A bőrünk textúrája és színe komolyabb dolgokról is jelezhet, mint amit mi gondolnánk. Ezekre a jelzésekre érdemes odafigyelni, amiket a bőröd adhat az egészségügyi állapotodról.A bőrgyógyász már csak ránézésre is rengeteg dolgot tud megállapítani az egészségünkről a bőrünk állapotából kiindulva. Az olyan tünetek, mint a bőr textúrájának megváltozás
Ezt a kínai vállalat vezérigazgatója és alapítója, Vang Csuang-fu jelentette be a vállalat sencseni főhadiszállásán tartott Dream Day bemutatón. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a Tesla vetélytársának tekintett vállalat által fejlesztett technológiák egyike például a mesterséges intelligencia által vezérelt Xuanji okosautórendszer, amel
Milos Bikovicsot azzal vádolta Ukrajna, támogatja a háborút, ám a színész többször leszögezte, a délszláv háborúk után senkinek sem kívánja a pusztítást.
Romlik a helyzet világszinten az ENSZ egészségügyi szervezete szerint – olyannyira, hogy a két évvel ezelőttihez képest 77 százalékkal több új rákbetegséget prognosztizálnak. Azt is felsorolták, milyeneket.
Az Európai Parlamenti választások után a Fidesz belép az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjába - erről beszélt olasz lapoknak Orbán Viktor miniszterelnök. Jelenleg ugyanis függetlenként ülnek az európai parlamentben a nagyobbik kormánypárt EP-képviselői, miután 2021-ben távoztak a Néppártból. A Híradónk által megkérdezett szakértők szk
A napokban nyilvánosságra hozták, hogy Ben Affleck 2016-os kasszasikere, A könyvelő folytatást kap, amit nemcsak a rajongók várhatnak, hanem maga Affleck is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Egy gluténmentes fánknál ne várjuk azt a légies állagot, mivel nem alakul ki benne a gluténháló a kelesztés és sütés során, emiatt kicsit tömörebb lesz. Viszont, ha gluténérzékeny vagy, ez egy szuper opció lehet. Hogy ne csak egy szimpla fánk kerüljön az asztalra, megtöltjük túróval és baracklekvárt pakolunk a tetejére.
Ausztriában, Németországban és Hollandiában is emelkedett tavaly az ott tanuló magyar egyetemisták száma. Sokan a nyelvtudás elsajátítása miatt döntenek úgy, hogy külföldön folytatják tanulmányaikat, de kecsegtető a magasabb színvonalú képzés és a jobb karrierlehetőségek is. Ráadásul van, ahol a tandíj is kisebb, mint Magyarországon. Mennyi pénzből
Napjainkban sajnos rengetegen küzdenek alvásproblémákkal, a jó hír viszont, hogy gyakran már néhány apró változtatással is tehetünk a minőségi alvásért.
Kalle Rovanpera számára 100 méter hiányzott a célba éréshez a Lappföld Rallyn, azonban az autó hibája miatt ezt már nem sikerült a kétszeres világbajnoknak megtenni. A kiesés okára máris fényderült.
A Solana (SOL) kroptopénz minden kétséget kizáróan jó befektetésnek bizonyult az elmúlt időszakban. Csak az elmúlt évben több mint 303%-kal növelte értékét, így a Solana coin valóban az egyik legjobban teljesítő kriptopénz. Miután egy hónap alatt 7,18%-os veszteséget könyvelt el, a Solana most jeleket mutat egy újabb potenciális feltámadásnak, az e
Vagy szép gyerekcipőt lehet kapni, ami nem egészséges, vagy jót, ami viszont nem szép – ezzel a klasszikus felismeréssel alapított céget Molnár Dóra konduktor. Az első készletet percek alatt vitték el, az azóta eltelt alig három évben már meg kellett tízszerezni a gyártást.
2024 februárjában az eddigi bejelentések alapján többek között szoláriumok, vendéglátóhelyek, sport-, fitnesz- és edzőtermi szolgáltatók, használtgépjármű-kereskedők, számítástechnikai és mobiltelefon üzletek, pékségek, sütödék, vagy automaták kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A legtöbb ellenőrzést virág- és ajándékboltokban
Újabb támadásokat intéztek a brit és az amerikai fegyveres erők a húszi lázadók jemeni katonai létesítményei ellen - jelentette be szombat éjjel a londoni védelmi minisztérium.
Te is próbálnál figyelni a helyes étkezésre? Néha elég egy-két apróságot változtatni, amit aztán nem nehéz betartani. Én kipróbáltam, mi történik, ha a reggelimet zabkására cserélem.
Azzal, hogy külső eszközök gondolati irányítására képes chip került egy élő ember agyába, új korszak kezdődhet, és nem csak a fogyatékkal élők számára. A cél idővel ipari, kereskedelmi, sőt, katonai felhasználás is lehet.
A parókák évszázadok óta léteznek, és hosszú-hosszú idők alatt fejlődtek olyanná, amilyennek ma ismerjük őket. De vajon honnan ered és milyen érdekességeket lehet tudni róla? Íme 6 tény a parókák történetéről.