2024. március 11. hétfő

márc. 11
6:54
A portugál jobbközép bejelentette a győzelmét az előrehozott választásokon (444.hu)
Az eredmény azonban nagyon szoros a szocialistákkal. Az igazi győztes a szélsőjobb, amely egymillió szavazatot vitt el.
márc. 11
6:54
Újabb rekord az Erste Banknál (MMonline)
Részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet az Erste. A hitelállomány az egy évvel korábbi szinten maradt, míg az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a negyedével csökkent, a cégek esetében pedig tavaly a felére esett vissza a 2022-es teljesítménnyel összevetve.Az Erste működési bevételei 2023-ban – a nemzet
márc. 11
6:54
Egy ország jegybankja és ijedt lakossága húzza fel az arany árát (Növekedés)
Örökös csúcsra ért az aranyár: ennek a fele sem tréfa. A válságba jutott Kína jegybankja és lakossága egyaránt menedéket keres benne, pláne, hogy újra tartaniuk kell Trump kiszámíthatatlanságától.
márc. 11
6:54
Rendőri védelmet kér a bicskei gyerekotthon áldozatának a Momentum, Ungár Péter feljelentést tesz (Telex)
Donáth Anna, az ellenzéki párt elnöke szerint K. Endre kegyelmének körülményeit ki kellene vizsgálni.
márc. 11
6:54
Egyre dagad a botrány a Nemzeti Színházban: ügyvédhez fordultak a megsérült színészek (naphire.hu)
Bár a baleset már több mint négy hónapja történt, a két színész azóta sem kapott semmiféle kártérítést.
márc. 11
6:54
Óriási magyar siker az Oscaron! (Roadster)
Gratulálunk!
márc. 11
6:57
Ryan Gosling Kenként ellopta a show-t az idei Oscar-gálán (SzMo)
A 96. gála egyik legnagyobb csábereje kétségkívül 2023 legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie volt, amelynek jelöléseivel a szervezők bizonyára nagyobb nézettséget reméltek. Nos, Ryan Goslingon nem múlt a dolog.
márc. 11
7:00
Visszavonták a Katalin hercegnéről készített egyetlen hivatalos fotót a műtétje után – Kamuképet közölt a királyi család? (Blikk)
Tovább folytatódik a botrány Katalin hercegné képével kapcsolatban. Sokan azt feltételezték, hogy a királyi család által Katalinról és a gyermekekről megosztott fotó nem valódi, ami pedig még furcsábbá teszi a helyzetet, hogy ez a kép volt az első felvétel, amit nyilvánosságra hoztak a hercegnéről, amióta kórházba került.
márc. 11
7:00
Hol vegyél jakuzzit? (Spa Trend Online)
Ma már nem számít kuriózumnak vagy ritkaságnak egy kereskedő, aki jakuzzikat és egész évben használható masszázsmedencéket árul. Sőt, egyre több modell, típus és márka érhető el, ami magával hozza a kérdést: mennyire fontos, hogy honnan és kitől vesszed a jakuzzid? Mire figyelj és milyen kérdéseket tegyél fel, ha nem akarsz kellemetlen meglepetések
márc. 11
7:00
Szijjártó Péter: Donald Trump elnöksége a globális béke és stabilitás új világrendjét fogja szavatolni (Magyar Hírlap)
A külügyminiszter úgy látja, ha Donald Trumpot megválasztják novemberben, akkor az ukrajnai konfliktus szereplői között béketárgyalások kezdődnek majd és a háború véget ér.
márc. 11
7:00
Manipulálhatták Katalin hercegné fotóját (Igényesnő.hu)
Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnőről, Vilmos brit trónörökös feleségéről.
márc. 11
7:06
Veszélyben lehetnek a magyarok, rendkívüli figyelmeztetést adott ki az OTP Bank (ATV)
Újfajta csalási módszerre figyelmezteti az ügyfeleit a hazai bank.
márc. 11
7:06
Hat síelő eltűnt Svájcban (444.hu)
Valahol a 3706 méter magas Tete Blanche hegy közelében tűntek el.
márc. 11
7:06
Csökkent a belső menekültek pénzügyi támogatása (Magyar Hírlap)
Márciustól megvonják a segély kifizetését több családtól is.
márc. 11
7:06
Így tapsolt Messi az Oscar-díjátadón (Mandiner)
Nem a kétlábú, hanem a négylábú Messi jelent meg a gálán.
márc. 11
7:09
Meglepő kijelentést tett a Hotel Silvanus igazgatója a hatalmas tűz után (Infostart)
Fél éven belül újraindulhat a Silvanus - nyilatkozta a kiégett hotel üzemeltetési igazgatója.
márc. 11
7:09
Ryan Gosling Kenként ellopta a show-t az idei Oscar-gálán (SzMo)
A 96. gála egyik legnagyobb csábereje kétségkívül 2023 legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie volt, amelynek jelöléseivel a szervezők bizonyára nagyobb nézettséget reméltek. Nos, Ryan Goslingon nem múlt a dolog.
márc. 11
7:11
A pucér John Cena okozta a legnagyobb röhögést az idei Oscar-gálán (SzMo)
Egy régi botrányos Oscar-momentumot akartak felidézni Jimmy Kimmelék az idei átadón, amelyből a show legviccesebb mozzanata kerekedett.
márc. 11
7:12
Kezdődik az újabb forintpárbaj (Menedzsment Fórum)
Továbbra is gyenge szinteken mozog a forint.
márc. 11
7:12
Vitray Tamás új felesége boldog, hogy ízig-vérig nő lehet: "A férjem számomra a tökéletes férfi, szerelmes vagyok" (Blikk)
Vitray Tamás és felesége újabb részleteket osztottak meg a nagy napjukról. Az is kiderült, miért nem költöztek még össze.
márc. 11
7:12
Zelenszkij és Kuleba is visszautasította Ferenc pápa szavait (444.hu)
A katolikus egyházfő a "fehér zászló bátorságáról" és tárgyalásokról beszélt korábban.
márc. 11
7:12
Hétvégi szolgálat: határsértők ellen intézkedtek a rendőrök (Magyar Hírlap)
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken kettő, szombaton egy, vasárnap 15 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.
márc. 11
7:12
Horner először posztolt családi témában a botrány kirobbanása óta (Racing)
Horner anyák napja alkalmából tett közzé fényképeket a feleségéről és gyermekükről.
márc. 11
7:12
Most közölte a rendőrség: nagy a baj a magyar határon (naphire.hu)
Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
márc. 11
7:15
A forint kérdez, az euró válaszol (Privátbankár)
Továbbra is viszonylag gyengének számít a forint.
márc. 11
7:15
Mérő Vera a 2024-es Oscar-gáláról: "Szükség van még erre az éves rongyrázásra?" (Glamour)
Úgy indultunk neki a 2024-es Oscar-gála megnézésének, hogy Margot Robbie nem kapott jelölést azért a filmért, amelynek ő volt a főszereplője, miközben az ugyanabban a filmben mellékszereplő, nála olyan sokkal jobban nem játszó Ryan Gosling megkapta a jelölést. Győzzön meg, aki látott komoly minőségbeli különbséget a két alakítás között, nekem nem s
márc. 11
7:15
Donald Trumpon röhögött egész Hollywood az Oscar-átadón (SzMo)
Jimmy Kimmel negyedszerre volt idén házigazdája a filmvilág legnagyobb ünnepének, ám nem írtak neki túl jó poénokat. Sokat elárul az is, hogy a legviccesebb pillanata improvizált volt, és sokat segítette benne egy bizonyos amerikai exelnök…
márc. 11
7:18
Ha menthetetlenné vált a tujánk, mit érdemes ültetni helyette? (Agroinform)
Gyakran látunk barnuló, kiszáradó tujákat, sokszor teljes tujasorok válnak menthetetlenné. Vajon mivel lehet pótolni ezeket?
márc. 11
7:18
Különös fóbia: néhány állat retteg a holdfénytől (Helló Magyar)
Kutatók azt vizsgáltak, az esőerdők állatfajaira milyen hatással van a holdfény. Néhányakét segíti, megint mások életét megkeseríti.
márc. 11
7:18
Temetőben ért baleset egy autót (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. A férfi autójával áthajtott a temetőn, és a temető végében lévő réten akart megfordulni. Mivel azonban nedves volt a rét, az autó egy sírkőbe csúszott. Mivel a tűzoltóság helyhiány miatt nem tudott bemenni a temetőbe autóival, a tűzoltóknak izomerővel kellett kiszabadítani a járművet az áldatlan helyzetből. A művelet
márc. 11
7:21
Megérkezett a kocséri gólya (Infostart)
Már meg is kezdődött a fészek renoválása.
márc. 11
7:21
Szijjártó Péter: Donald Trump elnöksége a globális béke és stabilitás új világrendjét fogja szavatolni (HírTV)
Szijjártó Péter úgy látja, ha Donald Trumpot megválasztják novemberben, akkor az ukrajnai konfliktus szereplői között béketárgyalások kezdődnek majd és a háború véget ér.
márc. 11
7:21
Kós Hubert csúcsformában: megdöntötte a négyszeres olimpiai bajnok rekordját (Igényesférfi.hu)
Kós Hubert megdöntötte az össz-amerikai egyetemi rekordot 200 yardos hátúszásban.
márc. 11
7:21
A csúcskategóriához közelítő középkategóriás telefon jó ár-érték aránnyal - ez a Redmi Note 13 5G (Rakéta)
A Xiaomi nemrég dobta piacra legújabb Redmi Note 13 szériáját, ami a megfizethető okostelefonok versenyében igazán jól szerepel. A Pro verziók mellett az ígéretes Redmi Note 13 5G is helyet kapott a sorozatban.
márc. 11
7:21
Ősi múmiákat találtak a Selyem út mentén, pedig semmi keresnivalójuk ott, de vajon hogy kerültek oda? (Promotions)
Elképesztő dolgot találtak régészek Kínában.
márc. 11
7:24
Mi lesz a forinttal? Kérdezzen Ön is Zsiday Viktortól! Szerdán, a Klasszis Klubban (Menedzsment Fórum)
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni a március 13-án 15:30 órakor kezdődő eseményre.
márc. 11
7:24
Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése (HR Portál)
A kormány kiemelt feladatának tekinti a tudásalapú gazdaság megteremtését - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.
márc. 11
7:24
Meglepetés: ilyen frizurát szeretne Putyin (Mandiner)
Ki nem találná!
márc. 11
7:26
Németgenerálisok (Mandiner)
Nem önmagában a generálisok degenerálódása az érdekes, hanem a németség általános lelki, erkölcsi, szellemi lejtője.
márc. 11
7:27
Érdemes még állampapírokba fektetni? Ön is kérdezhet Zsiday Viktortól - szerdán, a Klasszis Klubban (Privátbankár)
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni a március 13-án 15:30 órakor kezdődő eseményre.
márc. 11
7:27
Várjuk a gólyákat – így helyezik ki a fészektartókat a szakemberek (Agrofórum)
Gólyafészektartókkal, költőládákkal, vezetékburkolással segítik a madarak biztonságos fészkelését.
márc. 11
7:30
Volf-Nagy Tünde úgy kérdezte Orbánt Sulyokról, hogy korábban Novák elnöki stábjának egyik vezetője volt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 11
7:30
Ukrajnának vége: az oroszok ledobták a gyilkos FAB-1500-as bombát (AC News)
Oroszország szintet lépett a háborúban, olyan speciális nehézbombákat vetnek be, ami az ukrán katonák szerint maga a pokol.
márc. 11
7:30
Öt síelő holttestét találták meg a svájci Alpokban (Telex)
A hatóságok egy hatodik embert még keresnek.
márc. 11
7:30
John Cena kis csalással volt csak meztelen az Oscar-gálán (Telex)
Egy 50 évvel ezelőtti esetet idézett fel John Cena az akcióval.
márc. 11
7:30
A turizmust is megreformálja az Ai: izgalmas magyar fejlesztést mutatnak be (Digital Hungary)
Egy új szoftver kavarhatja fel hamarosan a turisztika állóvizét, amelyért már most közel kétszázan állnak sorba, noha még be sem vezették. A magyar fejlesztésű új technológia - az Everguest Intelligence- a mesterséges intelligencián alapul és olyan eredményeket képes felmutatni, amely pusztán emberi munkavégzéssel elképzelhetetlen lenne.
márc. 11
7:33
Percenként 7 menekült érkezik az ukrajnai háború elől (Infostart)
5-5 ezren érkeztek vasárnap is olyanok, akik azt állították, az ukrajnai háború elől menekülnek - az ukrán, illetve a román határon.
márc. 11
7:33
Ryan Gosling Kenként ellopta a show-t az idei Oscar-gálán (SzMo)
A 96. gála egyik legnagyobb csábereje kétségkívül 2023 legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie volt, amelynek jelöléseivel a szervezők bizonyára nagyobb nézettséget reméltek. Nos, Ryan Goslingon nem múlt a dolog.
márc. 11
7:35
Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa díszletberendező (SzMo)
A szakember a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmben végzett munkájáért nyerte el az arany szobrocskát a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
márc. 11
7:36
Rendkívüli érték a lojális, szakképzett munkaerő (autopro)
Ezt bizonyítja az Eurostanc Kft. példája is.

Keresés