2024. március 11. hétfő

márc. 11
11:12
Megkezdődött Oroszország, Kína és Irán közel-keleti hadgyakorlata (Telex)
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.
márc. 11
11:12
Manipuláció gyanúja miatt visszavonták Katalin hercegné fotóját (in.hu)
Négy nemzetközi fotóügynökség visszavonta a walesi hercegnéről műtétje óta készült első hivatalos fotót, melyen gyermekeivel látható, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a képet "manipulálták".Vasárnap este írtunk róla mi is, hogy megjelent az első fotó Katalin walesi hercegnéről, amióta január közepén hasi műtéten esett át.A Vilmo
márc. 11
11:12
Megvannak a Televíziós Újságírók Díja idei jelöltjei (Media1)
Közülük kerülnek majd ki a győztesek, akiknek kilétét nagyszabású gálaműsor keretében hirdeti ki a zsűri.
márc. 11
11:14
Folytatódnak a véres harcok Gázában a ramadán első napján is (Magyar Hírlap)
Benjámin Netanjahu több ezer hely előkészítését kérte az új rabok számára.
márc. 11
11:15
Árváltozás: ezúttal a benzineseknek lesz egy kicsit könnyebb (Infostart)
Durva lett volna, ha a pénteki emelés után is csak drágulás jön.
márc. 11
11:15
Nem titkosak többé a Pentagon UFO-kutatásának eredményei: végre kiderült a teljes igazság a földönkívüliekről (Femcafe)
A Pentagon múlt pénteken tette nyilvánossá jelentését, mely az amerikai kormány által a második világháború vége óta végzett UFO-kutatások eredményeit összegezte.
márc. 11
11:15
EZ az a rúzs, amit Margot Robbie viselt a 2024-es Oscar-gálán: most akciósan lehet a tiéd! (Joy)
Margot Robbie mindenkit meglepett az idei Oscar-díjátadón a megjelenésével.
márc. 11
11:15
Heidi Klum szinte pucéran érkezett, Florence Pugh felszabadította a mellbimbóit - 15 szett a meztelenség jegyében a Vanity Fair Oscar-partijáról (Glamour)
Hogy mit imádunk jobban még az Oscar-gála elképesztő divatmennyországánál is? Az azt követő afterpartit, melyet a Fanity Fair rendez évről-évre. Készen állsz a vizuális robbanásra?
márc. 11
11:15
Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve jövő májusban angolul is megjelenik (Könyves Magazin)
A Cornerstone Press nyolc fordulós licitet követően nyerte el Orvos-Tóth Noémi a generációk közötti traumák pszichoanalitikus megközelítését kínáló kötete, az Örökölt sors angol nyelvterületen való kiadásának jogait.
márc. 11
11:15
Kim Kardashian gőzhajónak öltözött? Felrobbant az internet a különleges ruhától (SzMo)
Kitett magáért a híresség az Oscar-gála Vanity Fair-partiján. Azóta is ámul a ruháján a világ.
márc. 11
11:15
Szörnyű anyának tartják, és sokan a gyerekét is elvennék a 25 éves nőtől, mert eljár bulizni és merész ruhákat hord (SzMo)
Mia Boardman szerint az élet nem áll meg attól, hogy gyereked születik, és csak akkor jár el szórakozni, amikor a kislánya az apjával van.
márc. 11
11:15
Először indították be a Stratolaunch hiperszonikus járművét (Rakéta)
A cég nem árulta el, hogy a jármű pontosan milyen tempóra gyorsult, de elmondásuk szerint megközelítette a Mach 5-ös sebességet.
márc. 11
11:18
Fontos határidő közeledik a magyar lakástulajoknak: sok pénztől eshet el, aki nem lép időben (Pénzcentrum)
Naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak - drült ki a Netrisk saját adataiból, mely szerint március első hetében az éves átlagdíjak 33 ezer forintot tettek ki a biztosítónál. Jelentősen, 11 százalékról 23 százalékra nőtt a minősített fogyasz
márc. 11
11:18
“Nem volt méltó a kegyelemre K. Endre" - írja a vidéki prókátor (ATV)
Az ügyvéd, akitől elindult a kegyelmi ügy, elmondta a véleményét a K. Endre körüli legfrissebb történésekről.
márc. 11
11:18
Nem árt, ha kéznél marad az esernyő a hét elején (Mandiner)
Esni fog.
márc. 11
11:18
Milyen autókat vesznek a csehek? (Autószektor)
A cseh Skoda (+13,8 százalék) elmarad a piaci növekedési ütemtől, októberben 33,6 százalék részesedést ért el, szemben az idei év eddigi 35 százalékos részesedésével. A Volkswagen (+34,3 százalék) megelőzi a Toyotát (+93,3 százalék). A Hyundai (+3,2 százalék) gyengén szerepel a 4. helyen, míg a Kia (+27,2 százalék) és a BMW (+46,6 százalék) remek f
márc. 11
11:18
Milliókat szakítottak, de lebuktak a lottózós csalók: Súlyos árat fizethetnek (Nyugati Fény)
A lottózók alkalmazottjait megdöbbentő módon sikerült megtéveszteniük.
márc. 11
11:18
Most lehet, hogy iszonyú nagy bajba kerül a pedofilmosdató K. Endre: vizsgálódik a rendőrség (naphire.hu)
Valószínűleg nem gondolta, hogy nagyon megütheti a bokáját, miután gusztustalan módon megpróbálta rávenni az egyik egykori áldozatot, hogy segítsen a nevét tisztára mosni.
márc. 11
11:21
Egy lépcsővel lejjebb kerül a benzin (Privátbankár)
Szerdától várhatóan olcsóbban adják majd a benzint a kutak.
márc. 11
11:24
Ezt a gyümölcsöt edd, ha magas a vérnyomásod és a koleszterinszinted! (Agroinform)
Az ananász rengeteg mindenre jó, és még szobanövénynek is gyönyörű!
márc. 11
11:24
Kínos, az Oscar-gálán ment tönkre Emma Stone ruhája (ATV)
A 96. Oscar-gálán Emma Stone vitte el a legjobb női főszereplőnek járó díjat.
márc. 11
11:24
Bizonytalanság az amerikai piacon - bankválságtól tarthatnak a befektetők (Növekedés)
Pirosban zártak az amerikai részvényindexek, míg az európai indexek teljesítménye vegyesen alakult pénteken.
márc. 11
11:24
Nagy bajba kerülhet, ha nem használ biztonsági övet! (Mandiner)
Akciózik a rendőrség, érdemes (ezért is!) bekötni magunkat.
márc. 11
11:24
Mnb: 14 millió forintos bírság a Cig Pannónia Életbiztosítónak (Üzletem)
A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését.
márc. 11
11:24
Most már saját akkugyára van a Toyotának (Villanyautósok)
A Toyota is beadta a derekát.
márc. 11
11:26
Új vezérigazgató az Invitech élén (Növekedés)
Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át az ICT-vállalat irányítását.
márc. 11
11:26
Ilyen a City-buszából nézve, mikor megérkezel a Liverpool stadionjába (Mandiner)
Óriási tömeg és hatalmas felhajtás várta a manchesterieket.
márc. 11
11:27
Hangrobbanások lesznek több magyar városban a következő napokban – itt az ok (SzMo)
A szokásosnál lényegesen nagyobb zajterhelésre kell számítani több városban, elsősorban az ország keleti részén.
márc. 11
11:27
Retró: cseh kistraktor a magyar háztáji gazdaságokban (Agrofórum)
A rendszerváltás előtt a háztáji gazdaságok, kertészetek, faiskolák, ültetvények kedvelt traktora volt a cseh Agrostroj Prostějov által gyártott kistraktor, amelyből jó néhány ma is üzemképes.
márc. 11
11:30
Igencsak rossz hírt kaptak a nyaralást tervezők (Infostart)
Repülőgép-gyártási gondok miatt emeli jegyárait a Ryanair. A megugró utazási szándék mostanra az európai légitársaságok korlátozott kapacitásával találkozott.
márc. 11
11:30
A kreatív online tanfolyamok diadala a digitális korszakban (ProfitLine)
Az információ korában, amikor a technológia rohamléptekkel fejlődik és az iparágak állandó átalakuláson mennek keresztül, a tudás megszerzésének fontossága még soha nem volt olyan nagy, mint ma. Az innováció, a technológiai fejlesztések és a globális trendek által formált üzleti környezetben a folyamatos tanulás alapvető szükséglet, ami lehetővé te
márc. 11
11:30
Váratlan baj történt a határon és a repülőtéren is (ATV)
Informatikai rendszerprobléma lépett fel 9 óra 15 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata hétfőn délelőtt a police.hu-n.
márc. 11
11:30
Rendőrségi razzia az utakon! A passzív biztonságot ellenőrzik (Autónavigátor)
A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség március 11. és 17.
márc. 11
11:30
A Google mérnöke szerint az emberek 2030-ra elérhetik a halhatatlanságot (Magyar Hírlap)
Helyesnek bizonyult a "jós" 147 előrejelzésének 86 százaléka .
márc. 11
11:30
Új vezérigazgató az Invitech élén (Növekedés)
Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át az ICT-vállalat irányítását.
márc. 11
11:30
Szentkirályi Alexandra mégsem értékeli a Nézőpont Intézettel Karácsony teljesítményét (Telex)
Lemondták a kedd délelőttre tervezett eseményt.
márc. 11
11:32
Továbbra is szoros a kapcsolat a miniszterelnök és a jegybankelnök között (Növekedés)
Az elmúlt napokban a Bloomberg nemzetközi hírügynökség és Ujhelyi István szocialista Európa parlamenti képviselő is valótlan híreket, téves következtetéseket közölt Magyarországról, a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a miniszterelnök és a jegybankelnök kapcsolatáról.
márc. 11
11:33
A nagyvárosokban háromszoros különbségek vannak a lakásárakban (Piac és Profit)
Emelkedőn maradtak a használt lakóingatlanok árai februárban a kínálati piacon. Éves szintén 2,6 százalékos volt a drágulás, főként a nyugat-magyarországi megyéket jellemző, jelentős 8 százalék feletti áremelkedésnek köszönhetően.
márc. 11
11:36
Itthon is lenyomhatja a Seatot a Cupra (autopro)
Megismételné tavalyi teljesítményét a magyarországi újautópiacon a Seat.
márc. 11
11:36
Több mint félmilliárdnyi támogatásról döntöttek (MMonline)
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát, valamint az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmek elkészítésére is megítélt támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI). A mozis nézettségi rekordot hozó A nemzet aranyai című dokumentumfilmet követően sorozat dolgozza fel a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízil
márc. 11
11:36
Medvegyev: Biden egy ritka idióta (Demokrata)
Biden összekeverte Ukrajnát és a Közel-Keletet, amit Dmitrij Medvegyev sem hagyott szó nélkül.
márc. 11
11:36
Van Budapestnél is elérhetetlenebb lakáspiac az országban (Forbes)
Ha KSH adatai szerinti megyei nettó átlagkereseteket viszonyítjuk a megyeszékhelyek lakásáraihoz és a keresetek alapján felvehető hiteleket is fegyelembe vesszük, akkor Debrecenben megfizethetetlenebb egy átlagos ingatlan, mint Budapesten.
márc. 11
11:36
Új történelmi csúcs, 71 ezer dollár felett a bitcoin (BitcoinBázis)
A vezető kriptopénz a múlt héten átlépte a 70 ezer dollárt, ma reggel pedig új rekordot döntve a 71 ezret.
márc. 11
11:36
88 évesen lett apa egy jeruzsálemi rabbi, a felesége 56 évesen szült először (Telex)
A kisfiú a jeruzsálemi Hadassza kórházban született.
márc. 11
11:42
Csökkenéssel kezdtek a főbb nyugat-európai indexek hétfőn (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
márc. 11
11:42
Pipás Pista, a 20. század női bérgyilkosa – avagy revans a macsó feudális társadalmon (in.hu)
A következőkben Pipás Pista, azaz Fődi Viktória történetét meséljük el, aki az 1900-as években egy férfiként élő női bérgyilkos volt a Szeged környéki tanyavilágban. Én speciel nem vagyok egy pszichológus kanapéját koptató, túlérzékeny mimóza alkat, aki mindenki gondját-baját a nyakába veszi, de úgy látszik, hogy a gyerekeimet ennek ellenére más sz
márc. 11
11:45
Milyen Orbán Viktor és Matolcsy kapcsolata? Megszólalt az MNB (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint korrekt munkakapcsolatban van a kormányfő és jegybankelnök között.
márc. 11
11:45
Másfél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza árteréből (Tiszta Jövő)
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
márc. 11
11:45
Katalin hercegné hat szóval vetett véget a betegségéről szóló találgatásoknak, megdöbbentő vallomása után azonnal felrobbant az internet (Promotions)
Mostanra egyértelműen kiderült milyen állapotban van Katalin hercegné.
márc. 11
11:48
Új vezérigazgató az Invitech élén (HR Portál)
Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át az ICT-vállalat irányítását.

Keresés