Legkevesebb 576 ezer ember - a Gázai övezet lakóinak negyede - egy lépésre van az éhínségtől - jelentette ki Rames Radzsaszingam, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) vezetője a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) keddi ülésén.
A Nokia bemutatott egy innovatív technológiát, a Nokia Virtual Power Plant (VPP) Controller Software-t, amelynek célja az energiafelhasználás, a szén-dioxid-kibocsátás és a kapcsolódó költségek csökkentése a mobilhálózatokban. A szoftver megoldást
Hétfő óta több mint 250 ezer hektárt perzselt fel a tűz az államban. Az amerikai atombombák fő összeszerelő és szétszerelő telephelye is leállította a működését.
Hidegfront éri el a Szahara térségét a következő napokban, amiatt pedig nagy mennyiségű sivatagi por kerül a magasabb légrétegekbe, mely az erős délies áramlásnak köszönhetően hozzánk is megérkezik.
A 20 év feletti, még nemzeti színű széllel ellátott rendszámok kopottsága sok járműtulajdonost érint Magyarországon, akiknek fontos tudniuk, hogy a régi sorozat megtartható, de az EU-s rendszámmal való cseréje jelentős költséggel jár - jelentette a vezess.hu.
Az Egyesült Államokban nagyjából 15%-kal nagyobb vagyon kell ahhoz, hogy valaki a leggazdagabb 1% körében tudja magát, mint egy éve – ez derül ki egy friss felmérésből. A legnehezebb dolga azoknak van, akik Monacóban élnek – számol be a hírről a Bloomberg.
A friss diplomások fele szívesen költözne külföldre, többségük szerint azonban a magyarországi felsőoktatás nem készít fel a nemzetközi munkaerőpiacra - írja a Népszava. Az Oktatási Hivatal (OH) 2023-as kutatásának friss eredményeiből az derült ki, a friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott legalább a felsőfokú képz
Az E.ON Hungária Csoport második alkalommal hirdeti meg „Föld bajnokai” elnevezésű pályázatát, melynek célja a gyerekek környezeti fenntarthatóságra nevelése. A pályázatra gyerekekből, tanárokból vagy szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, akik elkötelezetten tennének a szebb, zöldebb jövőért. A legjobb programok megvalós
Bruttó kétmilliárd forintot is kereshet Novák Katalin a Transparency International Magyarország szerint, ha megéri a 79. évét, ami most a nők születéskor várható élettartama.
A tudósokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy van-e tudományos magyarázat arra, ki milyen korán szeret felkelni. Egy friss kutatás azt feltételezi, hogy a neandervölgyi gén megléte a szervezetben lehet a rejtély kulcsa.
Elindult a 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó – az evangélikus egyház egyik legnagyobb eseményének – regisztrációja, elérhetővé vált, és június 16-ig várja az érdeklődőket a találkozó online jegyvásárlási felülete.
Az Amazon lobbistáit további intézkedésig kitiltották az Európai Parlamentből, miután az uniós törvényhozók adminisztratív és pénzügyi ügyeiért felelős belső testület egyhangú döntést hozott – írja az EUObserver. Az indoklásuk szerint az óriáscég nem működik megfelelően együtt az EP-vel.
Bár a francia Auchan-csoport forgalma és nyeresége is csökkent 2023-ban, ez kizárólag a hazai piacnak tudható be, Magyarországon, Lengyelországban és Spanyolországban is jól teljesített a vállalat - írja a Retail Detail a cég közlése nyomán.
A Beyond Meat árfolyama egy ponton megduplázódott a tegnapi piaczárás után, miután a cég vártnál jobb bevételi számokat közölt a negyedik negyedévre vonatkozóan - írja a Bloomberg.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta még mindig folyamatosan érkeznek a menekültek a háború sújtotta szomszédos országból hazánk területére.
Egy felborult uszályból származó olajszivárgás Tobago partjainál több száz mérföldet megtéve érte el Bonaire szigetét, amelynek keleti partvidéke súlyosan beszennyeződött, veszélyeztetve az emberi egészséget és a természeti értékeket, beleértve a mangrove-erdőket, halakat és korallzátonyokat - közölte a BBC.
Több mint 10 százalék a hazai egyetemeken tanuló külföldiek aránya. Tarol a négy orvosképző a külföldiek körében, egy tanévben több mint 100 országból fogadnak hallgatókat. A legtöbb külföldi diák a Semmelweis Egyetemre jár, ahol angolul és németül tanulják a szakmát. Körképünk.
Az idei év legnagyobb tőzsdei bevezetése lehet az Egyesült Államokban a Klarna IPO-ja. Európa egykor legértékesebb fintech startupja már dolgozik az ügyön - számolt be a Bloomberg.
Guyana, a több mint 800 000 lakosú, apró dél-amerikai ország decemberben címlapokra került, miután a szomszédos ország, Venezuela bejelentette igényét Guyana területének jelentős részére. Előzőleg Guyana gazdasága olyasmit produkált, amire nagyon kevés példát láttunk mostanában. Már 2021-ben 19,9 százalékkal nőtt a gazdaság, és ez az ütem közel meg
A Fővárosi Állat- és Növénykert egy cikk megjelenése után beperelte a Válasz Online-t, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős verdiktje szerint azonban nem állított valótlanságokat a lap, és nem tüntettek fel semmit hamis színben.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola angol munkaközössége sok szeretettel meghívja a város nagycsoportos óvodásait és szüleiket egy vidám délutáni angol foglalkozásra
Rekordalacsony volt a születések száma Dél-Koreában tavaly, 7,7 százalékkal esett vissza az előző évhez képest - derül ki a dél-koreai statisztikai hivatal jelentéséből. De mi áll a rendkívül alacsony születésszám mögött?