A nyereségesség és a cash flow meghaladja a Vitesco Technologies várakozásait, a megrendelésállománya azonban valamelyest csökkent, de az elektrifikációhoz kapcsolódó eredmények bizakodásra adhatnak okot.
A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tudósításban egy szót sem említettek róla, hogy ilyen történt, ráadásul a videóban legfeljebb a vájtfülűek hallhattak bármit is a kifütyülésből, és
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára - közölte a vállalat. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.
A belfasti felsőbíróság 200 oldalas szerdai végzésében helyt adott az felekezeti villongások idején elkövetett bűncselekmények hozzátartozói keresetének.
Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (Cbam) egy olyan rendszer, amelyet az Európai Unió hozott létre a kibocsátási kockázat csökkentése érdekében. A Cbam célja, hogy az uniós országokba behozott termékek szén-dioxid-kibocsátását megfelelően számontartsa és ellensúlyozza. Az első Cbam adatszolgáltatási kötelezettség határideje e
A Wizz Air két új A321 neo repülőgéppel bővíti budapesti flottáját, mezáltal újabb hat újabb európai nagyvárosba lehet közvetlenül utazni Budapestről és Debrecenből. A légitársaság az új gépeivel megszilárdítj piacvezető pozícióját Magyarországon.
Idősek jogosítványa, kezdők próbaidője, új feladatok a jogosítványszerzéshez - kulcsfontosságú témákról döntöttek Brüsszelben az Infostart beszámolója szerint.
A nyersolaj árfolyama az elmúlt két napban 2,5%-kal nőtt a fizikai piacon tapasztalható erős kereslet, illetve gyenge kínálat miatt, azonban ma reggel csökkent a Brent jegyzése.
A köztársasági elnök megtestesíti a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, amellett, hogy a magyar állam képviselete is kiemelt hatásköre – mondta Cservák Csaba, de szerinte Sulyok Tamásnak alkotmányjogászként más szerepe is lehet az államfői székben.
Bár tavaszias marad az időjárásunk, de mégis lesz olyan jelenség, ami nagy kellemetlenséget fog okozni. Térképen mutatták meg, hol kell rá számítani Magyarországon!
Egy hódmezővásárhelyi lap névtelen cikkében azon borultak ki, hogy az utóbbi időben több közös, jó kedélyű fotó is készült a helyi polgármesterről és a miniszterről.
Hosszabb távon a migráció nem tudja megoldani Hollandiában a munkaerőhiányt - olvasható a holland gazdaságpolitikai elemző intézet (CPB) szerdai közleményében.
Férjét megölték, és testét halála után is bántalmazták – ezt állította az Európai Parlamentben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista özvegye, aki szerint Putyin egy bűnszervezet vezetője. A február közepén meghalt politikus temetése pénteken lesz, de többen attól tartanak, hogy a búcsúztatás nem békésen zajlik majd.
Kétszáz magyar Liverpool-szurkolóval énekeltük együtt a világ legismertebb focihimnuszát. Tudták, hogy a dal története Magyarországra vezet? Kiderül, mi köze van a Pál utcai fiúkat író Molnár Ferencnek a dalhoz. És az is, hogyan lett a Liverpool himnusza, miért énekelhette Elvis és Frank Sinatra is a You'll never walk alone-t? A Fókusz riportjában