2024. február 8. csütörtök

febr. 8
14:12
Hamarosan jöhet az újabb minimálbér-emelés (SzMo)
Erről Rolek Ferenc, a gyáriparosok szövetségének alelnöke beszélt. Szerinte feszültséget okozhat, hogy az emelést a magasabb bérkategóriájú dolgozók fizetése nem tudja majd lekövetni.
febr. 8
14:12
Pálinka és megmaradás (Magyar Hírlap)
Főzve őrzött hagyományok.
febr. 8
14:12
Meghalt egy magyar túrázó a szlovén hegyekben (Mandiner)
A 45 éves férfit napok óta keresték.
febr. 8
14:12
Ettől leesik az állad: Szörényi Levente Novák Katalin kegyelmi ügyéről nyilatkozott (Nyugati Fény)
Ezt maga sem gondolta komolyan.
febr. 8
14:12
Peller Mariann gekkót fogott a poharával Balin (rtl.hu)
Peller Mariann Balin tartott felnőtteknek tartott meditációs gyakorlatokat, az itt szerzett tapasztalatairól mesélt a Reggeliben. Megtudhattuk, hogyan közlekednek Balin, milyen szerepe van a dudának, és egy "szolgálati közleményt is kiadtak" azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenni az úgynevezett majomerdőben. A videóból az is kiderül, hogyan utánoz
febr. 8
14:12
Energiatermelési rekorddal búcsúzott a negyven évig üzemelő fúziós kutatóközpont (Telex)
Az oxfordi JET-ben öt másodperc alatt 69 megajoule energia szabadult fel deutérium és trícium fúziójával.
febr. 8
14:12
Hatalmas pusztítást végeztek az oroszok az éjjel, halottak és sérültek is vannak (naphire.hu)
Halálos áldozata és több sebesültje is volt az orosz erők által szerda éjszaka Ukrajna több régiójában indított támadásoknak.
febr. 8
14:12
Teljes a közvilágítás, visszakapcsoltak minden lámpatestet (Nyíregyháza)
A Nyírvv Nonprofit Kft. a szerződés szerinti befejezési határidő előtt visszakapcsolta az összes, korábban üzemen kívül helyezett lámpatestet.
febr. 8
14:12
Mindent visznek az okoseszközök: a fogyasztók 37%-a tervezi, hogy a következő egy évben több ilyen eszközt vásárol (Digital Hungary)
A szórakoztató elektronikai cikkek és az okosjárművek népszerűsége áll a lista élén, az egészségügyi és otthoni biztonsági eszközök pedig 2024-ben várhatóan még közkedveltebbé válnak.
febr. 8
14:15
Elképesztő adat: fejenként több mint 400 kiló szemetet termelnek a magyarok évente (Piac és Profit)
Az Európai Unióban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 513 kilogramm volt 2022-ben, 19 kilogrammal, azaz 4 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben (532 kg); Magyarországon a vizsgált évben 406 kilogramm hulladékot termeltek személyenként - közölte az Eurostat.
febr. 8
14:18
Négymillió autón is túl az esztergomi Suzuki (autopro)
Hatalmas mérföldkövet ünnepelhetett a Magyar Suzuki Zrt. február 8-án.
febr. 8
14:18
Jennifer Aniston és Brad Pitt megismerkedésének és szakításának története sokkal keserédesebb, mint hinnéd (Glamour)
Még mindig sajog a rajongók szíve, amiért 2005-ben elvált Hollywoood egyik álompárja, Jennifer Aniston és Brad Pitt, miután a színész beleszeretett Angelina Jolie-ba a Mr. & Mrs. Smith forgatásán. De a történet korántsem ennyire fekete-fehér és 2D-s.
febr. 8
14:18
Semjén Zsolt: A vadászat nélkülözhetetlen szerepet tölt be a vadgazdálkodásban (Magyar Hírlap)
A következő évek egyik fontos feladata az, hogy a vadállomány minősége javuljon a vadászok közreműködésével.
febr. 8
14:18
Egyszámjegyű áremelés az OTP lakossági díjainál (Növekedés)
Az OTP Bank a digitális, elektronikus átutalásoknál egyszámjegyű, a többi díjnál differenciált ármódosítást hajt végre 2024. március 1-től lakossági ügyfeleinél. Ez azt jelenti, hogy az átlagos bankolási szokásokkal rendelkező ügyfelek többsége egyszámjegyű emelést fog érzékelni az előző évben kifizetett banki díjaihoz képest.
febr. 8
14:18
Hosszú távra tervez Karácsony: ciklusokon átívelő fejlesztésbe fogott (Mandiner)
A főpolgármester arról is beszélt, hogy a város egységes arculatát szeretné megteremteni.
febr. 8
14:18
100%-os áremelkedés előtt áll a Link? (BitcoinBázis)
A Chainlink natív tokenje jelentős árfolyam emelkedés előtt állhat. Az elemzők mind a technikai elemzés, mind pedig a blokklánc adatai
febr. 8
14:18
A jelenben élő jövőt kutatja a 12. Borkonferencia (Magyar Mezőgazdaság)
Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták - a március 1-én Borkonferencia.
febr. 8
14:18
Karácsony bejelentette a Nagykörút felújítását és a biciklisávok újratervezését (rtl.hu)
Több ellenzéki polgármesterrel együtt tett bejelentést.
febr. 8
14:18
Egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita (Gyulatelevízió)
A közelmúltban egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar munkatársa. Feburártól a gyulai campuson az  ápolás és betegellátás szak tanszékvezetői feladatait is ellátja az egyetemi oktató. Tizenkét évvel ezelőtt indult az egyetemi oktatói pályája Sándor Zitának, az akkor még Szent
febr. 8
14:21
Meghökkentő igazság derült ki az elektromos autókról: sokan voltak tévúton, nem késő váltani (Pénzcentrum)
A sajtóban több helyen is megjelent, hogy a nagy tömegű és nagy nyomatékú villanyautók üzemben tartói a megszokott periódusnál kétszer-háromszor gyorsabban kényszerülnek új abroncsokat venni. Ugyanakkor a Magyar Gumiabroncs Szövetség friss közleménye szerint az igazság ennél árnyaltabb.
febr. 8
14:24
A fukusimai atomerőmű üzemeltetője szerint nem jutott ki a szivárgás a létesítményből (Magyar Hírlap)
A tisztított hűtővíz leengedésének negyedik szakasza várhatóan idén márciusban kezdődik meg.
febr. 8
14:24
Palkovics László: nem vesztettük el a régi versenyt az autóiparban, közben megnyertük az új forradalmat (Autószektor)
A közlemény szerint Palkovics László a Deutsche Wirtschaftsclub (DWC) február 7-i rendezvényén, Debrecenben tartott előadásában beszélt többek között az autóipart is meghatározó zöldenergiáról, az autóipar jelenlegi nemzetközi trendjeiről és hazai helyzetéről. Az autóipar jövőjével kapcsolatban a professzor úgy véli, hogy Magyarország nyertese lett
febr. 8
14:24
Jöhet egy új, drasztikus minimálbér-emelés? (Forbes)
Enyhülhet idén a munkáltatókra ható béremelési nyomás, az EU minimálbér-szabályozása miatt azonban növekedhet a feszültség a munkaerő-piacon – írja a HRportal.hu. Megérkezhet hozzánk is az európai minimálbér?
febr. 8
14:24
Kiszáll Lewis Hamilton csapata az Extreme E sorozatból (Racing)
Lewis Hamilton azt követően, hogy sokkolta az F1 világát azzal, hogy 2025-től a Ferrarihoz igazol, újabb sokkoló bejelentést tett: az X44 csapat kiszáll az Extreme E bajnokságból.
febr. 8
14:24
33 százalékkal nőtt az értékpapírok állománya 2023-ban (Üzletem)
Tavaly 22 217 milliárd forinttal, 33 százalékkal növekedett a rezidens kibocsátású értékpapírok állománya. A növekedésből a tranzakciók 65 százalékot, az átértékelődés 35 százalékot tett ki – közölte az Mnb.
febr. 8
14:24
Hercegnőnek öltözve buliztak a rácsok mögött a rabok Németországban (rtl.hu)
Rózsaszín hercegnőnek öltözve és más színes jelmezekben ünnepeltek a kölni Ossendorf börtön női fogvatartottjai a farsang alkalmából. Köln karneválszervező bizottságának elnöke elmondta, milyen fontosnak tartja, hogy a börtönben is lehetőséget kapjanak az emberek, hogy pár órán át önfeledten szórakozhassanak.
febr. 8
14:27
Összeáll a Disney és a Epic Games, kilőtt a Disney árfolyama (Portfolio)
A Disney árfolyama közel 8 százalékot emelkedett, miután a cég negyedéves számai felülmúlták a várakozásokat és a vállalat egy sor új üzletet és projektet jelentett be, köztük az Epic Gamesbe való 1,5 milliárd dolláros befektetést - írta a CNBC.
febr. 8
14:30
Az Alkotmánybíróság elutasította Babis ügynökaktákkal kapcsolatos panaszát (Infostart)
Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök a panaszát a szlovák Alkotmánybíróságához nyújtott be a kommunista Állambiztonsági Hivatal aktáinak nyilvántartása ügyében. Babiš ügynökként szerepelt az aktákban Bureš fedőnéven, de tagadja, hogy együttműködött volna az hivatallal.
febr. 8
14:30
Jó hír érkezett a nyugdíjjal kapcsolatban (ATV)
Idén is milliárdos nagyságrendű adójóváírást érvényesíthetnek márciusban a nyugdíjra takarékoskodók.
febr. 8
14:30
A G.w.M botrány megtette a hatását, Kulcsár Edina komoly bajba került és ezt már csak nagyon nehezen fogja tudni lemosni magáról (Promotions)
Kulcsár Edina kapott hideget-meleget, pedig az egykori szépségkirálynő csak jót akart.
febr. 8
14:30
A nagyváradi vár újabb bástyáját újítják fel uniós támogatással (Magyar Hírlap)
A külső munkálatok során kijavítják a megrongálódott falrészeket.
febr. 8
14:30
János vitézből Ezüstbojtár (Demokrata)
Jantyik Zsolt író, költő, zeneszerző Ezüstbojtár című verses elbeszélése a János vitéz parafrázisaként íródott. A szerzővel beszélgettünk.
febr. 8
14:30
Hogyan történhet meg egy gyermekotthonban az, hogy az igazgató orális szexre kényszerít egy kiskorút? (Telex)
Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, aki rávett egy szexuálisan zaklatott gyereket, hogy vonja vissza vallomását. A traumatizált fiatalok eleve nem mernek segítséget kérni, és az őket körülvevő felnőttek gyakran szemet hunynak a bántalmazások felett.
febr. 8
14:36
Háború Ukrajnában – Atomerőműveket építene Ukrajna (HírTV)
A stúdióban Kusai Sándor volt pekingi nagykövet és Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója volt a vendégünk, valamint kapcsoltuk Belgrádból Tesa Tesanovic szerb újságírót, mivel a koszovói helyzet a témája az Ensz BT mai ülésének.
febr. 8
14:36
Magyar túrázó veszett oda szlovén hegyekben (Demokrata)
A közlemény szerint a férfi megcsúszott és elesett a meredek, havas és jeges terepen.
febr. 8
14:36
Az influenszerek felelősségét vizsgálta a GVH (Növekedés)
Online workshop keretében vitatták meg a fogyasztóvédelmi felelősség legaktuálisabb kérdéseit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakemberei és hazai magánjogi szakemberek. A rendezvény keretében elsősorban az influenszeri felelősség és a platformfelelősség témaköreit járták körbe a résztvevők.
febr. 8
14:36
Brutálisan lecsapott az influenza a magyarokra, rémisztő bejelentést tett az NNGYK (naphire.hu)
Az év ötödik hetében - január 29. és február 4. között - 47 400-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.
febr. 8
14:36
1100 munkahelyet teremt a W-Scope Hungary Plant Kft. (Nyíregyháza)
1100 munkahelyet teremt a Nyíregyházi Déli Ipari Park egyik új, meghatározó beruházója, a W-Scope, ahol a munkavállalók a közvetlen termelési folyamatokban való részvételen kívül mérnöki, pénzügyi, adminisztratív, termelésirányítási és minőségbiztosítási pozíciót tölthetnek be. A dél-koreai vállalat szeparátorfilmet fog gyártani a dinamikusan fejlő
febr. 8
14:42
Változás a cseh munkaerőpiacon (ProfitLine)
Januárban négy százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal csütörtökön Prágában.
febr. 8
14:42
Irak elítélte a bagdadi dróncsapást (Magyar Hírlap)
Bizonytalansági tényezőnek nevezték az amerikai vezetésű koalíciót.
febr. 8
14:42
Azerbajdzsánban elvszerűbb ellenzék van, mint Magyarországon (Mandiner)
Lassan már akkor is nyer Orbán, ha nem csal.
febr. 8
14:42
Kálmán Olga átadta a pedofilbotrány kapcsán a DK Ferenc pápához írt levelét a vatikáni nagykövetnek (Nyugati Fény)
Nem hivatkozhatnak
febr. 8
14:42
Ismertette az Andrada a sóskúti akku-feldolgozási terveit (Villanyautósok)
A lakossági ellenállás miatt zárt körben, meghívott újságíróknak mutatták be a prezentációt.
febr. 8
14:44
Meghalt egy magyar túrázó a szlovén hegyekben (Magyar Hírlap)
Utoljára élve a 1793 méteren lévő Kokrsko Sedlo hágó környékén látták.
febr. 8
14:44
Bizarr szabályt kell betartaniuk a hegymászóknak a Mount Everesten (Mandiner)
Mostantól az ürüléküket is le kell hozniuk a hegyről, mert büdös és fertőz.
febr. 8
14:48
Kiderült, ki hibázott Curtis édesanyjának az ügyében (ATV)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) lezárta az egyik ismert médiaszemélyiség édesanyjának egészségügyi ellátásával kapcsolatos hatósági vizsgálatot.
febr. 8
14:48
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy fóliasátor (Agroinform)
A tűz részlegesen két másik sátorra is átterjedt.
febr. 8
14:48
A szaharai porviharos események és a hazai napenergetika kapcsolatát vizsgálták magyar kutatók (Tiszta Jövő)
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK), a Pannon Egyetem és az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy a szaharai porviharokkal érkező ásványi por milyen hatással van a hazai fotovoltaikus energiatermelésre, valamint a villamosenergia-termelési menetrendekre.
febr. 8
14:48
Ide utaznak idén a magyarok (MMonline)
Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a népszerűbb a Szallas.hu friss felmérése szerint. Ugyanakkor az idei előfoglalási kampányuk részeredményei alapján eddig februárra jött a legtöbb foglalás belföldön, tisztán látszik, hogy idén nő az utazási kedv. Kutatásukból kiderült, hogy az üdülni vágyók több mint fele legalább két alkalommal
febr. 8
14:48
Mostantól a Posta szállítja majd a csomagjainkat? (Mandiner)
Új rendelkezés lép életbe márciusban, amely érinti majd a magyar webshopokat, illetve a szállítócégeket is.

Keresés