A februári rekord hónap után már több mint kilencvenezer zöld rendszámos autó van az utakon, és a tisztán elektromos autóflotta is ötvenezer felett van.
Több cégnél is felmerült, hogy partnere Wise számlára kérné a számlái kiegyenlítését. A T201 bejelentő és változásbejelentő lapon be lehet jelenteni a külföldi bankszámlákat, és mivel a Wise szerepel az MNB intézménykeresőjében, ezért az azonosítóját megjelölve be lehet jelenteni a NAV-nál mint a cég külföldi bankszámlája. Ennek ellenére a NAV szer
A nők egyenlő méltóságának elismerését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, melyben a nemzetközi nőnapról emlékezett meg – írja az MTI.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-re a terméknyilvántartási, kiszervezési, tartalékszámítási, IT-biztonsági, megfelelőségi, kockázatkezelési, a biztosítási szerződések tartalmi elemeit érintő, termékfelügyeleti, ügyféltájékoztatási és panaszke
A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 11. §-ának rendelkezései szerint a magánszemély az adóját – ha az adót nem a kifizető állapítja meg – önadózással állapítja meg, a megállapított adóról bevallási kötelezettségét pedig adóévenként teljesíti. A magánszemély jogosult az összevont adóalapja adójának külön törvény szerint meghatáro
A kertészeti szakma utánpótlásának biztosítása érdekében mentorprogramot indít a 450 termelőt tömörítő Délalföldi Kertészek Szövetkezete az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal és a központhoz tartozó Bartha János Technikum és Szakképző Iskolával közösen - tájékoztatta a szövetkezet az MTI-t.
Ramy Yousseftől Billie Eilish-ig a művészek a tiltakozás finom szimbólumait viselték a 2024-es Oscar-gála vörös szőnyegén. Mindegyiknek saját üzenete van, és egyebek mellett tűzszünetre vagy éppen egyenlő bérezésre szólítanak fel.
Egyértelműen az édességek generálják a legnagyobb forgalmat húsvét előtt az élelmiszer-kiskereskedelemben – derül ki a Tesco adataiból. Az áruházlánc üzleteiben március elején már elérhetőek a húsvéti termékek, és bár idén a fizetésnap sokaknál húsvét utánra esik, a Tesco vásárlói már a hónap elejétől kihasználhatják a különféle kedvezményes lehető
Budapest ismét várja az agykutatás iránt érdeklődőket, miközben az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekszik a tudományos rendezvények száma és minősége.
Egyre inkább megváltozik az ingatlanértékesítők és vásárlók igénye, amit az is alátámaszt, hogy sokan már saját maguk hirdetik az eladni kívánt házat, lakást vagy telket és a hirdetéseikben kikötik, hogy nem kérnek az ingatlanközvetítők segítségéből. Ezzel egy időben az ingatlanvásárlók is egyre tudatosabbak, noha még mindig kevésbé veszik igénybe
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani keddtől szerdáig a német vasúton tervezett munkabeszüntetés miatt - közölte a Mávinform a MÁV csoport honlapján hétfőn a német vasúttársaság tájékoztatása alapján.
A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
Napjainkban egyre több használati eszköz tartalmaz mikroelektronikai alkatrészeket, vagy valamilyen mikroszámítógépet. Ezeknek az eszközöknek a sebessége azonban az alkalmazott technológiából adódóan korlátozott. Így a kutatók olyan megoldásokat keresnek, amelyekkel a jelenleg használt elektronikai áramkörök sebessége megnövelhető. Ígéretes irányna
Többek közt néhány jótékony hatás, amit elérhetünk a megfelelő gyomfésű használatával. A ráadás pedig a könnyű kezelhetőség és gazdaságos üzemeltetés, azaz egy biztosan megtérülő beruházás.
Az EUobserver szerint az amerikai pénzügyminisztérium figyelmeztette a Raiffeisent, hogy az amerikai pénzügyi rendszertől való elzárást kockáztatja, ha folytatja tevékenységét Oroszországban - Anna Morris, a pénzügyminisztérium tisztviselője az osztrák kormány és a nagybank vezetőivel tárgyalt erről a témáról. Az értesülést követően ma bezuhant a R
A képviselőházi törvényhozók szédítő gyorsasággal haladnak egy olyan tervvel, amely betiltaná a TikTokot az Egyesült Államokban. A héten két nap leforgása alatt egy kulcsfontosságú képviselőházi bizottság bevezetett és elfogadott egy törvényjavaslatot, amely a TikTokot veszi célba. A teljes Ház már a jövő héten szavazhat róla, és a Fehér Ház szerin
Szabó Béla, a Magyar Telekom BrandComms Directora bejutott az európai marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation (Emc) European Marketer of the Year 2024 Díjának döntősei közé. A szakembert az Emc tagjaként a Magyar Marketing Szövetség nevezte az elismerésre. (Nyitó képünk a Márkaépítés 2021 konferencián készült.) Az Európai
394 felett kezdte a hetet a forint az euróval szemben, napközben 395 felett is járt. Ma az MNB cáfolta azokat a híreket, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök között megromlott a kapcsolat, ez nem segített a forintnak. Gazdasági események szempontjából különösen a keddi nap hozhat nagyobb elmozdulásokat a forint piacán,
A párt rendkívüli taggyűlést hívott össze, itt a lemondott társelnököket akarják megerősíteni a pozícióikban. Megszólalóink bíznak abban, hogy Kovács és Döme maradnak. Arról is szavaznak, mi legyen a hegyvidéki előválasztással, ahol Kovács indulna.