Egy boldog párkapcsolat nagyon strapabíró tud lenni, és egy erős köteléket nem olyan egyszerű elszakítani, azonban vannak olyan tényezők, amelyek még a legerősebb kapcsolatot is próbára tudják tenni, hát még ha egy kezdeti románcról van szó. Hoztunk neked 6 olyan aprónak tűnő, ám annál fontosabb dolgot, amikkel érdemes vigyázni, ha tartós kapcsolat
Az alkotmánybíróságot érintő határozatot szavazott meg szerda este a lengyel parlamenti alsóház (szejm), a képviselők többsége által elfogadott dokumentumban lemondásra szólították fel a taláros testület tagjait.
Az orosz védelmi tárca szerdán számolt be először francia gyártmányú HAMMER irányítható légibomba lelövéséről, valamint közölte, hogy az ukrán hadsereg elveszítette harmadik Abrams harckocsiját, az amerikai gyártmányú tankot a moszkvai beszámoló szerint egy T-72B3-as tank egyetlen lövéssel tette üzemképtelenné.
Ha még nem láttad az összes Oscar-díjra jelölt filmet, ne aggódj, van még egy kis időd bepótolni a lemaradást. Idén is elképesztően pazar a felhozatal, és a filmvilág legrangosabb díj jelöltjei között zseniálisabbnál zseniálisabb produkciók kaptak helyet.
A korábbi köztársasági elnök szerdán Tatabányán, az Árpád Gimnázium tanulóinak A "Dobd el!"-kultúrától a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást.
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője.
Tavaly ismét csúcsot döntött a foglalkoztatási ráta. A női foglalkoztatottak létszáma nagyobb mértékben növekedett, mint a férfiaké. Nőnap apropóján megnéztük, hogy mi áll a jelenség hátterében.
Továbbra is leggyakrabban német modelleket hoznak be Magyarországra a használt járművekre specializált importőrök, akiket az is befolyásol, hogy a nyugat-európai piacokon nagyobb a kínálat - ismerteti a Das Weltautó kereskedő cég.
Március közepén elnökválasztást tartanak Oroszországban – ez nem azért érdekes, amiért egy tisztességes, szabad, demokratikus választás érdekes. Nem az ugyanis a kérdés, hogy ki és mennyire fog győzni – Vlagyimir Putyin és nagyon –, hanem az, hogy miként.
Politikai és morális értelemben is kezd kicsúszni a talaj az utóbbi hetekben magát aktivizáló baloldal alól. Már a bicskei gyermekotthon körüli botrányban is magyarázkodni kényszerül, közben Újbudán befutott egy újabb pedofilügy. A gyermekvédelem kapcsán a kormányzatot kioktató liberálisok ráadásul élen járnak a pedofília relativizálásában.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra figyelmeztet, hogy a hátrányos helyzetűek kiszorulhatnak a jó oktatásból, a közvagyont pedig magánvagyonná alakíthatják.
Az 2024. évi márciusi nyugdíj kifizetésére mikor kerül sor? Mikor várhatóak a hivatalos nyugdíj kifizetési időpontok a 2024-es évben hónapról hónapra? Lássuk, hogy mikorra tervezik a márciusi nyugdíjak utalását.
A Bika szívességet kaphat egy nem várt személytől, a Nyilas öntse listába teendőit! Karrier horoszkóp: 2024.03.07. Kos A munkád fontos része az életednek, de légy óvatos. Hajlamos vagy túl sokat beletenni a szívedből és a lelkedből. A munkavállalás nem jelenti azt, hogy fel kell áldoznod magad a munkáltatódért! Bika Egy jó cselekedet, amit valaki m
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kutatása, amelynek összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-nek.
A pálinka és sör kombinációval járó egészségügyi kockázatokra vonatkozó tudományos magyarázat több tényezőre vezethető vissza, amelyek összetett és kifinomult kölcsönhatásokat hordoznak. Ezek a következők:
A lepkeszámlálás amellett, hogy fontos természetvédelmi adatokat szolgáltat, majd’ tíz százalékkal is csökkentheti a szorongást – legalábbis a brit tudósok szerint…
Lindsay Lohan elárulta, hogy már "folyamatban van" a 2003-as Nem férek a bőrödbe című Disney film folytatása, és hozzátette, "izgatott", hogy újra együtt dolgozhat majd Jamie Lee Curtisszel.
Görögország új szabályokat vezet be a turisrták védelmében. A görög parlamentben elfogadott új parthasználati törvény értelmében komoly pénzbírságot kockáztat, aki korlátozza a nyilvános strandokhoz való hozzáférést.
2024. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A papagájláz néven is ismert bakteriális fertőzés, a halálos psittacosis járvány több európai ország lakosait is érintette - közölte az Egészségügyi Világszervezet.
Mutatunk nektek két kiváló órát 700 euró alatt, mindkettő közönségkedvenc mikrobrand munkája. A Studio Underdog (Studio Underd0g) Series 01 Watermelon (dinnyés) kronográf órája egy kézihúzós kronográf szerkezettel és részletgazdag számlappal…
Mindegy, hogy kettő, hat vagy nyolc kocka, de a legtöbb férfi látványos hasizmokat szeretne. A kockák száma és a hasizom formája genetikailag meghatározott, viszont az, hogy megjelenjenek a kidolgozott hasizmok, hatékony hasizomedzéssel és megfelelő táplálkozással érhető el.
A Yettel friss, országos reprezentatív kutatásában a válaszadók több mint negyede mondta, hogy a nők rendszeresen találkoznak negatív sztereotípiával a munkahelyükön, legyen szó a külsejükről, személyiségükről vagy értelmi képességeikről – derült ki a. Habár mindkét nemnek megvannak a maga kihívásai, a kitöltők több mint fele egyetértett abban, hog
Egy új kutatás szerint a paradicsom, számos jótékony hatása mellett elpusztítja az emésztőrendszer és a húgyutak egészségét károsító baktériumokat, köztük a hastífuszt okozó Salmonella enterica baktériumot is.