2024. március 14. csütörtök

márc. 14
10:42
Rommá verték a potyázók a miskolci ellenőröket (AC News)
Az utasok csak nézték, hogy a villamoson utazó két potyázó megveri és földhöz vágja a jegyellenőröket.
márc. 14
10:42
Ne kérdezzetek már hülyeséget! – mondta Huth Gergely arról, tetszett-e neki a Petőfi-film (Telex)
Jeszenszky Zsoltnak katartikus élményei voltak a film közben, Ördög Nóra ott érezte magát a '48-as forradalmi tömegben, Rákay Philip szerint pedig nagyon meg kellett dolgozniuk a támogatásért. A Most vagy soha! díszbemutatóján jártunk.
márc. 14
10:42
Még két hónap áll rendelkezésre a Nav Szja-tervezet kiegészítésére (Digital Hungary)
Legkésőbb március 15-én elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket idén is a magánszemélyeknek kell kiegészíteni, ha olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel rendelkeznek, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő a pünkösdi ünnepnap miatt május 21-re tolódott, sokaknak c
márc. 14
10:44
Így robbant fel a kilövés után a japánok űrrakétája (Mandiner)
"Nem használjuk a kudarc kifejezést" – jelentette ki a Space One cég elnöke.
márc. 14
10:45
Mocorogni kezdett a magyar építőipar (Piac és Profit)
2024 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
márc. 14
10:45
Uniós jogokat sért a meddőségi klinikák államosítása (Infostart)
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a reprodukciós szabályok változása miatt, két hónap a haladék.
márc. 14
10:45
Jelentős korlátozások és lezárások jönnek a nemzeti ünnepen: íme minden fontos információ, amit tudnod kell (Femcafe)
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, pénteken jelentős közúti korlátozásokra, emiatt közösségi közlekedési változásokra kell számítani Budapest belvárosában - tájékoztatott róla a BKK.
márc. 14
10:48
Egyetért a Sulyok Tamás államfő által bejelentett változtatással? (Blikk)
Sulyok Tamás csendben, rendben, szerényen elkezdte a munkát, aláírta ugye a svéd NATO-csatlakozást rögtön az első napon, felmentett pár államtitkárt, ilyesmi. Most bejelentett egy a saját munkásságát érintő változtatást is.
márc. 14
10:48
Mi jöhet még a magyar tőzsdén? Így fordulhat rá a hosszú hétvégére az OTP, Telekom, Richter (Pénzcentrum)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Az előző nap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 854,44 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 65 600,63 ponton zárt.
márc. 14
10:48
Újabb szarkafészek (Magyar Hírlap)
Időről időre bárhol felbukkannak, és elképzelhetetlen jelmezeket képesek magukra ölteni a megtévesztés érdekében.
márc. 14
10:48
Marco Rossi alaposan meglepte az egyik újoncát (Mandiner)
Az utóbbi időben remek formába lendült labdarúgó a televízióból tudta meg, hogy kerettag lett.
márc. 14
10:48
Metrisoft bemutató a Sirha Budapest kiállításon (Transpack)
A Metrisoft Kft. síkfóliás csomagológépet, nettó zsákoló mérleget, fémdetektoros checkweighert mutatott be a Sirha-n.
márc. 14
10:48
Itthon a NER fontos embereként, külföldön inkább műgyűjtő mecénásként ismerik Száraz Istvánt (Telex)
A jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátja és felesége az elmúlt években komoly gyűjteményt halmozott fel.
márc. 14
10:48
Magyar szakember is felkerült az energiaszektor globálisan legfontosabb női szereplőinek listájára (Öko-drive)
A Reuters brit hírügynökség a Nemzetközi Nőnap alkalmából közzétette az energiaszektor legfontosabb női szereplőit tartalmazó globális listáját, amelyen Magyarországot és a régiót Beck Zsófia, a Boston Consulting Group (BCG) regionális energiaiparért felelős ügyvezető igazgató partnere képviseli.
márc. 14
10:48
A Bayer Construct Zrt. 15 milliárd forint értékben épít gyárat Sóskúton (Gyártástrend)
Az építőipari cég 15 milliárd forint értékben épít gyárat Sóskúton, ahol fürdőszoba-összeszerelő üzem fog működni. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.
márc. 14
10:50
A NAV-hoz fordult Tényi István Soros György guruló dollárjai miatt (Mandiner)
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt.
márc. 14
10:50
Pert veszített az Országos Roma Önkormányzat, 800 milliót kell fizetnie (Telex)
Másodfokon, jogerősen veszítettek a Belügyminisztériummal szemben.
márc. 14
10:51
Észak-koreai fejlesztésű harckocsit vezetett Kim Dzsongün (HírTV)
Észak-Korea új fejlesztésű harckocsikat mutatott be legutóbbi hadgyakorlata során, amelyet maga Kim Dzsongün, az ország vezetője is kipróbált – közölte a helyi állami hírügynökség, a KCNA.
márc. 14
10:51
Szentmártoni János: a népművészet élő energiamező, energiatér (Alternatív Energia)
A népművészet, a népi hagyomány elevenen élő energiamező, energiatér, amely körbevesz minket, bennünk és velünk létezik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára szombaton a Néptáncantológia című rendezvényen mondott köszöntőjében.
márc. 14
10:51
Aggódunk a húsvéti sonka miatt (Márkamonitor)
A húsvét a magyarok számára még mindig otthoni, családi körben tartott ünnepnek számít, aminek a tradicionális ételek, így a húsvéti sonka elemi részét képezik. A magas minőségű Békebeli húsvéti termékeket kínáló Pick megbízásából készült reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy a sonkaválasztás feladja a leckét a vásárlóknak. A válaszadók köze
márc. 14
10:52
Lengyelországban aggódnak, mert a végén még békét kötne Oroszország és Ukrajna (Mandiner)
Béketeremtőként írnak Orbán Viktorról, Donald Trumpról és Ferenc pápáról.
márc. 14
10:54
Mozgósításba kezdett az amerikai betiltás ellen a TikTok vezére (Infostart)
Online videoüzenetben szólította fel a platform vezérigazgatója a szolgáltatás felhasználóit.
márc. 14
10:54
Az MNB jelzéseire erősödik a forint (Portfolio)
Értesüléseink szerint az elmúlt napokban befektetői háttérbeszélgetéseken a Magyar Nemzeti Bank vezetői tisztább képet vázoltak fel a várható jegybanki kamatpályáról. A tegnapi jelzések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a forint árfolyama leállt a 400-as szint ostromával és erősödésnek indult.
márc. 14
10:54
"A haza védelme", "náci rakéták" - így láttatja a gyerekekkel a háborút egy új orosz tankönyv (ATV)
Új orosz tankönyv jelent meg a piacon, amely némileg elferdíti az orosz-ukrán háború eddigi történetét és arra ösztönzi a diákokat, hogy csatlakozzanak a hadsereghez.
márc. 14
10:54
Geert Wilders nem számít arra, hogy ő lesz Hollandia következő miniszterelnöke (Magyar Hírlap)
Hangsúlyozta, hogy ő jobboldali kabinetet szeretne, kevesebb menedékkérővel és kevesebb bevándorlással.
márc. 14
10:54
Kim Dzsong Un maga is kipróbálta Észak-Korea új fejlesztésű harckocsiját (Demokrata)
Az ország vezetője hatalmas elégedettségének adott hangot, az új tank katonai teljesítménye lenyűgözte Kimet.
márc. 14
10:54
A lakásbiztosítással rendelkezők közel fele nem aktualizálja biztosítását (Növekedés)
A lakásbiztosítási kampány jelentősen javíthat az alulbiztosítottságon.
márc. 14
11:00
Ennyire megromlott a viszony köztük: Vilmos még online sem hajlandó öccsével találkozni (ATV)
Egy díjátadó ünnepségen kellene találkoznia a két fivérnek, de Vilmos csak akkor engedi az öccsének az online jelenlétét, amikor ő már nem lesz a közelben.
márc. 14
11:00
Saját katonái mentek neki Zelenszkijnek (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök ismét nem mondott igazat.
márc. 14
11:00
Egymásnak estek az elemzők az ukrajnai háború és a migráció kapcsán (Mandiner)
Pedig alapvetőn egészen más volt a téma. Horn Gábor szerint az a morálisan tisztességes hozzáállás, hogy fegyvereket küldjünk Ukrajnába, Kovács István szerint viszont az, hogy legyen tűzszünet és béke.
márc. 14
11:00
Betelt a pohár: Végrehajtót küldenek az Orbán-kormányra (Nyugati Fény)
Büntetőfeljelentést is tesznek.
márc. 14
11:00
Súlyos betegségek kockázatát csökkenthetjük a Jégember terápiájával (naphire.hu)
A "Jégember" Wim Hof által szorgalmazott mélylégzés és hidegvizes terápia segíthet csökkenteni a gyulladásos betegségek kockázatát - derül ki egy tanulmányból.
márc. 14
11:03
Gond van a pénzmosás figyelő rendszerrel (Piac és Profit)
Az MNB a bizalmi vagyonkezelő ügyfelek banki átvilágítását és az ehhez kötődő monitoringtevékenységet áttekintő témavizsgálata nyomán 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, míg az Erste Bankot figyelmeztetésben részesítette. Az intézkedések nem befolyásolják a hitelintézetek megbízható működését, de kijavításukra szükség van.
márc. 14
11:03
Bödőcs kisfilmjében Thuróczy bazdmegelve veszi át az Oscart (Könyves Magazin)
A filmben Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című kötetének egyik írását dolgozták fel.
márc. 14
11:03
Tragédia a Szabolcs vármegyei iskolában, több gyermek is érintett (Promotions)
A mentőknek a helyszínen kellett cselekednie, a helyi közösségi ház vezetője is megszólalt az ügyben.
márc. 14
11:06
Az ukránok szívesen kipróbálnák a legújabb lézerfegyvert is a fronton (Infostart)
Az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerint országa kipróbálná a legújabb brit lézerfegyvert, a DragonFire-t.
márc. 14
11:06
Megkezdődött a szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése (Adózóna)
A tavasz érkezésével megkezdődött a szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusítása, ezért a Nébih a vármegyei kormányhivatalok munkatársainak bevonásával megkezdte a piacokon, kirakodóvásárokon történő ellenőrzéseket, melyek célja az illegális szaporítóanyag-kereskedelem felderítése, valamint a helyes piaci magatartásra való felhívás. Ezúttal a lajo
márc. 14
11:06
Megtépték a forintot! (Portfolio)
A keddi jelentős forintgyengülést szerdán határozott erősödés követte, amelynek nyomán csütörtökön reggel 396 körül indult az euró jegyzése, majd a délelőtti kereskedés során 397 fölé lendült az árfolyam. Innen aztán éles fordulat következett és rövid idő alatt 394 közelébe esett az euró árfolyama. Amint megírtuk: értesüléseink szerint tegnap az er
márc. 14
11:06
Gulácsiékra könnyebb, Sallaiékra a legnehezebb meccs vár (Magyar Hírlap)
A gyógyszergyáriak továbbra is veretlenek a mostani szezonban.
márc. 14
11:06
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A jövő a szabad nemzeteké (Demokrata)
A honvédelmi miniszter hisz abban, hogy a jövő nem az ideológiákat kergető birodalmaké, hanem a független és szabad nemzeteké.
márc. 14
11:06
Olvasta már a Nemzeti dalt tagalog nyelven? Most megteheti! (Mandiner)
A Fülöp-szigeteknek is volt forradalmi hőse.
márc. 14
11:06
Akinek a balett az élete (Nyíregyháza)
Első helyezést ért el klasszikus balett kategóriában Valik-Jámbor Dorka, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tizedik osztályos tanulója a Budapesten megrendezett Xx. Országos Benczik Sára Emlékversenyen.
márc. 14
11:06
Ryan Gosling Oscar-fellépését Eva Mendes és lányai segítették, akik a főpróbán látták el hasznos tippekkel a színészt (Sassy)
A lányok inspirálták Goslingot Ken karakterének megformálásakor. Ezúttal pedig a performansz kapcsán instruálták kicsit apjukat.
márc. 14
11:08
Ingyenes lesz a jogosítvány a középiskolásoknak (Magyar Hírlap)
Az állami támogatás az elméleti és gyakorlati órákra, valamint a vizsgákra is vonatkozik majd.
márc. 14
11:12
Megint áll a bál! A Fehér Házban Magyarországról beszéltek, Szijjártó Péter kiakadt (Blikk)
Egyre nagyobb a feszültség az Egyesült Államok kormánya és Szijjártó Péter között. Most épp Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó egyik kijelentését nehezményezte a külügyminiszter.
márc. 14
11:12
Pozitív kezdés az európai tőzsdék többségén (ProfitLine)
Emelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés London kivételével a vezető európai értékpapírpiacokon.
márc. 14
11:12
Tépik a forintot! (Portfolio)
A keddi jelentős forintgyengülést szerdán határozott erősödés követte, amelynek nyomán csütörtökön reggel 396 körül indult az euró jegyzése, majd a délelőtti kereskedés során 397 fölé lendült az árfolyam. Innen aztán éles fordulat következett és rövid idő alatt 394 közelébe esett az euró árfolyama. Amint megírtuk: értesüléseink szerint tegnap az er
márc. 14
11:12
Könnyen lehet, hogy Ukrajna egy centet sem lát majd a beígért uniós segélyből (Demokrata)
Ami új finanszírozásként van feltüntetve, "Patyomkin-faluvá vált", lényegében "kreatív könyvelés" történt.
márc. 14
11:12
Rossz híreket kaptak az ukránok Brüsszelből (Mandiner)
Egy friss jelentés szerint Ukrajna a kisebbségekre vonatkozó csatlakozási feltétel fejezetét nem teljesítette.
márc. 14
11:12
Meglepő helyen köthet ki Verstappen – mégsem a Mercedeshez megy a holland? (Racing)
Egyre valósabb eshetőségnek tűnik, hogy Max Verstappen elhagyhatja a Red Bullt, ebben az esetben viszont a Mercedes mellett igen kecsegtetőnek tűnhet egy másik csapat.

Keresés