Dánia további 40,5 milliárd dán koronát (2147 milliárd forint) szán védelmi kiadásokra a következő öt évben – közölte a dán kormány szerdán, miután bemutatta hadereje megerősítésének terveit.
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének élni az online ügyintézés lehetőségével – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal, és állandó katonai fenyegetést jelent Európára nézve – hívta fel a figyelmet Petteri Orpo finn miniszterelnök Strasbourgban az Európai Parlament plénumához intézett beszédében. A kormányfő szerint az Európai Uniónak megfelelően kell reagálnia erre a kihívásra, továbbra is támogatnia
A Milton Friedman Egyetem visszavonja a gimnázium átvételére vonatkozó kezdeményezését, mert - saját állításuk szerint - az átvétel ellen indított petíció és tüntetés meggondolásra késztette őket.
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleménye. Mint írják, az emésztőrendszeri betegségek mege
Nem vagyok jó matematikából, nem tudok felépíteni egy templomot, viszont el tudom játszani valakinek a szerepét – a Most vagy soha! egyik főszereplője, Fehér Tibor a Mandinernek.
Egy nagyszabású tanulmány szerint a Covid-oltások akár egy évig is jelentősen csökkenthetik a szívelégtelenség és a vérrögök kialakulásának esélyét megbetegedés esetén - számolt be a The Guardian.
Nehéz helyzetbe került a párizsi olimpiai kvóta megszerzéséért folytatott küzdelemben a magyar triatlonos vegyes váltó, miután az elmúlt hétvégén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt törölték az Abu-Dzabiba tervezett világbajnoki sorozatba tartozó versenyt, amelyen fontos lett volna világranglista-pontokat gyűjtenie az ötkarikás indulási jogér
Ilyen egyszerű még sosem volt nyerni, ne maradjon le Ön sem különleges, születésnapi játékunkról! A Nyerő 30 nevű játékunk a hónap végéig tart, melynek során több mint 130 napi nyereményért játszhatnak, sőt! A játék végén egy szerencsés olvasónk 1 millió forinttal lehet gazdagabb.
A Pénzügyminisztérium jegybanktörvényt módosító tervezete a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint jelenlegi formájában lehetőséget ad a jegybanki függetlenség korlátozására.
Életének 86. évében Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője – tudatta szerdán a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége. Szilágyi István a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja volt. Szerdán reggel méltósággal viselt betegség után
Életének 86. évében szerdán Kolozsváron meghalt Szilágyi István Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője - közölte a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.
Te tudtad, hogy milyen híres zenészek adták össze a pénzt a filmre? Hogy melyik Monty Python-tag alkoholizmusa és melyik kisállat befestése tette majdnem tönkre a forgatást? Hogy miért kellett egy féllábú ember a stábba, és ki alakította Istent? Cikkünkből minden kiderül.
Az olasz védelmi tárca vezetője szerint a húszik támadásai egyre veszélyesebbek és egyre intenzívebbek, mielőbbi megoldást kell találni a térség stabilitásának helyreállítására.
Az emberek kezdik megérteni, hogy a "csak száraz tisztítás" címkével ellátott ruhák nem mindig igényelnek professzionális szervizelést – és hogy ehelyett egyszerű otthoni megoldások is léteznek a feladat elvégzésére.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly bő 21 százalékos nettó átlaghozamot értek el, lényegesen túlszárnyalva az év végén mért inflációs mutatót. A pénztári megtakarítás igazán hosszú távon gyümölcsöző termék, amit a 15 éves 7 százalékos hozam is jól mutat, ami kimagasló, 2 százalékot meghaladó reálhozamot eredményezett a pénztári tagoknak.
Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén. A tavaszi égbolt sok különlegesen szép látványossággal kecsegtet: március 14-én az esti égen majdnem függőleges von
Nehéz éveket tudhat maga mögött mind az európai, mind a hazai építőipar, ám a gazdasági környezet konszolidációja, a tavalyi év végén megindult lakáspiaci folyamatok és a támogatási rendszer változásai már előre vetítik a 2024 második felében várható fordulatot – derült ki az MBH Bank újonnan indult ágazati kitekintő rendezvénysorozatának első sajt
Firenze reptere, az Amerigo Vespucci Nemzetközi reptér megújul, pontosabban egy új terminált építenek hozzá, aminél egy fontos szempont volt a környezettudatos működtetés. A tervezők ezt úgy kívánják elérni, hogy a már megszokott energiahatékonysági eszközök mellett nagyjából 1 hektárnyi szőlőt telepítenek az új terminál tetejére.