Jó hírek érkeztek Károly királyról, amit maga Kamilla királyné közölt. A királyi család egyik legnehezebb időszakát éli, így bizonyára bármilyen pozitív fejlemény igazi gyógyír a lelküknek.
Németországnak szüksége van külföldi szakképzett munkavállalókra. Az új állampolgársági törvény éppen erre hivatott, hogy minél többüknek kínáljon könnyen elérhető státuszt. Ám a bürokratikus akadályok csökkenése ellenére az ott dolgozó külföldiek nem érzik jól magukat, sokan közülük más országban vállalnak munkát vagy végleg hazatérnek.
Sokan tanácstalanok azzal kapcsolatban, melyik magnéziumkészítményt válasszák, és bizonytalanságuk abszolút megalapozott. Ugyanis a legtöbb esetben csak annyit hallunk, a magnéziumpótlás szükséges, de azt már elfelejtik hangsúlyozni, hogy számtalan formája van ennek az éltető anyagnak (is), és egyáltalán nem mindegy, melyiket visszük be szervezetün
A hét elején ismét elárasztotta az utcákat a migránsgettó, a genderpropaganda és a génmódosított ukrán gabona – vagyis az ezeket 99 százalékban elutasító nemzeti konzultációs eredményeket hirdető plakátok. Ebből az alkalomból megpróbáltuk a teljesség igényével összegyűjteni a 2010 óta megszakítás nélkül hatalmon lévő Orbán-kormány összes közterület
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK), a Pannon Egyetem és az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy a szaharai porviharokkal érkező ásványi por milyen hatással van a hazai fotovoltaikus energiatermelésre, valamint a villamosenergia-termelési menetrendekre.
A katonai gépeket is megjelenítő ADS-B Exchange adatai szerint felszállt délelőtt Katarból a Magyar Honvédség HUAF122 jelű, 604-es lajstromjelű repülőgép. Ennek azért van jelentősége, mert valószínűleg ez a gép az, amelyik Novák Katalint Dohába szállította.
A Caterpillar a vártnál jobb negyedik negyedévi eredményt produkált, a piaci várakozásokat meghaladó nyereséggel, amihez hozzájárult az energia- és szállítási üzletág kétszámjegyű növekedése.
Az Amnesty International Magyarország Egyesület 17 millió forintnyi támogatásban részesült a German Marshall Fundtól. Ugyanez a szervezet tűnt fel a Partizán, az ellenzék és a Budapest Fórum környékén.
A járműipari közös vállalkozásba az értesülés szerint pénzügyi befektetőként beszáll a Saudi Aramco is. A Renault és a Geely 40-40 százalékos részesedéssel rendelkezne a közös vállalatban, a Saudi Aramco 20 százalékkal. "A projekt megvalósítása a tervek szerint halad, időben tájékoztatást fogunk adni a fejleményekről" - válaszolta a Renault szóvivő
A főpolgármester megőrizné Budapestet köztársaságnak, de nem szeretne kiválni az országból. Kampányindító rendezvényén azt ígérte: ha kap újabb öt évet az önkormányzati választáson, az életpárti programjával öt évvel növelik a budapestiek várható élettartamát.
A farsangi időszakban szerintem legalább egyszer kötelező fánkot készíteni. Az, hogy milyet, mindenkinek az ízlésére van bízva. Szerencsére nem szűkölködünk fánkreceptekben az oldalon, bőven van miből válogatni. Én most mégis egy új recepttel rukkolok elő, ami szinte egészen biztos, hogy a külsejével azonnal magára vonja majd a tekinteteket. És miv
A gyulai kiállítóhelyek életében jelenleg a legfontosabb esemény a február 10-én induló “Szerelmesek hete” elnevezésű rendezvénysorozat. Az előző években közösen jelent meg a vár és a kastély, de idén külön-külön kínálnak különböző programokat. Fábián Tamás kommunikációs vezető kiemelte, olyan sok programelemmel jelentkezik mindkét kiállítóhely,
Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a népszerűbb egy friss felmérés szerint. Ugyanakkor belföldön, tisztán látszik, hogy idén nő az utazási kedv.
Kevesebb helyen van éjszakai és hétvégi háziorvosi ügyelet Budapest környékén is. Az első napokban sokat kellett várni, amíg felvették a telefont, máshol messzebb kell utazni az orvoshoz a rendelési időn kívül. Az Országos Mentőszolgálat válasza szerint a hétvégén sokan csak azért hívták az ügyeletet, hogy kipróbálják a számot, aztán voltak napok,
Ezt kérdezi a Momentum a volt minisztertől. A Demokratikus Koalíció a kormánytól vár válaszokat a botránnyal kapcsolatban. Bayer Zsolt szerint Novák Katalinnak magyarázatot kell adnia.
A napok óta tartó országos demonstrációkat követően tárgyalóasztalhoz ült az olasz kormány az agrár-érdekképviseletekkel. A traktorosok azonban nem érzik úgy, hogy a saját szakszervezeteik megfelelően állnának ki értük, így külön szálon próbálnak kommunikálni a szakminiszterrel.
Az Egyesült Királyságban az ellenzéki Munkáspárt bejelentette: a korábban tervezett környezetvédelmi beruházások nagy részét kiveszi választási ígéretei közül.