A garázsok bővítése kapcsán nyílt alkalma az Erkel Ferenc Múzeumnak, hogy a Gyula paradicsomi városrészén végezzen ásatásokat. A területen korábban az avarok előtt itt élő népcsoport, a gepidák temetkezési helyét tárták fel értékes leleteket találva. Most egy korabeli település nyomaira bukkantak. Liska András régész, a múzeum szakmai vezetője el
Meglepetésre nem indul az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért a 2027-es választáson a szervezetet 2016 szeptember óta irányító Aleksander Ceferin.
Ryan Murphy friss sorozata, a Capote vs. The Swans azt meséli el, miként romlott meg az író és befolyásos társalkodóinak kapcsolata. Utánajártunk, kik voltak a valóságban az Ötödik sugárút kegyetlen és nemes hölgyei, és feltárult előttünk a bájcsevejekből kibontakozó, Stockholm-szindrómához hasonló viszony. Árulás, kiteregetett szennyesek és bonyol
Fellázadtak Kínában dolgozó észak-koreai munkások, miután kiderült, hogy fizetésük egy háborús alapba került. Beszámolók szerint a munkásokat elzárva, rossz körülmények között, rabszolgaként zsákmányolják ki. A rezsimnek pedig már olyan anyagi gondjai vannak, hogy saját munkásait is meglopja.
Sokan azt hiszik, hogy a híres színészeknek nem is kell meghallgatásokra járniuk, mert anélkül is megkapják a szerepeket – pedig ez egyáltalán nem igaz.A színészek karrierjük bármely szakaszában járhatnak meghallgatásokra, függetlenül attól, mennyire híresek már. Az alábbiakban megmutatjuk nektek pár hollywoodi csillag próbafelvételét – több ezek k
Ukrajnáról, Tajvanról és a Közel-Keletről tárgyalt egyebek között telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök - közölte csütörtökön a kínai központi televízió és a Kreml.
Megtiltanák, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Először szólalt meg a miniszterelnök Novák Katalin kegyelmi döntéséről.
A Kazincbarcikai Járásbíróság két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki megpróbált eltitkolni egy munkabalesetet, amelynek sértettje másnap elhunyt - közölte csütörtökön az MTI-vel a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Egy webáruház életében gyakran kerül sor folyamatai újragondolására a minél magasabb konverzió elérése érdekében. Megpróbáljuk például a legkülönbözőbb grandiózus módokon visszafejteni a vásárlói élményt, hogy a lefejtett rétegeket feljavítva hatékonyabb és eredményesebb működést érjünk el. Nem ritka, hogy kalapáccsal rontunk az egész oldal designj
A Magyarországon a K&H Bankban érdekelt KBC Bank belga biztosító és bankcsoport adózott eredménye 3,402 milliárd euróra emelkedett a 2022. évi 2,818 milliárd euróról, a részvényarányos nyereség pedig 6,64 euróról 8,04 euróra nőtt tavaly - közölte a cég a honlapján.
Érdekes vita alakult ki az egyik közösségi platformon arról, hogy mit jelent a közép-, illetve a felsőosztályhoz tartozni, és hogy mennyi pénz kell ezekhez a státuszokhoz?
A jelentős beruházás uniós, fővárosi és kerületi forrásból valósul meg és még az idén szeretnék elkezdeni a tervezőmunkát. "A Nagykörút fénye az utóbbi években megkopott, ezért közös feladat, hogy a régi nagyszerűségét visszaadják" - mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
Tom Holland bejelentette, hogy 2024-ben visszatér a színházba, egészen pontosan a West End színpadára a Rómeó és Júlia új produkciójában. A színész a főszereplő Rómeót alakítja a Jamie Lloyd által rendezett darabban. Hollandnak ez az első nagy színházi szerepe, mióta gyerekként debütált Billy Elliotként a londoni Victoria Palace Theatre-ben. A Róme
Országos rendezvénysorozatot indít februárban a víz megtartását szolgáló mezőgazdasági gyakorlatokról a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte a kamara hétfőn az MTI-vel.
A koronavírus-járvány és a home office térnyerése felforgatta az irodapiacot. A nemzetközi trendeknek megfelelően Magyarországon is átalakultak az irodahasználati szokások. Felértékelődött az élhetőség, egyre fontosabbak a dolgozók feltöltődését, a munkahelyi szünetek tartalmas eltöltését szolgáló megoldások, miközben a munkaadók egyre több trükköt
Christian Kanu, a GC&C vezérigazgatója a kinevezést kommentálva elmondta: "Nagyszerű, hogy Carlos elfogadta ezt a globális feladatkört, és örömmel látom, hogy a vállalaton belüli tehetséget és tudást tudjuk tovább kamatoztatni. Carlos az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a mediterrán és latin-amerikai régió vezetésében és meggyőződésem,
Zöld Föld néven tanári ösztöndíjprogramot hirdet a fenntarthatóságra nevelés témakörben a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a 2023/2024-es tanév tavaszi félévére - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Feldmájer Benjámint nevezték ki a Schneider Electric dél-kelet-európai régiójáért felelős fenntarthatósági vezetőnek. Új pozíciójában a vállalat fenntarthatósági törekvéseinek felgyorsításáért felel majd a térségben, emellett pedig ellátja a Magyarországgal kapcsolatos feladatait is.
A Kazincbarcikai Járásbíróság két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki megpróbált eltitkolni egy munkabalesetet, amelynek sértettje másnap elhunyt - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
A Meta Platforms internetes óriáscég a következő hónapokban ellenőrzés alá vonja a nemzetközi nagyvállalatok mesterséges intelligenciával készített digitális képtartalmait - közölte Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke kedden blog bejegyzésben.