2024. március 14. csütörtök

márc. 14
12:51
Folytatják a demonstrációkat Olaszországban a mezőgazdasági dolgozók (HírTV)
Szénát égettek a dühös olasz gazdák Róma határában. A mezőgazdasági dolgozók jelezték, hogy országos szinten folytatják akciójukat. A termelők szerint: a kormány továbbra sem tesz semmit érdemben a kritikus helyzetbe került szektor megmentéséért.
márc. 14
12:51
Ha ezt csinálod, soha többet nem fog szétfőni a krumpli: egy filléres dolog a megoldás a problémára! (Femcafe)
Neked is állandóan széfő a burgonya, miközben főzöd, pedig köretként vagy épp a rakott krumplihoz egyben lenne rá szükséged? Most eláruljuk, mit kell tenned a főzővízbe, hogy soha többet ne kelljen ezzel szembesülnöd!
márc. 14
12:54
Kipattant a vita Hadházy Ákos és Magyar Péter között: "Ez az állítás súlyos tévedés, ami egyben nagyon káros is" (Blikk)
Magyar Péter az utóbbi napokban arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere szerinte leváltható hagyományos választási kereteken belül, és ő megkezdte építeni az ehhez szükséges politikai erőt. Hadházy Ákos szerint azonban "ez az állítás súlyos tévedés". Hosszú posztban magyarázta el, hogy miért.
márc. 14
12:54
Át kell alakítani a GDP-számítás módszertanát - Új gazdasági mutatókra van szükség (ProfitLine)
Átalakításra szorul a GDP-számítás, a 21. században fenntarthatósági szempontokra is kiterjedő gazdasági mutatókat kell kidolgozni - mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (Nfft) idei első ülésén szerdán a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és költségvetési elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója.
márc. 14
12:54
Rekordszámú jelentkezés a Mate gödöllői képzéseire (Agroinform)
Töretlen az érdeklődés az agrárképzések iránt is.
márc. 14
12:54
Így kerülhetjük el a veserák kialakulását (Magyar Hírlap)
A vesebetegségben szenvedő betegek száma eléri a világ teljes lakosságának 10%-át.
márc. 14
12:54
Érik az újabb meglepetés glifozát-ügyben – máshonnan jön? (Agrárágazat)
Nagy meglepetést hozhat a növényvédelmi gyakorlatban, hogyha kiderül, hogy nem a mezőgazdaság a glifozát fő kibocsátója…
márc. 14
12:54
Az Aldi már árusít visszaváltható Pet-palackos italokat (Transpack)
Új korszak köszöntött be a Pet-palackok világában – elsőként az Aldi polcaira kerültek visszaváltási díjas termékek.
márc. 14
12:54
A TraktorÁszok lettek az agrárgépész-verseny bajnokai (GépMax)
Vonzza őket az új technika. A TraktorÁszok csapata nyerte meg a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokságot.
márc. 14
12:54
Szujó Zoltán: „Része a játéknak, hogy belógunk a gyorsaságik mellé, de szintet kell lépnünk” (Racingline)
Április második hétvégéjén érkezik a Veszprémbe költözött Rally Hungary, amely iránt az érdeklődés megszokottan magas, a szervezők ráadásul minden korábbinál magasabb színvonalú kiszolgálással fogadják a nézőket – még ha ennek némi ára is van. Több szempontból is megújulás előtt áll a rali-Európa-bajnokság magyar futama, a Rally Hungary, hiszen idé
márc. 14
12:54
Orbánt és Brüsszelt is békítené új könyvében Ferenc pápa (Telex)
Említi még egészségi állapotát, az abortuszt, az LMBTQ+ közösséget; és kifejti, hogy ha állandóan azt nézné, mit írnak vagy mondanak róla, hetente kéne pszichológushoz járnia.
márc. 14
12:54
Bevallották Müller Cecíliáék: ez a helyzet az országban (naphire.hu)
A tizedik héten több mint 26 ezer fővel kevesebben lettek betegek, mint egy héttel korábban. Összesen 270 ezren jártak orvosnál a felső légúti panaszokkal. Kórházba pedig jellemzően a két év körüliek kerültek.
márc. 14
12:54
Veszélybe került az energiaellátás biztonsága (Öko-drive)
A villamosenergia-ellátás terén az energiaátállás nem halad a helyes irányba, veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását - állapítja meg a német szövetségi számvevőszék, a Bundesrechnungshof legfrissebb
márc. 14
12:57
Megszólalt a győri klub a menesztett vezetőedző utódjáról (Infostart)
Nem kapkodnak a szerdán menesztett Ulrik Kirkely utódjának kiválasztásával a Győr női kézilabdacsapatánál, de a klubvezetés már megkezdte a tárgyalásokat a kiszemelt szakemberekkel – tudta meg az InfoRádió.
márc. 14
13:00
Történelmi csúcson több európai tőzsde is (Portfolio)
Kedvező hangulatban indult a kereskedés az európai tőzsdéken, így a német és a francia tőzsde is új történelmi csúcsra emelkedett a nyitást követően. A tegnapi esést követően pedig a magyar tőzsdén is jó a hangulat. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma a termelői árak változását ismertetik az USA-ban, és kiskereskedelmi adat is érkezik.
márc. 14
13:00
Változik a gépjárműadó-fizetés, fontos részleteket közölt a NAV (ATV)
A gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak a több mint ötmillió jármű után április 15-ig kell befizetni az adót az eddigi március 15-e helyett - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.
márc. 14
13:00
Beváltotta ígéretét az Európai Parlament, pert indít a decemberben felszabadított 10,2 milliárd eurós magyar támogatás miatt (444.hu)
A Parlament elnöke a frakcióvezetőkkel tartott csütörtöki megbeszélésén jóváhagyta a lépést.
márc. 14
13:00
Hornung Ágnes: A piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent a csok plusz (Magyar Hírlap)
Az államtitkár elmondta, hogy már az első napok óta nagyon intenzív az érdeklődés a csok plusz iránt.
márc. 14
13:00
A kormány megtárgyalta a jegybanktörvény módosítását (Demokrata)
Olyan szabályozásra van szükség, amely továbbra is garantálja a jegybank függetlenségét, közölte Varga Mihály.
márc. 14
13:00
Bosznia-Hercegovina kamikazedrónok gyártásába kezd (go2fly)
Katonai kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina két héten belül – közölte Zukan Helez, az ország szövetségi kormányának védelmi minisztere szerdán. A politikus a Federalna TV műsorában kiemelte: a boszniai hadiipar bármely
márc. 14
13:00
Orbán Viktor üzent a külföldön élő magyaroknak március 15. alkalmából (Telex)
A szöveget felolvassák majd a hivatalos március 15-i rendezvényeken külföldön.
márc. 14
13:06
Újragondolja a kormány a jegybanktörvényt (Portfolio)
Magyarország kormánya úgy döntött, hogy további konzultációra visszaküldi a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, miután szerdai ülésén megvitatta azt - jelentette csütörtökön a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Nem világos egyelőre, hogy mi lesz a törvény sorsa, de a Bloomberg értesülése alapján valószínűn
márc. 14
13:06
"Sok minden változik, de az érdemek, a teljesítmény az maradandó" (Magyar Hírlap)
Semjén Zsolt szerint minden magyar büszkeséget érezhet azért, hogy egy olyan nemzethez tartozik, amelynek tagjai ilyen teljesítményekre voltak képesek.
márc. 14
13:06
Orbán Viktor: A magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, melyet szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak.
márc. 14
13:06
Csepeli Fidesz: Borbély Lénárd a dollárbaloldallal szövetkezik (Demokrata)
Borbély Lénárd polgármester és a dollárbaloldal már nemcsak a Soros-médiában fonódik össze, állítja a Fidesz csepeli szervezete.
márc. 14
13:06
Napelemet telepítenek a temető fölé is Franciaországban (Mandiner)
Zöld átállás a temetőben is.
márc. 14
13:06
Ez a szín hozza a legtöbb szerencsét az Oscar-díjátadókon (in.hu)
A 96. Oscar-díjátadóra most vasárnap került sor. Az A-listás sztárokkal teletűzdelt díjátadó szezon végén végre láthattuk Hollywood legjobbjait a vörös szőnyegen, teljes pompájukban.Minden évben az egyik legnagyobb izgalommal várt dolog az Oscar-díjátadóval kapcsolatban a sztárok ruhaválasztása, és hogy vajon túlszárnyalja-e valaki a valaha viselt
márc. 14
13:09
Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak (Privátbankár)
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
márc. 14
13:09
Orbán Viktor levelet küldött a határon túlra (Infostart)
A magyar miniszterelnök gondolatait a külhoni magyarok ünnepségein fogják felolvasni.
márc. 14
13:09
Orosz elnökválasztás: Putyin győzelme borítékolható? (HírTV)
Oroszországban 2024. március 15. és 17. között tartanak elnökválasztást. Ez lesz a nyolcadik elnökválasztás az országban a Szovjetunió megszűnése óta. Amennyiben egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint felét, akkor pontosan három héttel később, 2024. április 7-én második fordulót tartanak, erre azonban kicsi az esély. A győztest a tervek
márc. 14
13:09
Azonnal változtat a TV2, több műsor is repül a csatornáról, teljesen átalakulnak a főműsoridők (Promotions)
A TV2 azonnali változásokat eszközöl a főműsoridős produkcióknál.
márc. 14
13:12
Festői kis faluban romantikázott Varga Judit és új szerelme (Blikk)
Varga Judit új párja, Windisch László egy Vas vármegyei faluba szokott visszahúzódni, ahol évek óta egy ingatlanja is van. Nemrég a volt igazságügyi miniszterrel látták őt a környéken.
márc. 14
13:12
Megállapodást kötött a K&H; és a Tej Terméktanács (ProfitLine)
A hazai tejágazat jövőbeni fejlődése és az innovatív beruházások elősegítése érdekében megújította együttműködési megállapodását a K&H Bank és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács - közölték a felek szerdán az MTI-vel.
márc. 14
13:12
Újragondolja a kormány a jegybanktörvény módosítását (Portfolio)
Magyarország kormánya úgy döntött, hogy további konzultációra visszaküldi a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, miután szerdai ülésén megvitatta azt - jelentette csütörtökön a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Nem világos egyelőre, hogy mi lesz a törvény sorsa, de a Bloomberg értesülése alapján valószínűn
márc. 14
13:12
Dávid Krisztina aranyérmet nyert az indiai parasportlövő vk-n (Magyar Hírlap)
Magyarország eddig 18 kvótát szerzett a párizsi paralimpiai játékokra.
márc. 14
13:12
Kocsis: Gyurcsány emberei és Karácsony csődbe vitték az ország leggazdagabb önkormányzatát (Mandiner)
A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a DK elnöke csütörtökön megkezdte a bűncselekményekkel vádolt embereinek a mosdatását.
márc. 14
13:12
Matolcsyék nem állnak le: Gigabírságot küldtek Mészáros Lőrinc mamutbankjának (Nyugati Fény)
Idén nem ez az első büntetésük.
márc. 14
13:12
Az Alonsóval közös sikert elérő pilóta újra elindul Michael Jordan csapatában (Racingline)
A spanyol klasszis korábbi csapattársa, Kamui Kobajasi második versenyére készül a NASCAR csúcskategóriájában.
márc. 14
13:12
Megosztó lesz március 15-én az időjárás is (AC News)
Változékony lesz az időjárás a hosszú hétvégén. Kisebb esőkre, záporokra is számíthatunk, miközben délutánra akár 18 fok is lehet.
márc. 14
13:12
Online konzultációt indított a kormány a zöld energiáról, benne atomenergiával és akkugyárakkal (Telex)
De a brüsszeli klímapolitika sarazása is külön kérdést kapott.
márc. 14
13:12
Rettenetes tragédia: könnyedén elkerülhető lett volna a nő halála (naphire.hu)
Eltömődött kémény okozta szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy idős nő Csévharaszton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
márc. 14
13:12
Napvilágot látott Matthew Perry 1 millió dolláros végrendelete (in.hu)
Lassan fél évvel a színész, Matthew Perry tragikus halála után fény derült a végrendeletére.A Jóbarátok színészét leginkább a szitkomban szereplő szarkasztikus Chandler Bing karakteréről ismertek. Matthew Perryt 54 éves korában holtan találták Los Angeles-i otthonában. Halálát balesetnek nyilvánították, majd később kiderült, hogy ketamin okozta.A P
márc. 14
13:14
Tarol a magyarok egyik kedvenc befektetése, újabb mérföldkőhöz ért (Portfolio)
Februárban 4,3%-kal, azaz 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, ezzel pedig átlépte a 15 ezermilliárd forintos szintet. Ismét a kötvényalapokat keresték a leginkább a befektetők, múlt hónapban csak ebbe a kategóriába közel 180 milliárdnyi friss tőke érkezett.
márc. 14
13:14
Kreatív könyvelés mellett nem remélhetnek sokat az ukránok (Magyar Hírlap)
Az Európai Unió legújabb öt milliárd eurós segélye úgy fest nem több egy erkölcsi ragtapasznál.
márc. 14
13:14
A Veres Péter Gimnázium igazgatója azt szeretné, ha lecsengene az iskola körüli felhajtás (Telex)
Arra reagált így az iskola igazgatója, hogy a Milton Friedman Egyetem visszavonta az iskola fenntartói jogának átvételét.
márc. 14
13:15
"Lehet, hogy letörik a körmöm, de akkor is én javítom a székemet" - 7 dolog, amit nem tudtál a kerekesszékesekről (Glamour)
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
márc. 14
13:18
A vártnál nagyobb lehet a világ olajétvágya idén (Portfolio)
Javított kissé idei olajkereslet-növekedési előrejelzésén az előző havi becsléséhez képest a Nemzetközi Energiaügynökség havi rendszeres olajpiaci jelentésének csütörtökön publikált legfrissebb, márciusi számában.
márc. 14
13:18
Christina Applegate a színésztársának köszönheti az életét: "ha Selma Blair nincs, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna" (ATV)
Christina Applegate egy olyan testvérközösség tagja lett, amelyhez sosem akart tartozni.
márc. 14
13:18
Rengeteg áldozatot szedtek az ország halálútjai: óvatosan errefelé, rengeteg a baleset (Pénzcentrum)
A 2023-as év negyedik negyedévében a közúti közlekedési balesetek száma 4,5%-kal növekedett, míg a balesetek során megsérült vagy életüket vesztett személyek száma 2,7%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ebben az időszakban 3749 baleset történt, amelyek során 5003 személy sérült meg, ebből 145 halálos kimenetelű volt. Az ittas ve
márc. 14
13:18
Levelet írt a külhoni magyaroknak Orbán Viktor (Mandiner)
"Nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk" – fogalmazott a miniszterelnök.

Keresés