2024. március 14. csütörtök

márc. 14
5:03
Együtt egymásért – társadalmi ügyekhez is aktívan kapcsolódik a dm (Márkamonitor)
Több ezer flakon naptej, 6500 csomag pelenka, egy felújított játszótér, egészséges életmódot támogató edukáció, női közösségeket erősítő projektek, tisztálkodási termékek – a felelősségvállalás nagyon sokféle formában ölthet testet. A dm a társadalmi kihívások egymásra ható hálójában igyekszik megtalálni azokat az ügyeket, amelyek saját, hosszú táv
márc. 14
5:06
A testünk így üzen: a dehidtratáltság jelei (Magyar Hírlap)
Számtalan negatív következménye van annak, ha nem iszunk eleget.
márc. 14
5:12
Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói (ProfitLine)
Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszü
márc. 14
5:12
Eső, ború és napsütés jön, különböző eloszlásban - időjárás-előrejelzés (Infostart)
Csak néhol fordulhat elő egy-egy zápor, de a folytatásban nyugodt marad az idő. A hétvégén egyedül szombaton várható több csapadék.
márc. 14
5:12
Reggeleink fontos része, a fáradt napok megmentője - de akár meg is ölhet a fekete csodaszer (naphire.hu)
Ön is egy csésze kávéval indítja a napot? Nincs vele egyedül, és amíg nem viszi túlzásba a koffeinfogyasztást, ezzel nincs is semmi baj. A probléma ott kezdődik, ha nagy mennyiségű koffein jut a szervezetbe, a túladagolás ugyanis szélsőséges esetben akár halált is okozhat.
márc. 14
5:18
Megnézheti, hol hízott leginkább és a legkevésbé a nyugdíjpénz! (Azenpenzem)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak több mint 25 éve nem látott csúcson, 21,2 százalékos (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozammal zárták a 2023-as évet. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, melyik önkéntes nyugdíjpénztárban gyarapodott a leginkább a pénz, és hol a legkevésbé. Jókorák a különbségek.
márc. 14
5:18
Többen remélnek fizetésemelést, mint amennyien kapni fognak (KKV Magazin)
Tavaly a munkavállalók csupán fele számított bérrendezésre, míg végül a munkáltatók közel háromnegyede döntött emellett – mostanra változott ez az arány: többen remélnek emelést, mint ahányan várhatóan kapni fognak. 2024-ben a leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak béremelésre – derül ki a Profession.hu leg
márc. 14
5:18
Lótenyésztés: a tenyésztési szerződésektől a regisztrációkig (Magyar Mezőgazdaság)
A lótenyésztési jog Magyarországon számos fontos kérdést ölel fel, amelyek kulcsszerepet játszanak a lótenyésztés és lótartás területén.
márc. 14
5:18
Új szintre emeli a Mastercard az előfizetés kezelést (Fintech)
A Mastercard egy új megoldással rukkolt elő, amely megkönnyíti az előfizetések kezelését. A nyílt bankoláson alapuló eszköz bármely banki alkalmazásba integrálható. A „Smart Subscriptions” névre keresztelt szolgáltatás egy helyre gyűjti össze a használó összes előfizetését. A banki ügyfelek a szolgáltatás segítségével lemondani, szüneteltetni vagy
márc. 14
5:21
Jó hírt kapott, ha tető nélkül szerelne fel napelemeket (Alternatív Energia)
Nem rendelkezik tetővel? Sebaj, egy francia cég bemutatta a kerítésre szerelhető napelemeket.
márc. 14
5:21
Nem keveset fizet a BMW, ha valaki átül az ő elektromos autójukba (NRGreport)
A BMW az Egyesült Államokban az új, 2024-es BEV Conquest Programmal próbálja az elektromos járműveket vezető sofőröket magához csábítani.
márc. 14
5:21
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Brandt Zoltán (Márkamonitor)
Brandt Zoltán közgazdász és számítástechnikai folyamatszervező, 1991 óta a telekommunikációs és az It piac marketing szakértője. 2008 májusától tölti be a Darwin’s Marketing Evolution ügyvezető partneri pozícióját.   Mindenekelőtt tisztázzuk, mivel foglalkozik ez a különös nevű cég, mi is az a memetika és a networkology. Megbeszéljük a mém fogalmát
márc. 14
5:21
Christopher Nolan 15 éve dédelgetett álomprojektje (Igényesférfi.hu)
A világhírű rendező karrierjének csúcsára ért az Oppenheimer című történelmi drámával, mely hét aranyszobrot zsebelt be az idei Oscar-gálán. Iparági hírek szerint, Christopher Nolan a fényes sikert követően sem ül a babérjain: máris nekilátott következő mozija előkészítésének.
márc. 14
5:21
11 ezer éves piercingeket találtak - itt a bizonyíték, hogy már őseink is használtak testékszereket (Promotions)
Hihetetlen felfedezés, több ezer évvel ezelőtt már piercingekkel díszítették magukat az emberek különböző kultúrákban, de az ok meglepő.
márc. 14
5:24
Megtaláltuk, hol lakik az új köztársasági elnök: Sulyok Tamás egy társasház első emeletéről ingázik Budapestre (Blikk)
Úgy tűnik, egyelőre nem adta fel szegedi ingatlanát a frissen megválasztott köztársasági elnök. Sulyok Tamás – szinte példa nélküli módon – a délvidéki városból ingázik Budapestre. Ugyanakkor már autót és testőrséget váltott. Amíg a korábban a helyi rendőrség oldotta meg az ingatlana védelmét, immáron a Terrorelhárítási Központ testőrei felelnek a
márc. 14
5:24
Időjárás: Esős napok jönnek! (Agroinform)
Napközben 16-19 fokig melegszik a levegő.
márc. 14
5:24
Török angóramacska: a ritka és különleges cicafajta (Háziállat)
Csillogó szemei, selymes bundája és eleganciája teszi igazán különlegessé a török angóramacskát.
márc. 14
5:24
Gyászol a filmvilág: meghalt Gát György, a legendás rendező (AC News)
A Pörköltként ismert rendező-producer nevéhez a Kis Vuk, a Família Kft., az Angyalbőrben vagy a Linda sorozat fűződik.
márc. 14
5:27
Gyengéd megoldás a székrekedés nehézségeire (Vital)
Ritkán vagy tartósan, de előbb-utóbb sokan szembesülnek a székrekedés problémájával. Napjaink egyik népbetegsége ez a kellemetlen probléma, ami a kor előrehaladtával egyre több embert érint. Gyötrelmes napokat tud okozni a fájdalom, a görcsök és a szűnni nem akaró teltségérzet. De vajon mit tehetünk ellene?
márc. 14
5:30
Drámai a helyzet a hazai benzinkutakon (Infostart)
A kutak beszámolói alapján az idei január-februári időszak minden idők legrosszabb üzemanyag-fogyasztását hozta – mondta a holtankoljak.hu ügyvezetője, de szerinte erről már nem csak az üzemanyag ára tehet.
márc. 14
5:30
Nyomelem, amelynek pótlása segíthet a migrén elkerülésében és a vérnyomás szabályozásában (Magyar Hírlap)
Rengeteg élelmiszerben találhatunk magnéziumot nagy mennyiségben.
márc. 14
5:30
Meghalt az autótervezés Paganinije (Telex)
Marcello Gandini olyan autókat álmodott meg, mint egyes Lamborghinik, Lanciák, Ferrarik, de még a VW Polóhoz is volt köze.
márc. 14
5:30
Melldaganatot mutattak ki az X-Menben is feltűnt Olivia Munn-nál (Telex)
A színésznő egy éve alaposan kivizsgáltatta magát, és kiderült, nincs genetikai hajlama a betegségre. Egy év múlva jött a rossz hír.
márc. 14
5:33
Éjszaka pelust cserélnek és virrasztanak - Sztárok, akik dada nélkül nevelik gyerekeiket (Joy)
Kevesen vannak, hiszen Hollywoodban a többség a dada mellett teszi le a voksát. De akadnak azért sztárok, akiknek nem probléma az éjszakai virrasztás sem, ha saját gyermekükről van szó.
márc. 14
5:36
Nem pörög a világgazdaság, de a cégvezetők optimisták (HR Portál)
Profitnövekedésre számít idén a vezérigazgatók többsége a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére - mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban, köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 CEO részvételével készült nemzetközi felmérése. A döntéshozók a hatékonyságnövelésre fókuszálnak, felgyorsítanák a szervezeti átalakításokat.
márc. 14
5:36
Meg fog lepődni az időjáráson ma: itt az újabb fordulat (naphire.hu)
Ma már végre megnyugszik kicsit az időjárásunk, s bár többfelé gomolyfelhőssé válik az ég, záporeső csak néhol fordulhat elő.
márc. 14
5:42
Elfogadta az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet (ProfitLine)
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.
márc. 14
5:42
Soros állhatott a guruló dollárok mögött – Itt az eddigi legegyértelműbb bizonyíték (Mandiner)
Megszereztük az Action for Democracy amerikai pénzügyi beszámolóját.
márc. 14
5:42
Interjú egy Z generációs példaképpel, aki mert nagyot álmodni (Digital Hungary)
A 16 éves Nyikonyuk Balázs egyik pillanatról a másikra lett az ország kedvenc horgolója, amikor céltudatos és magabiztos kiállásával 2 millió forint befektetést sikerült szereznie a Cápák között műsorban a HorgoBOX termékhez. Vajon mi motivál egy középiskolás fiút arra, hogy efféle kézműves vállalkozásba kezdjen a screenen nevelkedett nemzedék korá
márc. 14
5:44
Nem kizárt, hogy Németország újra csapatokat küld a végtelen orosz rónákra – mert hát ez "nyilván" egyszerűbb, mint belső harmóniát teremteni (Mandiner)
Bármilyen sztereotípiák éljenek is bennünk a tüchtig németekről, az a helyzet, hogy teljesen alkalmatlanok az államszervezésre. Ungváry Zsolt írása.
márc. 14
5:45
Itt a 2025-ös hosszú hétvégék és munkanap-áthelyezések friss listája (Infostart)
Három alkalommal lehet munkanap-áthelyezés, de így például ötnapos lehet a karácsonyi hétvége.
márc. 14
5:45
Kedvenc édességünkre emlékeztet minket az idei tavasz legvidámabb körömtrendje (Femcafe)
Egy színpompás manikűr a legridegebb időben és a legborúsabb napokon is képes feldobni hangulatunkat. Nincs ez másként a cukorkák ihlette körömtrend esetében sem.
márc. 14
5:48
Létszámbővítésben gondolkodnak a hazai cégek (MMonline)
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdasági növekedés újbóli beindulásának idejét és mértékét illetően, a magyar cégek 2024 második negyedévében összességében további létszámnövelésben gondolkodnak. A hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 22 százalékuk jelez előre. Átlag feletti mértékű
márc. 14
5:48
Hiánypótló bányászati eszközök debütáltak az idei Minexchange expón (newtechnology.hu)
A közelmúltban Phoenixben rendezték meg a Minexchange 2024 SME éves konferenciát és expót, amelyre innovatív megoldásokkal készült az autonóm járművek és robotrendszerek fejlesztésére specializálódott Stratom Inc. A vállalat a bányászati
márc. 14
5:48
40–60 milliárdot hozna az ágazatba az öntözésfejlesztés (Mezőhír)
Öntözésfejlesztés, összefogás, munkaerő-utánpótlás, gépesítés – a FrutiVeB elnöke a kertészeti ágazat kilátásairól.
márc. 14
5:48
Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R-től (Agrárágazat)
A 2 db végtelenített heveder a tisztítógörgőkkel száraz és nedves anyag bálázására is alkalmassá teszi a gépet.
márc. 14
5:48
Megfejtették a bálnák rejtélyes énekét (Helló Magyar)
Az emberekkel ellentétben a sziláscetek, melyek közé a hosszúszárnyú bálnák is tartoznak, nem hangszálakkal, hanem egy hatalmas, U-alakú képződménnyel rendelkeznek.
márc. 14
5:51
Milliárdos büntetések jöhetnek a mesterséges intelligencia miatt (Piac és Profit)
Az Európai Parlament szerdán elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.
márc. 14
5:51
Rossz apa vagyok, mert magammal is foglalkozom? (Igényesférfi.hu)
Az énidő a jó életminőség egyik legfontosabb pillérét jelenti, ennek ellenére gyakran fel sem kerül a személyes listára és a legtöbben főleg szülőként hajlamosak arra, hogy megvonják maguktól a feltöltődés és a regeneráció lehetőségét.
márc. 14
5:51
Napelemes rendszer: piacra dobták a leghatékonyabb invertert? (Tiszta Jövő)
A Kaco New Energy két új inverterről rántotta le a leplet, a termékek kifejezetten kereskedelmi és ipari alkalmazásra készültek.
márc. 14
5:51
Fiatal nőként esélyed sincs előrejutni a régész szakmában (WMN)
"Tárgyalásokon, megbeszéléseken a nőket általában nem veszik komolyan, jómagam is számtalanszor kaptam olyan kérdést, hogy »Hol a főnököd?«, mintha én nem lennék képes egy meetingen az intézményemet képviselni" – meséli egy női régész, akinek elege lett abból, hogy ennyire nincsenek megbecsülve a szakmájában a nők.
márc. 14
5:51
Videóra vettem a kollégám legsötétebb titkát: régóta haragszom rá de nem tudom felhasználjam-e a felvételt (Promotions)
Ha kiszivárog amit tudok, tönkremegy az élete, a nagy kérdés az: megtegyem?
márc. 14
5:54
Pénzügyi segélyt kapnak az elesett ukrán katonák gyermekei (Magyar Hírlap)
Minél több a gyermek, annál több a honorárium.
márc. 14
5:54
Korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld közötti vasúti forgalmat (Telex)
Március 16-tól 28-ig karbantartási munkálatokat végeznek, ez több forgalmas járatot is érint.
márc. 14
5:54
Gyászol az ország, meghalt a Família Kft. rendezője (naphire.hu)
Hetvenhét éves korában meghalt Gát György rendező, producer; a halálhírt lánya, Gát Anna tette közzé bejegyzésében az X-en (korábbi nevén Twitter) szerdán.
márc. 14
5:54
Még egy aggasztó furcsaságot találtak Katalin manipulált fotóján (in.hu)
Többen is kiszúrták, hogy Katalin hercegné nem viseli jegygyűrűjét első hivatalos fotóján, mely januári hasi műtétje óta készült róla.Az elmúlt napok több okot is szolgáltattak a királyi család rajongói számára az újabb összeesküvés-elmélet gyártására. A Kensington-palota vasárnap este közzétette az első fotót Katalin walesi hercegnéről azóta, hogy
márc. 14
5:57
Fagyvédelem a házikertben II. (Agrofórum)
Az időjárással rendkívül nehéz dacolni, és bizony a hobbikertészeknek és háztájon piacra termelőknek is fel kell készülniük a szélsőségekre. A tavaszi fagy sok kárt tud okozni a növényeinkben, de szerencsére többféleképpen felkészülhetünk a védekezésre ellene.
márc. 14
6:00
Új szintre emeli a relaxálást ez a masszázsmedence (Spa Trend Online)
A FreeFlow Excursion Premier kényelmes, strapabíró és maximális szintre emeli a relaxálást! A családi masszázsmedence megbízható társ a mindennapi kikapcsolódásban!
márc. 14
6:03
Az HBO magyar előfizetőit is érzékenyen érinti a most készülő nagy változás (Infostart)
A szolgáltatók figyelni kezdtek a jelszómegosztásra, és ebbe a sorba most az HBO MAX streamingplatformja is beállt.
márc. 14
6:06
Gergely Gábor: "Együtt húztuk vagy toltuk azt a bizonyos szekeret" (Blikk)
Emlékszem, éppen az utolsó számot készítettük el a Mai Nap című lapnál, miközben dobozokba gyűjtöttük össze az "életünket", hiszen másnap már nem volt hová bemenni, nem volt szerkesztőség, kimúlt a lap.

Keresés