A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők 2024. március 3-án, vasárnap 9 órától 21 óráig - hívta fel a figyelmet a hivatal pénteki közleményben.
Az Európai Bizottság azt ajánlja, hogy az uniós tagállamok az ellátás biztosítása és a piacok stabilizálása érdekében továbbra is takarékoskodjanak a gázzal - olvasható a brüsszeli testület keddi sajtóközleményében.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Rumen Radev bolgár köztársasági elnökkel a törökországi Antalyában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
Új engedélytípusokat, új követelményeket, és összességében megváltozott helyzetet jelent az új idegenrendészeti törvény, amely bár már januárban életbe lépett, valós hatásait a végrehajtási rendelet megjelenésétől lehet majd érzékelni. A változásokhoz pedig a munkáltatóknak, a HR-nek, és a relokációval foglalkozó szakembereknek egyaránt alkalmazkod
A kegyelmi ügy hatására sem erősödtek az elmúlt egy hónapban a baloldali pártok, az eredmények alapján a Fidesz-KDNP nyerne egy most vasárnapi európai parlamenti választást - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
A Blikk első száma 1994. március 1-jén jelent meg Magyarországon a Ringier kiadó gondozásában. Egyenesen az égből szállt alá, hiszen este 19 órakor egy katonai helikopterről raklapnyi kiadványt eresztettek a tömegbe a Városligeti Műjégpálya felett. Így lett a magyar lappiac és az olvasók életének része a Blikk, amely már huszonkét éve piacvezető az
Egy amerikai autós társaság, amely arról híres, hogy szériaautókat alakít át egyedi megjelenésű járművekké, most a Tesla Cybertruckját varázsolta át lánctalpas hójáróvá. A Cybertruck egy teljesen elektromos, akkumulátoros, könnyű teherautó, amely az Epa-szabvány szerint 400-800 kilométeres hatótávolságra képes és a becslések alapján 2,9–6,5 másodpe
A legtöbbet használt kínai dialektus 1,1 milliárd beszélővel. Észak-Kínából származik, Kína és Tajvan leggyakrabban beszélt nyelve, valamint több millióan használják Délkelet-Ázsiában és a világban.
Több forrásból arról lehet értesülni, hogy a télen "befagyott" orosz-ukrán frontvonalak a tavasz, illetve a nyár közeledtével az orosz csapatok számára hozhatnak előnyösebb pozíciókat, előretörést.
Az orosz ellenzéki politikust pénteken búcsúztatják Moszkvában. Miután a koporsóját kihozták a templomból a gyászolók virágot dobáltak a halottaskocsira.
A gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló rendelet alapján jelzőrendszeri szakmai tanácskozást tartott a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ február 28-án, a Nyíregyházi Egyetemen.
A bizottságban azt vizsgálják majd, hogyan kezelték a fővárosi önkormányzatnál azokat a bejelentéseket, amik a bicskei gyermekotthonból vagy máshonnan érkeztek.
Február 27-én hatalmas meglepetéssel érkezett, a Xxi. századi Roma Nők Egyesület munkatársai, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1/b; 2/c; 3/c; 4/b; 4/d és az 5/c osztályában.
A műsorban több téma mellett szó volt az orosz-ukrán háború eddig nem tapasztalt fordulatairól, illetve a közel-keleti helyzet legfrissebb fejleményeiről is.
Jevhen Dikij, az Ajdar nevű félkatonai szervezet volt zászlóaljparancsnoka az ukrán televízióban arról értekezik, hogy szerinte az ukrán sereg simán legyőzi a magyar haderőt, és a Nato sem segíthet.
Az illegális dohánykereskedelemmel szemben 2023 nyarán alakított munkacsoportot az adóhivatal, amely legújabb intézkedésként egyeztetésre hívta a piaci szereplőket, valamint az Országos Dohányboltellátó Kft. és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága képviselőit - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Csaknem hét és fél év után lett újra elnökhelyettese a testületnek. Sulyok Tamás javaslatára titkos szavazással választották meg a tisztségre a 76 éves jogtudóst.
Tomán Szabina Instagram-oldalán elgondolkodtató posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy az öregedés a világ legtermészetesebb folyamata. Fontos üzenetét szerintünk minden nőnek hallania kéne!
Magyarország további EU-források lehívására vált jogosulttá. Az Európai Bizottság ugyanis háromhónapos értékelése után arra jutott, hogy az oktatási és képzési rendszer, illetve a nemek közötti egyenlőség területén végrehajtott reformok több milliárd eurónyi kohéziós forrás lehívását teszik lehetővé – ismerte el az Európai Bizottság a Portfolio-nak
Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Minden a fantasztikus hetesnek nevezett részvényekről (Apple, Microsoft, Alphabet, Amazon, Nvidia, Meta Platforms, Tesla) szólt az elmúlt hónapokban, pedig van élet az amerikai részvénypiacon túl is. A Citi Európában nézett körül, és mutatott hét európai részvényt, amely sok szempontból nagyon hasonlít az amerikai behemótokra.