A szakszervezet szerint a béreket minden évben a nemzetgazdasági átlagjövedelem szintjéhez vagy a minimálbérhez / garantált bérminimumhoz kell igazítani.
Folytatódik a kriptoipar nevezetes szereplőihez köthető, közösségi médián keresztül végrehajtott átverések sorozata. A csalást a MicroStrategy közel 200 ezer X
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Everton fellebbezésének helyt adva a Premier League független bizottsága hétfőn hat pontra mérsékelte a liverpooli klub büntetését, amelyet pénzügyi szabálytalanságok miatt szabtak ki az egyesületre.
A világjárvány elszigetelte egymástól az embereket, a Fourteen Days (Tizennégy nap) című kötet viszont összehozta és közös alkotásra inspirálta a sikeres írókat. A kiadvány bevételeit az Ai ellen küzdő Szerzők Céhe Alapítványnak ajánlották fel a közreműködők.
Gyengén indult a hét a tőzsdéken, tegnap az európai és az amerikai piacok is estek, így a vezető részvényindexek visszahúzódtak a korábbi rekordközeli szintekről. Az ázsiai piacok ezt követően szintén csökkenésbe fordultak a hongkongi tőzsde vezetésével. Az előjelek alapján Európában is kisebb eséssel indulhat a majd a nap. Makroadatok és események
"Ha önök azt gondolják, hogy ezt érdemes az alkotmányba emelni, nem leszünk akadályai ennek" - mondta Orbán Viktor Toroczkai László azon felvetésére, hogy alkotmányba kellene foglalni a készpénzhasználat jogát Magyarországon.
A volt férj szerint korábban Orbán egy kormányülésen is beszólt az akadékoskodó Vargának: "Önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek".
A PimEyes egy olyan mesterséges intelligencia által üzemeltetett keresőmotor, ami mindössze néhány másodperc alatt képes arra, hogy megtalálja bárki összes, az internetre feltöltött fotóját.
Gyorsan emelkedett a taglétszám, és a befizetések is csúcsra jártak az egészség- és önsegélyező pénztáraknál. 81 milliárd forinttal a kifizetések is rekordot döntöttek tavaly, az adókedvezménnyel növelt megtakarításaikat elsősorban gyógyszerek kiváltására és magánorvosi ellátásra költik a tagok - írja elemzésében a Bank360.
A Hungary Helps Csádban nyújtott segítségéről beszélt Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Egy Angliába tartó turistabusz haladt az egyik magyar autópályán, ám a rendőröknek gyanús lett, hogy utánfutót húz maga után. A vontatmány nem az utasok bőröndjeivel volt tele.
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn tabut döntögetett az európai vezetők párizsi találkozóján: szerinte nem zárhatjuk ki, hogy a Nyugat katonákat küldjön a háborúba.
Vasárnap tömegkarambol történt az M7-es autópályán, egy ember meghalt, 18-an megsérültek. A ködben 40 jármű ütközött. Amikor a tűzoltók az autópályára hajtottak, a ködben hosszú kocsisorral, félreállt és az úton keresztbe fordult autókkal találkoztak – mondta el Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelem szóvivője a Reggeliben. A vide
Kammerer Zoltán, a Fidesz által támogatott, de független gödi polgármester azért lépett, mert a Samsung SDI gödi gyára 2019 és 2022 között jelentős mennyiségű, 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe.
Minimális elmozdulásokkal indult a nap a forint piacán kedden. A befektetők fókuszában ezúttal az MNB kamatdöntése áll, mellyel kapcsolatban meglehetősen nagy a bizonytalanság, hiszen a vártnál kedvezőbb inflációs adatnak köszönhetően a döntéshozók akár az eddigi 75 helyett 100 bázispontot is vághatnak az alapkamaton.
Csak a 2024. évben induló üzleti évre kell alkalmazni a számviteli törvény 94/B paragrafusában foglaltakat – rendelkezik a Magyar Közlöny 21. számában megjelent 34/2024. számú kormányrendelet.
Az Apollo Tyres régóta várt Vredestein Ultrac Pro ultra-ultra nagy teljesítményű (UUHP) nyári gumiabroncsa, a jövő hónaptól lesz megvásárolható, és olyan forradalmian új könnyű szerkezeti kialakítással rendelkezik, amely maximalizálja a
Spanyol, brit és skót futball, kézilabda Európa-liga, Magyar Kupa-mérkőzés, női Nemzetek Ligája - futballközpontú a keddi élő közvetítések sora, de lesz némi kerékpár és lósport is.
Az Eurowag több mint 25 éve nyújt integrált fizetési és mobilitási szolgáltatásokat szállítmányozó vállalatok számára. Célja, hogy hatékonyabbá tegye a közúti árufuvarozó cégek működését és üzleti igényeikre reagálva, a napi üzemeltetés teljes folyamatát lefedve komplex megoldásokat kínáljon. Ennek érdekében modern, digitális technológián alapuló
Kezdenek elszabadulni az indulatok Brüsszelben, ahol belga, holland, francia és olasz gazdák együtt vonultak utcára tiltakozni. Spanyolországban is zavargások voltak.