Krasznahorkai Ágnes a legjobb női, Hajduk Károly pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést kapta meg a Magyar Filmkritikusok Díja díjátadóján. A B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatók
50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az Európai Központi Bank infláció elleni harcában nagy figyelmet fordít a bérdinamikára, a túlzott béremelkedés ugyanis inflációs kockázatot hordoz magában. Christine Lagarde elnök szerint Európában mérséklődik a bérnyomás, csakhogy ezt olyan adatokra támaszkodva állítja, amelyek nem nyilvánosak. A Commerzbank elemzői megkísérelték feltárni a bérfo
A kezdeti híresztelésekkel ellentétben kiderült, hogy mégsem Magyarországon gyártják, hanem Kínából hozzák majd be a BYD szegedi üzemébe az akkumulátorokat - értesült a Népszava.
A családoknak óriási szerepük van a klímavédelemben, hiszen mindent, amit tesznek, az kihatással van gyermekeik jövőjére - jelentette ki Tóth Edina, a Fidesz uniós parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben.
El Salvadorban a fiatal elnöknek köszönhetően 75 ezer ember került vád nélkül börtönbe. Az ország lakossága mégis mérhetetlenül hálás neki, amiért megfékezte a bandaháborúkat.
Legnagyobb jóindulattal is csak stagnálásnak lehet elkönyvelni . Jól látszik, hogy a használtpiacon keresgélő vásárlók igényei nagyban eltérnek az újautó-vásárlók
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség az MTI-t csütörtökön.
Az Abb bejelentette, hogy megerősíti a Volvo Cars-szal régóta fennálló partnerségét, amelynek keretében több mint 1300 robotot és funkcionális csomagot szállít az elektromos járművek következő generációjának gyártásához. Ezzel támogatja a svéd autógyártót ambiciózus fenntarthatósági céljainak elérésében. "Az autóipar történelmi léptékű átalakulá
Ezerkétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra a Tisza ukrajnai forrásvidékén a PET Kupa Egyesület és a Diageo vállalat közös programjában a természetvédők.
A Linde Gáz Magyarország Zrt. üzemeltetésében megnyílt Magyarország első hidrogén-töltőállomása Budapesten az Illatos úton, ahol 4000 kilogramm hidrogén tankolására van lehetőség előzetes bejelentkezés után - jelentette be Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az uniós tagállamok hétvégi egyeztetései alapján az Európai Bizottság nem fog új importszankcióra javaslatot tenni a 13. uniós oroszellenes szankciós csomagban, amit a háború kétéves évfordulójára igyekeznek elfogadni, helyette inkább újabb magánszemélyeket és cégeket tesznek fel a szankciós listára és tovább szűkítik azon orosz cégek körét, amelye
Nem ragaszkodott a menetrendhez, sőt még az utasokhoz sem nagyon az a román buszsofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámoscsaládnál csíptek nyakon több mint 150 liter moldáv zárjegyes konyakkal.
A romániai vállalkozó elmondása szerint gyerekkora óta megszerzett tudásával épített fel egy vállalkozást, amellyel villanypásztorokat árul. Az ajánlata viszont az volt, hogy hozzanak létre egy új céget.
Február 20-án, kedden 17 órakor a Szent Imre Katolikus Gimnázium dísztermében Dandé András református lelkipásztor, miskolci vallástanár előadást tart a fiatalkori párkapcsolatokkal kapcsolatos problémákról, elakadásokról Mondd, te kit választanál?! címmel.
A kezdeti híresztelésekkel ellentétben kiderült, hogy mégsem Magyarországon gyártják, hanem Kínából hozzák majd be a BYD szegedi üzemébe az akkumulátorokat - értesült a Népszava.
Törökországban gyorsult az éves infláció januárban. A török statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke 64,86 százalékra, 2022 decembere óta a legmagasabbra nőtt januárban a decemberi 64,77 százalékról. Elemzői várakozások átlagában minimális lassulás, 64,52 százalék szerepelt januárra.
A pandémia és a Boeing egyes modelljei körüli bajok miatt virágzik a világon a használt repülőgépek piaca. A 737 Max modell problémái miatt pedig úgy tűnik, tovább nő a kereslet a régebbi gépekre.