2024. február 6. kedd

febr. 6
19:12
A EU-ban csökkent, Magyarországon nőtt a körte termésmennyisége (Helló Sajtó!)
A Világ Alma és Körte Szövetségének adatai szerint az Európai Unióban (beleértve az Egyesült Királyságot) 1,7 millió tonna körte termett 2023-ban, ami 13 százalékkal kevesebb a 2022. évi termésnél.
febr. 6
19:15
Egyre közelebb a világ a totális káoszhoz: a legtöbb magyar nem is sejti, mekkora valójában a baj (Pénzcentrum)
A Bulletin of the Atomic Scientists nevű nonprofit szervezet 1947 óta követi nyomon a világeseményeket, melyek alapján igyekszik meghatározni, mennyire vagyunk közel ahhoz, hogy a saját magunk által készített veszélyes technológiákkal elpusztítsuk világunkat írja a Statista. A szervezet eleinte a nukleáris fegyverek jelentette fenyegetésre fókuszál
febr. 6
19:18
Ezt teszed ebéd közben? Az egészségeddel játszol, ha nem tartod be ezeket a szabályokat (Femcafe)
Sokan a reggelit tartják a nap legfontosabb étkezésének, pedig az ebéd éppen ugyanolyan fontos.
febr. 6
19:18
(M)ennyivel tartozunk a szüleinknek? – ha elvárt a hála, a segítség (WMN)
"Légy hálás a szüleidnek!" "Köszönd meg anyádnak, hogy a világra hozott!" Ismerős mondatok? Akkor KATT:
febr. 6
19:18
Az Európai Bizottság részlegesen nyilvántartásba veszi a kannabiszra vonatkozó kezdeményezést (Magyar Hírlap)
Azt kérik, hogy a brüsszeli testület segítse elő a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz.
febr. 6
19:18
A bankok többsége élénkülő lakossági és beruházási hitelkeresletre számít 2024 első felében (Helló Sajtó!)
A Hitelezési felmérésre adott válaszok alapján az üzleti célú ingatlanhiteleken belül az irodaházak finanszírozási feltételein a bankok 30 százaléka szigorított, amely előretekintve is folytatódhat.
febr. 6
19:20
Vahagn Hacsaturján: Új korszak kezdődik az örmény–magyar viszonyban (Magyar Hírlap)
Novák Katalin köztársaségi elnökkel előbb négyszemközti, majd plenáris megbeszélésen tekintették át a két ország kapcsolatait.
febr. 6
19:24
Elképesztő hír érkezett: Közvetlen repülőjáratok indulnak Pécsről Máltára és Münchenbe (ATV)
15 év szünet után újraindul a menetrendszerinti légi közlekedés a pécsi repülőtérről. Egy máltai légitársaság márciustól rendszeres járatokat közlekedtet Münchenből és Máltáról is Pécsre. A város és a repülőteret üzemeltető cég vezetői azt mondták, hogy sok tárgyalás és egyeztetés előzte meg a sikert, melyet várhatóan újabb desztinációk követnek ma
febr. 6
19:24
A MOL-csoport megvásárolta az Újpest FC-t (Márkamonitor)
Megszületett a megállapodás a Mol Vagyonkezelő Zrt. és az Újpest 1885 Futball Kft. tulajdonosa között, amelynek értelmében a Mol-csoport leányvállalata többségi tulajdont szerez az Újpest Football Clubot üzemeltető kft.-ben – jelentette be a Mol-csoport, valamint az Újpest Fc. A focicsapat eladása évek óta terítéken volt, legutóbb Kovács Zoltán írt
febr. 6
19:24
Tömeges őrizetbe vétel Európa-szerte és Ecuadorban az albán maffia miatt (Magyar Hírlap)
Több tonnányi kábítószert, nagy mennyiségű készpénzt, lőfegyvereket és gépkocsikat foglaltak le.
febr. 6
19:24
Novák Katalin: A keresztény értékrendnek van létjogosultsága ma Európában (Demokrata)
Örményországnak és Magyarországnak közös üzenete van Európa és a világ számára – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
febr. 6
19:24
Toplistán a legértékesebb márkák: kiderült, mely autógyártók kerültek az élmezőnybe (Autószektor)
A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csak 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra. A második helyre került a tavalyi negyedikről a Microsoft 340,4 milliárd dollárral. A Google megtartotta harmadik
febr. 6
19:24
Egy év alatt 30 százalékkal drágult az albérlet vidéken (Üzletem)
A nagyobb vidéki városokban 168 ezer forintos átlagos havi bérleti díj az irányadó.
febr. 6
19:24
A svájci gazdák is tiltakoznak az alacsony termékárak ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Svájci gazdálkodók február első hétvégéjén traktoraikkal Genfbe mentek, hogy az emelkedő költségek és a terményeik alacsony ára ellen tiltakozzanak, csatlakozva a Európa-szerte zajló gazdálkodói tiltakozásokhoz.
febr. 6
19:24
Intervenciós program indul az időskori szellemi és fizikai frissesség megőrzésének támogatására (Helló Sajtó!)
65 és 75 év közötti önkéntesek jelentkezését várják a nyolc hónapon át tartó csoportos programba.
febr. 6
19:27
Meg akarták buktatni a vasárnapi boltzárat a szomszédban, ez lett az eredménye (Portfolio)
A horvát alkotmánybíróság kedden elutasította azokat az indítványokat, amelyek szerint a boltok részleges vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény alkotmányellenes lenne - közölte a testület.
febr. 6
19:29
Nagy változás jön a Facebookon és az Instagramon, így kerülheted el a büntetést (Portfolio)
A Meta Platforms internetes óriáscég a következő hónapokban ellenőrzés alá vonja a nemzetközi nagyvállalatok mesterséges intelligenciával készített digitális képtartalmait - közölte Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke kedden blog bejegyzésben. Clegg elmondta, hogy a Meta felhasználóinak hamarosan kötelező lesz címkézniük a saját mag
febr. 6
19:30
A rendőrség nagy erőkkel kereste az eltűnt idős asszonyt (Magyar Hírlap)
A bejelentést követően a rendőrség azonnal nekilátott a 88 éves asszony keresésének.
febr. 6
19:30
Figyelmeztetnek: Bevezettek egy fontos új szabályt a nyugdíjaknál (Nyugati Fény)
Erre figyelj oda!
febr. 6
19:36
Az 5 leggyakoribb átverés, amivel a Temu felhasználóit veszik célba (SzMo)
Az ESET kiberbiztonságra szakosodott szoftvercég szakértői összegyűjtötték azokat az átverési praktikákat, amikkel a Temun vásárlókat veszik célba különböző csalók.
febr. 6
19:36
Donald Trump fellebbez (Magyar Hírlap)
A bíróság elutasította az elnöki immunitásról szóló beadványát.
febr. 6
19:36
Rétvári Bence: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa (Demokrata)
Eközben az illegális bevándorlást támogató európai országokban már több ezren vesztették életüket terrortámadásokban.
febr. 6
19:36
Európa egyik legfontosabb tengeri kikötőjét blokkolták a gazdák (Növekedés)
Gazdák torlaszoltak el több autópályát Hollandiában, a hétfőn későn este kezdődött megmozdulás résztvevői a szigorú környezetvédelmi előírásokat rögzítő európai zöld megállapodás és a holland termelők adminisztrációs terheit növelő hazai jogszabályok ellen tüntetnek - tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál kedden.
febr. 6
19:36
Most akkor mivel vádolják valójában Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét? (Racingline)
A Red Bull és Horner is csak egyszer szólalt meg a botrány hétfői kirobbanása óta, de néhány nap múlva okosabbak lehetünk.
febr. 6
19:36
Így érdemes megbocsátani hazugságokat (Helló Sajtó!)
Corvinusos kutató közreműködésével készült modellt publikált a világ egyik legjobb közgazdasági folyóirata az ártatlanok és bűnösök leghatékonyabb megkülönböztetésére.
febr. 6
19:42
A Richter és a Mol húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,48 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 64 991,89 ponton zárt kedden.
febr. 6
19:42
Rishi Sunak szerint szerencsére időben felfedezték III. Károly rákbetegségét (ATV)
Rishi Sunak brit miniszterelnök kedden reggel arról beszélt az újságíróknak, hogy sokkolták és elkeserítették a III. Károlyról érkező hírek, azonban szerencsére az orvosok időben fedezték fel a betegséget.
febr. 6
19:42
Így néznek ki a Vad angyal szereplői 25 év után: előtte-utána fotók (Joy)
Egészen elképesztő, de idén december 17-én lesz kereken 25 éve, hogy bemutatták a Vad angyal című szappanoperát, amely egy pillanat alatt hódította meg a világot és ezzel együtt a magyar tévénézők szívét is.
febr. 6
19:42
Kabalamacskájukat keresik a hódmezővásárhelyi tűzoltók! (Magyar Hírlap)
Vigyázat, veszélyes érzelmi manipulátor, akit csakis a tűzoltók képesek megfelelő mentális állapotban tartani – írták a posztban.
febr. 6
19:42
„Az energia a fizika minden területét átható fogalom – ismerjük meg!” (Helló Sajtó!)
Újból látványos kísérleti bemutatóval indította az évet Härtlein Károly. Nincs mese, ezt minden középiskolásnak látnia kell.
febr. 6
19:48
Váratlan fordulat jöhet! A lengyelek deportálhatják a hadköteles ukránokat (Magyar Hírlap)
Egyes lengyel hangok szerint ez hatalmas segítséget jelentene Ukrajna számára.
febr. 6
19:48
A biztonságos internet illúzió (MMonline)
A biztonságos internet fogalmi ellentmondás, illúzió, de lépésről lépésre növelni lehet a biztonságát, a gyerekeknek pedig meg kell mutatni, mi mindenre jó - mondta el Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Budapesten, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Együtt egy jobb internetért! című rendezvényén. Koltay Andr
febr. 6
19:48
Olyannyira felerősödtek a hurrikánok, hogy egy új kategória kell nekik (Helló Magyar)
Ráadásul csak magunkat okolhatjuk.
febr. 6
19:48
Az Armadillo lett a Várda-Drink Zrt. Nicolaus vodkamárkájának lead ügynöksége (Digital Hungary)
A magyar alkoholpiac egyik meghatározó szereplője, a Várda-Drink Zrt, az Armadillo-t választotta parnerként, hogy növelje Nicolaus Vodka márkájának magyarországi ismertségét. A full-service ügynökség 2024 februárjától veszi kézbe a vodkamárka éves kommunikációs stratégiájának és social media tevékenységének irányítását, valamint influencer kampánya
febr. 6
19:51
Itt a bejelentés: a Mol vásárolja meg az Újpest FC-t (Pénzcentrum)
A Mol Nyrt. bejelentette az Újpest focicsapatának megvásárlását, amely téma hosszú ideje terítéken volt futballkörökben. A február 6-i hír mégis meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy a Mol Vagyonkezelő Zrt. megállapodott az Újpest 1885 Futball Kft. tulajdonosával. A Mol-csoport így többségi tulajdonrészt szerzett az Újpest Football Clubban- ír
febr. 6
19:54
Megrázó! Így hallgatják ki az ukránok a wagnereseket (Magyar Hírlap)
Felkavaró felvételek, csak kifejezetten erős idegzetűeknek ajánljuk ezt a cikket!.
febr. 6
19:54
Nagyon sok izraeli túsz már életét vesztette (Növekedés)
A Hamász túszai közül legalább harmincegyen már nem élnek - közölte kedden a palesztin iszlamista terrorszervezet által elhurcolt izraeliek családtagjait tömörítő szervezet.
febr. 6
19:54
A Black Mirror epizódjává változtatja a való világot az Apple Vision Pro (BitcoinBázis)
Az Apple tavaly júniusban a szokásos éves WWDC eseményén bemutatta Vision Pro névre keresztelt VR szemüvegét, vagy „térbeli számítógépét”, ahogy
febr. 6
20:00
A szülők befolyása alól a házasság az egyetlen kiút? Kiderül az új török sorozatból: Aranykalitka (Blikk)
Nalan és Szedat élete nem is különbözhetne jobban egymástól, ám egy valamiben mégis közös: mindkettejük életét a szüleik akarják irányítani. Az egyetlen kiutat a házasság jelenti számukra. ám hamarosan rádöbbennek, hogy a két család jóvoltából a közös jövőjük is veszélyben van. Az Aranykalitka című török sorozat minden hétköznap az RTL-n látható 13
febr. 6
20:00
Marad a részleges vasárnapi boltzár Horvátországban (Adózóna)
Elutasította a horvát alkotmánybíróság mai ülésén azokat az indítványokat, amelyek szerint a boltok részleges vasárnapi zárvatartásáról szóló törvény alkotmányellenes lenne – közölte a testület.
febr. 6
20:00
Ezek a legfontosabb februári teendők a kertben (Édenkert)
Lassan itt van a várva-várt tavasz, de addig még sok teendőnk van a kertben.
febr. 6
20:00
Kocsis a Novák Katalin döntését támadó baloldalnak: “Mélyen hallgassanak!" (ATV)
A kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem. De azért álljunk meg egy pillanatra! - posztolta Kocsis Máté, hangsúlyozva:  a baloldal és dollármédia folyamatosan támadta a gyermekvédelmi és pedofilellenes intézkedéseket, “szóval most inkább mélyen hallgassanak!"
febr. 6
20:00
A török Baykar dróngyártó üzemet épít Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A Bayraktar drónok világszerte ismertté váltak, miután jelentős szerepet játszottak a szíriai, a líbiai, a hegyi-karabahi, illetve az ukrajnai konfliktusban.
febr. 6
20:02
Mutatjuk, melyik déligyümölcsben van a legtöbb vitamin (Édenkert)
A télen kedvelt déligyümülcsök közül a citrusfélék a szüreteléstől számított több héten át megőrzik értékes anyagaik 90%-át.
febr. 6
20:06
Áprilisban teljesen elsötétül az ég! (Magyar Hírlap)
A NASA előre megjósolta az eseményt.
febr. 6
20:08
Rétvári Bence: Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb országának egyike (Magyar Hírlap)
Hazánkban öt százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy erőszakos bűncselekmény áldozataivá válhatnak.
febr. 6
20:12
Pluszos zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
febr. 6
20:12
Több ezer traktorral akadályozták a forgalmat a spanyol gazdák (Magyar Hírlap)
Óriási dugók, végeláthatatlan kocsisorok alakultak ki az autópályákon.
febr. 6
20:18
Fellélegezhetünk egy kicsit, biztató híreket kaptunk a forintról (ATV)
Erősödött kissé a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
febr. 6
20:18
Palvin Barbi csak úgy ragyogott férje, Dylan Sprouse mellett a legújabb horror vígjáték premierjén (Femcafe)
Tegnap este tartották Hollywoodban a legújabb amerikai horror vígjáték, a Lisa Frankenstein című film premierjét, amely Magyarországon február 8-tól, azaz most csütörtöktől látható a mozikban. A főszerepet Kathryn Newton és Cole Sprouse játszák, a premierre Cole-t barátnője, Ari Fournier, ikertestvére Dylan Sprouse, valamint sógornője, Palvin Barbi

Keresés