2024. február 4. vasárnap

febr. 4
15:42
Téli teendők a gyümölcsösben (Agroinform)
A tervezgetés, a beszerzés, a kert és az eszközök karbantartása, valamint az ismeretek bővítése egyaránt fontos.
febr. 4
15:42
"Könyörögtem, hogy segítsenek" – egy egyszerű teszt megmenthette volna a baba életét (BorsOnline)
Az újszülött az anyja karjaiban halt meg.
febr. 4
15:42
Brasch Bence elárulta, ki volt az első nagy szerelme (SzMo)
A több mint tíz évvel ezelőtti szakításukig igazi álompárként emlegették az akkori tinisztárokat. A színész-énekes most azt is elárulta, hogyan ismerkedtek meg.
febr. 4
15:42
A románok ellen kezd a világbajnok férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A Fukuokában győztes csapat 15 fős keretében három változás történt.
febr. 4
15:42
Kurt Cobain kedvenc zenekara teljesen hallgathatatlan volt, mégis igazi legenda lett belőle (Telex)
A három lánytestvérből álló The Shaggs zenéje csak nagy jóindulattal nevezhető egyáltalán zenének, ennek ellenére Frank Zappa és Kurt Cobain is imádta őket. A banda szomorú történetéből végül egy egész zenei zsáner nőtt ki.
febr. 4
15:48
"Utólag miatta máshogy csinálnám" – Kislányuk születése után 5 évvel tud újra romantikázni a párjával Tücsi (Blikk)
Tücsi őszintén vallott most arról, hogy bizony ő is beleesett abba a hibába, amibe sok más szülő is. Évekig nem tudott kilépni az anyai szerepből, és ezt bizony párja is többször szóvá tette neki.
febr. 4
15:48
Növeli a tartalékosok számát Olaszország (HírTV)
Két éven belül szeretné végrehajtani a haderőreformot és megtalálni azt a 10 000 tartalékost Róma, akik egy konfliktus kirobbanásakor azonnal mozgósíthatóak lennének.
febr. 4
15:48
Megvan, mi indokolta a víziközmű díjak emelését (Alternatív Energia)
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
febr. 4
15:48
Sopronbánfalvára vonultak a kormánytagok (ATV)
Sopronbánfalván tart kihelyezett ülést a kormány. A háromnapos esemény vasárnap kezdődött, és kedden zárul.
febr. 4
15:48
Singh Viki külseje megváltozott, itt a fotó (Ripost)
Hasplasztikája után még valamit megváltoztatott magán.
febr. 4
15:48
Az orosz-ukrán háború 711. napja - Gyászol Liszicsanksz, heves harcok a kupjanszki frontszakaszon (vg.hu)
A vasárnapi orosz hadijelentés szerint három frontszakaszon kilenc ukrán támadást vertek vissza.
febr. 4
15:48
Erősíti hidrogénalapú fejlesztéseit a Peugeot (Tiszta Jövő)
A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződ
febr. 4
15:48
Dél-Koreába látogatott az orosz külügyminiszter-helyettes (Magyar Hírlap)
Washington és Szöul azzal vádolja a phenjani vezetést, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak.
febr. 4
15:48
A mai jobboldal Csurka István nézeteit emelte be a kultúrharcba (Mandiner)
Csurka szociális érzékenységét, nagybirtokellenességét és kapitalizmuskritikáját azonban nem nagyon követik a fiatal demokraták.
febr. 4
15:48
A második világháborús jégkrémes hajó (Helló Magyar)
Az Egyesült Államokban a szélesebb körű szesztilalom miatt a tengerészeknek egy új moráljavító eszközre volt szükségük.
febr. 4
15:48
Kim Kardashian és Odell Beckham Jr. körül megint fellángoltak a románcukról szóló pletykák (Sassy)
Jay-Z Grammy beharangozó partiján jelentek meg együtt.
febr. 4
15:51
Tovább terjedt a rák – retteg a Baywatch szőke szépsége (hirado.hu)
Az 52 éves színésznő december elején tudta meg, hogy 2-es stádiumú mellrákja van, most pedig elárulta, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban tartott.
febr. 4
15:54
Két perc, két gól: parádésan indult Lukács Dániel kecskeméti visszatérése (m4sport.hu)
A Kecskeméti TE gyors két góllal került megnyugtató előnybe a Mezőkövesd elleni bajnokin az OTP Bank Liga 18., első tavaszi fordulójában: a csapathoz januárban visszatérő támadó, Lukács Dániel két percen belül kétszer vette be Riccardo Piscitelli kapuját.
febr. 4
15:54
Először próbálták ki Nagy-Britanniában embereken az mRNS-alapú rákterápiát (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 4
15:54
A terrortámadás ellenére kizárnák Izraelt az Eurovíziós Dalfesztiválról (Magyar Nemzet)
Hangos az az Izrael-ellenes kisebbség, amely kizárná őket a versenyből.
febr. 4
15:54
Szijjártó odamondott a svédeknek (naphire.hu)
Interjúban fejtette ki Szijjártó Péter, mit szeretne svéd kollégáitól.
febr. 4
15:54
Megérkezett a digitális parkolás és töltés az elektromos autók világába (Öko-drive)
Összefog az energiamenedzsment megoldások területén vezető Schneider Electric és az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozás, a mobilitási megoldásokban utazó Parkl Digital Technologies.
febr. 4
15:54
Szijjártó Péter: Magyarország elvárásai teljesültek, nem volt oka blokkolni az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget (vasárnap.hu)
Magyarország mindkét elvárása teljesült, így nem volt oka rá, hogy ne támogassa az Ukrajna pénzügyi megsegítéséről szóló javaslatot a csütörtöki
febr. 4
15:57
Kutyákra veszélyes kapszulákat szórtak ki a fővárosban, egy állat kis híján elpusztult (rtl.hu)
Több helyen kirakott kapszulákat találtak kutyartók Nagytétényben. A Bikás park kutyás csoportja szintén mérgezési kísérletre hívta fel a figyelmet.
febr. 4
16:00
Dél-Koreába látogatott az orosz külügyminiszter-helyettes (Infostart)
Dél-Koreába látogatott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes az Észak-Korea kapcsán kialakult súrlódások közepette - közölte vasárnap a szöuli külügyi tárca.
febr. 4
16:00
6000 forintot kértek el az egri cukrászdában egy csésze kávéért: a vevő nem tudta kifizetni, megalázta a pincér (Blikk)
A 22 éves egyetemista fiú kellemesen akart eltölteni 2két órát a szaktársai társaságában egy egri cukrászdában, de minden balul sült el, amikor meglátta a számlát.
febr. 4
16:00
Saját medencéjében landolt egy autós Nagykovácsiban (ATV)
Nem mindennapi mentési munkához riasztották az Autómentő 0-24-et, mivel egy medencébe borult autót kellett kiszabadítaniuk Nagykovácsiban.
febr. 4
16:00
Két perc, két gól: parádésan indult Lukács Dániel kecskeméti visszatérése (m4sport.hu)
A Kecskeméti TE két gyors góllal már a 13. percben került megnyugtató előnybe a Mezőkövesd elleni bajnokin az OTP Bank Liga 18., első tavaszi fordulójában: a csapathoz januárban visszatérő támadó, Lukács Dániel két percen belül kétszer vette be Riccardo Piscitelli kapuját.
febr. 4
16:00
Szijjártó Péter az uniós csúcsról: "Ez nem egy piac vagy bazár, ez nem alkudozás volt" (SzMo)
A külügyminiszter szerint az egyik fontos kérdés volt, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket ne küldjék Ukrajnába. Pedig ilyen uniós javaslat nem is létezett.
febr. 4
16:00
Szoboszlaira figyelt mindenki, szomorú bejelentést tett a magyar sztár (BorsOnline)
Ezek voltak a Bors legolvasottabb sporthírei a héten.
febr. 4
16:00
Ahogy öregszünk, úgy látjuk másképp a színeket is (Hamu és Gyémánt)
Ahogy telnek az évek, a testünkkel együtt változni kezd az is, ahogyan érzékeljük a körülöttünk lévő világot: az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz éles az ízlelés, a szaglás, a hallás és a látás is. Egy nemrégiben publikált kutatás eredményei például arról számolnak be, hogy idősebb korunkban még a színeket is másképp érzékeljük.
febr. 4
16:00
Nem kell lemondanunk az édességről, mert fogyókúrázunk (Magyar Hírlap)
A cukrot számos egészségügyi állapottal hozták összefüggésbe.
febr. 4
16:00
Meglepően jó: Subaru Crosstrek teszt (Autószektor)
A pedálok fémesen nyikorognak, ha hirtelen lelépünk róla, padlógázra felnyerít, árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunk, miközben igáslóként szinte minden kívánságunkat teljesíti. Nyers, mint egy csikó, szívós, mint egy öszvér. Több mint kétezer kilométeren át faggattam a legújabb Subarut. Lehet, hogy az együtt töltött idő és a megélt élmények m
febr. 4
16:00
A The Frame 2024-es szériáját színhű kijelzőjéért díjazta a Pantone® (Digital Hungary)
A Samsung 2024-es The Frame lifestyle televízióját hitelesített ArtfulColor tanúsítvánnyal ismerte el a Pantone , a színszabványok világszerte elismert szakértője. A minősítés kiemeli a The Frame fejlett adaptív színtechnológiáját, amely kivételes színreprodukcióra képes, és megfelel a Pantone hiteles színekre vonatkozó szigorú szabványainak, amely
febr. 4
16:06
Magyar Nemzet: Vesztegetés és hűtlen kezelés gyanújával tettek feljelentést a hídpénzbotrányban (hirado.hu)
Baloldali politikusokat is elérhet a hídpénz-botrány – erről írt a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is feljelentést tettek a rendőrségen a Lánchíd ötmilliárd forinttal megdrágult beruházásával összefüggésben.
febr. 4
16:06
Döcögősen indult a Huawei autópiaci bemutatkozása (vg.hu)
A Huaweitől érkező részegység hiányát több kínai autógyártó is megszenvedi.
febr. 4
16:06
A "benzinkúti heroin" nemcsak illegális, de az egészségügyi kockázata is magas (Telex)
Az amerikai kisboltokban és benzinkutakon kapható elixírital szívmegállást is okozhat.
febr. 4
16:06
Vidékre költözött a magyar kormány (naphire.hu)
Kihelyezett ülést tart Sopronbánfalván a magyar kormány.
febr. 4
16:09
Nagy a baj Kínában – Megtalálták a szigorú állami cenzúra ellenszerét az elégedetlenkedők (Portfolio)
A súlyos kínai cenzúra ellenére megtalálták a kiskapukat a kínaiak a véleményük kifejezésére – írja a Reuters. A mostani elégedetlenség a tőzsde negatív folyamatiból fakad.
febr. 4
16:09
Elhunyt a legendás színész (hirado.hu)
A sztár halálhírét fia erősítette meg.
febr. 4
16:12
Joe Biden nyerte a dél-karolinai demokrata elnökválasztást (Blikk)
Dél-Karolina hozta Joe Biden számára az első előgyőzelmet a 2024-es elnökválasztási kampányában.
febr. 4
16:12
Szívszorító, Angliában még mindig gyászolják a fiatalon elhunyt magyar focistát (Metropol)
Callum Styles szerződése fájó sebeket tépett fel.
febr. 4
16:12
A Sándor-palotánál akciózott a Momentum, Novák Katalinnak üzentek (ATV)
A Momentum akcióba kezdett a Sándor-palotánál, “Pedofilvédő Novák Katalin" molinót húztak ki.
febr. 4
16:12
Héthavi mélypontra esett az AfD támogatottsága (vg.hu)
Múlt havi botrányuk után 20 százalékra zuhantak.
febr. 4
16:12
Egy budapesti lakás ára díszeleg Rácz Jenő csuklóján (BorsOnline)
A sztárséf szenvedélyesen gyűjti a méregdrága karórákat.
febr. 4
16:12
Berobban a tavasz jövő héten: akár 20 fok is lehet (SzMo)
A hét második felére az éjszakák fagymentessé válnak. Számottevő csapadék sem várható, csak a szél rondít majd bele a korai tavaszba.
febr. 4
16:12
Vajon milyen gyorsan tudnak a piráják megenni egy kutyát? (Magyar Hírlap)
Tényleg percek alatt megfosztják zsákmányukat a húsától, ahogy azt a filmekben látható?.
febr. 4
16:12
Lázár János: Előny az utasnál! (Magyar Nemzet)
Márciustól vármegye- és országbérlettel is utazhatunk a Bkk járatain.
febr. 4
16:18
Gyászt rendeltek el a luhanszki régióban, miután felrobbantottak egy pékséget: meghalt egy várandós nő és egy kisgyerek is (Blikk)
Gyásznapot tartottak az Oroszország által elcsatolt luhanszki régióban, miután szombaton rakétacsapás ért egy pékséget Liszicsankszban, aminek következtében 28 ember - köztük egy állapotos nő és ötéves gyereke - életét vesztette.
febr. 4
16:18
Baj történt Szoboszlaival, nem utazhatott a mai meccsre (Infostart)
Internetes hírek szerint Szoboszlai Dominik ismét lesérült.

Keresés