"El kellett hinnie, hogy már körülvette az új élete, a sajátja. Végre megengedte magának, hogy örüljön és hogy elhiggye." Egy karrrierváltás története.
Folytatódik és kibővül a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatasszisztált foglalkozássorozata; év végéig 150 intézményben háromszáz érzékenyítő foglalkozást terveznek kutyák, macskák, hüllők és rovarok "közreműködésével".
Elit társasághoz csatlakozott Connor Bedard, az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Chicago Blackhawks újonca, aki öt pontot szerzett az Anaheim Ducks ellen 7-2-re megnyert mérkőzésen - írta az Mti.
Mow jelenleg a Pixelmatic játékfejlesztő stúdió vezérigazgatója, előrejelzését pedig a jelenlegi piaci helyzetre és a közelgő Bitcoin-felezési eseményre
Egy kínai blogger pert indított egy pekingi bíróságon Mo Jen Nobel-díjas író ellen, mert szerinte a szerző könyvei "bemocskolják a Kínai Kommunista Párt hírnevét, kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt" – áll a kínai közösségi médiában aktív felhasználó bejegyzésében. Vu Van-cs
Fokozódik a "borravaló-szorongás": egyre több önkiszolgáló kassza ajánlja fel borravaló lehetőségét fizetésnél az Egyesült Államokban, a vásárlók pedig igazán értik, miért kéne plusz pénzt adniuk egy gépnek.
Samantha Markle rágalmazás miatt indított pert féltestvére, Meghan Markle ellen, még 2023-ban. Döntését azzal indokolta, hogy a sussexi hercegné nyilvánosan, hamis és rosszindulatú kijelentéseket tett róla. A friss hírek szerint ez a jogi csata most végleg lezárult.
A világ nagy része nem olyan, mint Japán, nem lehet büntetlenül fenntartani benne a magas és emelkedő adósságpályákat - írja blogbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési szakértő szerint előbb-utóbb fellázadnak a kötvénypiacok és annak komoly következményei lesznek a gazdaságra.
A felrobbant rakéta kormányzati megrendelésre kísérleti műholdat szállított, amely leállás esetén ideiglenesen helyettesíthette volna a Föld körüli pályán lévő, hírszerző műholdakat.
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének az online ügyintézés lehetőségével élni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött közleményében. A tájékoztatás szerint ennek igénylésére több módon is lehetőség van. Az ügyfelek adóazonosító jelüket és születési dá
Csomós Mixi számára idén az ERC-szereplés a legfontosabb, azonban szeretne a Magyar Rally Bajnokságban is indulni, így összesen 10-12 versenyen állna rajthoz.
A Coinbase bejelentette, hogy a kriptovaluták rallyja során 1 milliárd dollárt kíván bevonni átváltható kötvények eladásával. Ezzel elkerülné az árfolyamot
A Gundel egyike hazánk legrégebbi és legismertebb éttermeinek. Az idén 130. születésnapját ünneplő étterem a tavaszi szezont egy nagy dobással kezdte, melynek rengetegen örülnek majd.
Április 20-án 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos kereskedelmi televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.
Caloptilia roscipennella Hübner, 1796: a faj nevét a magyarországi feljegyzésekben elsősorban a faunisztikai felmérésekben találjuk. A közösségi médiában a diófatulajdonosok a faj hernyója által okozott tünetekkel kapcsolatosan tesznek fel kérdéseket. Az utóbbi években a dió növényvédelmével foglalkozó írásokban alig említik.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen amiatt, hogy az orvosilag asszisztált reprodukcióra vonatkozó magyar jogszabályok sértik a letelepedés szabadságát - közölte az Európai Bizottság.
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.
Jövő évben indul és 2027-re el kell készülnie az Algyő és Újvidék közötti 128 km-es új olajvezetéknek, amelynek költsége mintegy 150 millió euró lesz, és előreláthatóan évi 5 millió tonna lesz a kapacitása – ezek a fontos részletek derültek ki Dubravka Đedović Handanović szerb energiaügyi miniszter közleményéből, miután tegnap találkozott Budapeste
Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén.
"El kellett hinnie, hogy már körülvette az új élete, a sajátja. Végre megengedte magának, hogy örüljön és hogy elhiggye." Egy karrrierváltás története.
Értékes tartalmak válnak teljesen elérhetetlenné, az olvasók és a tartalmakat előállító újságírók pedig tehetetlenek a digitális tartalomégetéssel szemben.
Február 27-én tartotta a monetáris tanács a kamatdöntő ülését, amelynek jegyzőkönyvét most hozták nyilvánosságra. A kilenc tanácstagból heten szavaztak a kamatcsökkentés gyorsítására, köztük Matolcsy György jegybankelnök.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly mintegy 21 százalékos nettó átlaghozamot értek el, lényegesen túlszárnyalva az év végén mért inflációs mutatót - közölte szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Mivel a filmforgatások – beleértve a hollywoodi szuperprodukciókat is – nagyon feszes költségvetéssel zajlanak, egy váratlan, akár kisebb anyagi kár bekövetkezése vagy egy-két forgatási nap kiesése is pénzügyi nehézségeket okozhat. Ezeket elkerülendő kötnek biztosítást a filmekre – gyakorlatilag már a filmkészítés kezdetei óta.
A Spotify korlátozott béta-verzióban elindít teljes hosszúságú zenei videókat prémium előfizetőknek, ezzel belépve a YouTube által közel két évtizede dominált piacra - írja a Reuters.