Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig az 1990-es szinthez képest, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson - közölte Kadri Simson energiaügyi biztos Strasbourgban kedden.
Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról, a beruházásokat segítő intézkedésekről is szólt Feldman Zsolt az iFood Élelmiszer Klaszter szakmai programján.
Pénteken reggel kiderül, hogy ki lesz Vadon Jani utódja Sebestyén Balázsék műsorában. Alekosz közben nagy dologra készül. Ha nyer, akkor mindenképpen levetkőzik Nagy szívfájdalom volt a Rádió 1 hallgatóinak, hogy Vadon Jani hátat fordított Sebestyén Balázsnak és Rákóczi Ferinek a Balázsék című műsorban. Nem volt mit tenni, a műsorvezető új kihíváso
A hálózatos patikák szerint előrelépés történt azzal, hogy májustól a fiókgyógyszertárakban módosul a gyógyszerkiadás. A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint viszont sérül a betegellátás színvonala.
A JET utolsó deutérium-trícium kísérletei során a rekord kisülésben 5,2 másodpercen keresztül szabadult fel folyamatosan a fúziós energia, ami 69,26 megajoule hőenergiát eredményezett, mindössze 0,21 milligramm üzemanyag felhasználásával.
"Ahány házasság, annyi szabály" – szokták mondani. Nos, Cameron Diaz meglehetősen megerősíti a sokszor hallott közmondást, ugyanis egészen sajátos módon gondolkodik bizonyos házaspárokat érintő kérdésekről.
A csillagászok újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a Szaturnusz egyik legkisebb holdja, a Mimas hatalmas óceánt rejt jeges felszíne alatt. A víz jelenlétének megerősítése - amely elengedhetetlen az általunk ismert élethez - segíthet a tudósoknak jobban megérteni, hogy hol keressenek lakható bolygókat a világűrben.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac
Nagy pillanat a burgonya életében, amikor csokoládés tortába bújva részese lehet egy ünnepi lakomának, desszertként. Ennél csak az lehetett felemelőbb érzés számára, amikor áthajózott az öreg kontinensre, meghódítani Európát, dísznövényként virítani a kolostorkertekben. Kedvencünk az édes krumplis béles, a kétrészes boldogság: kívül krumpli, belül
Dalköltő szakirányú továbbképzés indul ősztől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán. Az ötlettel Kollár-Klemencz László kereste meg az egyetemet.
Kiderült, hogy Bosznia-Hercegovinával, Hollandiával és Németországgal fog összecsapni a magyar válogatott a Nemzetek Ligája 2024-25-ös szezonjának csapatkörében.
Idén 5. alkalommal rendezték meg azt az egyedülálló nemzetközi szépségversenyt, amire kerekesszékes hölgyek jelentkezését várták. 18-tól 48 éves korosztályig összesen kilenc gyönyörű hölgyet választottak be a döntőbe. A kezdeményezés túlmutat egy szokványos szépségversenyen: itt nem a győzelem, hanem az elfogadás és az esélyegyenlőség üzenetének kö
A zenészek legtöbbször jogi vitákba keverednek, azonban Elton John Madonna iránt táplált ellenségeskedése látszólag a semmiből pattant ki. De vajon min kaptak össze a nyolcvanas évek ikonjai?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A minap Király-Virág Anita is részt vett az új EverDerm HealthCare Klinika megnyitóján, ahol elárulta nekünk szépségtippjeit és az is kiderült, hogy kisfia, Kolen kiakad, ha édesanyja egy bizonyos stílusban hordja a haját.
Mindenki tisztában van a webes jelenlét szükségességével, de talán nem is hinné, hogy egy jó weboldal mekkora különbséget tud jelenteni egy vállalkozás számára - különösen, ha az már eleve nyereséges. De tényleg mindenkinek szüksége van weboldalra? Nézzük át a pro és kontra érveket!
Témák: – Mind bevételben, mind foglaltságban eddig nem látott adatokat produkált 2023-ban Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a holt szezonnak már nyoma sincs, így az idei évben a belföldi piacot nem elhanyagolva Románia felé szeretnének nyitni. – A közelmúltban egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita, a Gál F
Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen.
A szentendrei járásban 100 ezer lakosra jut egyetlen ügyeleti pont. A gödöllői ügyeleti ponton pedig eddig 60 ezer lakost láttak el, most meg már 170 ezret. Az érintett polgármesterek elégedetlenek az új ellátási rendszerrel, és a begyűjtött tapasztalatok alapján konzultációt fognak kezdeményezni az Országos Mentőszolgálattal. Ha nem tudnak változá
A magyarországi hálózati vízveszteség 25 százalékos, ami éves szinten 17 milliárd forintos kiesést jelent írja a Magyar Hang az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss jelentése alapján.
Dakota Johnsont egy elképesztően sikkes összeállításban kapták lencsevégre a minap, amit a színésznő bámulatos kiegészítőkkel varázsolt igazán emlékezetessé.
Miley Cyrus megaslágere, a Flowers nemrég elnyerte a legjobb pop szólóelőadás és az év lemeze díját az idei Grammy-gálán. És bár az énekesnő remek beszédet mondott, a rajongók egy dolgot hiányoltak belőle.Cyrus gyönyörű pillangó-metaforával tisztelgett egyik példaképe, Mariah Carey előtt, a rajongók azonban észrevették, hogy az énekesnő nem mondott
Kétségtelenül van abban valami nem mindennapi, ha új fehérneműt viselünk a ruha alatt. Önbizalmat ad és emelkedetté teszi az egész napot. Alaktól és stílustól függetlenül, ha egy új fehérnemű szettbe bújunk, az egész öltözékünket frissebbnek és tökéletesebbnek fogjuk érezni. És ha már új fehérnemű szett, a Valentin-nap természetesen kiemelkedő alka
A növényházi dísznövénytermesztők év végi nagy szakmai rendezvényeként ismert Szimbiózis Kertésztalálkozó egyik érdekes témáját a jövőbe mutató háttéripari fejlesztések szolgáltatták.
Washingtonba utazott a német kancellár, Olaf Scholz pénteken a Fehér Házban találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, akivel saját bevallása szerint bőven van miről tárgyalni, így mindenekelőtt Ukrajnáról, a Közel-Keletről és nem utolsósorban a NATO-n belüli együttműködésről.
A Nestlé kivezeti a Breakaway és Yorkie kekszszeleteket, helyette a Blue Riband új mogyorós ízesítésére fókuszálva hajt végre termékváltoztatásokat Nagy-Britanniában.