2024. március 1. péntek

márc. 1
14:21
Elkészült a 2023. évi fehérgólya-felmérés összesítése (Tiszta Jövő)
Az idén 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megalakulása óta aktívan részt vesz a fehér gólyák védelmében és a faj időszakos felméréseiben. 2023-ban is az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fészkekről, a mindenki számára nyitott TermészetLesen program részeként.
márc. 1
14:21
Kovácsovics Fruzsina beszólt Istenes Lászlónak: a Mokkát soha nem nézem, főleg hogyha benne vagy (SzMo)
Az énekesnő a Mokka műsorában vendégeskedett. Rögtön a beszélgetés elején odaszúrt egyet a műsorvezetőnek.
márc. 1
14:22
Februárban is folytatta a menetelést a magyar tőzsde (Portfolio)
3 százalékos növekedéssel zárta a februári hónapot a BUX index. A legnépszerűbb részvények között ezúttal is az OTP Bank - Richter Gedeon - MOL hármas zárt az élen, míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Concorde és a Wood jeleskedett leginkább. A hónap emellett Február emellett a rendezvények szempontjából is kiemeltnek bizonyult: a Tőzsde átadt
márc. 1
14:24
A K&H; privátbanki ügyfelek kötvényalapjai is jól teljesítettek (Menedzsment Fórum)
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között - közölte a pénzintézet pénteken.
márc. 1
14:24
Már "csak" a növényvédő szerek hiányoznak a drónos permetezéshez (Agroinform)
Interjú Borhi Andrással, a PREGA konferencia "Drónok a mezőgazdaságban: felmérés és légi kijuttatás" szekciójának vezetőjével és Gyovai Szabolccsal a Planta Drone Kft. tulajdonosával.
márc. 1
14:24
Átlagosan 20 százalékkal emelkedik a szakdolgozók alapbére (Demokrata)
A kormány az ígéretének megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését.
márc. 1
14:24
Újabb eurómilliárdokhoz juthat Magyarország az Európai Bizottságtól (Mandiner)
A hírt egyelőre hivatalosan még nem erősítette meg az Európai Bizottság.
márc. 1
14:24
Idén is könnyebb lesz az öntözés (Magyar Mezőgazdaság)
Teljes mértékben mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól az idei esztendőben is – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
márc. 1
14:24
Al-Attiyah visszavágott (Racingline)
A vb harmadik helyezettje nem állt rajthoz az Abu Dhabi Desert Challenge negyedik szakaszán.
márc. 1
14:24
Ingatlan.com: a lakáspiac keresleti és kínálati oldala is élénkült februárban (Üzletem)
Az eladó lakások és házak kínálata 146 ezerre bővült, ami éves szinten 11 százalékos növekedés.
márc. 1
14:27
Gyulay Zsolt: sorban kérnek tanácsot tőlünk a külföldiek, hogy kell sok F1-es jegyet eladni (Infostart)
Elfogyott az összes jegy a Forma–1-es Magyar Nagydíj július 21-ei futamára, már csak a hétvége többi napjának bizonyos eseményeire, programjaira lehet belépőket venni – mondta az InfoRádióban a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt szerint még az autósport elitsorozatában sem szabad drasztikusan megemelni a jegyárakat. Arról is
márc. 1
14:30
Soha ekkora havi gyertyát nem produkált még a Bitcoin! (BitcoinBázis)
Rendkívüli hónapnak lehettek tanúi a kereskedők, akik 2024 februárjában a Bitcoin alakulását követték. A legnagyobb kriptovaluta szinte rekordmagasságba emelkedett, ekkora
márc. 1
14:30
Értékes Esték: értéktárban a szabolcsi dohány (Nyíregyháza)
A Nyíregyházi Települési Értéktár Értékes Esték bemutató programsorozatában a szabolcsi dohányt, mint megélhetést, mint agronómiai értéket, mint világpiaci terméket mutatta be a nyíregyházi gyár mai ügyvezetője. Arról a mezőgazdasági terményről van szó, mely ma is a hazai termelés 80%-át adja.
márc. 1
14:36
Tovább gyarapodott a Magyar Péterrel együttműködő állami hivatal vezetőjének vagyona (Menedzsment Fórum)
Bár a hírekben mostanában az Integritás Hatóság azzal szerepel, hogy együttműködik velük Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje, az is érdekes lehet, hogy mit tartalmaznak a vadonatúj intézmény vezetőinek vagyonnyilatkozatai.
márc. 1
14:36
Közel 70 százalékkal többet érhet az AutoWallis a Concorde szerint (Portfolio)
Friss elemzést készített az AutoWallisról a Concorde, egyrészt a friss negyedik negyedéves számok fényében, másrészt mert új elemzőhöz került át a cég. A Concorde vételre ajánlja az AutoWallis részvényét, célára pedig közel 70 százalékos felértékelődési potenciált feltételez.
márc. 1
14:36
Megnyitotta első zéró kibocsátású gyárát a ZF (autopro)
Csehországban épült fel a zéró emissziós gyár.
márc. 1
14:36
Porcukor helyett véletlenül tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére egy pilisborosjenői óvodában (Telex)
Többen rosszul lettek, egy gyereket szállítottak kórházba megfigyelés céljából.
márc. 1
14:39
Mától Papp-Gerlei Gyöngyvér az Antenna Hungária első számú vezetője (Bitport)
A vezérigazgató-helyettesi pozícióból lép előre, míg korábbi főnöke, Blénessy László a jövőben a 4iG Nyrt. igazgatósági tagjaként dolgozik.
márc. 1
14:42
Budapest Airport - Egy több száz millió eurós kölcsön miatt vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala (Infostart)
Egy szlovák szál is van az ügyben, a bank nem nyilatkozik, az OLAF pedig "teszi a dolgát".
márc. 1
14:42
Lengyelország szombattól beszünteti az ellenőrzést a szlovák határon (ATV)
Lengyelország március 2-től leállítja az ellenőrzést a lengyel-szlovák határon a migrációs helyzet stabilizálódása miatt - jelentette be pénteken a varsói belügyminisztérium.
márc. 1
14:42
Húsznál több csoportos csapásról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
Az orosz heti hadijelentés szerint az orosz erők mind az öt frontszakaszon előrenyomultak.
márc. 1
14:42
Elképesztő módon megnőtt a privátbanki ügyfelek befeketetése az elmúlt 1 évben (Növekedés)
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között - közölte a pénzintézet pénteken.
márc. 1
14:42
Az izraeli háború és a húszi támadások a klímacéloknak is alárobbantottak (Mandiner)
A vörös-tengeri támadások miatti kerülő út megnégyszerezheti a teherhajók károsanyag-kibocsátását, a fegyverek pedig mindössze két hónap alatt több százezer tonna szén-dioxidot löktek pluszban a légkörbe.
márc. 1
14:42
A következő világbajnokságon már szabad lesz doppingolni (AC News)
Őrült tervvel állt elő egy maréknyi milliárdos. Egy olyan világraszóló sporteseményt szerveznének, amin a dopping se számít.
márc. 1
14:42
Elképesztő összeget fizettek Elton John ikonikus napszemüvegéért (naphire.hu)
Több mint 20 millió dollárért (7,3 milliárd forintért) keltek el Elton John magángyűjteményének darabjai azon a New York-i árveréssorozaton, amelyet a Christie's rendezett.
márc. 1
14:45
Varázslatos lett Norvégia első lombkorona sétánya (Spabook)
Az EFFEKT építészstúdió álmodta meg, és keltette életre Norvégia első, fák lombjai közt húzódó sétányát, amely a fyresdali Hamaren Activity Parkon keresztül kanyarog felfelé, és egy kör alakú kilátópontban ér…
márc. 1
14:45
Megrendezték az első nagyszabású rakétahátizsák-versenyt, amelyen egy versenyző a vízbe is zuhant (Rakéta)
A malőr ellenére senki sem sérült meg a Gravity Industries és a dubaji sporttanács által rendezett megmérettetésen, ahol nyolc versenyző repült a víz felett Jet Suitot viselve.
márc. 1
14:48
A bolgár elnökkel tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
Az energiabiztonság volt az egyik fő fókusz.
márc. 1
14:48
Hankó Balázs: Európa versenyképességének javítása kulcskérdés (Demokrata)
15 évvel ezelőtt a kontinens adta a világ tudományos teljesítményének 25 százalékát.
márc. 1
14:48
Brüsszeli mocsár: megmérgezték a korrupció miatt nyomozó rendőröket? (Demokrata)
A letartóztatás éjszakáján az egyik rendőr belső vérzés miatt kórházba került.
márc. 1
14:48
Hajtott tengely a Kaweco Radium 250 és 255 pótkocsikon (GépMax)
A Kaweco Radium 250 és 255 pótkocsik, mechanikus hajtású keréktengelyeinek statikus teherbírása 30,58 tonna.
márc. 1
14:48
Jövő héten ismerteti idei gazdasági terveit Orbán Viktor (Mandiner)
Az MKIK rendezvényén idén sem lesz ott Matolcsy György jegybankelnök.
márc. 1
14:48
Azt állítja a DK, pedofil szálat talált a tiszaföldvári borozói balhéban (Telex)
Egy állítólagos szemtanú beszélt a párt helyi emberének arról, miért tették ki az azóta lemondott alpolgármestert és barátját a borozóból.
márc. 1
14:48
A TikTok legnézettebb videója egy magyar lányé! Nem hiszed el, mit posztolt ki! (Sassy)
Láttunk már sok csodát, de egy magyar lány most mindenkit lenyomott a TikTokon.
márc. 1
14:50
Nyomozás indult a Budapest Airportnak nyújtott hitel ügyében (Mandiner)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ez az ügy is rávilágít arra, hogy miért is lesz jó a reptér tulajdonosváltása és többségi állami tulajdonba kerülése.
márc. 1
14:51
Pénz áll a házhoz: további 2 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz jut hozzá a magyar kormány (SzMo)
Lapértesülések szerint Magyarország a már december feloldott 10,2 milliárd eurónyi kohéziós támogatás mellett újabb, csaknem 2 milliárd eurót szabadított ki az uniós fejlesztési forrásokból.
márc. 1
14:52
Kiderült, miként jöhetnek a vendégmunkások Magyarországra (Mandiner)
Az Európai Unió legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere lép életbe hazánkba március 1-jén.
márc. 1
14:54
Tisztítószert szórtak a reggelire porcukor helyett egy pilisborosjenői óvodában (444.hu)
Egy gyereket kórházba szállítottak, a toxikológiai osztályra, megfigyelés céljából.
márc. 1
14:54
Putyint most semmi nem készteti békekötésre – biztonságpolitikai szakértő a Mandinernek (Mandiner)
Horváth József azt is elmondat, szerinte meddig nyomulhatnak előre az oroszok.
márc. 1
14:54
Kettős spanyol vezetés az utolsó edzésen, Sainz az élre lőtte a Ferrarit (Racingline)
Carlos Sainz érte el a legjobb időt a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögötte Fernando Alonso és Max Verstappen végzett.
márc. 1
14:54
A tanárbérek emelésének uniós térítéséhez szükséges feltételt teljesített a kormány (Telex)
A kormány tavaly év vége felé küldte el a szükséges önértékelést, amit a három hónapos határidő után most fogadott el az Európai Bizottság.
márc. 1
14:54
Orvosi vizsgálaton a selyemmajom ikrek – A Nyíregyházi Állatpark lakói a Tony és Leona keresztnevet kapták (Nyíregyháza)
Átestek az első orvosi vizsgálaton Kátya, az Ukrajnából mentett selyemmajom ikrei a Nyíregyházi Állatparkban. A fehérpamacsos selyemmajom ikrek szeptemberben születtek, a vizsgálaton az egyedi azonosító behelyezése mellett ivarmeghatározás is történt. A selyemmajom ikrek nevét Kátya, az anyaállat egykori gazdája adta, így a Tony és Leona keresztnev
márc. 1
14:54
Virtuális sajtófotó kiállítással, jubileumi bookazine kiadvánnyal és jótékonysági videó sorozattal ünnepel a harmincéves Blikk (Digital Hungary)
A kerek születésnapon a Blikk különleges időutazásra invitálja olvasóit minden platformján. A blikk.hu virtuális sajtófotó kiállításon mutatja be az elmúlt három évtized markáns közéleti eseményeit és színes pillanatait, indul a Blikk Szív videó sorozat, a születésnapi lapszám retrospektív melléklettel egészül ki, valamint született egy exkluzív bo
márc. 1
14:56
Újabb békemissziót indít Európába Kína (Mandiner)
A pekingi kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja igyekszik majd jobb belátásra bírni a háborúzó feleket.
márc. 1
14:56
Nádvágás – Rendhagyó környezetismeret-órát szerveztek a gyerekeknek (Nyíregyháza)
Megkezdődtek a nádvágási munkálatok a Bujtosi-tónál. A Petőfi Sándor Tagintézmény diákjai egy rendhagyó tanóra keretein belül ismerhették meg a tó élővilágát és ennek a tél végi munkának a fontosságát péntek délelőtt. Az örökös ökoiskola évek óta kiemelten foglalkozik a gyerekek környezettudatos nevelésével.
márc. 1
14:57
Ha ezt teszed a vízbe, akár egy hétig is friss maradhat a vágott virág: dupla annyi ideig élvezheted az üdeségét, mint korábban (Femcafe)
Mindenképp megéri kipróbálni ezt az elsőre furcsának tűnő trükköt, ha sokáig szeretnél gyönyörködni a párodtól kapott virágcsokorban.
márc. 1
15:00
Budapest Airport: több száz millió eurós hitel miatt vizsgálódik az EU csalás elleni hivatala (Portfolio)
Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében. A vizsgálat középpontjában Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke áll, aki a hitel jóváhagyásában játszott szerepe és a Budapest Airport igazgat
márc. 1
15:00
Tisztítószer került a gyerekek reggelijére porcukor helyett, többeket kórházba kellett szállítani (ATV)
Porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe egy pilisborosjenői óvoda menzáján.
márc. 1
15:00
A női munkavállalók átlagbére meghaladta a férfiakét (444.hu)
Romániában.
márc. 1
15:00
A Ferrari ugrott az élre az időmérő előtt, a Red Bull programja mindenkiétől eltért (Racingline)
Carlos Sainz érte el a legjobb időt a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögötte Fernando Alonso és Max Verstappen végzett. A pénteken napközben rendezett utolsó szabadedzés a hőmérsékleti viszonyok miatt ugyan kevésbé volt releváns az alkonyatkor zajló időmérő és verseny szempontjából, de nem sokan halogatták, hogy mielőbb a pályára gördülje

Keresés