A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartoz
Az elemzés szerint jelentősen növeli a fagykárok esélyét, hogy belföldön a sárgabarack mindenütt virágzás előtt áll, a körte és a birs szintén előrébb tart, mint ilyenkor szokott.
A bőr rugalmasságának elvesztése a harmincas éveinkben kezdődik és ötven felett egyre gyorsabbá válik. Ehhez hozzájárul, hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a bőr vízmegkötő képessége. A folyamatot lassítani azonban minden életkorban lehetséges.
Az eddigi legkiterjedtebb vakcinabiztonsági vizsgálat során a Global Vaccine Data Network kohorszában a Covid-19 vakcinákkal összefüggő két új mellékhatást azonosítottak: a transverzális myelitis és az akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM). A vizsgálatban nyolc ország 99 millió beoltott személyének kórtörténetét vizsgáltak meg.
Az idén 12. alkalommal megjelent PwC Women in Work Index adataiból kiderül, hogy a jelenlegi ütemben több mint 50 évre lesz szükség ahhoz, hogy az OECD mind a 33 tagországában megszűnjön a nemek közötti átlagos bérszakadék, ami a 2021-ben mért 13,2%-ról 2022-ben 13,5%-ra emelkedett. Az Egyesült Királyságban nőtt a bérszakadék, Magyarország bekerült
Csütörtök este a Liverpool a Sparta Praha otthonában játszik az Európa-liga-nyolcaddöntőjében, s csereként pályára léphet a magyar válogatott labdarúgó.
A Ferencváros a hivatalos oldalain szinte sohasem ad tájékoztatást a sérültjeiről, ez alapján nem meglepő, hogy a tavasszal a keretből sorozatosan kimaradó Lisztes Krisztiánról sem jelent meg semmi hír. Ugyanakkor az őszi szezonban a csapat egyik legjobbjának számító tehetség eltűnése nagy port kavart a zöld-fehér szurkolók között, ezért megnéztük,
Az idei versenysorozat minden tekintetben szintet lép, mivel a játékosok az egész éven át tartó bajnokságban tavasszal és ősszel egyaránt megmérettethetik magukat, összesen öt különböző játékban.
Francia kutatók szerint csökken az arc vonzereje, ha nő a vércukorszint és az inzulin, így reggelire jobb elfelejteni a péksüteményt és a gyümölcslevet – számol be a hírről a The Guardian.
A Deutsche Lufthansa AG német légitársaság tavalyi adózott eredménye 1,67 milliárd euró lett, csaknem a duplája az egy évvel korábbi 791 millió eurónak - került föl a cég honlapjára.
Vannak még kérdőjelek a Mercedes bahreini motor-túlmelegedési problémája körül. A versenyzők elárulták, milyen sok időt vesztettek vele, és ennek tükrében értékelték a hétvégi esélyeiket.
Három év alatt megduplázódott a telefonnal rendelkező 7-8 évesek száma, derült ki a Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából. Mindeközben a szülők nem mindig rendelkeznek szükséges kompetenciával, hogy kialakítsák az eszközök használatával kapcsolatos keretrendszert és megtanítsák a gyerekeknek az online tér helyes használatát.
Mivel az arany évezredeken keresztül, békében és háborúban egyaránt megőrizte értékét, a nemesfém egyfajta biztosítéknak tekinthető a válságos időszakokban.
Az idei február volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, közölte csütörtökön kiadott jelentésében az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S).
A Waberer’s a kelet-közép-európai régió meghatározó szereplőjeként tavaly készítette el fenntarthatósági stratégiáját, amelyben a környezeti hatások mérséklése mellett a munkavállalói sokszínűség és a női vezetők arányának növelése is célként szerepel. A fiatal munkavállalók és a megrendelők részéről tapasztalható egyre erősebb nyomás miatt a válla
Az idei évtől a magyar gazdaság visszatér a tartós növekedési pályára, a foglalkoztatás magas, a munkanélküliség alacsony marad jelentette ki Varga Mihály a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országtanulmányának bemutatóján, amelyen Mathias Cormann, a szervezet főtitkára is részt vett. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány és
A New York Community Bancorp (NYCB) közölte: több mint 1 milliárd dollárnyi saját tőkét gyűjtött. A részvényárfolyam szerdán több mint 7,4%-os emelkedéssel reagált a hírre, a mai nyitás előtti kereskedésben pedig újabb 5,2%-os felértékelődést mutat az árfolyam.
Tavaly rekord összeget, 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, és a költés is rekordot döntött. A Nemzetgazdasági Minisztérium most arra hívta fel a figyelmet, hogy közel 5 milliárdnyi alvópénz ragadt a számlákon, amit jó lenne, ha a gazdaság élénkítésére fordítanának a tulajdonosok. Fontos tudni, hogy március 20-án 15 sz
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a Kpmg Global Female Leaders Outlook kutatása
Korábban csak az Egyesült Királyságban forgalmazták az egykori brit, ma viszont kínai tulajdonban lévő MG márka legkisebb autóját, az MG 3-at – méghozzá nem is kis sikerrel. Most viszont megérkezett a következő generáció, amit masszívan átgyúrtak, szinte egyetlen részletében sem hasonlít elődjére. Megkapta a nagyobb MG modellek jellegzetes, óriási
Az Epic a lépést az EU DMA (digital market act) súlyos megsértésének minősíti, és azt mondja, ez azt bizonyítja, hogy az Apple-nek nem áll szándékában valódi versenyt engedni. Komoly veszélybe kerülhet az Epic terve, hogy saját iOS-áruházat indítson az EU-ban. Az Apple mindössze egy nappal azután szüntette meg a vállalat fejlesztői fiókját, hogy az
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása
2024-ben meghatározó lesz a vállalati IT területén a digitális ágazat környezeti hatásainak minimalizálása, a biztonsági mentési megoldások felértékelődése és a generatív mesterséges intelligencia térhódítása is – áll a Gartner és más iparági felmérések alapján, a vshosting, a menedzselt hosting megoldások közép-európai vezető vállalata által össze
Friss lista készült a világ oktatási elitjéről. A Spear 500 a legjobb magániskolákat állítja rangsorba többek között olyan szempontok alapján, mint az akadémiai teljesítmény vagy a közösségi élet.
Az SAP ma generatív AI képességek elindításást jelentette be rendszereiben, melyek az ígéret szerint átalakítják a vállalati tervezést az egyszerűsített adatkörnyezet és megújult adatkezelés révén - közölte a társaság.
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz t
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik, és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – vélik a Hea
A Bank of America arra számít, hogy befektetési banki bevételei az első negyedévben 10-15 százalékkal emelkednek az egy évvel korábbihoz képest. Nem ez a bank az első, amely az utóbbi időben optimistábbá vált e téren.