Már az általános iskolás korú gyerekeket is mérgezik! Megdöbbentő történetről számolt be az egyik olvasónk, miképpen juttatják be a közintézmény falai közé az illegális, mérgező dohánytermékeket. A három kislányát veszélyben érző családapa köpni-nyelni sem tudott, amikor az egyikük egy betiltott, illegális Elf Bar nevű készülékkel tért haza.
Ha újra és újra egy nárcisztikus férfi mellett kötsz ki, annak valószínűleg az az oka, hogy olyan a kötődési mintád, ami vonzó "áldozattá" tesz az ilyen típusú férfiak számára. De vajon miért dőlsz be nekik minden alkalommal?
Az Epr (kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer) első adatszolgáltatási hullámának lezárultát követően már a következő kihívással kell szembenézniük a vállalkozásoknak: a kötelező visszaváltási díjjal ellátott termékek visszaváltási rendszerének, röviden a Drs-nek a bevezetésével. Ennek a szabályozásnak a fő célja, hogy Magyarország rövid időn b
Az egyik legkorábban virágzó növényünk, ami évszázadok óta gyakori szereplője híres költők verseinek, gyermekkorunk meséinek. 2005 óta védett növény, természetvédelmi értéke tízezer forint. A remény szimbóluma, a részvét és együttérzés jelképe, a közeledő tavasz első igazi hírnöke. De vajon tudjuk-e, melyik fajtájával van dolgunk, és melyik az, ami
"Szóval valaki mindig felhívott?" – szögezem a kérdést az interjú egy pontján Gáspár Máténak. Merthogy újításokat hozó csendes háttérmunkájára sokan felfigyeltek az elmúlt három évtizedben, és előbb-utóbb valaki újból és újból felkérte a kultúra különböző területein vezetőnek. Például Schilling Árpád a Krétakörhöz, Fischer Iván a Fesztiválzenekarho
A kóbor és a kijáró macskák nagy veszélyt jelentenek a környék ökoszisztémájára. A macskatartásnak csak az egyik vetülete az, hogy van egy selymes bundás, simogatni való lakótársunk.
A layer 1-es Sui befektetői annak ellenére is kifejezetten bikás hangulatban voltak az előző napokban, hogya kriptoszektorban gyengülést lehetett tapasztalni.
Mennyivel számíthatnak kevesebb nyugdíjra azok a nők, akik élnek a lehetőséggel, hogy 40 év jogosultsági idő után nyugdíjba vonuljanak, ahhoz képest, mint ha várnának az öregségi nyugdíjkorhatárig? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Születésnapot ünnepelt Hollywood aranykorának talán utolsó élő dívája. Tippi Hedren 94 éves lett, és ez alkalomból lánya, a szintén színésznő Melanie Griffith archív és még sosem látott, friss fotók közzétételével köszöntötte: "Tegnap lett 94 éves anya, azaz MorMor! Mindig készen áll egy bulira! Boldog születésnapot, Tippi mama" – írta Melanie.
Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordévi számokat. Tavaly közel 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött hazánkban, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben növekedtek. A Turisztikai Világszervezet
A WeThrift e-kereskedelmi márka a közelmúltban átfogó kutatást végzett azzal a céllal, hogy kiderítse, hova kell utaznunk akkor, ha fontos számunkra, hogy ne költökezzünk sokat. A felmérés során a tömegközlekedés, a turisztikai látványosságok és a szállások megfizethetőségét, valamint a boltok és az adott desztináció gasztroárait vizsgálták, minde
Vajon mi vár egy nőre 40 felett? Valóban eljött a B oldal, elszürkült a szexuális életünk, és készíthetjük be a mamuszt a járókeret mellé, vagy innentől következnek az igazán izgalmas napok?
Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az USA legnagyobb elektromos járműflotta-bővítését indítják el, bemutatták az első töltőállomásokat. Az USPS az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, melynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik.
A Schiller család neve évtizedeken keresztül szinte összeforrt az Opellel, több mint három évtizedes együttműködés után azonban a kínai elektromos autó, a BYD modellek veszik át az újpesti Váci úti szalonban a bemutatóteret. A Schiller az Opellel sem szakít teljes mértékben, hiszen „Schiller Opel, a szerviz szuper!”: a cég márkaszervizként továbbra
A két szövetséges haderő tizenhárom jemeni helyszínen összesen 36 célpontra mért precíziós csapásokat, válaszul a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen elkövetett folytatódó vörös-tengeri támadásokra.
A hét elején igen magasan, 84 dolláros szinten lévő Brent típusú olja ára péntekre 77 dollárra mérséklődött, ami 8 százalékos csökkenés. A legszebb benne, hogy mindenféle rossz hírek mellett zajlott a folyamat.
Egy tartós és sokoldalú konyhai kiegészítő aranyat ér. Akinek 30 éves korára nincs pár kedvenc evőeszköze vagy konyhai eszköze, az nem forgolódik eleget a konyhában. A Broil King a grilleszközök terén alkot olyan minőségi alapanyagokból gyártott kiegészítőket, amelyet akár minden sütés alkalmával használhatsz.
Valamelyest átalakult a legolcsóbb Magyarországon kapható új autók toplistája, de a dobogón változás nem történt. Ugyanakkor a top 10 több szereplője is megdrágult, és így ki is szorult a listáról. Most - épphogy - 5 millió forint alatt 3 személyautó elérhető itthon - nagy kompromisszumokkal.
Keddel kivezetik a következő egy évben legjobb kamatot fizető 2032/I prémium állampapír-sorozatot. Bemutatjuk, mit tud a helyette jövő verzió, és milyen alternatívát lehet érdemes ezután választani.
A legnépszerűbb közösségi platform húsz éve, 2004. február 4-én indult el, és a rengeteg botránya és ballépése ellenére máig meghatározó tudott maradni, pedig elég előrehaladottan elszaródott már, a szó tudományos értelmében. De hogyan lehetne ezt visszacsinálni?
Te is szereted egy csésze kávéval indítani a reggeledet, vagy a délutáni kávézás az, ami nélkül el sem tudnád képzelni a napod? Na és mi lenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy a kávétól hízhatsz, sőt, ha nemrég felszökött néhány plusz kiló, abban a kávénak is nagy szerepe lehet? Nos, az igazság az, hogy ez legalább annyira lehetséges, mint az, hogy
Azt hihetnénk, hogy az önegyensúlyozó járművek olyan technológia, amelytől még távol vagyunk. Pedig ilyen járműveket már a huszadik század elején is fejlesztettek méghozzá sikerrel – akár olyan hatalmas tömegű eszközöket is "félkerékre" pakoltak, mint a vonat. Ám ha így tombolt a giroszkóp-őrület, hova tűntek ezek a járművek?