2024. március 25. hétfő

márc. 25
10:21
A húsvét előre jelzi, milyen lesz az év a kiskereskedelemben (Márkamonitor)
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az Auchan szakértői. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá min
márc. 25
10:21
Súlyos baleset történt az M3-ason hétfőn reggel – tömegével ütköztek egymásnak az autók a magyar sztrádán (Nyugati Fény)
A tömegkarambolban öt autó érintett, reggel több balesetről érkezett hír.
márc. 25
10:24
Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban: itt vannak a támadás sokkoló részletei (Blikk)
Sokkoló bűntény rázta meg az ausztriai Graz városát. Felgyújtottak egy hajléktalant, akiről közben kiderült, hogy egy magyar állampolgár Az 52 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
márc. 25
10:24
Árulkodó volt a bűz: rothadásnak indult a hús a teherautóban (Agroinform)
Több mint 2,5 tonna romlott húst fülelt le a NAV.
márc. 25
10:24
Itt a West Balkán-ítélet: 100 millió fölötti kártérítés az áldozatok családjainak (ATV)
Mintegy 110 millió forintos kártérítést ítéltek meg a West Balkán-ügyben érintett áldozatok családjainak, erre mostanra 52 millió forintos kártérítés és 1,5 millió forintos költségtérítés jön rá.
márc. 25
10:24
Elképesztő, hogy miket evett thaiföldi nyaralásán Gelencsér Timi - Interjú (Femcafe)
Gelencsér Timi számára igazán mozgalmasan indult az év: nemrég tért haza Thaiföldről, elnyerte Az év közösségi média sztárja díjat, emellett egyetemre jár, műsort vezet és párjával egy kiskutyát is nevelnek.
márc. 25
10:24
Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián (Digital Hungary)
Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a
márc. 25
10:24
Újabb önkormányzatok csatlakoznak az Alföld Slow Egyesülethez (Gyulatelevízió)
Jelentős fejlődésen ment keresztül 2018-as megalakulása óta az Alföld Slow Egyesület. A közösséget 10 önkormányzat hozta létre, többek között Gyula, a turisztikai kft-n keresztül. Az évek során ez a szám bővült, jelenleg 25 önkormányzat tagja az egyesületnek. Március 27-én lesz egy rendkívüli közgyűlés Újkígyóson, ahol további két önkormányzat cs
márc. 25
10:27
Egészségügyi felmérés, utolsó helyen Európában Magyarország (Piac és Profit)
Érdekes sajátossága az Orbán-kormányoknak, hogy az alapvető állami feladatokat a statisztikák szerint rendkívüli módon elhanyagolják. Egészségügy, oktatás, infrastruktúrafejlesztés területén a statisztikák legvégén állunk rendszerint, miközben a gazdaságirányításban nagyon aktívak az Orbán-kabinetek.
márc. 25
10:27
Kapálás és gyomlálás nélkül zöldséget termeszteni: talajtakarás (Agrofórum)
A talajok takarása vagy mulcsozása régóta és széles körben alkalmazott komplex célú ápolási munka a növénytermesztésben. Célja a talaj hő-, víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodásán kívül a gyomok elleni védekezés, továbbá korai hajtatásban, a fényszegény téli hónapokban a sugárzó energia összegyűjtése a növény számára.
márc. 25
10:27
A TV2 főműsoridőben vetkőztette félmeztelenre az egyik modellt, aki egy pillanatig sem hezitált és mindent megmutatott (Promotions)
Meredek pillanatok a hétvégi főműsoridőben, így folytatódott a Next Top Model Hungary.
márc. 25
10:27
Egy mítosszal kevesebb: az MI modellek képességeinek fejlődése kiszámítható (Bitport)
Eddig ugyanis azt gondolták, hogy bizonyos képességei váratlanul, szinte a semmiből jelennek meg. Egy stanfordi kutatócsapat szerint azonban csak a mérés volt rossz.
márc. 25
10:27
A mianmari junta választásokat szervezne, ha helyreáll a béke (Magyar Hírlap)
A 2021-es puccs óta hatalmon lévő hadsereg továbbra is azt tervezi, hogy helyreállítja az országban a demokratikus kormányzatot.
márc. 25
10:27
Jönnek az EU-s választások: direkt keresztbe tesz a TikTok a jobboldali politikusoknak, mert túl sikeresek a platformon (Mandiner)
A német AfD egyik vezető politikusának már korlátozták is a fiókját, és nem titkolják, hogy a korlátozás az uniós választásokig marad.
márc. 25
10:27
Ki nem találnád, mivel állt elő Nagy Márton a brutális versenyképességi jelentésre reagálva (Forbes)
Hatalmas tervekkel állt elő Nagy Márton Nemzetgazdasági miniszter. Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint eközben 14 vizsgált területből kilencben romlott Magyarország teljesítménye, köztük olyan, a jövő szempontjából kulcsterületeken, mint a humán tőke minősége és a digitalizáció.
márc. 25
10:27
Hamarosan kirúghatja Ricciardót a Red Bull? – vagy ez is csak a hatalmi játszma része? (Racing)
Daniel Ricciardo célja visszakerülni a Red Bullhoz Max Verstappen mellé, ám lehet, hogy hamarosan ülése sem lesz?
márc. 25
10:27
Összesúgnak a Doge és Shiba holderek – a Koala Coin (KLC) lehet a következő mémszenzáció (BitcoinBázis)
A blokklánc technológiát használó kriptovaluták könnyedén felülmúlhatják a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokat, és olyan szenzációs projekteket szülhet a fúzió, mint a
márc. 25
10:30
"Látom, amikor a villamos fele üres, mert befogott orral is alig lehet ott megmaradni" – Vitézy Dávid ismét megszólalt a Bkk-rendészet ötletéről (Blikk)
Vitézy Dávid további részleteket osztott meg az egyik legfontosabb programpontjáról. Szerinte a "messziről bűzlő, másokat zaklató, nőket fogdosó utasokkal" szemben mindenképpen érvényesíteni kell az utazási szabályokat.
márc. 25
10:30
Kiderült, hogy miért venné meg a spanyol szupervonat-gyártót a Ganz-MaVag (Portfolio)
A Ganz-MaVag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak a vonatgyártó Talgo részvényeire tett ajánlat részleteiről a közvetlen külföldi befektetések (FDI) jóváhagyására vonatkozó szabályok szerint, és megerősítette, hogy teljes mértékben nyitott a konstruktív és transzparens szakmai párbeszédre - jelentette be a cég az M
márc. 25
10:30
Elszégyellte magát amiatt, amit Katalinnal tett: nyilvánosan kért bocsánatot a hercegnétől a hollywoodi színésznő (Femcafe)
Elnézést kért Katalin hercegnétől Blake Lively amerikai színésznő, amiért korábban Vilmos feleségének anyák napi fotóján tréfálkozott.
márc. 25
10:33
Elhunyt a Babar könyvek szerzője (Könyves Magazin)
Laurent de Brunhoff festő és mesemondó, aki Babarról, az elefántkirályról szóló képeskönyvsorozattal lett híres, 98 éves volt.
márc. 25
10:33
Rejtélyes informátor kereste meg Hadházyt: azt állította, komoly információi vannak a Rogán–Schadl–Völner-ügyről (SzMo)
Még Magyar Péter színre lépése előtt, és megbeszélték, hogy találkoznak, de az illető végül lemondta. Nem jegyezte meg a nevét, de Magyarra gyanakszik.
márc. 25
10:33
Eddig nem látott, megdöbbentő felvételen az esztergomi rallybaleset (Mandiner)
Négyen meghaltak, többen megsérültek.
márc. 25
10:33
Vége az anonim kriptotranzakcióknak az EU-ban? (BitcoinBázis)
Az EU Parlament vezető bizottságainak többsége jóváhagyta a pénzmosás elleni új jogszabályokat. A 3000 eurónál nagyobb összegű anonim készpénzes fizetések
márc. 25
10:36
Van, amiben Orbán Viktor lehet a minta egy brüsszeli javaslat szerint (Menedzsment Fórum)
Közzétett az Európai Bizottság egy javaslatgyűjteményt a végrehajtandó reformokról. Szabadulnának a vétótól, de így nem fog menni.
márc. 25
10:36
Dunda György: Korrupciós botrányok sokasága látott napvilágot hétvégén Ukrajnában (HírTV)
Dunda György, a HírTV kárpátaljai tudósítója élőben számolt be a legfrissebb ukrán eseményekről.
márc. 25
10:36
Két ujjlenyomat a személyi igazolványba: döntött az Európai Unió Bírósága (Adózóna)
Az, hogy a személyazonosító igazolványokba két ujjnyomatot kötelező beilleszteni összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető joggal. Mivel azonban az intézkedést előíró rendeletet téves jogalap megválasztásával fogadták el, a Bíróság e rendeletet érvénytelennek nyilvánítja, fenntartja
márc. 25
10:36
Kiderült, hogy miért kell a spanyol szupervonat-gyártó a Ganz-MaVagnak (Portfolio)
A Ganz-MaVag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak a vonatgyártó Talgo részvényeire tett ajánlat részleteiről a közvetlen külföldi befektetések (FDI) jóváhagyására vonatkozó szabályok szerint, és megerősítette, hogy teljes mértékben nyitott a konstruktív és transzparens szakmai párbeszédre - jelentette be a cég az M
márc. 25
10:36
Újra drágul a benzin, az ára egyre közelebb tavaly őszi csúcsokhoz (444.hu)
Csak márciusban 25 forinttal nőtt a literenkénti benzinár.
márc. 25
10:36
Nincs megállás, húsvét előtt még lesújt az autósokra a drágulás (naphire.hu)
Megint többet kell majd fizetni, ezúttal a benzinesek járnak rosszul.
márc. 25
10:36
Összeszedtük a legfrisebb híreket az út- és járdafelújításokról! (Nyíregyháza)
A város számos pontján dolgoznak a kivitelezők munkatársai út- és járdafelújításokon.
márc. 25
10:36
Már az enyhe Covid is csökkenti az IQ-dat - tudományos bizonyíték van rá (Sassy)
Ez nem egy légúti fertőzés, a Covid hatása nagyon durva az egész emberiség számára.
márc. 25
10:39
Újabb piacot hódít meg a magyar ételmentő startup (Piac és Profit)
A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A Munch jelenleg a román fővárosban, Bukarestben érhető el, de az idei tervek között szerepel több román nagyváros meghódítása is.
márc. 25
10:39
Orbán Viktor így tovább bilincsben tarthatja az Európai Uniót, ha akarja? (Privátbankár)
Az uniós bővítés előtt szabadulna az Európai Bizottság a túl sok vétótól, azonban van egy kis bibi.
márc. 25
10:39
Agrárminiszter: 2024-től március 25-e a Magyar gyümölcs tájfajták napja (Magyar Hírlap)
A kampány a biológiai sokféleség megőrzésének fontosságára, a mezőgazdaságban használt növény- és állatfajok sokszínűségének fenntartására hívja fel a figyelmet.
márc. 25
10:39
Több mint 250 milliónyi támogatást osztott ki az NFI (MMonline)
Hat televízió és streaming szolgáltatásra készülő film gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az erdők élő rendszerét feltáró természetfilm, az elmúlt húsz év filmiparát áttekintő dokumentumfilm és portréfilm készül a nemzetközi hírű hangszerfejlesztő mérnökről, Szalay Andrásról. Az alkotásokat összesen 251,05 millió forin
márc. 25
10:39
Őrültség, de… (Mandiner)
Macron őrült beszéde, a látszólag Oroszországnak szánt fenyegető üzenetei tehát legfőképpen Németország számára jelentenek figyelmeztetést.
márc. 25
10:42
BÉT: Ma nem várható jelentős mozgás (ProfitLine)
Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a hétfői nyitást követően - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
márc. 25
10:42
Akár azonnal elérhető a CT-vizsgálat a Semmelweis Egyetemen (ATV)
A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján soron kívüli CT-időpontokkal segítik a budapesti daganatgyanús betegek mielőbbi diagnosztizálását.
márc. 25
10:42
Drágább üzemanyagot hoz a kutakra a húsvéti nyúl (Autónavigátor)
A Holtankoljak.hu információi szerint a hét közepén tovább emelkedik a benzin ára, méghozzá bruttó 6 forinttal literenként. A gázolaj nagykereskedelmi
márc. 25
10:42
Három év alatt harminc modellt dobna piacra a Nissan (autopro)
Meglehetősen ambiciózus célokat tűzött ki maga elé a japán gyártó.
márc. 25
10:42
És a szeméttel mi lesz? (Nyíregyháza)
Az Éak Nonprofit Kft. a húsvéti ünnep körüli hulladékszállítás kapcsán tájékoztatja a Tisztelt lakosságot, hogy 2024. március 29. napján, (nagypénteken) a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.
márc. 25
10:45
Elhunyt Abdulah Sidran költő, Emir Kusturica két filmjének forgatókönyvírója (Magyar Hírlap)
Sidran egészségi állapota tavaly rendült meg, azóta a nyilvánosság előtt már nem is mutatkozott, csak közösségi oldalain szólalt meg.
márc. 25
10:45
Kezdetét veszi a Hold kiaknázása, miközben azt sem tudjuk valójában, hogy kié (Mandiner)
Az idén minden eddiginél több Hold-expedíció veszi kezdetét. A nemzeti űrügynökségek mellett magáncégek is eljuttatják eszközeiket a Föld útitársára, ennek célja pedig nem a tudományos érdeklődés, hanem az üzleti haszonszerzés. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az évtizedekkel ezelőtt elfogadott nemzetközi szabályozás igen hiányos, és szá
márc. 25
10:48
Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét (HR Portál)
Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek száma az Egyesült Királyságban - írja a bbc.com.
márc. 25
10:48
Közel 40 százalékkal többet érhet ez a magyar részvény! (Portfolio)
A kiemelkedő negyedik negyedéves és 2023-as számok közzétételét követően frissítette modelljét a Nyomdát követő Concorde elemzője.
márc. 25
10:48
Erre figyeljenek, Önök fölött is katonai gépek zúghatnak el (ATV)
A Magyar Honvédség arra figyelmezteti a lakosságot, hogy az ország több pontján szokatlanul nagy zaj- és hanghatásra kell számítani.
márc. 25
10:48
Vizsgálják a halálos ralibaleset körülményeit: megszólalt a szövetség is (Pénzcentrum)
A szövetség és a rendőrség is vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a vasárnapi Esztergom Rallyn történt tragédiát.
márc. 25
10:48
A MET-csoport három nagy európai megújulóenergia-ipari szövetség tagja lett (Öko-drive)
A MET-csoport három nagy európai megújulóenergia-ipari szövetség tagja lett - közölte az energiavállalat az MTI-vel csütörtökön.
márc. 25
10:48
Fejlesztések a 130 éves vasöntvénygyárban (Gyártástrend)
Idén ünnepli fennállásának 130. évét a salgótarjáni Wamsler Se Zrt. A cég az Opus Global Nyrt. ipari termelési divíziójának tagjaként az elmúlt időszakban véghez vitt fejlesztéseivel bizonyítja; egy nehézipari gyár is lehet innovatív és környezettudatos úgy, hogy az évtizedes rendszerek tudatos átvizsgálásával és megújításával jelentősen csökkenten

Keresés