Párizs, New York, London, Milánó - a divat fővárosai. Igen ám, de mi a helyzet a skandináv divattal? Sokkal stílusosabbak, mint azt az ember gondolná. Sőt, a koppenhágai stílus közelebb áll a valósághoz, mint bármelyik tipikus divatmekka stílusa.
Egy lépéssel közelebb került a Bitcoin Minetrix előértékesítése a listázáshoz, miután elérte a Btcmtx-ből származó bevétel a 10 millió dollárt. A mérföldkő teljesítéséhez csupán 3 hónapra volt szükség, így elmondható, hogy a Btcmtx az elmúlt időszak egyik legsikeresebb gyűjtése.
A Volkswagen a cég műszaki fejlesztési főnöke, Kai Grunitz szerint vizsgálja egy belépő szintű elektromos autó létrehozásának lehetőségét a Polo-méretű ID.2 alatt. "Tényleg dolgozunk egy ID.1-en vagy kis ID-n, hívhatjuk bárhogy. Nagyon fontos, hogy legyen ez a kis, megfizethető járművünk" - mondta.
Cikkünkben áttekintjük, mit jelent a megváltozott munkaképesség az özvegyi nyugdíjnál, van-e ennek az állapotnak hatása erre a hozzátartozói nyugellátásra?
New York város ikonikus siluettjében kiemelkedő Empire State Building nem csupán az ég felé törő építészeti remekmű, hanem egyben a magasépítő technikusok mérnöki zsenialitásának és szakértelmének is az emlékét őrzi. Az épület építése során alkalmazott eljárások, kihívások és eredmények ékes példája annak, miként fonódik össze a művészi alkotás és
A klorogénsav, kininsav és kávésav olyan természetes vegyületek, amelyek megtalálhatók a kávéban. Ezek a savak a kávé ízét, aromáját és karakterét is meghatározzák. Amikor a kávét mikrohullámú sütőben melegítjük, a következők történhetnek ezekkel a savakkal:
A legnagyobb vágyunk, hogy az életünk egyensúlyban legyen. Azaz a magánéletben domináljon a boldogság, a biztonság, a szerelem, ám dolgozni se úgy menjünk, mintha a vesztőhelyünkre indulnánk. Ez ugyan a
Januárban országszerte jelentősen, 20 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet, igaz, a 2022 elején mért szinttől még elmarad. A kínálat bővülése is lassul, ami a piaci élénkülésre utal. Kiugróan, 30-54 százalékkal emelkedett a kereslet Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben. A friss adatokból az is látsz
Amikor újraélesztenek egy régi órát, akkor csak vintage dizájnt kapunk, az alkatrészek modernek lesznek. De, mi a helyzet ha ennél többre vágyunk, de még mindig nem ugranánk fejest az antik…
A felső légúti fertőzések során fellépő orrfolyás, orrdugulás gyakori orrfújásra készteti a beteget. Legalábbis a felnőtteket. A gyermekeket többnyire figyelmeztetni kell, sőt az egészen kicsik még nem is tudják kifújni az orrukat.
Matematika? Biológia? Közlekedés? Melyik terület az erősséged? Most akár mindhárom területen próbára teheted a tudásod! Ebben öt kvíz lesz a segítségedre. A választott kvíz kitöltését kezdd a Start gombbal, majd a végén, ha az összes kérdésre válaszoltál, mindenképp nyomj rá a Befejezés gombra, hiszen akkor tudhatod meg, hogy válaszaid helyesek vol
A gyermekek egészsége és a sport lesz a témája a Magyar Edzők Társasága (MET) szervezésében januárban elindult, és minden hónapban jelentkező Sportszülők Akadémiája második, február 15-i konferenciájának.
Örök vita, hogy a hűtőben vagy a spájzban van-e a tojás helye valójában: nos, a szakértő most elárulta, hogyan kell tárolni pontosan ezt az alapélelmiszert, hogy a lehető legtökéletesebb minőségében és állagában legyen majd, amikor felhasználjuk.
Elképzelted már, hogy milyen lenne, ha végre bármennyi folyadékot felvihetnél a repülőgép fedélzetére? Persze nem hiába van a 100 ml-es szabály, de úgy tűnik, a közeljövőben ez is változhat.Az új 3D szkennerek véget vethetnek a frusztráló folyadékhatároknak a repülőtereken, és ez a folyamat még ebben az évben enyhíteni fogja a biztonsági intézkedés
Az Amazon az e-kereskedelmi platformon értékesítő kereskedőknek tervez folyószámla hiteleket nyújtani a közeljövőben, egy új partnerség révén a SellersFi amerikai fintech vállalattal.
Folytatódik a tavasziasan enyhe és szeles idő a jövő héten is. Hétfőn még északnyugati, majd keddtől már a nyugati, délnyugati szél okoz erős, viharos széllökéseket. A hőmérséklet-, és csapadékviszonyokban viszont leginkább a hét végétől körvonalazódik változás.
A vállalkozások széles palettája képviseltette magát az Rtl üzleti showműsorának legújabb epizódjában. Vízkőtelenítő, tanulást segítő program, innovatív étrendkiegészítő és egy villanypásztor vállalkozás és bemutatkozott a Cápák közöttben. Vízkőtelenítő, amelynek Balogh Petya sem tudott ellenállni Családi vállalkozásával a Flodravinnel lépett a bef
Tavaly rekordösszegű GDPR-bírságot szabtak ki Európában, a kiszabott bírságok összértéke a tavalyi évben elérte a 1,78 milliárd eurót. A DLA Piper tanácsadó társaság az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) hatályba lépése óta vizsgálja Magyarországon, valamint további harminc európai államban az adatvédelmi bírságok és az adatvédelmi incidensek al
A Canon Europe nyolcadik alkalommal nyitja meg a jelentkezők előtt a rangos, évente megrendezésre kerülő Diákoknak szóló fejlesztő programját (Canon Student Development Programme, CSDP), amely már több száz feltörekvő fotósnak nyújtott segítséget a fotóriporteri karrier felé vezető első fontos lépések megtételében. Ez az iparágban vezető kezdeménye
A Telenor közzétette a 2024-re vonatkozó éves IoT-előrejelzését, amelynek középpontjában az AI áll. A cég szakértői azt vizsgálták, hogy a mesterséges intelligencia és a tárgyak internetének stratégiai integrációja (AIoT) hogyan alakítja át az iparágakat. Az Omdiával közösen készített riportnak már a címe is beszédes: „Az AIoT a digitális átalakulá
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Az északi és déli fény szépsége tagadhatatlan, és mindig csodálatos, amikor valami ritka és szokatlan dolgot kapnak lencsevégre a szakértők. Ezen a új felvételen pedig úgy láthatjuk a sarki fényt, ahogy eddig még soha.