Az Andrada sajtóbeszélgetést szervezett, hogy be tudják mutatni a prezentációt, amit a botrányba fulladt sóskúti fórumon nem sikerült. A cég vezetői azt mondták, az akkumulátor-újrahasznosítás zárt és biztonságos eljárás, és nekik sem érdekük, hogy kijusson a mérgező por a gyárból, hiszen ők azt árulják.
A tavaszi vagy nyár végi tápanyag-utánpótlás kellemetlen „tüneteként” gyakran panaszkodnak több magyar településen is a házak közt terjengő, sokszor elviselhetetlen trágyaszagra. Lehet ezzel bármit is kezdeni?
Új probléma ütötte fel a fejét a kriptoszektorban. Ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia (AI) által generált hamis személyazonosító iratok elterjedése. Jelentések szerint, mindössze 15 dollárért már olyan hamis személyazonosító okmányokat lehet kapni, amelyek képesek átverni a kriptotőzsdék ügyfélazonosítási (Know Your Customer, KYC) r
Legalább 80, körülbelül százezer éves emberi lábnyomot találtak régészek Északnyugat-Marokkóban. A szakemberek szerint Afrika északi részén, valamint a Földközi-tenger déli térségében ezek a legrégebbi fellelt Homo sapiens-lábnyomok.
Minden főbb devizával szemben jobban áll a forint reggel, mint tegnap este - sőt, az éjjel egy pillanatra 388 alá is benézett az euróárfolyam az éjjel.
Nemrégiben a közösségi médiában többen is gyalázni kezdték Ernyey Bélát és feleségét, dr. Balaton Dórát. A színész úgy érzi, minden fronton meg kell védenie a kedvesét.
A Farkasréti temető egyik síremlékéből előkerült hangfelvétel az egyik bizonyíték az ügyészség kezében, de az ezen hallható kijelentések is vitathatók a védők szerint. Vajon hogyan értelmezhető az, hogy "letettük a fenyőfát"? Ma kiderül, mennyire megalapozott az, hogy Gyárfás Tamást és Portik Tamást gyilkosságra való felbujtással vádolták.
A gazdatüntetések Rómát körbevevő traktoraiból tíz jármű hajthat be a városba a péntekre kitűzött megmozdulásra - közölték a hatóságok szerda este. A tüntetők fel akarnak szólalni a Sanremói Dalfesztivál színpadán is.
Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a hallgatók 23%-a komolyabb vagy nagyon komoly pénzügyi gondokról számolt be. Ez az egyik oka annak, hogy ma az egyetemeken, főiskolákon tanuló diákok többsége (57%) folyamatosan vagy alkalmi jelleggel mu
A köztársasági elnök még tavaly tavasszal adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek el, mert részt vett felettese, a volt igazgató pedofil bűncselekményének eltussolásában.
A magyar nézők 2024-ben is a médiacég platformjain követhetik figyelemmel az 58. Super Bowl eseményeit. Az amerikaifutball-bajnokság kultikus, mindent eldöntő összecsapását az Arena4 tévécsatornán és a Net4+ streamingszolgáltatón láthatják élőben a hazai rajongók, a felvezető műsor vasárnap 22 órakor kezdődik, a helyszínt éjfélkor kapcsolják, fél ó
Takács Attila nagyon jól élt, volt szép családja, otthona, barátai – nem lehetett oka panaszra. Aztán egy nap mégis ott találta magát egy padon, egy árva fillér, barátok, támogatás, család nélkül.
Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország Kormányával szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért. Az uniós bizottság a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó közleményében azt írta, azt követően döntött az eljárás megindítása mellett, hogy alaposan értékelte a magyar Országgyűlés á
Egy multinacionális cégtől 25,6 millió dollárt csaltak ki hackerek, akik a cég hongkongi kirendeltségének alkalmazottaival elhitették, hogy pénzügyi igazgatók. A csalás pedig, amely vélhetően az első ilyen jellegű hack, rávilágít arra, hogy a deepfake technológia mennyit fejlődött az elmúlt években.
Vajon azért fáj a fejem, mert nem ittam elég vizet, vagy azért, mert valami baj van az agyammal? Ez csak egy kis kiütés, vagy valami halálos kór? Mind felkutattuk már tüneteinket az interneten, és idegesítettük magunkat az esetleges kórképekkel – a hipochondria azonban ennél komolyabb probléma. Nem árt odafigyelni rá, ugyanis a szorongás súlyosbítj