A svéd demokraták EP-képviselője szerint a Fidesznek meg kell változtatnia álláspontját Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatban, valamint ratifikálnia Svédország NATO-csatlakozását.
Szombat éjjel egy szombathelyi társasházban rongálta meg a gázvezetéket, majd idézett elő robbantást egy idős férfi, hogy bosszantsa szomszédjait, akikkel összeveszett.
Amihez hozzáértek az arannyá változott. Volt köztük kereskedő, üzletember, orientalista, műpártoló-író, festő-műgyűjtő, informatikus, sőt hollywoodi forgatókönv író is. Koruk influenszerei voltak, villáikban fényűző partikat adtak, köreikbe tartozni kiváltságnak számított. Ez volt a Hatvany család, a dúsgazdag cukorgyárosok, akik közül a leghíreseb
Robbanásra ébredtek egy szombathelyi társasház lakói szombat éjjel. A zavart az okozta, hogy az ATV információi szerint az egyik ott lakó – mit sem törődve azzal, hogy a házban egy kétgyermekes család is lakik – megrongálta a gázvezetéket a lakásában, majd az udvarra ment, ott várta meg a robbanást. A férfi állítólag a szomszédain akart bosszút áll
Több mint másfél ezren tüntettek vasárnap Athénban az azonos neműek házasságáról szóló törvénytervezet ellen, amelyről a napokban fog szavazni a görög parlament.
A párizsi olimpia után teljesen megváltozik az öttusaversenyek lebonyolítása, miután a lovaglás helyére bekerül az akadályverseny. A Magyar Öttusa Szövetség elnöke azt mondta az InfoRádió Ötkarika című műsorában, hogy az új sportághoz jelentős infrastruktúra-fejlesztésre is szükség lesz.
1898. február 11-én született Szilárd Leó a terézvárosi Bajza utca 28 szám alatt. A magyar fizikus neve Christopher Nolan sikerfilmje kapcsán ugorhat sokak eszébe, hiszen az atombomba létrejöttének történetében óriási szerepe van az Amerikába disszidált tudósnak. Elsőként ugyanis ő jött rá, hogy a nukleáris reakció és az atombomba létrehozható.
Dakota Johnson jött, látott és győzött - már ami a Valentin-napi szettet illeti. A döntés nem tudatos, mégsem tudnánk tökéletesebb megjelenést elképzelni egy randira a szerelmesek napján, mint ezt a piros összeállítást, amely elegáns, romantikus és érzéki egyszerre. Mutatjuk is!
Megszólaltak a főszereplők, akik talán életük esélyét szalasztották el, 22 pontos előnyről kaptak ki, s bukták el a párizsi olimpiai szereplés lehetőségét.
A Direkt36 és a Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a megbukott államfőhöz régóta közel álló, a református egyházat vezető Balog fontos szerepet játszott a kegyelmi ügyben. Balog állítólag azzal magyarázta ezt később, hogy az egyháza vezetésében voltak támogatói a kérvénynek.
A sebészeti, minimálisan invazív és rekonstrukciós eljárások száma 2019 óta 19%-kal nőtt, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi médiában, ráadásul egyre több híresség és influenszer vállalja nyíltan, hogy milyen szépészeti beavatkozásokon esett át. Az arcra és a testre alkalmazható helyi beavatkozások egyre kifinomultabbak, és egyre többen
A BBC Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségesének nevezi Novák Katalint, akinek távozása szerintük különösen érzékenyen érintheti a magát családbarátnak mutató Fideszt. A Reuters is úgy fogalmaz, az ügy ritka kudarc a 2010 óta kormányon lévő Orbán Viktornak.
A bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok többsége nagyon rossz állapotban van. Van közöttük olyan, aki mára hajléktalan lett, más pszichés problémákkal, szenvedélybetegséggel küzd. Számukra arculcsapás az a döntés, amit az azóta lemondott Novák Katalin hozott, amikor kegyelmet adott az intézmény volt igazgatóhelyettesének. Moskovics Judit,
Az RTL Híradó úgy tudja nem használta a biztonsági övét, ezért kizuhant a kocsijából az a sofőr, aki a szalagkorlátnak csapódott autójával az iváncsai kihajtónál szombat este. Holttestét a kocsitól tíz-tizenöt méterre találták meg.
Más magyar hangon szólal majd meg a következő filmjében Liam Neeson, a szinkront készítő stáb ugyanis lecserélte Csernák Jánost, aki felháborodottan reagált a döntésre.
Jön a valentin-nap, az ünnep, amikor minden a szerelemről szól, a boldogságról, és arról, milyen jó, ha az ember megosztja az életét azzal, akivel igazán szeretik egymást. Aki viszont nem olyan szerencsés, hogy megtalálta már az igazit, könnyen magányosnak és szomorúnak érezheti magát, és rengetegen gondolják úgy, hogy mindent megtesznek azért, hog
Szabad szemmel természetesen lehetetlen észrevenni, de a Hold mérete egyre kisebb, ami komoly problémához vezethet.A néhány százmillió évenként bekövetkező 45 méteres zsugorodás aligha számít gyors változásnak, bár amerikai kutatók új tanulmánya szerint ez elég lehet ahhoz, hogy felelős legyen a földcsuszamlásokért és földrengésekért a Hold déli pó
Humanitárius katasztrófához vezethet, ha Izrael megtámadja a menekültekkel teli Rafah települést Gázában. Az izraeli kormányfő egy interjúban biztonságos elvonulást ígért a városból, de arra nem utalt, hogy hova mehetne másfél millió ember. Közben megtalálták annak a palesztin kislánynak a holttestét, akinek a segélyhívásáról készült hangfelvétel b
Örül Novák Katalin lemondásának – ezt mondta az egyik fiatal, akit korábban zaklatott a bicskei gyerekotthon igazgatója. Az RTL Híradónak úgy fogalmazott: akkor lenne nyugodt, ha a kegyelemmel kiengedett igazgatóhelyettes soha többé nem foglalkozhatna gyerekekkel. A bicskei gyermekotthon két korábbi dolgozója arról beszélt a híradónak, nem elég, h
Még mindig álmodik kisfiáról és anyjáról az a nő, aki tragikus balesetben vesztette el szeretteit egy tavalyi balesetben az M0-son. Az ügyben most zárták le a nyomozást a sofőr ellen, aki furgonjával elütötte a leállósávon várakozó nagymamát és unokáját. A család defekt miatt állt meg. A nagyapa a kocsiban ült, ezért élte túl a balesetet. A 31 éves
Mostanra valószínűleg már láthattad Miley Cyrus vörös szőnyeges kinézetét, mivel nem sokkal azután, hogy megérkezett a Crypto.com arénába, villámgyorsan végigfutott az interneten arany pucérruhája. Ám a Grammy-gála folyamán úgy ünnepelte a sikert, ahogyan csak ő tudja. Nem egy, nem kettő, hanem öt csodás látványt nyújtó, bátor pucérruhával, és hata
Orbán Viktor felelősségét firtatják az ellenzéki pártok azután, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott a kegyelmezési botrány miatt. Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel a döntés hátterét. Orbán Viktor se a köztársasági elnök, se volt minisztere lemondására nem reagált. A Fidesz frakcióvezetője szerint a lemondások a jobboldal erk
Az 51 éves férfi a gyanú szerint néhány napja halálra verte édesanyját. A gyilkosság után begyógyszerezte magát, jelenleg is eszméletlenül fekszik a kórházban, így továbbra sem tudják kihallgatni. A kórházban rendőrök őrzik.
A születési horoszkóp nagyon sok mindent elárul, és bizonyos esetekben külön kell fejteni a férfi és a női horoszkópokat is. A csillagjegyeknél csak nagyon ritkán van eltérés, az is inkább az aszcendensben. A férfi képletben a Mars és a Plútói árulkodó, a női képletben pedig számos olyan bolygó van, ami meghatározza a női archetípusokat.
Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint alaptörvényt kellene módosítani a közvetlen köztársasági elnökválasztásért, amihez viszont csak a Fidesznek van meg a parlamenti többsége. Az országgyűlés tervezett ülésrendje szerint Novák Katalin lemondását február 26-án tudja elfogadni a parlament, ezután egy hónapjuk lesz megválasztani az új államfő