2024. március 7. csütörtök

márc. 7
0:16
Megszületett az első vírus, ami mesterséges intelligenciás megoldásokat támad (Telex)
Biztonságtechnikai kutatók fejlesztették ki a féregprogramot, ami pillanatok alatt feltöri a csetbotot, személyes adatokat lop, és terjeszti önmagát. Figyelmeztetésnek szánják, hogy a nagy cégek jobban törődjenek az MI biztonságával, de rögtön sikerült is ormótlan nagy parasztot csinálniuk a ChatGPT-ből.
márc. 7
0:16
Ezek az idei Oscar-jelöltek – mit érdemes róluk tudni? (Telex)
Rekordot dönthet az Oppenheimer, de ehhez a Szegény páráknak, a Barbie-nak, a Megfojtott virágoknak és még egy rakat filmnek lehet beleszólása. Segítünk eligazodni, hogy mi ez a rakat film, és miért jelölték őket idén Oscar-díjra.
márc. 7
0:16
Megkerestük a deszki lángosost, ami Csongrád megye egyik kedvence (Street Kitchen)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Facebook-poszt. Ebben a posztban azt kérdeztük tőletek, olvasóktól, hogy melyik az ország legfinomabb lángosa. A több ezer kommenten egyesével átrágtuk magunkat, azóta pedig a lángosokat rágjuk sorra! ???? Nemrég eljutottunk az egyik közönségkedvenc helyre, ami Szegedtől alig 10 km-re található.
márc. 7
0:18
2024.03.07. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Jézus megajándékoz bennünket a benne bízó hit szeretetével.
márc. 7
0:19
Willi Orbán gólja ellenére a Real Madrid ment tovább (Infostart)
Willi Orbán góljával az RB Leipzig 1-1-re végzett a Bernabéuban, de a hazai vereség miatt kiesett, a spanyol csapat jutott a legjobb nyolc közé. Ugyancsak negyeddöntős a Manchester City, 6-2-es összesítéssel.
márc. 7
0:19
Megvan, hol szólal fel Orbán Viktor március 15-én (Infostart)
A miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be, hogy március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tart beszédet.
márc. 7
0:19
A jövőben az univerzum legértékesebb anyagáért folyik majd a harc (Blikk)
A Dűne-regényciklus a tudományos fantasztikus irodalom egyik mérföldköve. Több egyszerű sci-finél, tele van a jelenkorra utaló politikai és gazdasági metaforákkal. A megfilmesítésével többen is próbálkoztak. A legnagyobb visszhangot Denis Villeneuve változata keltette, amelynek második része a mozikban látható.
márc. 7
0:19
Ikertornyok: Katie Holmes lánya teljesen úgy néz ki, mint az anyukája (Glamour)
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Katie Holmes kislánya, Surie Cruise egy az egyben olyan, mint az édesanyja. Ha nem tudnánk, hogy nem Katie szerepel a lesifotókon, simán elhinnénk, hogy róla készültek a képek.
márc. 7
0:20
Hivatalos: kiszállt az elnökjelölti versenyből Donald Trump riválisa (Infostart)
Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből – jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben.
márc. 7
0:20
Prága lemondta a közös cseh–szlovák kormányülést: ez az oka (Blikk)
A következő hetekben, illetve hónapokban nem valósulnak meg a korábban betervezett cseh–szlovák kormányközi konzultációk, mert a jelenlegi helyzetben a cseh fél ezt "nem tartja alkalmasnak" – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatón.
márc. 7
0:20
Intit azzal keresték meg, hogy van egy gyermeke: "A kezembe adtak egy szőke, kék szemű kisfiút... csak néztem, majd megkérdeztem..." (Blikk)
Tisztességtelen eszközzel próbáltak pénzt kicsalni a TNT együttes tagjától, Intitől: azt állították, hogy született, akinek a létezéséről nem tudott. Az eset évekkel ezelőtt történt, de a zenész még ma is tisztán emlékszik a kellemetlen helyzetre, amikor rádöbbent, hogy át akarják verni.
márc. 7
0:20
Hevesi Kriszta szoborrá dermedt (Blikk)
Hevesi Kriszta a szomszédos Romániában járt, ahol egy szoborcsoport társaságában belekóstolhatott a XIX. század hangulatos kávéházi életébe.
márc. 7
0:20
Rákay Philip olyan gyorsan kiiszkolt a legújabb Lázár–Navracsics-háborúból, ahogy csak lehet (444.hu)
Navracsics Tibor úgy sejti, hogy Lázár János névtelen cikkekben támadta őt a NER-es producer lapjában.
márc. 7
0:20
Nem volt telitalálatos a Skandin (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 6-án megtartották a 10. heti Skandináv lottó sorsolást.
márc. 7
0:20
Veszélyben a pingvinek: az Antarktiszon is megjelent a madárinfluenza (Hamu és Gyémánt)
Az Antarktiszra is eljutott a világ madárpopulációját erősen sújtó, néha emberekre is veszélyes járvány. Ahogy a Guardian is kiemeli, a tudósok szerint mindez nagyon komoly következményekkel járhat – különösen a helyi pingvinekre nézve.
márc. 7
0:20
Az MBH Bank lett Békéscsaba kizárólagos számlavezető bankja (Növekedés)
Békéscsaba Önkormányzatának közgyűlési döntése nyomán 2024. áprilisától az MBH Bank a város hivatalos számlavezető bankja. Az MBH Bank jelenleg a legtöbb vármegyei önkormányzattal együttműködésben álló bank: a ügyfélkörébe több mint 1200 számlavezetett önkormányzat és további 3100 önkormányzati intézmény, vállalat tartozik. A mostani megállapodást
márc. 7
0:20
Moszkva visszatért oda, ahonnan indult (Mandiner)
Az orosz hatóságok egyre keményebb eszközökkel fojtják el a társadalmi elégedetlenséget.
márc. 7
0:20
Ég a ház Orbánéknál: Furcsát lépett Rákay Philip, miután Navracsics Tibort gyalázták a Fidesz-médiában (Nyugati Fény)
Leszóltak neki.
márc. 7
0:20
Brutálisan megverte a főnökét, mert nem fizette ki a munkabérét (AC News)
Tízből kilenc ember biztosan azt mondaná erre, hogy a pofátlan főnök azt kapta, ami jár, de az ügyészség máshogy látja.
márc. 7
0:20
Az új államfő első hivatalos programja: Sulyok Tamás az Állami Nagy Hurál elnökét fogadta (Telex)
A köztársasági elnök Gombodzsavín Zandanshatarral a konnektivitásról is eszmét cserélt.
márc. 7
0:20
Összeállt egy közös dalra Beton.Hofi és a Carson Coma (Telex)
Az új szám részben arról is szól, hogy Fekete Giorgio biztosan nem lesz zsűri az X-Faktorban.
márc. 7
0:20
Erdei gyümölcsös torta (Street Kitchen)
Szülinapra, névnapra, vagy akár „csak úgy” is tökéletes meglepi lesz ez a torta. Nem bonyolult, kevés hibalehetőség rejtőzik benne, és nagyon finom.
márc. 7
0:23
Egy fős delegációval megy az olimpiára Mauritánia (Infostart)
Camil Ould Doua úszó lesz az afrikai ország képviselője Párizsban.
márc. 7
0:23
Elharapóztak az orvosokkal kapcsolatos negatív hírek? (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara friss felmérésében részt vett kamarai tagok 83 százaléka jelezte, hogy orvosellenes hangulatkeltést érzékel a médiában.
márc. 7
0:23
Újraindul az ikonikus Baywatch – Vajon Pamela Anderson is visszatér a legendás piros fürdőruhájában? (Blikk)
Újraalkotják a 80-as, 90-es évek egyik legkedveltebb sorozatát a Baywatch-ot. Az új produkció hallatán kiderült, hogy Pamela Anderson ismét felhúzza-e újra az ikonikus piros fürdőruhát.
márc. 7
0:23
Készülj fel a következő Facebook-leállásra! (Glamour)
Kedd délután az egész világon azt tapasztalhatták a Facebook felhasználói, hogy az alkalmazás kidobja őket, és nem tudnak újra belépni sem a Facebook, sem a Messenger oldalukra. De akadozott, és nem frissült az Instagram sem, illetve annak üzenetküldő alkalmazása, sőt a Threads is problémát jelzett.
márc. 7
0:24
Visszavonul Ukrajna egyik legnagyobb washingtoni barátja (Infostart)
Távozik az amerikai külpolitika nem épp "szürke eminenciása", Victoria Nuland államtitkár. Nuland Ukrajna nyugati integrációjának lelkes, sőt harcos támogatójaként volt ismert. Ő volt Moszkva egyik nemezise, aki egyszer emlékezetes módon melegebb égtájra küldte az Európai Uniót is.
márc. 7
0:24
Osváth Zsolt így nézett ki 14 évesen a Mónika-show-ban (Blikk)
Osváth Zsolt 14 évesen szerepelt a Mónika-show-ban. Most kikerült egy 18 évvel ezelőtti felvétel arról, hogyan fogalmazott akkor a gyermekotthonban való életéről.
márc. 7
0:24
David Cameron: szükséges a gázai harcok azonnali humanitárius célú szüneteltetése (Magyar Hírlap)
A brit külügyminiszter Londonban fogadta Beni Ganz izraeli tárca nélküli minisztert, volt kormányfőt, a jelenlegi háborús kabinet tagját.
márc. 7
0:24
5 film, amit Scorsese szerint mindenkinek látnia kell (Hamu és Gyémánt)
Martin Scorsese, korunk egyik legelismertebb filmes szaktekintélye elképesztően széles műveltséggel rendelkezik, személyes kedvenceiről számtalanszor nyilatkozott már. Ebben a listában ezek közül válogattunk: mutatjuk, melyik 5 alkotást nem érdemes kihagyni a világhírű rendező szerint.
márc. 7
0:24
Terrorista az orosz sakkvilágbajnok - a Kreml szerint (Növekedés)
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.
márc. 7
0:24
Nesze neked, európai piac, ilyen a német "gázszolidaritás" (Mandiner)
Brüsszelből állandósult jelleggel össztűz zúdul Magyarországra azzal kapcsolatban, hogy továbbra is importál orosz földgázt.
márc. 7
0:24
Terjed a hír a neten: Zelenszkij meghalt Odesszában (AC News)
Zelenszkijt Odesszába várták ma reggel, ám a kikötőbe érkezése előtt egy légvédelmi rakéta csapódott be.
márc. 7
0:24
A Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor március 15-én (Telex)
Tavaly Kiskőrösön, meghívott vendégek előtt tartotta beszédét.
márc. 7
0:24
A koreai K-pop-sztárnak töredelmesen bocsánatot kellett kérnie, amiért randizik valakivel (Telex)
A 23 éves Karina kézzel írt levélben fogadkozott rajongóinak, hogy a jövőben érettebb oldalát mutatja majd.
márc. 7
0:24
10 csinos süti márciusra (Street Kitchen)
Akár a húsvéti marcipántortával, akár a tojáslikőrös kalácstiramisuval vagy a foszlós vaníliás kaláccsal villantanál, itt mindegyik receptjét megtalálod, sőt! Összesen 10 csúcsszuper tavaszi süti receptjét gyűjtöttük egy csokorba neked, hogy legyen miből választanod!
márc. 7
0:27
Feltették a nagy kérdést Szoboszlairól Kloppnak (Infostart)
Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint "nagyon kemény időszak" volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.
márc. 7
0:27
Harry herceg visszatérhet a királyi családhoz? Egy családtag válaszolt (Glamour)
A royal-rajongókat gyakorlatilag azóta tartja lázban a kérdés, hogy Harry herceg visszatérhet-e a családjához, mióta 2020-ban feleségével, Meghan Markle-lel visszaléptek királyi kötelezettségeiktől és Amerikába költöztek. Most Katalin hercegné nagybátyja árulta el, mit gondol erről.
márc. 7
0:28
Vulkangruppe: a világon egyetlen Tesla-üzem sem lehet biztonságban (Infostart)
Egy szélsőséges csoport vállalta a felelősséget a berlini Tesla üzem megzavarásáért, és a gyár teljes megsemmisítésére szólított fel. Elon Musk "a világ legbutább ökoterroristáinak" nevezte a keddi gyújtogatás elkövetőit.
márc. 7
0:28
Klopp: "nagyon kemény időszak" volt Szoboszlai számára (Magyar Hírlap)
A Liverpool vezetőedzője szerint nehéz volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.
márc. 7
0:28
Keressük együtt a jövő példaképeit! - Podcast (Növekedés)
A Reboot Hungary legújabb podcastjában Csermely Ákos a Pioneer Marketing ügyvezetőjével, a 22 éves Nagy Péterrel beszélget. A fő témák között szerepel a boldogság fogalma, az élet értelme, a türelem, a Z generáció, a hazai marketingpiac és a rövid videók gyártása.
márc. 7
0:28
A klasszikus oktatást meg kell védeni! (Mandiner)
A politikai aktivizmusnak nincs helye az iskolákban, a műveltség ma is fontos, a hiteles történelemoktatáshoz ragaszkodni kell – hangzott el az MCC konferenciáján.
márc. 7
0:28
Milliókat buktak az unokák: bosszút állt a nagypapa (AC News)
Elfeledkeztek haldokló nagyapjukról. Az idős férfi megelégelte unokái viselkedését, és egy tollvonással kizárta őket hatalmas vagyonából.
márc. 7
0:28
Rákay Philip leállítja a lapjában folyó lejáratókampányt Navracsics ellen, amiről állítása szerint nem is tudott (Telex)
Az üzletember-filmmogul a Lázár-közeli Promenád24 nevében is elnézést kért Navracsicstól, eladja a portált, és lemond a mezőhegyesi ménesbirtok felügyelőbizottsági tagságáról is.
márc. 7
0:31
Hálóingben, smink nélkül vette át az Oscar-díjat egy színésznő - Íme a gála legemlékezetesebb ruhái (Glamour)
Évente egyszer a mozi és a divat többet fog kezet, mint bármikor máskor, hogy megünnepeljen egy különleges estét. Az Oscar-díj vörös szőnyege brutális médiafigyelem középpontjában áll ilyenkor, és az is fókuszba kerül, hogy az adott év díjazottja milyen ruhát visel. Jöjjön pár érdekes ruhatörténet, amit a Oscar-gálán láthattunk.
márc. 7
0:32
A szlovákiai magyar elnökjelölt sem küldene katonákat Ukrajnába (Infostart)
Március 23-án köztársasági elnökválasztás lesz Szlovákiában, az első fordulóban pedig Forró Krisztián személyében magyar jelölt is indul. Az állami hírügynökségnek kedden adott interjújában a Magyar Szövetség elnöke egyebek mellett azt mondta, Szlovákia államfőjének erősebb jogkörei is lehetnének. Az ukrán helyzettel kapcsolatban pedig megjegyezte,
márc. 7
0:32
Olaf Scholz: Berlin jó úton jár a migrációs politikában (Magyar Hírlap)
Nem várható a menedékkérők számának gyors csökkenése.
márc. 7
0:32
Ömlik az orosz gabona az Unióba (Növekedés)
Ukrajna kész elfogadni a kereskedelmi korlátozásokat az Európai Unióval, hogy eloszlassa a közte és Lengyelország között kialakult politikai vitát, de egyúttal arra sürgeti az uniót, hogy tiltsa be az orosz gabona behozatalát - jelentette ki Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszterhelyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője a Financial Times című br
márc. 7
0:32
Mephisto (Mandiner)
Európát fogva tartja egy rögeszme: klímavédelem bármi áron, ha törik, ha szakad.
márc. 7
0:32
Újabb mélypont: hamarosan meztelenül láthatjuk Harry herceget (AC News)
Egy LasVegas-i prostituált most úgy döntött, pénzt csinál az angol királyi családból. Méghozzá a Harry hercegről készült meztelen fotókkal.

Keresés