Az országban jellemző hűvös, nedves időjárás különböző növényvédelmi feladatokat hoz. Ilyen körülmények között számítani kell a tafrina megjelenésére is, amely már biztosan megtalálta a virágzó barackfákat is - előrejelzés Zsigó György növényorvos nyomán.
Az Egyesült Államokban óránként 54 új Lyme-kóros esetet diagnosztizálnak, és bár a legtöbb esetben az antibiotikumos kezelés hatékony, körülbelül a betegek tíz százaléka számára nem nyújt megoldást. Az MIT és a Helsinki Egyetem kutatói egy új, emberi verejtékben található fehérjén alapuló krémet fejlesztettek ki, amely ígéretes kezelést jelenthet m
Horrorfilm-sorozat készül a 2008-as Hívatlanok című mozifilmből, májusban pedig már láthatjuk is az első darabját.Maya és Ryan (Madelaine Petsch és Froy Gutierrez) a nő új munkája miatt Oregonba utazik, időközben pedig megállnak egy elhagyatott nyaralóhelynél. Ezen az ismeretlen helyen három maszkos idegen tör rájuk, akik látszólag indíték nélkül t
A vádlottakról készült felvételekből kiderül, hogy mindannyiukat megverték, egyikőjük kerekesszékben érkezett a bíróságra. Brutális kihallgatásukról videók is készültek, amelyeket az orosz biztonsági erők szivárogtathattak ki.
Nem zártam be az ajtót, így könnyedén bejutott a lakásba. Átvágta magát a szeméthalmokon, majd megállt előttem. "Hol a búcsúlevél?" – kérdezte, miközben jobb szemhéja fenyegetően rángatózott. Kezébe nyomtam a félbetépett papírfecnit, amin csupán ennyi állt: Nektek, akik itt maradtok. Feltúrtuk az egész lakást, de nem találtuk az üzenet többi részét
Újabb drágulás jön a kutakon, írja a holtankoljak. Idén már több, mint 10 százalékkal drágult a benzin Magyarországon, de a dízel esetében is kedvezőtlen a helyzet.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 66 éves német-amerikai művész korunk legismertebb filmzeneszerzője. Számtalan kritikai- és kasszasiker köszönheti neki a tökéletes atmoszférát, legutóbb például a Dűne: Második részben alkotott maradandót. Ezen a listán legikonikusabb filmzenéit mutatjuk be: közülük 3 Christopher Nolan mozijaihoz készült, egy pedig
A színésznő minden állatot nagyon szeret. Totyi a Goffin-kakadu 21 éve került hozzá. A rendkívül szelíd madár huncutságával beragyogja Ripli Zsuzsi mindennapjait.
Az Európai Parlament arra hívja fel a figyelmet, hogy világszerte több mint 100 illegális kínai rendőrőrs működik. Az EP nem nyugodt amiatt sem, hogy hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon.
Több mint 10 év telt el azóta, hogy 2012-ben megjelent az első World Happiness Report, azóta az ENSZ évente közzéteszi a világ legboldogabb országainak rangsorát – azokét a helyekét, ahol a lakosság átlagosan elégedettebb, mint máshol. A március 20-án (a boldogság világnapján) közzétett kutatás az egyes népességcsoportok életminőségének hároméves á
A hét elején még napos, de hideg idő várható, éjszakánként a szélcsendes helyeken fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet. A hét közepén felhősebb, csapadékosabb idő várható, de a hőmérséklet csúcsértéke emelkedni kezd, a hét végén pedig már jobbára napos, száraz időre kell számítani, Húsvétvasárnap akár 20-26 Celsius-fok is lehet - derül ki a Hun
A 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján, 2024. március 24-én 12 óra 20 perc körüli időben a 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A baleset a nézők elől elzárt terü
Egyre több az "Ozempic-baba" A nők röviddel a gyógyszeres, injekciós fogyókúrás kezelés megkezdése után teherbe estek, még akkor is, ha korábban meddőnek számítottak.
Szokatlanul erős tavaszi havazás és hófúvások miatt időjárási riasztást adtak ki az Egyesült Államok északi területeinek nagy részére, valamint egyes déli államokra is.
Vélhetően simlis autóbontósok akarták lehúzni a Pénzcentrum olvasóját, akinek azt mondták, még neki kell fizetnie azért, hogy elszállítsák és bevegyék roncsautóját. Az ügy kapcsán a MOHU lapunk kérdésére leszögezte: egy roncsautó leadása nem kerülhet pénzbe a hulladékbirtokosnak, a tréleres szállítási költségeket a vállalat állja, a bontók pedig me
Egyetlen hónapra csábult csak el a jegybank, így a februári 100 bázispontos kamatcsökkentés után holnap újra 75 bázisponttal vágja az irányadó rátát - véli a Portfolio által megkérdezett elemzők többsége. A lazítási cikkcakk elbizonytalanította a közgazdászokat, hiszen a tábor messze nem egységes: van, aki szerint a jegybank most még kitart a 100-a