordult már veled, hogy azt kérdezted magadtól: miért vagyok folyton fáradt? Elsőre azt gondolhatnánk, ez nem olyan szokatlan, hiszen a felnőtt élet bizony nem könnyű, mindenki fáradt. Azonban ha a folytonos fáradtság akkor is jelentkezik, ha eleget alszol, akkor a tested valószínűleg üzenni próbál neked valamit.
febr. 27
7:21
Check in és asztalfoglalás mobilról (Márkamonitor)
Az okoshotelek piaca az elmúlt időszakban is dinamikus növekedést mutatott, előrejelzések szerint pedig robbanásszerű növekedés várható a következő években. A Smart Hospitality Market felmérése szerint a piac értéke a 2022-es 13,6 milliárd dolláros értékről 2026-ra eléri a 49,9 milliárd dolláros értéket. A szállodák több mint 40%-a tervezi a közelj
febr. 27
7:21
A februári rekordmeleg véget vetett az európai síszezonnak (Igényesférfi.hu)
Történelmi rekordokat döntöget a februári meleg: kontinensünk nagy síközpontjai egymás után zárnak be a rohamos tempóban olvadó hó miatt.
febr. 27
7:21
Meghan Markle meggyalázta Diana emlékét: aljas lépést követett el a megboldogult hercegné ellen Harry pénzéhes felesége (Promotions)
Teljesen elvette a pénz Meghan eszét, már férje érzéseire is fittyet hány.
febr. 27
7:21
Másodszor is feléledt a japánok űreszköze (Rakéta)
A JAXA SLIM leszállóegysége január 19-én szállt le a Holdra, de a landolás során orra bukott. Az űreszköz azóta két alkalommal szüneteltette tevékenységét és kétszer ébredt fel, hogy folytassa munkáját.
febr. 27
7:24
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végétől (HR Portál)
Az adóhatóság munkatársai többek között a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
febr. 27
7:24
A Dunántúlon felhős, keleten napos idő várható (Magyar Hírlap)
Legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon van esély egy-egy futó záporra.
febr. 27
7:24
Javier Milei kilenc hét alatt szüntette meg a hiányt (BitcoinBázis)
Az argentin Javier Milei masszív győzelmeket könyvelhet el. A költségvetési problémákkal küzdő ország 12 év után, először ért el havi
febr. 27
7:24
Újabb e-mailek kerültek nyilvánosságra a Bitcoin titokzatos alkotójától (Fintech)
Az Egyesült Királyságban egy peres eljárás során nyilvánosságra hozták a Bitcoin alkotója, Satoshi Nakamoto és a Hashcash feltalálója, Adam Back közötti üzenetváltásokat.  A Hashcash és a Bitcoin kapcsolata A Hashcash egy olyan bizonyíték-alapú protokoll (Proof of Work, PoW), amelyet eredetileg az e-mail spamek elleni küzdelemre és bizonyos támadás
febr. 27
7:24
Új idegenforgalmi szabályozást vezetnek be a vadon élő állatok védelmére az észak-európai szigeteken (Roadster)
Alkalmazkodniuk kell majd az utazási irodáknak.
febr. 27
7:26
Három budapesti brunch, amire megéri rászánni a fél vasárnapot (Roadster)
Nemcsak a kínálat, hanem a környezet is fenséges.
febr. 27
7:27
Beindultak a szarvasrudlik, látványos videó is készült itthon (Agrofórum)
Minden évben felkerül egy-egy videó az akár több száz tagot számláló szarvasrudlikról. Nemrégiben Nagyatád közelében szelték át az elkerülőutat, amiről felvétel is készült.
febr. 27
7:30
Egy erős Amerika jobb az egész világ számára – konzervatív főtanácsadó a Mandinernek (Mandiner)
A demokraták Donald Trumpból élő mártírt csináltak, és az emberek támogatni akarják őt – vallja Troup Hemingway, a Heritage Foundation főtanácsadója. Interjúnk az amerikai kampányhajrá kezdetén!
febr. 27
7:30
Továbbra sem árulja el Balog Zoltán, hogy miért gondolja ártatlannak K. Endrét (Telex)
A református püspök hétfő este Mátraházán járt, de ott sem válaszolt a sajtó kérdéseire.
febr. 27
7:32
Hétszáz civil lakosa egyszerűen nem hajlandó elhagyni Avgyijivkát (Mandiner)
Állítólag senki sem támogatja nyíltan az oroszokat.
febr. 27
7:36
Nagyon nagy a baj az Uzsoki kórházban: se víz, se fűtés (ATV)
Már több mint három napja nincs se víz, se fűtés az Uzsoki Kórház belgyógyászati rehabilitációs osztályán.
febr. 27
7:36
Macron tabut döntött: Európa nyugati katonákat küldhetne Ukrajnába (444.hu)
Az orosz előretörések közben Európa nem akar tovább Amerikára várni, még a nyugati szárazföldi csapatok bevetése is előjött az Ukrajna megsegítésére összehívott párizsi csúcstalálkozón.
febr. 27
7:36
Termeléslogisztika automatizálása az MAN motorgyárában (autopro)
Az anyagellátás automatizálása a nürnbergi motorgyárban SOTO robotokkal.
febr. 27
7:36
Még el sem kezdődött, de már el is vesztette a világháborút Európa (Magyar Hírlap)
Richard Kemp szerint az öreg kontinens nem várhatja mindig Amerika segítségét.
febr. 27
7:36
Közzétették Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát (Telex)
A január végi állapothoz képest nem változott.
febr. 27
7:36
Olyat tesz ma az időjárás, amire 26 éve nem volt példa (naphire.hu)
Tovább folytatódik a februári tavasz és az előrejelzések szerint akár 26 éves melegrekord is megdőlhet a délkeleti országrészben.
febr. 27
7:39
Magyar Péter: Láttam, ahogy Lévai Anikó minisztereket, képviselőket kért számon vagy számoltatott be (SzMo)
Magyar Péter szerint Orbán Viktor feleségének "méltatlanul alulértékelt a szerepe", nem negatív, hanem pozitív értelemben. Hatvanpusztával kapcsolatban azt mondta, hallotta, hogy egészen sajátjukként beszéltek róla.
febr. 27
7:42
“Sok kutató próbálja ezt elmondani, de nem igazán jut el az emberekhez" – hogyan formálja át az Alföldet a klímaváltozás? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 27
7:42
Kanadai kormányfő: Oroszországnak meg kell nyernie a háborút, illetve... (Magyar Hírlap)
Justin Trudeau ezúttal is hozta magát.
febr. 27
7:42
Az első háború első két éve (Mandiner)
Magyarország ebben a konfliktusban a történelem és az igazság jó oldalán, a béke pártján áll!
febr. 27
7:42
Mi lesz ebből? Halaszthatatlan találkozóra készül Orbán Viktor, de van itt pár bökkenő (Nyugati Fény)
Orbán Viktort
febr. 27
7:45
Megvan a Kúria kegyelmi ügy miatt folytatott vizsgálatának eredménye (Infostart)
Azt vizsgálták, hogy szabályos volt-e, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratban megjelent a kegyelmi ügy kirobbanásához vezető határozat.
febr. 27
7:48
Elmereng az élet értelmén, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
febr. 27
7:48
Adózási határidők március 4. és 10. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.

Keresés