Pierce Brosnan és Keely Shaye Brosnan 1994-ben ismerték meg egymást, és 2001-ben házasodtak össze. Egymásra találásuk óta 30 év telt el, de kapcsolatuk máig töretlen. Az idők során milliószor kérdezték már tőlük, hogy mi boldog házasságuk titka, amire nem is érkezhet szebb válasz, mint amit annyiszor hangsúlyoznak: egymás lelkébe szerelmesek.
"Ebben egyetértek Orbán Viktorral: miszlikbe kell szaggatni azt, aki a gyerekeimhez hozzáér. Igen, erre kutya kötelessége volt lemondani, ez tisztességes dolog, hibát követett el" - vélekedett Novák Katalin lemondásáról.
A floridai Wellington Village Council jóváhagyta Mark Bellissimo megosztó fejlesztési projektjét, ami a világhírű, tradicionális múlttal rendelkező "Lovasfalu" életének végét jelenti.
Horvátország és Magyarország kapcsolata az energetikai együttműködés terén a leggyengébb - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a HINA horvát hírügynökségnek adott interjújában, amely kedden jelent meg.
Magyarország baromfihúsimportja 7 százalékkal 80 ezer tonnára nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (32 ezer tonna) és Romániából (20 ezer tonna) érkezett.
14:30-tól élőben, magyar kommentárral közvetítik a történelmi magyar teniszcsatát Rotterdamból. A modern tenisz történetében először fordul elő, hogy egy Atp 500-as torna főtábláján két magyar teniszezőt összesorsoljanak: Marozsán Fábián (világranglista 61. hely) és Fucsovics Márton (világranglista 86. hely) a rotterdami 500-as tornán találkozik eg
Greta Gerwig rendező hosszasan győzködte a sztárszínészt, hogy játssza el Kent Barbie című filmjében – most arra is fény derült, miért vonakodott sokáig Gosling. Check out the new Music Video for Barbie starring Ryan Gosling! ▻ Buy Tickets to Barbie: ...
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kedden közölte, hogy Ukrajna turisztikai szektorának helyreállítás mintegy 9 milliárd dollárba kerülhet a következő tíz évben.
A szoftver a korábbi megoldásoknál lényegesen pontosabban azonosítja be és távolítja el a genomi adatokban megbúvó szennyeződéseket, miközben a horizontálisan géntranszfer révén szerzett géneket érintetlenül hagyja.
Februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát - jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
A református püspök a sajtóban az elmúlt napokban elterjedt vádakra reagált, amelyek szerint a szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök az ő kérésére adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének..
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy külföldi állampolgárt, aki ukrán megbízásból robbantásos merénylet elkövetésére készült egy Leningrád megyei gázelosztó állomáson - közölte kedden a szolgálat közkapcsolati központja.
A felmérések is azt mutatják, hogy az amerikai társadalom többsége jobban bízik jelenleg Donald Trump megoldóképességeiben, mint Joe Biden gazdaságpolitikájában – mondta az InfoRádióban az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa. A külpolitikai szakértő szerint a választás hajrájában a jelenlegi elnök már nem tud jó pontokat szerezni a s
Akár 250 üzletét is bezárhatja a The Body Shop, mellyel munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe az Egyesült Királyságban - adta hírül a Daily Mail. A boltláncot novemberben adta el a Natura&Co. az Aurelius Groupnak. Az új tulajdonos cég néhány héttel a felvásárlást követően kezdeményezte a felszámolást. Bár a pontos számokat még nem ismerhetjük, h
Most mindenki Zendaya outfitjéről beszél: a színésznő olyan lehengerlő kreációban ragyogott a Dűne második részének párizsi premierjén, hogy még mindig keressük az állunkat.
Az izraeli hatóságok már korábban is többször felszólítottak a segélyszervezet felszámolására, azzal érvelve, hogy az Izrael-ellenes érzelmeket táplál.
A NATO következő csúcstalálkozóján, amelyet júliusban tartanak Washingtonban, nem várható Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe - erről Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete beszélt Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági felügyelői többhónapos megfigyelést és ellenőrzést követően csaptak le a nyugat-dunántúli, nyolc főből álló hálózatra. A csalók nagyrészt eredetigazolás nélküli fatermékeket forgalmaztak. A hatóság összesen 21 millió forint értékű bírságot szabott ki az elkövetőkre, valamint tevékenységük
Jelentősen megnőtt a Mexikón keresztül az Egyesült Államokba bejutni próbáló kínai bevándorlók száma. A Kínában uralkodó nehéz gazdasági helyzet miatt egyre többen hagyják el az országot – számolt be a Nikkei Asia.
Mind a két esélyes győzelmet aratott a labdarúgó Bajnokok Ligája első 2024-es játéknapján: FC Köbenhavn–Manchester City 1-3, RB Leipzig–Real Madrid 0-1. A lipcseieknél Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést.
Egy nagyon fontos, szimbolikus üzenete van Novák Katalin lemondásának, ami lehet akár egy szép kezdet, de kövesse cselekedet - mondta a bicskei gyermekotthon pedofil ex-igazgatójának egyik áldozata. Pop Mert az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége, ahol elmondta, hogy felkavaró számára, hogy a kegyelmi döntéshez Balog Zoltánnak is köze
Az infláció elmúlt időszakban látott csökkenése és a fenntartható növekedés megteremtése volt a téma Matolcsy György és Varga Mihály kedd reggeli találkozóján.