Összehangolt akcióban fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda három borsodi vadászt, akik a gyanú szerint a vadállomány megtartása érdekében évek óta rendszeresen fokozottan védett szürke farkasokat lőttek ki. A Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók farkasok koponyáját, fogazatát is megtalálták. Az Országos Magyar Vadás
Vajon neked is vannak pszichopata hajlamaid? Ismét előkerült egy régebbi internetes teszt, amely állítólag megválaszolja neked a kérdést mindössze néhány perc alatt.
Európának jelenleg nincs annyi bevethető haditechnikai eszköze, mint amennyit eddig Oroszország feláldozott az ukrajnai háborúban – derült ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének elemzéséből. A tanulmány szerzője, Csiki Varga Tamás az InfoRádióban elmondta: az európai államoknak hatalmas haderőfejlesztést kellene vég
A héten jelenik meg a kiskereskedelem és a külkereskedelmi forgalom decemberi statisztikája, a tavalyi ipari termelésről szóló statisztika és a januári inflációs adat, a Pénzügyminisztérium pedig gyorstájékoztatót közöl az államháztartás január végi helyzetéről.
Évről évre csökken az anyatejet leadó kismamák száma, míg a tápszeres gyerekek egyre többen vannak. A Belügyminisztérium pénzzel nyúlt bele az állami rendszerbe, de kérdéses, hogy ezzel megfordítja-e a tendenciát, mert a marketing erősen hiányzik belőle. Közben a Facebookon beindult az anyatejbiznisz, bár néha testépítőkhöz kerül a csecsemőknek val
A növekedés helyreállítását és a 4 százalékos GDP-emelkedést nevezte a kormány 2024-es céljának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) budapesti díjátadóján. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a szövetség közös, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében közölték: stratégiai partnerségi megállapodást írt alá
A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és eljött az idő, hogy átadják a stafétabotot az utódoknak. Ez a folyamat a generációváltás, ám erről sok esetben a vállalkozások vezetői nem gondolkodnak időben. Az év eleje azonban alkalmas pillanat a cégek átállásának elkezdésére.
Donald Trump elnökké választása esetén olyan ma még elképzelhetetlenül akrobatikus beszédtér mutatványokra kényszerül majd, amelyeket egyelőre aligha tudunk előrevetíteni.
Már átlagos jövedelemmel hozzájuthatunk 7 százalék alatti THM-es lakáshitelhez. 15 millió forintos, 20 éves futamidejű kölcsön havi törlesztésében pár ezer forint bankonként a különbség, még akkor is, ha 300 ezer vagy 600 ezer forint nettó jövedelemmel igényeljük.
Vajon a jó adottság a siker feltétlen titka? Miként lehetséges az, hogy a nagyrészt kedvezőtlen termőhelyi adottságú területen gazdálkodók gyakran igen eredményesek?
Január elsején sok mindent elhatározhat az ember, ám sok esetben még a hónap végéig sem tartunk ki. Ez a "bukás" nem jelenti azonban azt, hogy fel kell adnunk, amit kitaláltunk!
A bitcoin pontosan két hónappal ezelőtt lépett be abba a tartományba, ahonnan azóta sem tud szabadulni. Az oldalazó helyzetből való kitörések mindeddig rövid életűnek bizonyultak. A köztes állapot fenntartásában pozitív és negatív fejlemények is közrejátszottak. A Bitcoin ETF-ek január eleji indulása egy végül sikertelen kitöréshez vezetett, ami ut
Több olyan változtatás is megjelent a tavalyi év végén a Magyar Közlöny 2023. évi 194-es számában, amely a gazdálkodók kiterjesztett gyártói felelősséggel kapcsolatos kötelezettségeit érinti. Cikksorozatunk első részében a csomagolásokkal kapcsolatos változásokat elemeztük, ebben a részben pedig további fontos módosításokat veszünk sorra. A teljess
A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a parlament mai rendkívüli ülésén, így az ülés harározatképtelen lesz - ma sem ratifikálják Svédország NATO-csatlakozását. A kormány tagjai nincsenek is Budapesten, Sopronbánfalván tartanak kihelyezett tanácskozást.
Mindjárt az elején leszögezzük: még nem tartunk ott a „világmegmentésben”, hogy magánemberek is részesülhessenek az állami támogatásból, ami a villanyautók
Egyre kevesebb lakossági adós szerepel a banki feketelistán. Ha a nem fizetők tartozása eléri a minimálbér összegét, három hónap múlva felkerülnek a negatív KHR-be. Márpedig az idén nagy a kockázat, hiszen tavaly magas kamat mellett sokan vettek fel hitelt napi kiadásokra.
A Real a meccs nagyobb részében veszélyesebben futballozott Diego Simeone csapatánál és a 20. perctől Brahim Diaz góljával vezetett. Előnyét azonban nem tudta növelni és az Atlético Llorente fejesével a hosszabbításban megkaparintotta az egyik pontot.
Míg 2022-ben történelmi aszály sújtot minket, 2023 a heves viharokról vált emlékezetessé. A fordulat már az év elején megmutatkozott az intenzívvé váló ciklontevékenység tekintetében. A ciklonok okozta szélviharok a tavaszi hidegbetörésekkel együtt már az év első felében jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában és a mezőgazdaságban. A nyári fé
Mielőtt hercegné és leendő királyné lett volna belőle, Kate Middleton is egy átlagos földi halandó volt...egy nem túl átlagos lakással. Less be te is a Middleton lányok londoni otthonába, ahol a hercegné húgával, Pippával élt.
Nehéz nem szeretni a polipokat: bár kissé bizarr kinézetűek, rendkívül intelligensek és sokszor nagyon játékosak is. Éppen ezért még tragikusabb, hogy miután egyes polipfajok nőstényei lerakják petéiket, abbahagyják az evést, és lassan elsorvadnak, míg végül el nem pusztulnak. A sokszor "halálspirálnak" nevezett folyamat kiváltó oka sokáig fejtörés
Hatékony beavatkozásra van szükség Afrikában a rákos megbetegedések nagy száma miatt - figyelmeztetett vasárnapi, a nemzetközi rákellenes világnap alkalmából kiadott közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális igazgatója.
Az elmúlt most már lassan négy év történéseinek igazán nagy vesztesei a vendéglátóhelyek voltak, 2019 és 2023 között összesen több mint 5400 egység tűnt el.
Orbán Viktor szerint Brüsszel orwelli világot teremt, a médiaszakember azonban azt mondja, valójában egy gyenge és erőtlen kísérlet az egész, ami a magyar problémákon aligha segít.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Először végzett tisztán elektromos autó az eladásokat összegző világranglista élén, miközben tavaly két olyan esemény is történt, amely azt mutatja, Európában, ezen belül hazánkban is robbanás előtt áll az EV-k tömeges elterjedése. Ma már azt sem kincstári optimizmus kijelenteni, hogy pár éven belül az eddig meglehetősen borsos áron kínált elektrom
Többnyire tavaszias hőmérsékletnek nézünk elébe a hét elején, ám továbbra is a viharos erejű szél tombol majd, kis híján az egész országra kiadták a figyelmeztetést.
Helyi idő szerint vasárnap este rendezték meg a zeneipar legnagyobb gáláját, a 66. Grammy-díjátadót, aminek a Los Angeles-i Crypto.com Aréna adott otthont.
Több mint ötven milliárd dollárt vesztett Elon Musk egy múlt heti bírósági ítélettel, és ezzel lecsúszott a leggazdagabb ember titulusáról is. A bírónő szerint a Tesla által korábban megszavazott részvénycsomag sértette a többi részvényes érdekeit.