Jövőre a május 1. és az október 23. körüli hétvégék 4 napos ünnepek lehetnek, karácsonykor pedig 5 napig nem kell dolgozni. Megjelent a miniszteri rendelettervezet, amelyet március 20-ig lehet véleményezni.
Egy szimpatikus külsejű úriember megjelenik egy kvízműsorban, és elbeszélget a műsorvezetővel. Amit senki sem tud: vér tapad a kezéhez, emberéletek száradnak a lelkén.
Februárban 4,3 százalékkal, azaz 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, mind a fejlett, mind a fejlődő tőzsdéken erősödést tapasztaltunk. A hazai tőzsde is emelkedést mutatott, de a mérték kisebb. A devizapiacon a forint az euróhoz képest is és a dollárhoz képest is gyengült körülbelül 2 százalékk
A könnyűzene első évtizede olyan volt a kilencvenes évek, amelyben megjelentek a színpadon a mesterségesen "kreált" zenekarok, élükön a fiú- és lánybandákkal. Emlékszel még rájuk?
A United Airlines Sydneyből San Franciscóba tartó Boeing 777-es repülőgépének kényszerleszállást kellett végrehajtania üzemanyag-szivárgás miatt - számolt be az Irish Star.
Április elején megszűnik a kamatstop a kis- és középvállalkozások hiteleire, de a kormány szerint ettől nem nő a törlesztésük, mert addigra már a kamatstopos szintre süllyednek a referenciakamatok. A szakminisztérium hitelkiváltásra is ösztönzi a cégeket.
A legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, a pszichológia, a kereskedelem és marketing és a mérnökinformatikus képzés iránt érdeklődnek az alapképzésben.
Sokan használják ki a mostani hétvégét külföldi utazáshoz, de általánosságban is elmondható, hogy egyre népszerűbbek a 3-5 napos kiruccanások. Több városban könnyedén támaszkodhatunk csak kártyás fizetésre, azonban még mindig vannak olyan régiók, ahol továbbra is szükségünk lehet készpénzre. Nem mindig adott a lehetőség, hogy kártyával fizessünk, p
Egy erős viharrendszer számos időjárási veszélyt jelent az Egyesült Államok középső részén, beleértve extrém erdőtűzveszélyt, az erőteljes havazást a Sziklás-hegységben, valamint heves zivatarokat és tornádóveszélyt a keletebbi, Texastól a Nagy-tavakig tartó sávban - jelentette a CNN.
Az OKFŐ március 7-én küldött levelet az indulásról, az Orvosi Kamara azonban ellenkezett, mert sok háziorvos még nem tud csatlakozni. A határidőt eltolták júliusig.
A magyar tárcavezető a montenegrói kollégájával, Filip Ivanoviccsal találkozott Montenegró fővárosában, Podgoricában, ahol kijelentette, hogy a nyugat-balkáni ország felkészült az EU-tagságra.
A nők csaknem fele nem tér vissza eredeti munkahelyére a szülési szabadságot követően - közölte a Profession.hu legfrissebb kutatása alapján szerdán az MTI-vel.
Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.
Kiállásunkkal emlékeztetjük a sajtószabadság támadóit, hogy minden olyan szerkesztőség mellett kiállunk, amelyet azért támadnak, mert az igazságot, a valóságot mutatja be. Azaz mindenekfelett a magyar érdeket szolgálja.
Egy ma Magyarországon potenciálisan telepíthető átlagos szélerőmű 15-30 Ft/kWh árazás esetén mintegy 100-200 millió forintos éves plusz jövedelmet biztosíthatna csupán a megtermelt villamos energia értékesítésével az agráriumnak és a földtulajdonosoknak. Amire szükségük is lesz, mert a mezőgazdaságot sújtó klímakockázatok várhatóan fokozódni fognak
Az Európában tapasztalt éghajlati kockázatok sürgős fellépést igényelnek, az elhúzódó aszályok ugyanis jelentős veszélyt jelentenek a növénytermesztésre, az élelmezésbiztonságra és az ivóvízellátásra - közölte jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn.
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU-Solar Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárását követően, miután a napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat kereté
Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1848-asok az akkori történelmi helyzetben szinte a semmiből megépíthették saját honvédségüket, példamutató sikerrel.