2024. március 14. csütörtök

márc. 14
8:36
Most jött a hír: kiterjesztik a nőkre is a katonai szolgálatot ebben a NATO-tagországban (ATV)
Dánia emellett a következő öt évben 6 milliárd dollárral szeretné növelni védelmi költségvetését is.
márc. 14
8:36
Felbukkant egy eddig soha nem látott jelenet David Lynch 1984-es Dűnéjéből (Hamu és Gyémánt)
Egy újságíró, Max Evry eddig soha nem látott felvételeket talált David Lynch 1984-es Dűne című filmjéből.
márc. 14
8:36
Már a lakók véleménye sem számít?! Szórakozóhely létesülhet a város szívében – köszönhetően a baloldali polgármesternek (Mandiner)
Ezúttal nem kormánykritikus civilek kaptak helyiséget a II. kerületben. A Margit-negyed programon belül ezúttal egy szórakozóhely-szerűség létesülhet – a társasház lakói persze nincsenek oda érte.
márc. 14
8:36
Itt a megtorlás: A ped0filbotrányban érintett Balog Zoltán miatt kirúgták a gyülekezet kántorát (Nyugati Fény)
Balog Zoltánnak távoznia kellene
márc. 14
8:36
Szeptembertől ingyenes lesz a jogosítvány a középiskolásoknak (Telex)
Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.
márc. 14
8:36
Kitört a pánik: Pécsen és Budapesten is érezték a montenegrói földrengést (naphire.hu)
A magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a csütörtök hajnali montenegrói földrengés.
márc. 14
8:36
Elkésett és kevés a most elfogadott európai médiaszabadság rendelet, de mégis okozhat fejfájást a magyar kormánynak Jávor Benedek szerint (Media1)
Az Európai Parlament által szerdán elfogadott EMFA (European Media Freedom Act), azaz az európai médiaszabadságról szóló rendelet a magyar médiaszektorra gyakorolt lehetséges hatásait elemezte Jávor Benedek, a Párbeszéd-Zöldek politikusa, aki 8 pontban szedte össze, amit az új rendeletről tudni kell. Jávor szerint az új médiaszabályozás igencsak el
márc. 14
8:36
Minden hetedik gyerek mentális zavarral küzd - így ismerheted fel, ha érintett valaki (Sassy)
Az iskolás korú gyerekek 20%-a küzd valamilyen mentális zavarral, ami eddig példátlan arány.
márc. 14
8:39
Egyre több országban kérdés a külföldről érkező politikai befolyásolás megakadályozása (Piac és Profit)
Megtiltaná a brit kormány, hogy külföldi kormányok brit sajtótermékekben ellenőrző részesedést vásároljanak.
márc. 14
8:42
Nyúlon jártunk, bort kóstoltunk (Blikk)
Egy eretnek borászt szeretnénk bemutatni ezúttal.
márc. 14
8:42
Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek tavaly: önnek melyik tetszik a legjobban? (Blikk)
Idén is kiadta a Belügyminisztérium azoknak a neveknek a listáját, amit tavaly a legtöbb újszülöttnek adtak. Mutatjuk, hogy melyek voltak a legnépszerűbb lány és fiúnevek.
márc. 14
8:42
Lezárul az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvadása az MVM Next-be (ProfitLine)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. július 1-jétől egységes márka alatt szavatolja az energiaellátást az egyetemes szolgáltatásban, miután lezárul az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvadása a társaságba - tájékoztatta az állami tulajdonú energetikai cég szerdán az MTI-t.
márc. 14
8:42
Megszűnik a kamatstop a céges hiteleknél, de várhatóan nem fog nőni a törlesztőrészletük (Portfolio)
A tavaly decemberben bejelentettnek megfelelően április 1-jével megszűnik a kis- és középvállalkozások kamatstopja – erősítette meg most az NGM. A kkv-k kamatstopszintjét jóval magasabban húzták meg a lakosságénál, a BUBOR pedig jelentősen csökkent, ezért nem fok adósságszolgálati sokkot okozni a cégeknek a kivezetés. A lakosság június 30-áig megho
márc. 14
8:42
Megvált egy református gyülekezet attól a kántortól, aki Balog Zoltánt kritizálta (444.hu)
A tököli lelkész megerősítette, hogy Vargha Anikó már valóban nem a gyülekezet kántora, de nem mondta el, miért.
márc. 14
8:42
Az észt kormányfő nem zárta ki, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába (Magyar Hírlap)
Kaja Kallas szerint Oroszország közvetlen fenyegetést jelent Észtországra.
márc. 14
8:45
Szinte hihetetlen mértékben nőtt az építőipar januárban, de van, ami nem ennyire szép (Privátbankár)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17,2, az előző hónaphoz képest 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene.
márc. 14
8:48
Az építőipar kilőtt januárban - noha a teljes szerődésállomány még így is csökkent (Menedzsment Fórum)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17,2, az előző hónaphoz képest 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene.
márc. 14
8:48
Nagyot ugrott az építőipari termelés (Portfolio)
Meglepően jól kezdte az évet az építőipar: januárban - a szezonálisan igazított adatok szerint - a termelés volumene 10,2 százalékkal haladta meg a decemberit. Bár a téli hónapok alacsony aktivitása miatt az adatot korai lenne az ágazat magára találásaként értelmezni, mégis javítja a képet.
márc. 14
8:48
Sorsdöntő nap várhat a forintra: megáll az árfolyam zuhanása a hosszú hétvége előtt? (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 14
8:48
Kiterjesztett valóság-szemüveg segítségével hárítják el a meghibásodásokat (Agroinform)
A HARDI egy AR- (kiterjesztett valóság) okosszemüveggel párosított távsegítség-megoldást kínál ügyfeleinek, mellyel időt, pénzt takarít meg és a karbonlábnyomot is csökkenti.
márc. 14
8:48
Felfoghatatlan, ami a magyar határon történik - megszólalt a rendőrség is (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta még mindig több ezer menekült érkezik naponta Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
márc. 14
8:48
Reménykeltő adatok érkeztek az építőiparból (Növekedés)
Már látszik a hitelezés beidulása az építőiparban: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17,2, az előző hónaphoz képest 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene, és nőtt a szerződésállomány is - írja a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 14
8:48
Benyújtották a számlát Bidennek (Mandiner)
Kínos diplomáciai meglepetés.
márc. 14
8:48
Meghalt a negyedik orosz olajvállalati vezér is – hirtelen… (AC News)
Meghalt a Lukoil orosz olajvállalat alelnöke, Vitalij Robertusz. Ő a negyedik topmenedzser - aki hirtelen meghal a háború kezdete óta – vagyis két év alatt.
márc. 14
8:48
Bocs, hogy élek: bemutatták Balássy Fanni kötetét (Gyulatelevízió)
A kamaszkorból a felnőttkorba lépésről, ennek az időszaknak a lelki hátteréről szól Balássy Fanni Bocs, hogy élek című kötete. A művet a napokban a gyulai könyvtárban is bemutatták, az eseményen a szerző mellett a könyv illusztrátora, Korbuly Ági is részt vett. Mint kiderült, már a személyes találkozás előtt, egymás munkáinak ismertében megvolt a
márc. 14
8:48
Kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina (Gyártástrend)
Katonai kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina két héten belül - közölte Zukan Helez, az ország szövetségi kormányának védelmi minisztere.
márc. 14
8:50
Ismét kemény kritikát fogalmazott meg az MNB a kormány lépéseivel kapcsolatban (Portfolio)
A jegybank függetlensége mellett kiálló írást tett közzé a Magyar Nemzeti Bank honlapján Horváth Bianka, a Monetáris Tanács korábbi tagja, Matolcsy György jegybankelnök jelenlegi tanácsadója. Horváth az írásban erős üzeneteket fogalmaz meg: szerinte a kormányzat mind a kommunikációjával, mind a gazdaságpolitikai intézkedéseivel csorbítja a jegybank
márc. 14
8:51
Korlátozás lesz a vasúti forgalomban a Déli pályaudvar és Kelenföld között (Infostart)
Március 16-tól 28-ig karbantartási munkálatokat végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon.
márc. 14
8:51
Több amerikai szenátor szeretne vizsgálatot az ukrajnai fegyverszállító cégek ellen (HírTV)
Vizsgálat indulhat az amerikai hadiipari vállalatok esetleges háborús nyerészkedései miatt - írja a Mandiner.
márc. 14
8:51
"Menj a pxcsába!" - Ördög Nóra hangos káromkodásától zengett a ház, a műsorvezető teljesen kikelt magából Hajnóczy Soma miatt (Promotions)
Ördög Nóra teljesen kiakadt Hajnóczy Soma PIN-kódos trükkjén, de Tilla és Lilu is kikészült tőle.
márc. 14
8:54
Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban (HR Portál)
A munkavállalók követelései között szerepel a 14 százalékos alapbéremelés 2024-re és 12 százalékos 2025-re.
márc. 14
8:54
Tényleg hihetetlen, hogy mi mindenre képes a paradicsom (Agroinform)
Azt eddig is tudtuk, hogy valódi vitaminbomba, de ami most kiderült róla, az valóban megdöbbentő.
márc. 14
8:54
Olaszországból érkezhetnek a kínai Omodák? (Autónavigátor)
Több egymástól különálló forrás is állítja, hogy az olasz kormány tárgyalásokat folytat a kínai Chery autógyártóval, hiszen szeretnék az országukba
márc. 14
8:54
Kivezetik a kkv-kamatstopot (Magyar Hírlap)
A kormány intézkedése 17 hónapon keresztül védte a hazai vállalkozásokat.
márc. 14
8:54
Kim Dzsongun végre megmutatta, hogyan kell bőrdzsekiben tankot vezetni (Mandiner)
A diktátor "nagy elégedettségét" fejezte ki, amikor harckocsija sikeresen bemutatta csapásmérő erejét.
márc. 14
8:54
Szeptembertől ingyenes a jogosítvány – de nem mindenkinek (Forbes)
2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenes biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak, ebbe beletartoznak a vizsgák is.
márc. 14
8:54
A Bitcoin remek válasz lehet az Egyesült Államok növekvő adósságaira (BitcoinBázis)
Azáltal, hogy januárban elfogadták a Bitcoin spot ETF-et, a világ vezető kriptovalutája kilépett a szürkezónás kategóriából, amit bűnözők és terroristák
márc. 14
8:54
Hétvégi kiruccanás Győrbe, Magyarország legszebb barokk városába (Utazási Élmények)
Győr Magyarország műemlékekben egyik leggazdagabb városa, ami lenyűgöző barokk épületeivel, pezsgő kulturális életével és gyönyörű természeti környezetével hívogatja a látogatókat. A történelmi belváros sétálóutcái, a folyók csillogó vízfelületei, a hangulatos szigetek és a sokszínű programkínálat felejthetetlen élményeket nyújtanak mindenkinek.
márc. 14
8:54
A Vosz és az Egyensúly Intézet szakpolitikai javaslatcsomagja a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazahívására (Üzletem)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az Egyensúly Intézettel és a foglalkoztatáspolitika több neves szakértőjével közösen javaslatcsomagot dolgozott ki a külföldön dolgozó magyarok hazahívására – jelentették be a Vosz konferenciáján 2024. március 13-án a budapesti Bálna Rendezvényközpontban.
márc. 14
8:54
Földrengés volt Montenegróban, Magyarországon is érezni lehetett (Telex)
5.4-es földrengést mértek a bosznia-hercegovinai határ közelében.
márc. 14
8:54
Akkora földrengés volt ma hajnalban, hogy az ország több pontján is érezni lehetett (Roadster)
A magas épületek felső emeletein volt érezhető a földmozgás.
márc. 14
8:54
Mellrákkal diagnosztizálták Olivia Munn-t, dupla maszektómián esett át (Sassy)
A 43 éves színésznőnél ugyan negatív lett a mammográfia, az orvosa kiszámolta, hogy mennyi esélye lehet Munn-nak a mellrákra. Ezt látva MRI-re, ultrahangra és biopsziára küldte, ahol agresszív, gyorsan terjedő ráktípust találtak.
márc. 14
8:54
Két fronton harcolnak az ukrán női katonák (Igényesnő.hu)
A háború, a katonaság, a harcmező - mind hagyományosan olyan terület, amelyre a legtöbben úgy tekintenek, mint a férfiak világa, annak ellenére, hogy az évszázadok során számos hivatalos és nem hivatalos női hozzájárulás történt mind közvetlenül a fronton, mind a frontvonal mögött.
márc. 14
8:57
Frida Kahlóról a naplói és levelei alapján készült dokumentumfilm (Könyves Magazin)
Ez az első film, ami a saját szavain és érzelmein keresztül mutatja be Frida Kahlo életét és művészetét.
márc. 14
9:00
Javuló számok az építőiparban (Infostart)
2024 januárjában az építőipari termelés 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
márc. 14
9:00
Az MBH Bankot megbírságolta, az Erste Bankot figyelmeztette az MNB (Portfolio)
Az MNB a bizalmi vagyonkezelő ügyfelek banki átvilágítását és az ehhez kötődő monitoringtevékenységet áttekintő témavizsgálata nyomán 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, míg az Erste Bankot figyelmeztetésben részesítette. Az intézkedések nem befolyásolják a hitelintézetek megbízható működését, de kijavításukra szükség van - közölte
márc. 14
9:00
Érik az összeomlás a magyar felsőoktatásban: szép lassan elfogynak a hallgatók, nem látszik a kiút (Pénzcentrum)
Csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma tavalyhoz képest. A statisztika 2020-ban süllyedt soha nem látott mélypontra, 91 458 főre, és 2011 óta csak tavaly haladta meg először a 120 ezret.
márc. 14
9:00
Megtörték a csendet Orbán Viktorék, miután pániküzemmódba kapcsoltak (Nyugati Fény)
Orbán Viktor emberei elárulták, miért sms-ben toborozzák az embereket
márc. 14
9:00
Most közölték a meteorológusok, borzalmas időnk lesz a hosszú hétvégén (naphire.hu)
Sok programot a szabadba nem kell tervezni a hétvégére, ugyanis az időjárás nem lesz hozzánk túl jó.
márc. 14
9:02
Megállapodást kötött az AutoWallis a kínai Geely-vel (Portfolio)
Az AutoWallis Csoport megállapodott a kínai Geely Auto Group által gyártott, új energiaforrású, Farizon márkájú haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról 8 közép-kelet-európai országban.

Keresés