2024. február 5. hétfő

febr. 5
11:48
Rövidebb lesz a nyári szünet és szűkösebb a táborkínálat az idén! Miért előnyös, ha időben lefoglaljuk a nyári tábort a gyereknek? (Kölöknet)
Rövidebb vakáció, hosszabb tanév – a szülők és gyerekek ellentmondásos helyzetben találják magukat az idei nyári szünetben. Félő, hogy kevesebb tábor jut majd ugyanannyi gyermekre, és mégis gyermekenként összesen akár 20 ezer forintot spórolhatnak a családok! Sőt, a nyári gyermektáborokra a magyarországi pedagógus-béremelés is hatással lesz. A Tábo
febr. 5
11:48
Billie Eilish egy 59 éves Barbie babának öltözött a 2024-es Grammy díjátadón (Sassy)
Az 1965-ös babaruha dizájnja ma is ütős, különösen az extravagáns énekesen áll jól.
febr. 5
11:50
Hiába virágzik az amerikai gazdaság, a techszektorban nem állnak le a kirúgásokkal (vg.hu)
Fellendült az amerikai munkaerőpiac, de a kirúgásokkal idén sem állnak le a cégek.
febr. 5
11:50
Kínos: lerobbant a brit flotta büszkesége, így részt sem vesz a NATO-hadgyakorlaton (Mandiner)
A hidegháború óta a legnagyobb szabású hadgyakorlatot tartja a NATO, 90 ezer katonával és több mint 50 haditengerészeti hajóval. A cél egyértelműen az Oroszország elleni készültség demonstrálása. Ide nem sikerült eljutnia a brit repülőgép-hordozónak, miután már az indulás előtt lerobbant.
febr. 5
11:51
Durva bírságot kapott sokak kedvenc hazai bankja: lecsapott a jegybank, ez volt a fő baj (Pénzcentrum)
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, értékvesztés, adatszolgáltatás, számvitel, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de kiküszöbölésük elengedhetetlen.
febr. 5
11:51
10 év ingyenes javítást ad egy kínai EV-gyártó (Portfolio)
Nem mindennapi kedvezményt hirdet a Geely tulajdonában lévő Zeekr elektromos autómárka. A gyártó bejelentette, hogy "10+10+10" kedvezményt hirdetnek azon új ügyfeleik számára, akik április végéig vásárolnak Zeekr 0011 vagy Zeekr X modellt - áll a cég közleményében.
febr. 5
11:54
Vadgazdálkodási konferenciát rendez a Nak a FeHoVa kiállításon (Agroinform)
A nagyvadállomány alakulásával kapcsolatos tények és tévhitek lesznek a középpontban.
febr. 5
11:54
A demencia két fő oka, ami elkerülhető (Magyar Hírlap)
Az Alzheimer-kór ritkán jelenik meg a görög és római orvosi szövegekben.
febr. 5
11:54
Ezzel a luxusmárkával dobja piacra első órakollekcióját Victoria Beckham (Hamu és Gyémánt)
Miután éveket töltött gyűjtőként, Victoria Beckham – az egykori Spice Girl és elismert divattervező – összefogott a Breitlinggel, hogy kiadja első órakollekcióját.
febr. 5
11:54
Karácsony embere többszázmilliós luxusvillát vásárolt (Mandiner)
Lapinformációk szerint ez már a negyedik nagy értékű ingatlana Floridában.
febr. 5
11:54
Ipari árak: uniós átlagban 10 százalékos, Magyarországon 3,6 százalékos volt a decemberi éves csökkenés (Üzletem)
Az novemberihez képest 0,9 százalékkal csökkent az ipari termelői árak átlagos uniós szintje 2023. decemberben és 10,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
febr. 5
11:54
Közeleg a romantika napja és a vidámság időszaka (Digital Hungary)
Nyakunkon a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe pedig idén sem telhet el romantika nélkül. Ráadásul közeleg a vidám farsangi időszak is. Ha szívesen töltenéd filmnézéssel az estéket, akár párban, akár egyedül vagy a barátokkal, a Direct One-nál megtalálod a programhoz tökéletesen passzoló filmeket és vígjátékokat.
febr. 5
11:57
Gigantikus autóipari egyesülés lehet készülőben - Máris cáfol a Stellantis (Portfolio)
Az Il Messaggero nevű olasz napilap vasárnap arról számolt be, hogy Franciaország a Renault és a Stellantis egyesülését fontolgatja.
febr. 5
11:57
Téma van - Összeült a kormány Sopronbánfalván (Infostart)
Megkezdődött a kormány háromnapos kihelyezett ülése Sopron külvárosában. A miniszterelnöknek bizonyosan sűrű februárja lesz, amelyet a parlament tavaszi ülésszakának nyitánya zár.
febr. 5
11:57
Tréningen erősítették az iskolaőrök identitását (rtl.hu)
A rendőrséghez tartozás érzésének elmélyítése volt a cél.
febr. 5
12:00
Ma este debütál az ATV Híradó új műsorvezetőjeként Gesztesi Máté (ATV)
Már csak néhány óra, és láthatják a nézők.
febr. 5
12:00
Voronyezsben robbantottak volna az ukránok, de lefülelték a robbanószert (vg.hu)
Az S-4 katonai robbanószerek Románián, Bulgárián és Törökországon is átjutottak, míg Georgiában lefoglalták őket.
febr. 5
12:00
Brutális vihar tombol, milliókat fenyeget árvíz, százezreknél már most nincsen áram Kaliforniában (SzMo)
Még mindig csak erősödik az a vihar, amely már a hétvégén 900 ezer háztartásban okozott áramkimaradást. A meteorológusok az utóbbi idők legdrámaibb időjárására figyelmeztetnek Los Angelesben.
febr. 5
12:00
Kifütyülték az Inter Miamit, mert nem játszott Messi (Magyar Hírlap)
Messi mellett szintén kihagyta a meccset, térdsérülés miatt az uruguayi csatár, Luis Suarez is.
febr. 5
12:00
Naponta 34 gigabyte-nyi adat és információ kerülhet elénk, egyre nagyobb gond a koncentrált figyelem hiánya (Telex)
Most, hogy az időnk nagy részét digitális eszközök előtt töltjük, a befogadás szempontjából tényleg számít a felület, amin olvasunk? A kutatók szerint tényleg. A digitális térben általában nem történik meg a komplex olvasás, nincs idő átélni mások érzéseit, érzékelni a szöveg szépségeit. A kulcsszó ehelyett a mélyolvasás, mégpedig papíron.
febr. 5
12:00
Ma estétől kőkemény változás jön az ATV-n (naphire.hu)
Az ATV Híradójában ma este debütál műsorvezetőként Gesztesi Máté.
febr. 5
12:00
Régiós együttműködés a hidrogénágazat fejlesztéséért (Gyártástrend)
A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség tájékoztatása szerint Magyarország és nyolc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése.
febr. 5
12:02
Ismét dróntámadás ért egy amerikai támaszpontot a Közel-Keleten, sok a halott (vg.hu)
A hét végén az Egyesült Államok bombázta le Szíria és Irak nagy részét.
febr. 5
12:03
Ez a török mutató sehogy sem akar helyrebillenni, sőt! (Privátbankár)
Törökországban gyorsult az éves infláció januárban.
febr. 5
12:03
300 ezer forint felett a diplomás pályakezdők bérigénye (Piac és Profit)
Közeleg az egyetemi jelentkezések határideje, amelynek apropóján a Profession.hu idén is elkészítette trendriportját, ezzel segítve a tanulókat a döntésben. Az elemzésből kiderült, hogy jelenleg melyik egyetem diplomásai kérik el a legmagasabb fizetést átlagosan és mely intézmények diplomáira van a legnagyobb igény a munkaerőpiacon.
febr. 5
12:04
Olaf Scholz olyat tett, amit még soha: beismerte a hibáját (vg.hu)
A kancellár annak ellenére nem gondolkozik lemondáson, hogy hivatali ideje alatt pártja támogatottsága visszaesett, a német gazdaság pedig recesszióba fulladt.
febr. 5
12:06
Kiderült: mégsem gyártanak majd akkumulátorokat a Byd szegedi üzemében (Blikk)
Mégsem Magyarországon gyártják, hanem Kínából hozzák a BYD hamarosan épülő szegedi üzemébe az akkumulátorokat. A csongrád-csanádi megyeszékhelyen csak összeillesztik és az autókba rakják majd őket.
febr. 5
12:06
Nem bírták tovább: Tóth Vera és férje elhagyta az országot (BorsOnline)
Festői szépségű helyről jelentkezett be Tóth Vera.
febr. 5
12:06
Tucker Carlson Moszkvába látogatott (Magyar Hírlap)
Olyan feltételezések jelentek meg, hogy Carlson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel akar interjút készíteni.
febr. 5
12:06
Kihelyezett kormányülést tart Sopronbánfalván az Orbán-kormány (Mandiner)
A Szálasi kormány onnan 7,7 km-re tartotta utolsó "kihelyezett" ülését, Brenbergbányán.
febr. 5
12:06
Kocsis Máté: Ha a svédeknek fontos a Nato-csatlakozás, akkor eljönnek Magyarországra (Magyar Nemzet)
A kormánypártok a zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját.
febr. 5
12:08
Marco Rossi is csettinthet két kulcsembere remekművén (Mandiner)
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai régen vártak erre a pillanatra, közösen élhették át a pályán. Nyilatkozatok.
febr. 5
12:12
A kovászos kenyértől az óriás sajttortáig (Metropol)
Minden mi szem-szájnak ingere a Déryné Pékségben.
febr. 5
12:12
Komolyat üzent az amerikai jegybank elnöke (ProfitLine)
Nagyinterjút adott a hétvégén Jerome Powell Fed-elnök a CBS-nek, amelyben többek között megismételte a januári kamatdöntő ülés után elhangzott üzenetét, mely szerint „nem valószínű” a márciusi kamatvágás.
febr. 5
12:12
Kocsis Máté a svéd NATO-tagságról: “Ha fontos a svédeknek, akkor idejönnek" (ATV)
“Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, akkor idejönnek, ahogy Törökországba is elmentek" - hangsúlyozza Kocsis Máté a friss Facebook-posztjában, világossá téve: a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjához szükséges Orbán Viktor miniszterelnök és Kristersson svéd kormányfő előzetes találkozója.
febr. 5
12:12
Megválasztották Magyarország legsokoldalúbb informatikusát (Bitport)
Az immár hetedik alkalommal megszervezett Országos IT Megmérettetésen közel 3000 jelentkező közül válaszottak nyerteseket összesen 24 kategóriában.
febr. 5
12:12
Most vagy soha (Demokrata)
Élete első és talán utolsó világbajnokságán szerepel. Kovács Péter hat év után kapott újra meghívót a válogatottba. Vele beszélgettünk.
febr. 5
12:12
Horváth Lajos Ottó: Tényleg azt hittem, hogy Hollywoodban vagyok (Magyar Nemzet)
A színművész elárulta, hogyan érezte magát a Petőfi-film forgatásán.
febr. 5
12:14
Lezárta a DatAdattal szemben folytatott vizsgálatát a Naih (Magyar Nemzet)
Az alternatív népszavazás résztvevőinek személyes adatait, lakcímét az adatkezelő feldolgozásra külföldre továbbította, egy New York-i székhelyű cégnek.
febr. 5
12:15
Egyre több a baljós jel: sokan a babaváró hitelt sem tudják már fizetni (Piac és Profit)
Egyre kevesebb lakossági adós szerepel a banki feketelistán. Ha a nem fizetők tartozása eléri a minimálbér összegét, három hónap múlva felkerülnek a negatív KHR-be. Márpedig az idén nagy a kockázat, hiszen tavaly magas kamat mellett sokan vettek fel hitelt napi kiadásokra - írja a Bank360.hu.
febr. 5
12:16
Halálos kutyatámadás: egy 68 éves nő hunyt el, amikor unokáját látogatta meg (Magyar Nemzet)
Az elmúlt évek sorozatos kutyatámadásai miatt egyre többen emelték fel hangjukat az XL bullyk ellen.
febr. 5
12:18
Nagy beruházásnak köszönhető a belvárosi távhőellátás megléte (Alternatív Energia)
Az Erzsébet hídon átvezetett új, stratégiai jelentőségű vezetékkel, illetve a hozzá kapcsolódó gerinc- és elosztó vezetékszakaszok kialakításával megkezdődött az V. kerület érintett részein a távhőellátás, a projekt 3,4 milliárd forintból valósult meg - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKM) pénteken az MTI-
febr. 5
12:18
Izrael épp lecsippent még egy kis darabot az amúgy is maroknyi Gázai övezetből (444.hu)
Decemberben jelentették be, hogy egy új ütközőzónát hoznának létre a terület határán és egy elemzés szerint ebbe már bele is fogtak.
febr. 5
12:18
Csodagyerek jutott A Dal legjobbjai közé – Orvosa kijelentette: sosem lesz énekes belőle (Ripost)
Delhusa Gjonhoz hasonlítják Bradics Jácint hangját.
febr. 5
12:18
Két új vezetővel erősít a Gránit Pólus (Márkamonitor)
A Gránit Pólus csoport, a hazai ingatlanszektor legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlanvállalkozása két ingatlanpiaci szakemberrel erősít. Fábián Péter a Westend műszaki vezetőjeként az energiahatékony üzemeltetést és korszerűsítést, Szemerédi Dóra Diána Esg vezető pedig a cégcsoport fenntarthatósági stratégiájának és beszámolójának kidolgozását
febr. 5
12:18
Mogyoróvajas és banános szendvicset evett baconszalonnával a világhírű énekes (Magyar Hírlap)
Elvis Presley kedvenc ételeit az őt alakító színész is kipróbálta.
febr. 5
12:18
Sokba kerül, de legalább használhatatlan: folytatódik a népligeti felüljáró kálváriája (Magyar Nemzet)
A kérdés csak az, hogy még meddig.
febr. 5
12:18
Széchenyi-egyetem: nemzetközi tudományos teljesítmény és technológiai kiválósági területek összehangolt fejlesztése a stratégiai cél (Autószektor)
A további tudományos fejlődést erősíti, hogy dr. Palkovics László, az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke dr. Friedler Ferencet bízta meg az egyetem rektori, valamint tudományért felelős elnökhelyettesi tisztségének betöltésével 2023. február 1-jétől december 31-ig. A matematikai modellezés és optimalizálás
febr. 5
12:18
Rég nem látott magasságokban van a BTC bálnák száma (BitcoinBázis)
A nagyszámú BTC érméket birtokló felhasználók – akiket az iparágban bálnáknak szokás nevezni – egyre többen vannak, ami a kriptovaluta
febr. 5
12:18
"Változó klíma, alkalmazkodó talaj- és vízgazdálkodás!" (Magyar Mezőgazdaság)
Országos rendezvénysorozatot indít a víz tájban tartásával kapcsolatos mezőgazdasági gyakorlatokról a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Keresés