A jogász, aki összeállította a jelentést a nyomozásról, azt mondta: az amerikai elnök a fia halálát sem tudta visszaidézni. Biden azt válaszolta, hogy semmi baj nincs a memóriájával.
Több napon át tartó heves vitát követően, a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás csütörtökön este a szlovák büntető törvénykönyv módosítását.
Van abban valami végzetes, hogy a pedofilüldöző Orbánnak pedofil ügybe törhet bele a bicskája. Merthogy most sajátjainak, a Fidesz hívőknek kell Orbánnak magyaráznia a magyarázhatatlant.
A csalási kísérletek száma a felére, a sikeres csalási eseteké negyedére esett a Magyar Államkincstárnál, mióta decemberben bevezették az új online platformokat. Az alkalmazásokat a tervek szerint idén is több funkcióval fogják bővíteni - árulta el Bugár Csaba. Az ügyfélkapus számlanyitás bevezetése óta az ügyfelek 70 százaléka választotta az onlin
A vádirat szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a gyalogosok átkelését akadályozta. A gyalogos-átkelőhely előtt a járdán, kiskorú gyermeke kezét fogva várakozott az édesapa, majd amikor látták, hogy a járművek állnak, több gyalogossal együtt ők is leléptek a zebrára. A vá
A Financial Times értesülései szerint zárt körben árulják a 86 éves korában elhunyt olasz ex-miniszterelnök fényűző birtokát. Berlusconi öt gyermeke a napokban bólintott rá az értékesítésre.
A karácsonyi és újévi szezon végezetével újabb ünnepségek hada vár ránk. Ezt az időszakot hagyományosan vidám esküvők, bálok, mulatságok, ünnepélyek jellemzik, amelyek január 6-án kezdődnek és több hétig, egészen a nagyböjtig tartanak. Idén a farsang február 13-val zárul, mellyel a magyarok elűzik a telet és a hideget, és felkészülnek a színes, vid
Az elmúlt év legjobb applikációjának járó díjat nyerte el a BudapestGO. Ami jó, az jó! A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a Magyar Marketing Szövetség a BKK saját fejlesztésű alkalmazását 21 pályázat közül választotta a legjobbnak. A közlekedési társaság szerint az alkalmazást aktívan használók száma folyamatosan nő, átlagban
A tavalyelőtti energiaválságban a gázárral együtt az áramár is sokszorosára nőtt, noha az áramtermelés csak részben zajlik gázzal. Az áramár csökkenése ugyanakkor lassabb volt, mint a gázé, de most ez is felgyorsult, és kezd olyan szintre beállni Európa-szerte, ahol már nem okoz nagy megterhelést.
Elindítja az első hazai Art&Business üzleti szabadegyetemet a Hungarian Art&Business (ArtHAB) és a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA). Az ötalkalmas kurzus olyan alapismereteket biztosít az üzleti szereplőknek, amelyeket ma már illik tudni a versenyszférában a kortárs művészetekkel kapcsolatban. A kortárs művészet nem csak kreatív és inspirációs forrá
Fájdalmasan lassú beszélgetések, akadozó gondolatmenet és rossz memória – így jellemezte Joe Bident egy jelentés. Az amerikai elnök szerint viszont nincs semmi gond a szellemi képességeivel.
Él Brazíliában egy nyugdíjas, aki a saját bevallása szerint 123 éves. Ezzel az aggastyán egyébként a világ legidősebb embere lenne, ám korát nem hitelesítette a Guinness Rekordok Könyve. A kiadvány szerint ezt a rekordot ugyanis a San Francisco-ban született María Branyas Morera tartja a maga 115 életévével.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén.
Lackfi János nagyon várta a magyarázatot a kegyelem-ügy kapcsán, ugyanis szerinte a közfelháborodás teljesen érthető. A József Attila-díjas magyar költő éppen ezért súlyos döntést hozott: kilép Novák Katalin tanácsadói testületéből.
A legújabb technológiát, a mesterséges intelligenciát is beveti a Klm légitársaság annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét - közölte a légitársaság.
Az év elején hatályba lépett törvényi változások szigorítják a harmadik országbeli állampolgárok alkalmazását Magyarországon, ezzel együtt pedig kiemelten kezelik a magyar munkaerőtartalék integrációját a munkaerőpiacra. A munkaerő-kölcsönző cégeket is érinti a változás, ugyanis csak az a cég kaphatja meg a minősített státuszt, amelyik minimum ezer
Ha valaki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, semmilyen kegyelemben nem részesülhet - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Orbán Viktor kormányfő bejelentése kapcsán csütörtökön a HírTv-nek.
A legtöbben már jól tudjuk, hogy az, amit eszünk, jelentősen befolyásolja, hogyan érezzük magunkat. De ha például pattogott már ki az arcod a mogyorótól, vagy száradt ki a bőröd azért, mert túl kevés folyadékot vittél be a szervezetedbe, akkor már biztosan rájöttél, hogy az étkezésünk a kinézetünket is befolyásolja. De mi a helyzet akkor, ha nem es
A politikus kénytelen volt szanatóriumba vonulni, a cukorbetegsége ugyanis súlyosbodott az injekció hiánya miatt. Annak veszélye is fennállt, hogy amputálni kell az egyik lábujját.
Hiába az elemzői jóslatoktól elmaradó eredmények, minden korábbinál nagyobbat hasított 2023-ban a "Magnificient Seven", azaz a Tesla, Meta, Nvidia, Apple, Amazon, Alphabet és a Microsoft.
Lackfi János költő-író szerint aljas dolog, hogy a kegyelmi botrányt trollok, politikusok használják ki. Tisztázott néhány dolgot a testületről is, amelynek tagja volt.
Heves, mintegy harminc rakétából álló sorozatot lőttek Libanonból Észak-Izraelre csütörtök este, válaszul a libanoni síita Hezbollah szervezet egyik vezetőjének megölésére - jelentette a Walla hírportál.